Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-12 / 41. szám

2

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

41. sz. Október 12.

nyára nem lesz érdektelen lapunk olvasói előtt, ha egy budapesti forrásból merített cikknek helyet adunk.

* *

*

Budapest, szeptember.

Bulgáriában ma még minden csendes, a Vitocha-hegy erdeinek napsugaras békéjét nem zavarja semmi harci lárma, pedig már száll napkelet felől a fekete felhő, a mely a háború zivatarát rejti méhében. Bulgária nagyon közel áll a háborúhoz, közelebb, mint valaha állott. A bolgárok nyíltan és lelkesen tárgyalják a török háború eshetőségeit, a polgári klubokban és a tiszti kaszinókban egyébről sem hall beszélni az ember. A fehérzubbonyos, kék- nadrágos tisztek egész délutánokon keresztül elvitatkoznak a kaszinó verendá- ján sztratégiai kérdésekről; minden kis hadnagynak meg van a maga csalhatatlan haditerve, a mely a legrövidebb utón vezet Sztambul felé s a mi a legérdekesebb, e vitákban nagyon kis szerep jut az ideges kapkodásnak, a légvárakat épitő szentimentálizmusnak, a meleg szív lelkesedését higgadt ész tartja féken, szerencsés harmóniában. Bolgár katonai körökben mindenki tisztában van azzal, hogy huszonnégy órával a mozgósítás után három hadtest már Adrianopolisz előtt áll, a teljes mozgósítás pedig öt napnál több időt nem vesz igénybe.

Alig múlt négy éve, hogy VII. Edward angol király személyesen tárgyalt a cárral a Macedóniára nézve szükséges reformokról. Az ennek alapján megindult diplomáciai tárgyalásoknak a hirtelen közbejött uj-török forradalom vetett véget, a melynek győzelmes vezérei kilátásba helyezték, hogy az ottomán császárság minden alattvalója egyforma bánásmódban fog részesülni, bármilyen nemzetiséghez tartozzék is. Nagy volt az öröm Macedóniában; a mohamedán tanító nyílt utcán összecsókolózott a bolgár pappal s a nagyhatalmak diszkréten álltak félre s kíváncsian várták a közmondás teljesülését, hogy jó seprő jól seper.

Azóta három esztendő múlt el s Macedónia helyzete sokkal rosszabb, mint azelőtt volt. A nagyhatalmak Berthold gróf osztrák-magyar külügyminiszter konzultációjára ismét aggasztónak látják a beteg Balkán állapotát, a háború és forradalom veszedelme fenyegetőbb, mint valaha Az augusztus elsejei vérfürdő a végsőig ingerelte a bolgár nemzetet, vé- gigzugott az országon a fölszabadító háború jelszava, a mely megtorlást és diadalt hirdet az elnyomottak számára. Macedónia északi részét, a hol a bolgár alattvalók nyögik a török rabigát, a bolgár koronához kell csatolni: ez az általános osztatlan közvélemény kergeti a kormányt a hadüzenet felé. A kormány konzervatív és mindenáron meg akarja óvni a békét; biztosra veszik, hogy a török háború csak egy kaland volna, a mely az uj királyságot alapjában rendíthetné meg s az iránt sincs kétsége, hogy a győzelem fájának a virágja lenne Bulgáriáé, a gyümölcsöt a nagyhatalmak kapkodnák szét.

Ellen tud-e állni a bolgár kormány a közvélemény ösztökélésének, e pillanatban erősen kétséges. A bolgár diplomácia

így irt Wilson a magyarokról és teljességgel bizonyos, hogy igy gondolkozik ma is.

Az idegenek, a honosított bevándorlók szavazatai döntő kihatással vannak az elnökválasztási harcban és éppen ezért igyekszik miniden jelölt a bevándoroltaknak, igy hát a magyaroknak is, kegyeit keresni. Ám, de a most hízelgő és később bennünket újból meggyalázó szavaknak ne üljön fel senki. Azt tudjuk, hogy a Taft uralom alatt jólét, biztos és nyugodt megélhetésben volt részünk, ám de ki biztosit bennünket arról, hogy a bennünket és az idegeneket egyaránt gyűlölő Wilson alatt is ebben lesz részünk. Éppen ezért kell, hogy saját érdekeink szem előtt tartásával határozzunk, a midőn polgári kötelességünk bennünket a választási urna elé szólít.

