Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-10 / 6. szám

2 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 6. sz., 1912 február 10. és vesszük igénybe, mert jól tud­juk azt, hogy amit ők adnak, azt szivesen, önzetlenül és csupán csak fölöslegükből adják. Ha a hazai viszonyokkal szemben csak egy példát hozunk fel, már akkor is bebizonyitottuk, hogy mi a helyes utón járunk, amikor nem kívánjuk a hazai egyházak támo­gatását. Itt New Yorkban az 5-ik Aven. van egy nagy angol templom. A Brick presbyterian church. Ebben az egy templomban január 14-én, vasárnapon , vagyis csak egy alka­lommal, a rendes persely-adomá­nyokon kivül 1313 dollárt adomá­nyoztak különböző egyházalapitó és templomépitő célokra. Közöltük ezt a két merőben el­lentétes hirt, mert ezek a legjobban bizonyítják azt, hogy az amerikai hittestvérektől támogatást elfogad­ni lehet, az otthoni egyházaktól azonban azt még kérni sem szabad, mert mindig szem előtt kell tarta­nunk a gazdag és független Ame­rika és a szegény Magyarország anyagi viszonyait, hogy átérezlies- siik, hogy mit és honnan szabad el­fogadnunk, hogy különbséget te­hessünk a kétféle segítség között. T A R C A. AZ ÖTÖDIK PARANCSOLAT. Irta: Juhász Sándor. (Folytatás.) Ezek után azonban Baloghné asszonyom­nak bele kellett nyugodni, hogy nem a posta a hibás- De illát akkor mi történt? Csak talán nem beteg a fia? Hiszen ak­kor megírta volna bizonyosan. Sok a dol­ga, az az oka! Lehet, Ihogy éjjel-nappal dolgozik és ninics aninyi ideje sem, hogy levelet Írjon. Ugy-ugy, szegény asszony, gondold, hidd te csak ezt. Szerető szive­det ez még megvigasztalja. Ne tudd meg te a valót sohasem: hogy a fiadat márt elragadta a dicsőség, a gazdagság, hogy már sz'égyenli szegény származását, szé­A PHILADELPHIAI EGYHÁZ TÖRTÉNETE. (Folytatás.) A magyar kivándorlókat, kiknek egy része nem is polgár, ilyen helyzetbe so­dorni nem szabad és különösen az állam- ifénfiui bölicseség és előrelátás nagy hiá­nyára mutatna ezen kérdés előtérbe to­lása azon Magyarország részéről, mely úgy véli a magyar kivándorlókat meg­menteni a szülőhaza j'avára, 'hogy az egy­ház utján megakadályozza amerikai pol­gárokká való lételüket... Nekünk, ame­rikai magyaroknak az a kötelességünk, sőt az a missziónk, hogy a'hatalmas ame­rikai nemzet rokonszenvét magunk és rabságban sínylődő szeretett szülőha­zánk részére megnyerjük, nem pedig az, hogy a kínálkozó jó alkalmat elvetve, magunk és Magyarország ellen szükség­telenül politikai gyűlöletet támasszunk. Ki tudja, mily hamar lehet Magyaror­szágnak szüksége a hatalmas amerikai világbirodalom rokonszenvére és támo­gatására?... Hogy a philadelphiai ma­gyar reformátusok az amerikai presby­ter iánus egyházzal léptek összeköttetés­be : bölcs dolognak tartom: A presb. egyház nemcsak a leghatalmasabb és legtisztább cálvin egyház a világon, ha­nem egyúttal képviseli mindazt, ami Amerikában a legjobb és legnemesebb s amely óriási befolyást az amerikai nem­zetre szükség esetén nem fog habozni Magyarország javára érvényesíteni. . . ” 1904 április havában a philadelphiai magyar reformátusok egyhangúlag meg­választják lelkészükké Hlankó Gyula ref. lelkészt, ki 1905. évi november haváig volt a gyülekezet rendes lelkésze, aki önzetlen és áldásteljes munkásságot íetejt ki. Hankó Gyula volt igazi megalapítója, alapozója a philadelphiai ref. egyháznak s a hívek még ma is nagy előszeretettel emlékeznek meg ernyedteden munkássá­gáról és személyéről. '1906 február és március havában Ko­vács G. Arthur, a ibloomfieldi theologia növendéke, majd 1906 május havától kezdve Pethő Károly a princetoni theo- lógiai egyetem hallgatója hirdette Phila­delphiában az Igéjét. Tiszt. Pethő Ká­roly 1907 november havában megbetege­dett és öt havi szenvedés után a phila­delphiai kórházban 1906 április hó 16-án elhalálozott. A boldogultnak gyülekezete és hitsorsosai érdekében kifejtett mun­kásságát dicsérettel kell megemlitenünk. Pár (hónapon át dr. Óváry Károly ref. lelkész hirdette Philadelphiában az Ur igéjét, majd 1908 január havában a phi­ladelphiai reformátusok Schódle Gyula A. so. sharoni, Pa., okleveles ref. lelkészt hívták meg. kit 1908 január 12-én a Holland Memorial Presb. templomban egyhangúlag lelkészükké választatták meg. 1908 április 5-én foglalta el helyét Slchódle Gyula A. ref. lelkész. Ezen idő­gyenli szegény szülőit, hogy még a nevét is meg szeretné változtatni. Hiszen egyszer a Szabó szomszéd1 ibe- állit Baloghiékhoz. Szabó szomszéd disz­nóikkal kereskedik, sokfelé megfordul. Legutóbb Budapesten volt. így kezdi a beszédjét: — Na, szomszédasszony, láttam a fiát. Ugyan fölvitte Isten a dolgát. Kö­csögkalap volt a fején, 'lakkcipellő a lá­bán, ezüstfejü íbot a kezében. Valami nagyon gazdag ember az már, mert még a rendőrök is szalutáltak neki. Hanem azt mondom én, hogy egy fabatkát se adnék a maguk fiáért. Lenézi az a sze­gény embert, megveti . az a parasztot. Oda mentem hozzá. 'Máskor megölelt, ha találkozott velem. Most elfordult és a köszönésem se fogadta. Azt mondtam neki, hogy az édes anyjáról akaróik ineki újságolni egyet-anást. Rá se hallgatott. No, mondok, az ur bőrlét se ártana egy kicsit megcserezni, ha még a tulajdon édes anyját is megtagadja. Baloghné asszonyom most már sírni kezdett és sirt egész napon át. Azuitán előkotorászta a tulipános láda aljából azt a tiz 'forintost és igy szólt az urához: — Apjuk, én Ifölmegyek a fiamhoz. Meg­nézem, aztán jó útra tiér item. Föl is ment. Jaj Istenem, de sok ház állta útját. Alig tudott eligazodni. Végre is eltévedt. Hanem akadtak jó emberek, a kik útba igazították. Eljutott nagynehezen mégis a fia lakásáig. Csakugyan roppant nagy épület az, amelyikben az ő fia lakik. Csakugyan jól kell a sorjának menni, ha már ebben a nagy épületben lakik. Be akart menni. Hanem bizony az út­ját állták. Egy zordon képű öreg ember haragosan kérdezte: — Hová .megy? Baloghné szelíden válaszolt: — A fiamhoz. — Hát hogy hívják? — Balogh Andrásnak, megkövetem alássan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom