Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-07 / 1. szám
1- sz. 1911. Január 7. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 3 oldal Az East Chicagói vasárnapi iskola. Néha bemegy hozzá egy-egy fehércseléd, letérdel elébe, suttog neki valamit, a mit a tiszteletreméltó agg nagy komolyan hallgat.. Aztán felel rá valamit mély dörmögő hangon, kezét áldólag kiterjesztve a gyógyulást keresőre. Hogy mit mond, nem (érteni. Csak a végét, a mit nagy hangon énekel el az öreg, mint a pap litániát: ,»a boldogságos szűz Mária, Mária Isten anyja, Gábriel arkangyal, a hit hét tőrök élei» Mafia óh Mária!“ (Értse a ki tudja.) Nem tagadom, rajta felejtettem a remetén a szememet. A mit ő hamar észre is vett, mert elkezdett rám pizslogni. A nagy laska kalap alatt úgy hunyorgatott, mint a béka a lapu alatt. De én rá se hederitettem, mert eszem ágába sem jutott volna, hogy nekem szól a hunyorgatás, azt hittem, hogy valami szúnyog csapott a szemébe, vagy hogy talán kanesalit az öreg. Megesik ez néha a legszentebb életű férfiun is. Egyszer azonban a hiábavaló pislogást megunva, mindeneknek méltó ámulatára megszólalt a remete siri hangokon. 1— Fiatal ember, jöjjön ide, megjelentettek szive titkai a boldogságos szűz anya által- > I Igaz, hogy akkor még fiatal ember voltam, de még sem hittem, hogy nekem szól az invitálás. De jobban is kimagya- rlá&ta az agg: — Ön, ön, fekete ruhás fiatal ember! Ezt már csakugyan magamra kellett vennem, mert más feketeruhás ott nem volt. Minden szem rajtam csüggött. Én is gondoltam egyet, sáron fordultam, s úgy eliramodtam, mintha soha ott sem lettem volna. Csak mikor már jó messze voltam, akkor jutott eszembe, hogy mégis kár volt be nem mennem a remete gunyhójába, hogy láthattam volna belső berendezését, mert azt hallottam» hogy semmi sincs benne más, mint három faedény, egyikben viz van, másikban tej, harmadikban méz. (Mert a remete mást sem nem eszik, sem nem iszik. De azért csak nem mentem vissza, az én szivem titkait biz ne 'jelenthesse meg senki. Este, mikor már minden elcsendesedett, én is haza mentem szállásomra, hogy csak másnap induljak haza. Épen a kamuban fogott el a Berki korcsmáros legénye, hogy azt mondja, menjek azonnal ő hozzájuk, mert valami nagyon rég nem látott ismerősöm vár ott reám> a kinek nagyon fogok örülni. Nem tudtam (elgondolni, ki lehet az. Már csak megnézem, gondoltam- Oda megyek, hát látom, hogy Vas Misi, az én régi gyermekkori pajtásom mulat ott nagyban, a ki szüleinek mindig szomorúságára volt, soha nem tanult sem mesterséget, sem tudományt, soha nem dolgozott, csak a kópiéságokon járt az esze mindig. Lehetett már valami tiz esztendeje akkor, hogy sem- Jmit sem halottunk róla, még szülei sem tudták» él-e, hal-e. Mikor meglátott, nyakamba ugrott s úgy mutatta, hogy nem tud az 'örömtől hova lenni. Aztán hivatkozott régi csimborasá- Igunkra s nagyon szivszakadva kért, hogy el ne áruljam. — Már mint én? — mondok csodálkozva, hát hogyan? — ügy is tudom, felelt, hogy megismertél a remete gúnyában, csak ne tedd magad, mért nem jöttél oda, mikor hivtalak ? — ügy, hát te vagy az erdei remete? No, mondhatom szép mesterséged van. Ha <ezt jó szüleid tudnák! Hát aztán jövedelmez-e a mesterség? — No» valamicskét. (Folytatása következik.)
