Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-30 / 31. szám
8. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 3Í. szám 19Í0. julius 30 ÖRÖMHÍR. — 1910. július 81. — A MEGBOCSÁTÁS. (Máté ev. XVII : 21—31.) Aranyige: „Mert ha megbocsátjátok az embernek az 5 vétkeiket; megbocsátja nektek is a ti mennyei Atyátok.“ (Máté VL14.) Idő: Kr. u. a 29-ik év őszén, nem sokkal az előbbi lecke után. Hely: Kapernaum városa, közel a Galileai tóhoz. Talentum, régi római súly szerint vett pénz-érték, körűibe!ől $1000, tízezer talentum ezüst = 10 millió dollár. Száz pénz. Egy pénz körülbelől 1G vagy 17 cent, tehát 100 pénz 16 vagy 17 dollár. Foj to g a tj a. A római törvények a hitelezőnek megengedték, hogy az adóst megfogja és biró elé vigye. A hitelező gyakran az adós nyakát vagy torkát fogta meg s szorította néha úgy, hogy vér jött ki orrán és száján. A mai lecke. Péter azt kérdi Jézustól, hogy megbocsásson-e az ő atyjafiának, ki ellene vétkezett, hétszer. Jézus pedig monda néki: Nem csak hétszer, hanem hetvenhétszer is. Akkor mondá el a mai leckében foglalt példázatot. I. A nagy adósság. Egy ember igen nagy summa pénzzel, tiz millió dollárral tartozott a királynak, de nem tudá adósságát megadni. Azért a király el akará adatni az adós minden javait s feleségét és gyermekeit is, hogy legalább pénzének egy részét kapja meg. Az adós könyörgésére azonban minden adósságát elengedi a könyörületes szivii király. Nagy adóssággal van megterhelve a mi életünk is, mert igen sokkal tartozunk az Istennek. És mi sem tudunk fizetni. Ha pedig Isten azt akarná, hogy fizessünk, vagy elveszít, bizony el kellene vesznünk. Sokkal tartozunk Istennek az ő áldásaiért, melyekkel mind testünket, mind lelkünket megáldotta; tartozunk ezért neki hálával, szeretettel és parancsolatainak való engedelmességgel; fizetni akarunk pedig hálátlanság* gal, szeretetlenséggel és parancsolatainak megtapodásá- val: tartozunk hát bűneink miatt. Az Isten pedig nem büntet tartozásaink miatt, ha elismerve tartozásainkat, megfogadjuk, hogy megfizetünk neki és azonképen is cselekedünk, azaz bűneinkből megtérünk, szeretjük őt és parancsolatait ezután megtartjuk; hanem elengedi tartozásunkat, megbocsátja vétkeinket és kegyelmébe fogad. Egy gonosz életű rablógyilkost elfogtak és súlyos börtönbe vetettek. A pap gyakran meglátogatta börtönében és megtérésre akarta őt vezetni, de haszontalan volt minden igyekezete. Egyszer elmondá neki a mai leckében foglalt példázatot. Akkor a bűnös ezt kérdé tőle: Megbocsát-e az Isten annak, aki embert ölt? Meg, mondá a pap. Hát annak, a ki öt embert ölt? — Annak is, feleié Isten szolgája. Annak is, ki 10 ember életét oltotta ki ? kérdé aggodalmason a rabló. Igen, mondá a pap, mert Isten irgalmas. De talán az irgalmas Isten se bocsát meg annak, kérdé a rabló, a ki harminc embert ölt meg ? — Isten irgalma véghetet- len nagy s még annak is szívesen megbocsát, a ki harminc testvérét ölte meg, ha megbánja bűneit és megtér, feleié a pap. Éri vagyok ama harminc testvérem gyilkosa, zokogá a gyilkos, bocsásson meg nekem a véghete ti en irgalmu Isten. E megtért gyilkosra emlékezik az a vallásos ének, melyet a Ceylon szigetén lakó benszülettek igy énekelnek: A szerető Isten a harmincszoros gyilkosnak is megbocsát. Igen, az Isten megbocsát, de csak annak, a ki bűneiből megtér s bocsánatát kéri. Térjünk meg mi is a mi bűneinkből, kérjük Isten kegyelmét, hogy bocsásson meg nekünk, engedje el azt a nagy adósságot, mely- lyel neki tartozunk, de a melyet nem tudunk megfizetni. Akkor az Isten nekünk is megbocsát és minket is kegyelmébe fogad. II. A kis adósság. Sokat vétkezünk mi embertársaink ellen is; a helyett, hogy azokat, mint Isten törvénye mondja, szeretnék, mint testvéreinket, gyűlöljük és minden kis hibáért, melyet tettek ellenünk, boszuállással kívánunk nekik megfizetni. És elfeledkezünk arról, hogy Isten mily irgalmas hozzánk, hogy elengedi a mi nagy adósságainkat; mi pedig a kis adósság miatt is gyötörjük embertársainkat, mint a példázatban előttünk álló gonosz szolga. Nem jut-e eszünkbe, hogy könnyen úgy járhatunk, mint a gonosz szolga, kit a király megfogatván, tömlöcbe vettetett ? Nem jut-e eszünkbe, hogy ha meg nem bocsátjuk az embereknek vétkeit, melyekkel ellenünk vétkeztek, az Isten sem bocsátja meg a mi bűneinket? Ottó, a szászok hatalmas királya, épen visszatért diadalmas csatájából, melyben testvérét, Henriket, ki már másodszor lázitotta fel ellene a népet, legyőzte. A győzelemért Istennek adni hálát, templomba gyűltek. Ákkor Henrik sírva szalad a templom oltárához s leborulva szól a királynak: Bocsáss meg, édes testvérem. A király haraggal szól reá: Egyszer már megbocsátot- tom, most meg kell halnod. A pap pedig olvassa a szentirásból a gonosz szolga történetét, de el sem olvas- hatá, a mikor Ottó sírva öleli keblére testvérét és megbocsát neki. Henrik hü maradt a királyhoz egész életében. A ki magát büntelennek érzi, a ki nem tartozik senkinek, nem tartozik Istennek sem, mert mindent megfizetett, az álljon elé s mondja, hogy nem kell megbocsátani; de mi, kik érezzük, hogy milyen nagy a mi adósságunk a mi bűneinkért, mi bocsássunk meg a mi ellenünk vétkezőknek az ö kicsiny adósságukért, hogy Isten is megbocsásson mi nekünk a mi nagy adósságainkért. Ha elmondjuk az Úri imát, ne feledjük ki abból azt a részt, a mi ide. vág s ha nem feledtük ki, cselekedjünk is akképen: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk a mi ellenünk vétkezőknek.“ Tanulság. 1. Isten megbocsát a megtérő bűnösnek. 2. Bocsássunk meg a mi ellenünk vétkezőknek. 3. Mondjunk el a miatyánkat és mondjuk hangosabban azt a részét, mely mai leckénkhez tartozik. M. H. Gy.
