Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-09-03 / 36. szám
10. oldal. „Amerikai Mágyar Reformátusok Lapja11 3(>. szám. 1910 szeptember 3. 1,________i Hí kV_______------------------^ REK A NAGYVILÁGBÓL____ r-------------V k________J 1 cTVIagyarország. 50 éves lelkészi szolgálat. Nagy Káról}', ér-dengelegi lelkész ötven év óta szolgálja az Urat. Hívei, barátai s tiszttársai f. hó 9-én szeretettel körül ölelve ünnepelték az 50 év óta szolgáló derék lelkészt. Vay Béla báró meghalt. Vay Béla báró, főrendiházi tag, a tiszáninneni református egyházkerület főgondnoka életének 80-ik évében a borsodmegyei Zsolcán meghalt. Temetése ugyanott volt, ahol a családi sírboltban helyezték nyugalomra. Héderváry gióf miniszterelnök, aki rokona az elhunytnak, szintén részt vett a temetésen. Orgonaavatás. A csizi ref. leányegyház uj orgonájának felavatása f. hó 7-én ment végbe a szokott ünnepségek között. A felavató imádságot Csabay Pál gömöri esperes, az egyházi beszédet pedig Dusza János pelsüczi lelkész mondotta. Az orgona történetének s az adakozók névsorának felolvasása után urva- csoraosztás volt. A gyülekezeti éneken kivül a csizi vegyeska'r éneke, férfinégyes, magánének és orgonajáték töltötték ki az istentiszteletet. Egyidejűleg a templomtéren is istentiszteletet tartottak. A leányegyház vezető lelkésze Juhász László, hanvai lelkész. Dávid Ferenc emlékezete. Az észak-amerikai Egyesült- Államokból az unitárius egyház hatvanhattagu küldöttsége érkezett Budapestre. Az unitáriusok Kolozsvárra mennek, hogy az egyházalapitó Dávid Ferenc születésének négyszázéves fordulóján tartandó ünnepi zsinaton részt vegyenek. Nagy idők tanúja. Kisbaczoni Benkő Miklós volt negyven- nyolcas honvéd, nyugalmazott törvényszéki hivatalnok augusztus 15-én nyolcvanegy éves korában meghalt Marosvásárhelyen. Magyar templom Szlavóniában. Szép ünnepe volt a vuko- vári magyarságnak. A református magyarság avatta föl uj templomát Baksay Sándor püspök jelenlétében s az ünnepen valláskülönbség nélkül részt vett az egész magyar társadalom. Végrehajtó a temetőben. A nagyváradi törvényszék rendkívül érdekes aktát intézett el. Szilágyi Géza dr. ügyvéd Weisz- lovits Adolf és fia temetkezési vállalat képviseletében végrehajtást kért Salamon János örökösei ellen s a végrehajtási törvény alapján kérte, hogy a bíróság engedje meg a nagyváradi izraelita temetőben Salamon János sírkövének 3800 korona fejében való lefoglalását. Az örökösök ugyanis a márvány síremlék árát nem fizették meg s a törvény erre az esetre a sírok felszerelésének lefoglalását is kimondja. A bíróság helyt adott a kérelemnek. Véres búcsú. A nógrádi búcsún a korcsmában nagy verekedés támadt. A községi biró csendre intette a verekedőket, akik azonban nem engedelmeskedtek. Erre a biró odahivatta a verőcei csendőröket. Jeszenszky csendőrőrmester is rendre intette a verekedőket, de alig szólalt meg, egy borosüveggel úgy megütötték, hogy öt foga kitörött- Az őrmester háromszor rálőtt támadóira, aztán összeesett, mire a nép rárohant. Erre Orosz csendőr ötször egymásután rálőtt a tömegre. Két ember meghalt, kettő súlyosan, nyolc könnyebben megsebesült. A csendőrök is megsebesültek. — Ez a magyar virtus! Jégverés. A minap pusztító zivatar vonult