Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-15 / 24. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 24. sz. Junius 15. Pál,a pogányok apostola. (Folytatás.) És e hivatásbeli öntudattal a közeli vég bizonysága is egyesült, hogy feladatát és erejét a legmagasabb fokra emelje. Hiszen a Messiás már megjelent az égből; ismét elhagyta a földet, csalt azért, hogy .előkészüljön dicsőségben való igazi jöveteléhez. A keresztyének olyan emberek, a kik az Ur Jézus közeli kinyilatkoztatására naponként és óránként várnak. Az apostolok megbízatása: hirtelen előkészi- teni az egész fölödet a nagy napra. És pedig pálnak az egész pogány világ jutott területül; az összes pogányokkal kell neki a még rendelkezésére álló rövid idő alatt az örvendetes üzenetet megismertetni. Persze eléggé kicsi volt a föld ama kor szemében. Az uj testamentomi férfiak nem igen látnak tovább nyugaton, Spanyolországon, keleten a párthusok földjén túl. Az a gondolat, hogy egy ember az egész földet bejárta, a lehetőség határán belül volt. Nem a terület nagysága növelte e misszió nehézségét, hanem az idő rövidsége. Mert a kiszabott idő minden nappal rövidül, lehetséges-e végig járni az egész földet? Innen van e misz- sziónak félelmetes sietsége. A küldöttek rendeletet kaptak, hogy sehol ne maradjanak egy napnál tovább. Ha Pál nem is ismer ilyen törvényt magára nézve — Ko- rinthusban egy évnél tovább, Elfézusban három évig tartózkodott — őt is hajtja a TÁRCZA. DÚS PÉTER SZABADULÁSA. Irta : Sipulusz. A napsütötte poros országúton egy erőteljes parasztember ballagott, nyakában duzzadó tarisznyával, kezében hatalmas furkósbottal. A ruhája rögtön elárulta, hogy micsoda osztályhoz tartozik, de ez az ember mégsem úgy festett, mint egy rendes szántóvető. Az arc színe nem olyan volt, mint a kit nap sokat süt, szél sokszor fuj, szóval, mint akit szabad levegő jár. De nem is a városlakók sápadtsága, szintelensége öntött el. A tekintete is olyan volt, mintha a szeme sokat fájt volna, a bőre pedig fakó, majdnem betegesen sápadt. Ez az ember nem városi levegőn élt, de nem is falusin. Az ut, amelyen haladt, Vác városába vezetett a nógrádi hegyek felé. A mint egy dombra ért, ledobta tarisznyáját, leült melléje a földre és visszafordult. Előtte feküdt a város, a kanyarodó széles közelgő vég bizonysága szüntelen heves tevékenységre. Ha mind ezt összegezzük, a veleszületett mun ka ösztönt, ehhez a nagy isteni megbízatást és a rövid időt, akkor e békés hősnek hóditó hadjárata nem oly megfoghatatlan több. Az első három missziói évről történeti emlék nem maradt ránk. Damaskus volt megtérése után az első állomás, a honnan kiindulva, a körülfekvő arab földhöz fogott hozzá. Sikerről semmit se tudunk; lehet, hogy Pál nem mindjárt találta meg a neki megfelelő helyet. Aztán következik 14 hosszú év Syriában és Ciliciában; An- tokhia a központ, de kirándulásai Cypru- sig és Kis-Ázsia belsejéig nyúlnak. Még nem Pál az utat kijelölő vezető, mint mi gondoljuk. Ő társ Barnabásnak vezérlete alatt. A történeti igazságtalanság minden dicsőséget Pálnak tartott fenn és Barnabást majdnem elfeledé. Pedig ő talán korábban látta meg az egyház nagy I útját Pálnál. De az ő odaadó, szerény mo- ! dórából hiányzott a ridegség és kimélet- 1 lenség, a melylyel Pál döntő ütközetben í kivívta a pogány keresztyének szabadságát. A jeruzsálemi és antiokhiai küzdelmekből Pál mint hős és vezér bontakozott ki; ezután egyedül a saját utján megy s a pogánymisszió célját és jellemét versenytársak nélkül jelöli meg. De miért marad ő 14 évig Kis-Ázsia keleti sarkában, ha az