Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-07 / 1. szám
2. odal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 1. sz. 1911. Január 7. Kitö Szelíd Megváltóm) édes Jézusom, Osszad meg velem nagy türelmiedet! Legyőzni magam tovább nem tudom, Szilaj haragban égek, reszketek; Mindenik erem izzó Phlegeton S lánghullámaik elemésztenek, Ha nincs számomra kezedben béke: Öntüz'ében lesz keblemnek vége. Nem! Nem tudlak én követni Téged! Hogy megbocsássak, bennem nincs erő; Szivemben a vad oroszlán ébred, Hogy vért szomjazva rohanjon elő! Szeretnék lenni a zord enyészet, Hogy város, falu legyen temető — Dőzsölni pohár, telt asztal mellett) Mig a föld és lég jaj-orkántól reszket! Te sem, Oh testet öltött szeretet! Te sem tudtad elnézni hidegen, Hogy a kufár, vad, lelketlen sereg) A mely minden szenttől merő idegen, Atyád hajlékát fertőztesse meg: Harag vett erőt szelíd sziveden, Korbácsot ragadt áldó jobb kezed S azzal tisztitád ki a szent helyet. rés. Jeruzsálem minden templománál E hon, atyádnak dicsőbb temploma; Bármi sorsban, idegen oltárnál Nem égett benne áldozat soha! Egy ezredéve im, hogy fenn áll már, Több nagy vihart, mint csendet ért noha: Az egy Isten volt mindig ur felette, Csáb, vész el nem szédítette. De nézd! A kufár, lelketlen sereg iE szent hajlékban szintén megjelen És — ah, emeld fel sujtoló kezed! — A piénz> kincs neki már elégtelen: A lélekre vet vakmerő szemet, Veszi átkon és hízelgéseken, Hívőt bujtogat a hivő ellen: Gyűlölni tanít a — Te nevedben! Tisztítsd ki újra, házát atyádnak, Űzd ki belőle a kufárokat, Ne engedd latrok bünbarlangjának: Ragadd kezedbe — ne korbácsodat Ragadd kezedbe a villámokat — Czélja többé már nincs orvosságnak — És kik hónuk szent testén tápodnak, Sújtsad mélyébe le a pokolnak! Széki Ákos. TARCZA. AZ EZÜST SZÍV.-----o----— Nem szégyenli kigyelmed még csak kérdezni is? — mondok. — Há’sz’ én sem azért mondom, hogy hinném, hanem sokan hiszik. Nem tóm, mi igaz benne. — Semmi. Hazugság, csalás az egész história. — Nono, hiszen majd meglátja kigyelmed. Én már láttam. ,Ugy rá nizve lőhet egy kilencvenkilenc esztendős. .— Ej de pontosan tudja kigyelmed— Nono, kereken épen nem tudóim én tülem lőhet száz is. Hanem a Taniék Vicájából kivötte a szívfájdalmat. Azt mon- gyák abba nagyon tudós. Láttam, hogy (Mihály bácsit már elvarázsolta az erdei remete. Nem lehet vele vitatkozni- Hát inkább nem szóltam egy szót se. Ha felelt, ha kérdezett, nekem mindegy volt. A mit eszébe vévén ő kigyelme, nem is kérdezett többet) hanem nagy türelemmel csinálta a pipaszárát, s csak úgy közben-köz- ben bökött ki egy-egy rövid mondatot. De igy is elmondta a- zért az erdei remetének minden viselt dolgait, semmit sem hallgatott el. Megtudhattam tehát bőven, hogy a csudatételek mind a febérmép között esnek, s a remete a szivfáj dalom kivételében a legnagyobb mester. Mikor megérkeztünk, első dolgom volt természetesen a hagy sokadalomban a remetét felkeresni. Mihály bácsi szíveskedett ugyan, hogy majd ő elvezet, de mondok, majd csak ma gam megyek. Szerettem akkor úgy magánosán elbóklászni az ilyen vásári nép között. A remete gunyhójához különben könnyű volt oda találni. Hiszen mindenki oda igyekezett, vagy onnan jött. Otthon az erdőben sem lakott az öreg tudom jsoha ilyen sűrűségben, a milyen sűrű ember-erdő itt körülvette- De nem csoda. Mert igazán érdemes volt megnézni. Gunyhója falombokból volt. Csak akkora, hogy épen egy embernek való. A közepém hervadt faleveleken, ott térdelt a tiszteletre méltó agg. Úgy rá nézve csakugyan lehetett egy 99 esztendős, vagy talán 100 is. — A mint ott térdel nagy, hullámos, fehér szakálla a porba ér. Galambősz haja vállára omlik alá. Kalapja nagy laskaszélü, tisztes kopott. Csuhája durva szőr. Derekán az öv kenderkötél. Nyakában rengeteg nagy olvasó. Igazi erdei olvasó. Kóczmadzagra fűzött gubacsból és makkból van- A kis gubacs az üdvözlégy, a nagy a miatyánk, a makk pedig a hiszekegy. A végén bugyiival faragott fakereszt van. Az agg szemlesütve morzsolgatja olvasóját. Hón alatt görbe faágból összeütött hosszú keresztet szorongat. A vége a földbe van szúrva, a teteje a gunyhó tetejéig ér. Az erdei remete szája folyton mozog, egy pillanat ra meg nem áll, úgy duruzsol, mint mikor a pap csendes misét tart, csak egy kicsit jobban kiereszti a hangját. Igazán szép hangja van. — Olyan szava van, mint a bikának. így suttognak az áhi- tatos hívek. (Ez a hasonlat u. i. Baranyában nagyon megtisztelő, ez a legnagyobb dicséret kimagyarázása-)
