Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-02 / 48. szám
12 Amerikai Magyar Reformátusok Lapja •4.8. sz. 1911 december 2. Regény. ■------0-----Az elátkozott család.------o-----Irta: Jókai Mór. ——o------És mintha prófétai ihlet szava lett volna e mondás, azon pillanatban ismét megrázkódott a föld; csak egy reszketeg lázas borzalom volt az, mintha ajtókon és ablakokon egyszerre száz kéz zörgetne; de e kitartó rendüléstől lassankint levált egy nagy darab kőragasz a szoba padmalyáról, éppen az alispán kedvenc leányának feje fölött, egy egész négyszögölnyi térről; — a kemény ember nem látta meg azt, mert dacos megvetéssel nézett a lábai alatt ingó földre; (hanem a publicamis meglátta, mert felnézett az ur Istenhez, kiről beszélt. Csak egy pillanat és a szép elkényeztetett gyermek, ki szemefénye volt az egész családnak, halva hever atyja lábainál: e pillanat alatt odaugrott Bajcsy uram, két karjával és tulajdon testével elfedezte a gyermeket; egy surtató robbanás hallatszott, a leomló vakolat-tömeg mindenestül a férfi fejére hullott s azon törött darabokra. Bajcsy András véres fővel állt fenn e zuhanat után a szoba közepét ellepő om- ladék között. A kőragasz két-három sebet ütött fején s valami széditő kábulást támaszta agyában. Csak annyit látott, hogy egy holtnál is halaványablb férfi áll vele szemközt, a kihez ő e szavakat intézi : “engeded-e uram, hogy a mi házunkban beszéljünk az Istennel?” és hogy az a férfi egy áléit gyermeket vesz ki kezeiből s e gyermekkel ölében sietve, futva hagyja el a szobát. És azután ismerős emberek jönnek be hozzá; őt felemelik a földről, 'hová ki tudja miért feküdt le s fejét vízzel locsolják, a minek nem igen örül és olyasmit suttognak fülébe, hogy az alispán megengedte, miszerint miatta cselekedjenek, a mit akarnak; — ez többet ért a fejére, mint a hideg viz; azután végképpen nem tudott magáról semmit, úgy, hogy midőn másnap délben otthon puha ágyában felébredt, s mellette virrasztó leányaitól megtudta, hogy odakünn a rác temetőn már készen áll a nagy faépület, gerenda toronnyal az elején, bádogcsillaggal a hegyén, busz sor paddal mind a két oldalán s fehérre festett szószékkel a közepén és hogy a hivek mind ezért Bajcsy uramnak köszönnek legtöbbet, mint a ki az alispánhoz el mert menni deputációba s hatalmas beszéddel és a kisasszonyka megmentése által az engedélyt kieszközlé; hát akkor Bajcsy uram egyenesen azt hitte, hogy száz esztendőt álmodott keresztül. Mondhatták azután Bajcsy uramnak, hogy ennyi meg ennyi lyuk van ütve a koponyáján, a miket ilyen meg olyan emplastrumokkal kell tapaszgatni; nem törődött semmi testi bajjal, felkelt, felöltözött, hóna alá vette a zsoltárt s két szép ifjiu hajadon leányát két felől maga mellett bocsátva, sietett a — templomba. A templomba! Oh, mi édes szó volt ez akkor. Mai emberek nem tudják azt felfogni többé; ha lovardáról, bálteremről volna a szó, ha vasutkérdés volna, talán értenék a lelkesülést, talán tudnók képzelni azt az izgalmat, hogy álltak meg az emberek minden utcaszegleten, hogy tolongtak az utcákon, hogy beszéltek lelkesült ajkak csudálkozó szemeknek: hogy a rác temető terén áll a templom, a csillaggal tetején, az omladozott házakon keresztül messzire ellátszik a csillag. Most is látszik még a csillag; még magasabb torony tetejéről: de bizony már nem igen beszélünk róla. Hajh, akkor nevezetes látvány volt