Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-16 / 50. szám
12 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 50. sz. 1911 december 16. Regény. •—0— Az elátkozott család.-------o------Irta: Jókai Mór. Az alispán levelét és válaszát, a mit ő adott rá; és bogy már most mitévők legyenek ők a dologban? Nagytiszteletü 'Gutái Thaddeus uram e szavak alatt csendesen összecsuká az ö ■íüvészi gyűjteményét; s azután lehajitá azt az asztal alá: Iholmi virágmaradvá- nyok voltak az asztalon, azokat lesepré kezével, a mi nagy eset volt nála. És egész alakja, egész arca elváltozott e néhány perc alatt. Az összegörnyedt iférfi, kit íróasztala mellett könnyen nyomoréknak nézhettek, a mohos tudós, a komikumig vitt szenvedélylével, elhanyagolt viseletével, a szórakozott bágyadt tekintetű bölcs, egyszerre délceg, atheletai termetté magasuk fel, arcán és szemeiben az ihlet és magasztos elhatározottság tüze lángolt, ajkairól elmul-t minden hiú gyengeség; ezen szónál a gyönge férfiúból, ki önmagával is telhetetlen volt, egy hős lett, ki ezrek helyett is tud szólni és tenni. Feláll, magára ölté lelkészi palástját, felköté széles selyem övét és bátor hangon mondta Bajcsy uramnak: — El fogunk menni az alispánhoz és szólani ifogunk előtte a mi szivünk szerint. És széles, izmos kezével odaütött mellére, mintha azt értené, hogy ott szív van, még pedig igazi sziv! Bajcsy uram kész volt erre az útra. Már egyszer megtette azt, még pedig olyan társaságban, a hol © volt a legbátrabb ember s a legjobb szónok. Miként rettent volna vissza most, midőn Gutái Thaddeus járult előtte. Bizonyára ő utána keresztül mert volna menni még a halál országán is. A két nevezetes férfiú éppen reggeli kilenc órakor érkezett meg Malárdy szállására, ki a megyeiház jobb szárnyán lakott. A bejelentő hajdú iazt a választ hozta nekik, hogy laz alispán urnák előkelő vendégei vannak; várjanak künn a folyosón. Úgy cselekedtek. Egyik ember a másik után jött ment, ki és be az alispán ajtaján ; hivatalnokok, ügyes-bajosok, pat- varisták, még hajdúk is. Ezek mind előkelő vendégek voltak, kiket a jámbor férfiaknak ki kellett békével várni. Tiz órakor egyedül maradt Mialárdy, akkor ő maga jött ki az ajtón, díszruhájába öltözve, nyusztprémes mente nyakában, fejébe nyomva ananyvitézkötéses kalpagja, a gyémántos forgóval. Büszkén lenézte a két férfiút és engedte őket levett kalappal maga mellett menni, .hallgatta is, nem is, hogy mit beszélnek. A megyegyülés nagyterme ajtajánál röviden annyit mondott nekik: 1— A gyűlés megkezdődött, a mig vége nem lesz, addig nem beszélhetek kegyelmetekkel. Ott egy csoport dolmányos ur körülfogta mindjárt s elzárta a hozzáíérhetést a két követ elől. Odabenn, hosszasan tanácskoztak az urak, tartottak beszédeket s megvivátoz- ták egymást; a két követ délutáni négy óráig ott állt a folyosón és várta laz ülés végét. Egyszer azután zörögni kezdtek a székek, kiverték a tollakat az asztalihoz, az ünnepélyes mondatokat köznapi zaj gás váltotta fel, az ülésnek vége lett. A nagy teremajtók szétnyíltak: egyik zsinóros mente a másik után tűnt el, patvair isták, haj diuk, ólomgombos nemes urak ki szállingóztak ; csak az alispán nem jött ki. ő a mellékszobaajtón át a választottakkal együtt az ebédlőbe sietett s az ebéd sokáig fog tartani. Esti hét óra vetett véget iaz úri lakomának. A két férfiú ott várakozott folyvást a