Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-15 / 24. szám
24. sz. Junius 15 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 útjába és meghiúsítják szivének vágyát; ilyen akadályok: fogadása miatti syriai utazása, uj összeköttetés Efézussal, végre a gyűjtés, melyet Pálnak magának kellett kézbesítenie a jeruzsálemi szegényeknek. így végződik a hét év, mely a leggazdagabb adásnak és alapításnak, egyszersmind a legfélelmetesebb szenvedéseknek és küzdelmeknek páratlan kora a világtörténetben. E tevékenységnek és az előretekintésnek, mely azt kiséri, legdicsőbb bizonysága e hősies korszaknak végén a rómaiakhoz irt levél XV-ik része, hol Pál az eddigi eredményről igy emlékszik meg: Én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Ulyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliumát, úgy, hogy nincs már helyem e tartományokban (19, 23). De most nem Róma az ő célja — ott nélküle keletkezett gyülekezet — Spanyolország a legközelebb kiszemelt tartomány; Rómán át akar Jeruzsálemből odajutni. Aztán más módon ment Rómába, nem mint szabad missionárius, hanem láncok között, mint a Cézár foglya, és ha a jelek nem csalnak, Róma marad az ö célja és Spanyolországba soha se volt. Ha azonban nem igazságos dolog egy nagy embert tervei és akara szerint megítélni s nem egyedül a szerint, a mit teljesen be- végzett, mégis csodálatra méltó e tervnek csaknem határtalansága, akaratának tisztasága és szilárdsága. Részletekben mindig a pillanatot követte és az őt sugalmazó léleknek intő szavára hajtott. Egészben a keresztyén misszió jövőjét világosan kijelölte és a vallásunknak görögném keres is semmit, két esztendeig elél. Pedig keres, hisz tanult mesterember, sőt azt mondták rá, hogy kitűnő asztalos. Oh, ez a tiz esztendő nem volt neki oly szörnyű, mint az a kis idő, mely tette elkövetését az elfogadástól elválasztotta. Lassan-lassan úgy érezte, hogy az egész világ ellene zudul, minden bokor csendőrt rejtett, minden emberben ádáz ellenséget sejtett, mert hisz azok a becsületes emberekhez tartoznak, ö pedig gyilkos gazember volt. Rettegett az éjszakától melynek sötét leple alatt ismeretlen veszedelmek csúsztak feléje. Égő gyertya mellett virrasztóit egész éjjel, csak nappal merte álomra hajtani fejét valami elhagyott tanya bokrai között. Tudta, hogy annyi szolgabiró meg csendőr vigyáz a becsületes emberekre, s azt hitte, hogy ez most valamennyi az ő nyomában szimatol. Tudta azt is, micsoda nagy börtönök várják a bűnösöket, drága pénzen fenntartott hatalmas börtönök, melyekbe könyörtelenül betaszitják a gonosztevőket. Ebből azt következtette, hogy ha már nem sajnálják ilyesmire a költséget, bizorómai talajra való átplántálását csaknem öntudatosan hajtotta végre. Jól érezte magát, távol Jeruzsálemtől és az ottani keresztyén gyülekezet szolgaiasságától. Szabadabban lélekzett és gyönyörködött Görögország kék tengereiben. És nyugalmat nem ismerve, rohamos léptekkel haladt előre. Úgyszólván sasszemekkel tekint a szabad magasságból a missziói térképére és előre kijelöli azon leendő utazása útvonalát. Aggodalma és szomorúsága dacára, úgy tetszik neki, mintha Isten őt, mint foglyát; diadalmenetben vezetné keresztül az egész világon. Ez vala ama férfiú, ki nem csak akkor, aki történetünk minden fontos pontjain mindig azt a jelszót adta ki, hogy: előre! # * * A páli missziónak részletes képét adni azonban nem igen