Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-09-03 / 36. szám
S6. szám. 19Í0 szeptember 3. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja1 9. oldal A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. V. időszak. I. A vallásjavitástól a legújabb időkig. (1517—1896.) X. Az u j idő. LXYIII. Ezen szövetségnek, mely évi gyűléseit felváltva a világ nagy városaiban — Londonban, Parisban, Berlinben, Filadelfiában tartja, s melynek küldöttei a mi országos kiállításunk alkalmával Budapesten is megjelentek és buzdító beszédeket tartottak, tagja lehet mindenki, a ki a keresztyénségnek a Szentirásról, Szentháromságról, Krisztus istenségéről, váltságról szóló tanait hiszi és vallja. Ilyesféle célja van az 1877 óta tartatni szokott egyetemes presbiteriáuus gyűléseknek is, melynek által a különféle kálvinista egyházaknak egymással testvéries viszonyba való hozatalát munkálják. Ilyen célból tartottak a többfelé szétágazott methodisták is 1881 Londonban, 1891 Washingtonban egyetemes methodista-gyüléseket. Az észak-amerikai protestánsok a keresztyén munkásságban is bámulatot keltő áldozatkészségben vetekednek az angolok, kai. Hitbuzgó presbiteriánusok és az ezekkel rokon kongregáció- nálisták alapították itt az első hitterjesztő társulatotl810-ben, példájukat már 1814-ben követték a baptisták és azóta mindegyik jelentékenyebb felekezet megteszi e tekintetben is kötelességét. Itt, hol az államhatalom mitsem törődik a polgárok vallásává' egész szabadon alakulhatnak újabb és újabb vallási társulatok; ezért az evangéliumi alapon álló felekezetek száma itt még sokkal nagyobb, mint Angliában. Nagy lendületet vett itt az újabb időben a kath. egyház, melyet 12 érsek és 61 püspök kormányoz; egyik buzgolkodó érsek az újabb időben nagy botrányt okozott 20 millió márkára rugó adósságával. A püspöki egyháznak itt 67 püspöke van. Ezek mellett a legjelentékenyebbek itt a methodisták és baptisták felekezetei. Legtöbb ellenszenvvel találkozott és találkozik a Smith József által 1830-ban alapított, mormonok, vagy „az utolsó napok szentjeinek“ felekezete, mely a többnejüséget nemcsak megengedi, de híveinek, úgyszólván, kötelességükké teszi, kivált 1852 óta, midőn akkori prófétájuk Young Brigham (mh. 1877) erre nézve Istentől újabb kijelentést nyert. A különböző felekezetek vallásos lelkű papjai és irói nagy tevékenységet fejtettek ki az Afrikából oda behurcolt rabszolgák sanyarú helyzetének enyhítésére, mígnem az északi és déli államok között kitört s 1865-ben bevégződött háború, melyben több magyar 1849- iki menekülő is résztvett, szabadságot eszközölt öt millió rabszolgának s a rabszolgatartásnak teljesen véget vetett. Szokásban vannak Észak-Amerikában a „mezei összejövetelek (camp meetings), melyek felől jó eleve hírlapi hirdetések, falragaszok utján értesítik a közönséget, és a kitűzött időben és helyen, legtöbbnyire terjedelmes mezőkön ezrek, néha tízezrek összejönnek s órákon sőt egész napon át együtt énekelnek, közben az összejövetelt rendező lelkész — leginkább methodista — órák bosszant tartó prédikációban rajzolja, a methodisták szokásos módja szerint, az emberek bűnös voltát, a reájok várakozó büntetéseket, a pokolbeli kinzatásokat, hogy ez által bünbánatra majd uj lelki életre ébreszsze őket. Sokan a büntetéseknek élénk színekkel rajzolása alatt elájulnak, másokon görcsös vonaglás vesz erőt, a földön henteregnek, jajgatnak, sirnak, kiabálnak; mig végre a szónok feltüntetvén Istennek az emberek iránt Krisztus elküldésében nyilvánuló szeretetét, Krisztusnak érettünk hozott váltságáldozatát: keresztültör a kebleken az uj életre ébresztő isteni kegyelem s az egész gyülekezet örömrivalgásban, ujjongásbán tör ki. XI. A hitterjesztés. „Menjetek el és tanítsatok meg minden népeket!