A ragy hang valójában még csak most kezdődik. De nekünk magyaroknak, már most határoznunk kell. Wilsonra, fajunk meggyalázójára sajátmagunk arculütése nélkül nem szavazhatunk. Királyi dicsőségről álmodozó Roosevelt nem lehet politikai ideálunk. így hát csakis Taftet és az ö párthiveit segíthetjük diadalra juttatni.

Politikus.

A harcias Bulgária.

Tudjuk, hogy a Balkán államok Törökország elleni háborúja már valójában megkezdődött és igy a béke iránt táplált reménységeink alighanem füstbe mennek.' A harcias kedvre való tekintettel bizoTÁRCZA.

SÁSKA KISASSZONY.

Irta: Kabos Ede.

(Folytatás)

A dadák, mint udvari szertartásmesterek, elrendezik a csoportot. Ha Pál ur kocsiban ül, Sáska kisasszony sem adhatja alább s egy pillanattal később már ott ül a piros menyezet alatt, mint Sába királynője s a ki messzebbről hallgatja azt a játékot, a melyet néhány csörgővel próbál, azt hiheti, hogy Sába királynője megtalálta hires ernyőjét, melyet köröskörül arany csengők szegélyeztek s a mely csodásán muzsikált, ha a szellő végigfutott a büvös- hangu csengőkön. Külön-külön kocsiban, egymásnak büszke negligálásával, a környezet buzdítására nem is hederitve, ülnek Pál ur és Sáska kisasszony s nagyon természetesnek találják, hogy a szolgalel- kii dadák nem tolakodnak az ő privát ügyeikbe s mihelyt a csoportot elrendezték, szótlan lesietnek a verendáról.

Pál ur az ajkához emeli az egyik oda- liszkot és nyilván azt akarja mondani;

—Csak nem gondolja, Sáska kisasszony, hogy érdekel ? Ha ön egyáltalán fel tudna emelkedni a helyzet és a kocsi magaslatára, láthatná, hogy az én lábaimat e pillanatban három szép leány csókolja, mi alatt a negyedik ölembe pihen, az ötödik pedig számat simogatja,, a hol egykor bajuszom lesz. De ön nem tud fölemelkedni, én pedig méltóságomon alul valónak tartom, hogy az egész háremet a levegőbe emeljem és úgy mutogassam meg. Tehetném, de ur vagyok.. . .

Szólt. Lábával az egyik odaliszkot meg- rugta, a kezében tartott odaliszhkal pedig rendes délutáni erőgyakorlatait kezdte meg, kétszer is meglóbálva a levegőben.

Sáska kisasszony női természetéhez képest lopva átpillantott a látogatóra, aztán utánozhatatlan megvetéssel hányát dőlt kocsijában. Egyet-kettőt csörgetett, mintha csak a figyelmet akarta volna biztosítani, majd gyorsan mozgatni kezdte az

ajkait. Kétségtelenül volt értelme a beszédének :

— Uram, először is figyelmeztetem, hogy Európában van és nem Ázsiában. ..

— Mám—ma! — kiáltott közbe Pál ur.

— És ha százszor kiált a mamája után, igenis Európában van, a hol a nőkkel szemben átlag udvariasabbak az emberek és semmiesetre sem kezdik gorombaságokon. Ha ön azt a méltóságáról megfeled- kezet háremet többre becsüli nálam, azt nem csodálom olyan férfiúnál, a kinek a nyakkendőjére fel van írva a neve hogy az urfi valamiképpen el ne vesszen És hogy mgemondjam, ön voltaképpen egy közönséges hencegő ur, aki azt akarja elhitetni, hogy az egész háremet levegőbe tudja emelni, s igazán a becses fejét se tudja fölemelni. Avagy talán meri tagadni? Nos, emelje fel. Hiába erőlködik... Nem, ön téved uram, a mit fölemelt, az a lába és nem a feje.

Pál ur csakugyan hátraesett és nem tud felülni. A lábai látszanak a levegőben.

— Ab uram, — gondolja tovább Sáska kisasszony — ön a szükségből erényt esi-