könnyű. Az Apostolok cselekedeteiről Írott könyv tudósításai, persze, értékesek, de roppant hiányosak. A levelekben ritkán kínálkozik alkalom arra, hogy az alkotás korszakára vonatkozólag körülményesebben adnánk felvilágosítást. Ennek dacára meg kell kísérelnünk a szétszórt feljegyzéseket össze- állitani és teljes képpé egészíteni ki. , Mindenek előtt bizonyos, hogy Pál minden útjában felkereste a zsidó szórványt. Ez ő rá nézve természetes is, nem csupán, mivel itt alkalmas összeköttetésre talált, hanem azért is, mert olyan szabad ; ember, mint Pál, egy tisztátalan házát ■ nem igen lépte át. Tehát a zsidó negyed-' ben olyan házat keres fel, mely elég tágas nyosan ádáz gyűlölettel viseltetnek az ilyen bűnösök iránt, mint ő. Valósággal kő gördült le a szivéről, mikor elcsípték és csak azt csodálta, hogy nem verték rögtön agyon. A börtön magányában aztán rájött arra, hogy ezeket a házakat a bűnösök meg- védelmezése céljából építették. Arra va- valók, hogy ott a bűnös ember szánja- bánja bűnét és Istenhez térjen. A fegyveres őrök és magas falak nem arra valók, hogy a rabokat a szökésben meggátolják, hanem, hogy az emberek kívülről be ne törjenek a gonosztevők megbüntetésére. A pap is úgy tanította őt, hogy a megtért bűnös kedves Istennek, őket tehát eldugták ide, hogy magukba szállhassanak és megtérhessenek. Ebben a hitében megerősítette őt az, hogy minden vasárnap templomba vezették. És semmikép sem kínozták. Még a celláját is fűtötték és naponként meleg ételt kapott. Büntetése kitelt, megtérése teljes lett, hát most kieresztették. Ezt forgatta Dús Márton elméjében, kor lenézett a gyönyörű völgybe s a raaz ő mesterségéhez, és nyomban dologhoz lát. A házigazdák tudakozódnak neve, nemzetsége és hazája felől és hogy mi újság Jeruzsálemben. Futó tüzként terjed el a hir, hogy Saul rabbi Tarsusból mindenféle uj hírekkel és tanokkal érkezett meg. A kiváncsiak közt, kik őt felkeresik, kezdettől fogva már prozeliták is lehetnek. Mig Pál buzgón dolgozik a sátorponyván, megkezdődik a kérdezgetés és válaszolgatás s tart a késő éjjeli órákig s másnap reggel újra kezdődik. Az apostol mindig siet a beszéd fonalát azonnal a fő dologra terelni, t. i. az ő evangyéliumára. Hiszen neki valami nagyobb elbeszélni valója van, mint bármely zsidó vándornak : megérkezett a Messiás, Jézusnak hívták. (Folyt, köv.) bök palotáját szemlélgette. Rágyújtott a pipájára, vállára vetette tarisznyáját és tovább ballagott. Erősen törte a fejét, hogy hová is menjen tulajdonképpen? A nélkül, hogy tudta volna, vad zűrzavar uralkodott lelkében. Annyira hozzászokott, hogy minden lépését a fogházőrök igazgassák, hogy most mint egy kis gyermek, magárahagyva támolygott a szabad lveegőn. A szeme is káprázott a nagy világosságtól, vére vadul lüktetett ereiben. Feje úgy zúgott, mint egy malom, fáradtnak is érezte magát. A friss levegő ellan- kasztotta és a gyaloglás nehezére esett. Az úttól nem messze, a földek köözt egy elhagyott csőszkunyhót talált, oda letelepedett, megevett egy darab kenyeret és aztán elaludt. Hüs fuvalom csapta meg arcát, fölébredt és talpra ugrott. Estére járt az idő, a nap eltűnt, a völgyek mélyébe köd ereszkedett. Borzongva nézett körül. Oly elhagyottnak érezte magát a rettentő nagy szabad világban. Hova kopogtasson be ma este, ha leszáll a sötétség? Hol kérjen meleg vacsorát, vetett ágyat, nyájas szót. (Folytatása következik.)