“ Urunknak ezen tanítványaihoz intézett, mondhatni végrendelet szerinti utasítását igen jól ismerték a protestánsok eleitől fogva; azt is jól tudták, hogy az nem osak a 12 apostolnak szólt, de minden későbbi tánitványainak is. A reformáció híveinek azonban elég dolgot adott egyelőre az ezer év hosszant becsúszott visszaélésektől való megtisztítása Krisztus egyházának; azután meg a tiszta evangélium alapjára állított egyházának biztosítása, meg- védelmezése. Ehhez járult, hogy a protestáns vallást befogadott népeknek nem is igen voltak a XVI. században a tengereken túl birtokaik, sem oly embereik, mint a katolikusoknál a szerzetesek s kivált a jezsuiták, a kik mint családtalan s a világról lemondott egyének nyugodtabb lélekkel léphettek a hitterjesztés veszedelmes ösvényére. Ezért az első harmadfél századában az újkornak a protestánsok messze mögöttük maradtak a katolikusnak e tekintetben, kiknek egyes hittérítőik, mint p. o. az első jezsuiták egyike, az önfeláldozó Xavier (f 1552) már a XYI. és XVII. századokon igen szép sikerrel működtek Ázsia keleti birodalmaiban, Indiában, Cliiuában, Japánban, egyebütt. Az utóbbi száz év alatt még annál többet tettek és tesznek az evangélium szellemében keletkezett különféle felekezetek, kipótolni igyekezvén az elmulasztottakat is. Az első kísérleteket a protestánsok e téren a XVII. század közepén tették, elkezdvén Eliot János, a később u. n. „Indiánok apostola“ az észak-amerikai bennszülöttek között az evangéliumot hirdetni (1646). A XVIII. század kezdetén Dánia alapított, a hallei árvaházból nyert téritők kiküldésével kelet-indiai birtoka számára Tranke- bárban egy térítői telepet; Egede János norvég lelkész a Grönland szélen lakó eszkimók között buzgólkodott; Callenberg hallei tanár pedig a zsidók és mohamedánok megtérítésére alapított egy intézetet (1728); melyhez hasonlók később is alapittattak, igy jelesen a skót reformátusok is alapítottak egy oly egyesületet, mely különösen a zsidók közül törekszik Krisztusnak híveket szerezni. Ezen utóbb említett egyesület hazánk fővárosában is tart fenn évtizedek óta egy jól berendezett népiskolát, főként oly célból, hogy az abban dij nélkül oktatott zsidó fiuk és leányok keblei az evangéliumi magvak befogadására előkészíttessenek. A számottevő munkássága azonban az evangéliumi keresztyéneknek a pogányok közötti hittérités mezején csak az 1792. évvel kezdődik, — nem számítván a herrnhutiaknak és metho- distáknak e téren már előbb, elszórtan szerzett érdemeit. Egy Carey nevű szorgalmas cipőfoltoz'), ki olvasgatás által egyik kisebb felekezet lelkészéül képezte ki magát, a világot körülhajózó Cooknak útleírást olvasván, élénk részvét támadt lelkében az oly nagy számmal levő pogányok iránt, s folyvást azon törte fejét, hogy miként lehetne rajtok segíteni. Beszélgetett e felől több baptista lelkészszel, de ezek a kezdeményező merészségét visszautasították. Azután beszelt egy kereskedővel, ki neki az általa irt s a pogányok lelki nyomorát élénk színekkel rajzoló értekezés kinyomatására szükséges összeget felajánlotta. Carey ezen kis irata többeknél a pogányok iránti érdeklődést felébresztette; majd lelkésztársainak kötötte szivére ezen ügyet, egy lel- készi összejövetel alkalmával pedig 1792-ben egy hatalmas prédikációt tartott Ézsaiás LIV. 2-ik s következő versei felett s abból ezen tételt állította fel :„Várjatok nagyot Istentől, vállalkozzatok nagyra Istenért.“ (Vége köv.)
