Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-21 / 3. szám
Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 3. sz. 1911. Január 21. 3. odal. RAB PRÉDIKÁTOROK ÉNEKE. Lenn menydörög a vizek orgonája, Tajtékba fül a bősz hullámtorok — De lapátolnak dideregve-fázva Giályarab hetven prédikátorok. Pozsony alatt láncát ötszáz cipelte, Gályarab hetven: mikor ideért — Ütött az óra —- álmos, öreg este Hetven dacos pap rabruhát cserélt! Napverte arcuk izma meg se rándul, Nagyritka szó: „Testvér, egy korty vizet!” Vig éle ha csattan: .,Van viz a Dunán túl” — Robotra kész a serkenő ideg; Ostorszij pattog: „Dologra, pogányok!” Sok szem felvillan, sápadt tűzben ég, De enyhül a vád, lelpihen az átok, Pár agg mordul csak: „Megbocsát az ég . . .” Éjfél körül fölrezzen egyik-másik: ,.,Hallod ? . . . hogy sir a havasok felett . . . . . . Ezüstből entyüs tárogató játszik . . .” Szivük megdobban, könypatak pereg — Nagy, néma gyöngyök sokbarázdás arcon, Mint őszi harmat hideg szél után . . . Hetven legény ívért hullatott a harcon, Nem buvó könnyűt bus darócruhán. Mint vészmadár, inog a rongy vitorla. Időtlen utón, késő éjfelen, Piros vércseppel, vándor dar u-tollal Levél Íródik a fedélzeten: „Nehéz rabságban mind elpusztul itt lenn» Haja hófehér már, de a lelke bátor . v . Erős vára maradt a hatalmas Isten! Anno ezerbétszáz. — Hetven prédikátor." Ernőd Tamás-----:o:-----A HIMNUSZ. E hús imádságot dalolta ajkam, Mikor nem tudtam még, hogy mit dalol, iDe én éreztem, hogy e borús szavakban Ezer év ujjong, bug a hant alól! A végeken, hol nagy magányban éltem S Rodostó gyásza szállt lelkem felett, A néma dacban, büszke szenvedésben Fajom keserve, megértettelek! E dalt dúdoltam ott fáradt ajakkal, Az éghez oly közel járt a magyar dal Kárpátok bércén ültem egyedül . . . És gondolkoztam a költő felől, Ki félszemével a jövőbe látott, — Mélázó félszem, te kiégett, te áldott! Juhász Gyula. TARCZA. AZ EZÜST SZÍV.-----o----De ebben az esetben cserben hagyott a tudományom. Soha én még olyan lányt nem láttam, mint Bárány Anna. Csupa szív, csupa szeretetre méltóság, csupa nyíltság, őszinteség; -— és; mégis csupa rejtelmesség. Nyilván láttam, hogy nagyon vonzódik 'Gáborhoz, de vonzalmát nem rejtegette, láttam, hogy melegen tekint szemébe, de olyan bátor nyíltsággal, annyira titokzatosság nélkül, hogy azt is láthattam mindjárt, hogy itt szerelemről szó sem lehet ... És mégis . . . Mikor beléptünk hozzájuk, úgy elpirult, mint hajnalban az ég. Olyan érzelemteljes volt a hangja, mikor Gábort üdvözölte. De — de hát r nem tudom én, miből, de láttam, hogy nagyon szereti Gábort, de nem szerelmes bele. Azt is láttam, hogy ezt Gábor maga is . igy tudja, mint én- Szegény fiú! Mert ha semmi szeretetet nem tapasztalna, ha gyűlölné az a kis lány, akkor jobb volna ő t. neki, akkor elmehetne valahova messze, a hol hirt sem ball töb bé felőle, a hol elfelejtené. Az olyan szívnek, mely úgy tele van Jézus szerelmiével, mint a Gáboré, könnyebb az ilyen harcot megharcolni. A ki az ó-embert már megfeszítette Jézussal, annak a szerelme is más. Nem olyan zsarnok, nem olyan rombolólag szenvedélyes, mint a testi emberé; de mégis sokkal boldogitóbb annál, mert mély. mint a tenger, tiszta, mint a csermely, és erősebb mint a koporsó. Erősebb, mint a tengeri vihar: de Jézusnak egy szava leesendesiti . . . Hanem szegény Gábor meg van kötve, ße nem egyesülhet szerette szivével, sem el nem szakadhat tőle. Nagy kán ez. Más szív már rég megszakadt volna bele. De most veszem észre, hogy másról beszélek, mint kellene. Pedig tudhatnám, hogy a mai legényeknek, lányoknak nagyon unalmas az ilyen história. Tehát térjünk a dologra. Hires vásár a siklósi vásár; de én bevallom, hogy egy tehénkét, vagy egy mézeskalácsos sátort sem láttam belőle- Mert mireáük csak annyiban tartozott a vásár, a mennyiben Bárányék annak a neszével hívták össze azt a nagy társaságot, melynek nyüzsgése, zajgása. kacagása immár betölti az egész házat. Méltóz- tatik megtekinteni a díszes társaságot? Nagyon sajnálom, hogy nem mutathatom be élég híven. Én magam is csak uj ember vagyok itt, a vendégek legnagyobb részét most látom először. Hanem azért, a kiket ismerek, azokat elmondhatom, hogy kik-mik. A háziasszonyon, meg a háziúron kezdeném, de azokat nem pingálhatom ide, mert szüntelenül jönnek-mennek, kérdeznek, felednek, ide tekintenek, oda tekintenek, hát azokat nincs az a piktor, a ki lefesse. Most itt látod őket, a következő pillanatban már amott, a másik pillanatban meg már sehol. Hanem a hangjukat mindig hallhatod: „Ezer esztendeje, hogy nem láttam. Jaj, de örülök, hogy eljöttek. Hát te, édes Jankám. nagyon megtört a kocsi? Ni, ez a kis Margit hogy megnyúlt. Nagyobb, mint az anyja. Hát Bélát mért nem hoztátok el? Tessék beljebb kerülni . . .” Hanem a zsögödi plébánost már sokkal könnyebb lepin-