az! — Olyan sűrűn állt az ember benn a házban, hogy mozdulni nem tudott egymástól, édes apák, anyák, felvették gyermekeiket karjaikra, hogy ők is lássanak és halljanak, hogy ők is énekelhessék a verset: “lm eljöttünk nagy örömmel Felséges Isten A te szentidnek gyülekezetibe!” Az volt az ének, az volt a sirás! A vén ősz férfiak barázdás orcáin hogy csurogtak le a könyek, a mig ajkaik énekelték; és a kik egymásra néztek, még inkább könyre fakadtak; és a midőn felmenj a szószékbe a lelkész, hogy nem tudott sokáig megszólalni az elfogódás miatt, hányszor kellett félbeszakítania beszédét a szivét terhelő érzelemtől s midőn erőt adott neki a magasztos ihlet, hogy rázta meg átható szavával a hívők lelkeit, hogy emelte fel őket az ingadozó földről a soha nem változó égbe, mely arcát meg nem másítja soha, miként a föld és az ő gyarló halmai... Pedig ha leírnám ide az egész beszédet, alig találnának abban az előrehaladt kor bölcsei egyebet avult mondásoknál s ódon nyelvtani hibáknál. Hanem az akkor volt — a dolgok természete, hogy mindez igen szépnek tartatott: az ifjak és asszonyok még a templomból eltávoztuk után is arról beszélték, az öregek pedig, kiket neveze a nép presbytereknek, ott maradtak köszönetét mondani nagytiszteletü Gutái Thaddeus uramnak, felkérték őt, hogy legyen ezentúl az ő egyházuk lelki vezére állandóul, megajánlották a papfizetést, fogadást tettek iskola-alapítás iránt s nagy összegeket Ígértek e szent célokra, mihelyt az Ur elfordítja felőlük e csapást. Azután megválasztok Bajcsy uramat kurátornak, mely tisztes hivatalt ő menten el is vállalá s számadást tőn a pres- byterium előtt a rábízott pénzről; s ké- szitődött egy nagy épület gyalult fából, vaspántdkkal jól megerősitve, befestő- dött kívül és belül olajos festékkel, ve- vődött selyemteritő az ur asztalára, nemkülönben ezüst tányér és serleg az ur vacsorájához stb.; a számadás végén hallható volt egy különös kiadás, mondván : “egy aranyos bábuért a tekintetes alispán ur kisasszonya számára kegyes pártfogása miatt”. És vala az összes kiadás mindezekért — egy rénes forint és negyvenkét vastag krajcár kongó pénzben: ... a többi ingyen adódott és csinálódott. Az első fejszecsapás. Naponkint háromszor szóltak a kis csengetyük az apró tornyocskákban, a hevenyészett haranglábakon; mindennap háromszor látogatta minden vallásfelekezet hive fénytelen templomait, a mik e napokban egészen hasonlítottak egymáshoz; leginkább azáltal, hogy a külön templomba járók megtanulták egymást szeretni. íme, ennyi pusztulásra volt szükség, hogy az emberek szeressék egymást. Ezen napok emlékére történik az, hogy a sokszor meglátogatott város népe a csapás évforduló napján háromszor keresi fel templomait most is: ez mindenkinek egyformán ünnepe; a mai ó és uj naptárban egy napra esik. iE nap általános böjt minden felekezet- nél, a mit meg nem tartani szívtelenség. E napon nem esketnek házasulandó párokat össze. E napon nem szabad zenének szólni senki házánál, sem a csapszéket megnyitni, sem a piacon árulni; ez sötét, gyászoló, szomorú nap; ez az emlékezés napja ama szomorú sírokra, a mik egy napon megnyíltak az élők lábai alatt, hogy őket eltemessék és mindenki jól tudja azt, hogy háza most is ezen sírokra van építve és hogy most is él az, a kinek szavára a hant megelevenül. Azért ez ünnepnapot el nem feledi l, senki. Tizennégy napig tartottak a föld rej-