tornácban. Néha a nyitott ajtón jókedvű lárma hangzott át hozzájuk s felderítő ipohárcsengés, ők pedig nagyokat sóhajtottak magukban s gondolkoztak hosszan-hosszan és megtörtént velők az a “mindennapi csoda”, hogy a mint megszólaltak, egyszerre egy dolgot mondott mind a kettő; ia/ mi olyan csudálatos tünemény egy ismeretlen világból: — és még nem írtak iróla könyvet a bölcsek. Azonban vége szakadt az ebédnek is; nagyokat ásítottak odabenn'; egymásnak egészségére kívánták az ebédet; Malárdy hangja kezdett kihangzani a közzajból, a mint az ajtó felé közeledett. Az ajtó kétfelé nyílt s az alispán ismét szemközt állt Bajcsy és Gutáival. Egy percre visszadöbbent tőlök: azután magas tekintettel szólt Ifeléjök: — Hiába jönnek hozzám: quod serip- s,i, scripsi; quod dixi, dixi. A mit iirtam, megirtam. aH holnap le nem hordatják kegyelmetek az épületjüket, holnapután mlajd lebontatom én. Azzal karjára ölté valamelyik tiszttársát s közönyös beszédet kezdve, eltávozott lakosztályába. Gutái uram és Baj'csy uram szótlanul mentek a lépcsőkön, midőn la megyeház ajtajában kezet szorítva egymástól elváltak, egyszerre monda mind a kettő: t— Mink is ott leszünk. Másnap déltáj on a jámbor német ács* mester meglátogatta Bajcsy András uramat. A jó német polgár igen szomorú volt; a mint megfogta Bajcsy uram kezét, el sem akarta többet ereszteni. — Miért olyan szomorú, mester uram; kárdé tőle Bajcsy, pedig magán is elfért volna a vigasztalás. A német ur különféle variációkban köhögött s azután azt felelte: — Akarok elmenni a városból; aztán akarok nem visszajönni többet. — Hát miért? — Gsak. Jobb nekem Győrbe. Mesterség ott is via®. .Aztán más világ van. — De hát mi baja, mester uram? Tán a tanácsbeliek? — Nincs, nincs. Tanácsbeli jó ember. .— Rosszul .megy a kereset? — Az sincs. Házteteje sem megy ki módiból. Ácsmester szükség mindég. Utoljára is csak annyit vallott meg a jámbor férfi, hogy jobb Győrben, mert ott a zsidónak is szabad imádkozni, meg a poigánynak és az eretnekeknek: és hogy ő igaz vallásos ember, a ki a maga hitéért meg tudna halni, de a máséhoz egy ujjal sem nyúlni; és hogy ö semminek sem oka, valamint az egész polgárság sem, sem pedig a tekintetes tanács, sem a főtisztelendő urak, hanem egyedül a tekintetes alispán ur: az pedig Győrben már nem parancsol; tehát ennélfogva áldja meg az Isten. Bajcsy uramat és minden rendű és rangú polgártársait, ha most nem is; de időjáriával. Néhány óra múlva azután megtudiá Bajcsy uram, hogy mi volt az ácsmester keserűségének oka. A jámbor ur parancsot kapott Malárdytól, hogy holnap reggel azt a faépületet ott a téren bontsa széjjel. A jó német polgár inkább elhagyta a várost végképpen, miint hogy kezét tegye azon szerény házra, a melyet ő maga épített, a mibe ő maga verte a szegeket saját kezével és ingyen. Tehát a rendelet már ki volt ladva. A városbeli ácslegények megtagadták a szolgálatot ennek végrehajtására. A hajóépítők és molnárok szintén vissza- utasiták a parancsot; erővel nem lehete őket kényszeríteni latra. Malárdy tehát falukról rendelt be ácsokat és napszámosokat robotban, a kik akaratát végrehajtsák. A köevtkező nap reggelén, midőn korán hajnalban megjelentek a munkások a parancs végrehajtására, bámulva látták, hogy az épület tele van emberekkel, a kik ott énekelnek. Ilyenkor nem kezdhettek a munkához,, várniok kellett, mig azok odabenn elvégzik.