végig Zemplén vármegye alsó részén. A jégeső nagy kárt okozott, különösen Agárdon, ahol a diónál nagyobb jég esett. Török ifjak magyar gyárakban. Azzal a kirándulással kapcsolatban, melyet a magyar iparosok és kereskedők a török gazdasági viszonyok tanulmányozására a tavaszszal Konstantiná- polyba rendeztek, fölmerült az az eszme is, hogy néhány középiskolát végzett török fiatalember a nevesebb budapesti gyárakban kiképeztetést nyerjen, hogy igy a magyar ipar és a török fogyasztás között közvetlen kapocs is létesitessék. A kezdő lépéseket az eszme megvalósítására nézve Gelléri Mór kir. tanácsos, az Országos Iparegyesület igazgatója tette meg, akinek személyes utánjárására már 12 előkelő fővárosi ipartelep vállalkozott egyegy török ifjú kiképzésére. Az intelligens és szorgalmas török ifjak, akiket mindenütt nagy szimpátiával fogadtak, figyelemreméltó haladást mutatnak a magyar nyelv elsajátitásában. Remélhető, hogy ezeknek az első próbáknak nyomán egész rendszerré növi ki magát a török ifjaknak iparossá való kiképzése és hogy ennek praktikus hatása is már nemsokára jelentkezni fognak. Magyar találmány. A minap nyílt meg villamos üzemmel a helyiérdekű vasutak budapest-dunaharaszti vonala, melynél egy teljesen uj rendszerű felsővezetéket alkalmaztak. Ennek az uj nagy vasúti jellegű vezetékrendszernek feltalálói két kiváló magyar mérnök: Jelűnek Marcell igazgató és tóvárosi Fischer Gyula főmérnök, a budapesti helyiérdekű vasutak villámos osztályának vezetője. Pánszláv botrány egy közgyűlésen. Szakolcán legutóbb a nemzetiségi képviselőjelölttel szemben munkapárti jelöltet választottak meg. Ez indította Szakolca város képviselőtestületét arra, hogy Czobory Károly polgármesterrel és a városi tisztikarral szemben nemzetiségi alapon szervezkedjék. A minap tartott utolsó városi közgyűlés tele volt botránynyal és mindjárt a közgyűlés megnyitása után a képviselőtestület visszautasította a polgármester indítványát a közgyűlési jegyzőkönyv-hitelesítésére, majd kimondotta, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv ezentúl tót nyelven vezettessék. Mikor a polgármester ennek az indítványnak tárgyalását megtiltotta, mert napirendre nem tűzetett, a jegyzőkönyvhitelesitők kijelentették, hogy ők a hitelesítést megtagadják. Majd az egyik képviselőtestületi tag interpellált, bogy az adókönyvecskéket ezentúl tót nyelven állítsák ki, mire az elnöklő polgármester kijelentette, hogy az államnyomda kizárólag csak magyar adókönyveket bocsájt ki. A közgyűlés ezután megtagadta az 1911 évi házipénztári költségtörvény tárgyalását. Politikai okokból áthelyezett tanitó. A választások idején Makón Nyéki József tanítót függetlenségi érzelmei miatt váratlanul, éppen az évzáró vizsgák előtt közvetlenül áthelyezték. E botrányos áthelyezést a függetlenségi és 48-as párt s Justh Gyula is, a parlamentben szóvá tették, de eddig sikertelenül. Most a makói egyház presbitériuma elhatározta, hogy Nyéki József tanyai tanitó visszahelyezése érdekében föliratot intéz a közoktatásügyi minisztériumhoz. Villámcsapás. Megrenditö szerencsétlenség hire érkezik Tompapusztáról. Az ottani vasúti pályaőrt éppen abban a pillanatban sújtotta agyon a villám, amikor az őrház előtt robogó gyorsvonatnak tisztelgett.