i idő annyira szorgos volt? A válasz csak Dunával. Tekintete végigfutott a gyönyörű panorámán, megakadt a püspöki nagy templomon, azután odábbcsuszott és me- j pihent azon a hatalmas sárga épületen, a I melyet fegyháznak neveznek. Nagyot sóhajtott és nem tudta róla levenni a sze- ! mét. No most már tudjuk : innen hozta | azt a sárga, ráncos bőrt, ennek a háznak j volt tiz esztendeig a lakója és ma lépett ' be újra a szabad életbe. Olyan furcsának érezte magát Dús Pé- ! ter, a mint azon a palotán legeltette a sze- S írjeit; melynek tiz esztendeig a lakója ! volt. Szila j, duhaj legény volt, mikor be- | dugták és most mint harminchat esztendős férfi, félig megőszülve lép ki, hogy uj életet kezdjen. Nem gonoszság, romlottság juttatta őt erre, hanem a harag. Fé- kezhetetleu, vad természete tette szerencsétlenné. Összeveszett égy rossz emberé- i vei s mivel ő erősebb volt, agyonütötte azt. De utána nagy hibát követett el. Azt I mondta magában, hogy most már úgyis 1 mindennek vége. () nem ember többé, ha- ! nem üldözött vad, akire most a törvény rá fogja tenni a kezét. Hát menekülünk igy hangozhatik: Pálnak nem volt további utasítása; itt egyelőre határ volt neki szabva, mit önhatalmúlag nem léphetett át. Hozzátehetjük: a mig a pogánymisszió nem volt Jeruzsálemben hivatalosan elismerve, minden előrenyomulás kétséges, fundamentom nélküli építkezés volt. Hogy pedig Pál uj kísérőjével, Szitással, hogyan készül uj hódításra, nem oly tanulságos, mint ingadozás. Ázsiába, Efé^- zusba akar menni: ekkor megtiltja neki a lélek. Északra vonul a fekete tenger felé, s Bithyniában igyekszik jutni; de nem eresztő őt a Lélek. Elérkezik Troasba; ekkor isten látás által Macedóniába hívja át. Minő csudálatos becsületesség olvasható ki ez előterjesztésből! Előre akar haladni minden áron, de még maga sincs tisztában vele, hogy tulajdonképpen hova, s inkább isteni hangokra s jóslatokra hallgat, semhogy gondolkodó megfontolás által készítsen tervet magának. Macedóniában meglátogatja a zsidó zsinagógákat: Filippiben, Thesszalónikában és Béreában — mig a folytatott üldözés miatt e tartományt el kellett hagynia, Most a szomszédos Görögország önként kínálkozik. De az első kísérlet Athénben balul üt ki; a valódi müveit és tudományos görög városnál jobban bevált a nagy idegen-piac. Korinthus, hol a nyomor és bűn élte virágkorát. Korinthusban Pál két római menekülttel, Akvilával és Priscillával találkozott ; ettől kezdve Rómát veszi szem- ügyre és nem is veszi le többé tekintetét róla. De folytonos akadályok kerülnek előle. És ez az agyonütött ember ebben is uegyen segítségünkre. Neki már nincs szüksége semmire, hát idevele. Ezzel oda- é lépett a halotthoz, elvette az óráját, a ! bicskáját és harminc forint készpénzét, a mi a zsebében volt. Persze, hogy aztán, a mikor kézre került, a törvény urai ezt súlyosan beszámították neki. A gyilkosságot föl se vették, de mikor a rablásra került a sor, erősen csóválták a fejüket. Akkor nevezték csak elvetemedett gazembernek, mikor bevallotta, hogy kifosztotta a halottat. Mintha bizony azért gyilkolt volna. Még örülhetett, hogy csak tiz esztendőt kapott, mert sokan akasztófát emlegettek. A fegyházban egy ideig magányosan ült, azután kivették onnan és asztalos mesterségre adták. Hamar megtanulta s aztán pénzt keresett vele. Elanuyira, hogy mikor szabadon bocsátották, hatszáz fo- rintott fizettek ki neki az irodában. Eny- nyi volt a keresménye tiz esztendő alatt a fegyházban. Ez a pénz ott volt a tarisznyájában. ami nyugodttá tette, nem félt, hogy éhen fog halni: abból a pénzből, ha
