Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-30 / 31. szám
2. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 31. szám. 1910. julius 30. A vasárnap megünnepléséről. IX. Az embernek szüksége van egy napra, melyen tudatára jusson isteni rendeltetésének és megemlékezzék erről, melyen hegyi levegőt, mennyei illatot szivjon magába az örökkévaló magaslatokról. Az legyen a vasárnap az ember életére, a mi a kiterjesztett égboltozaton levő nap mindnyájunkra nézve; forrása a melegnek, a fénynek, az üdülésnek és igy az egész életnek. A keresztyének sohasem becsülhetik föl kellő értékében a vasárnapot. Értékes adomány az az egyháznak, és áldott ajándék a megfáradt és bünterhelt világnak. Az általunk eljátszott éden kertének ligeteihez vezet az vissza bennünket, és nem engedi, hogy valaha kétségbe essünk; mert. záloga és előize az egy jobb országban nyerendő nemesebb örökségünknek, melynek birtokában örök- kétartó vasárnapnak fogunk örvendezni. A vasásnap nem keresztbe font karokat, hanem összekulcsolt kezeket kíván tőlünk. Mikor Isten az első emberpárt, az első bűnösöket kiűzte a paradicsomból és igy szólott: „legyén átkozott a föld te éretted; a te orcádnak verítékével egyed a te kenyeredet“, a paradicsomból egy darabot mégis meghagyott nekiek, és ezen darab a szombat volt, és ezen darab a keresztyén vasárnap. A köznap legyen olyan, mint az ujtestamentomi Mártha az ő folyton munkálkodó kezével irigység és vágy nélkül, hogy nővérét az ő nyughatatlan életmódjába bele sodorja; a vasárnap legyen olyan, mint a Jézus lábainál ülő Mária, ki az egy szükséges dologra figyel, a nélkül, hogy kicsinyelné nővére munkáját. Mindenkire nézve fontos dolog tisztán tudni, hogy milyen vi szonyban áll ő a vasárnappal, mint pihenő és ünnepnappal. Hogy vagyok én a vasárnappal, micsoda az én reám nézve? Égi lajtorja-e az én nekem, melyen Isten angyalai áldásokkal szállnak lefelé, hogy imádságaimat vigyék vissza? Isten követe-e az, ki nekem üdvözleteket hoz a mennyei hazából, ki mintegy sas-szárnyakon emeli föl lelkemet az örök magasságok tiszta levegőjébe, hogy aztán megerősödve folytathassa földi zarándok pályáját és tölthesse be feladatát? A vasárnap a hétnek szeme; a szemből látható pedig meg, hogy milyen szellemű ember vagy te. A benső, az isteni életnek fokmerője az. Nem vagy-e hajlandó ezen napot Istenednek, házadnak, önmagadnak, vagyis halhatatlan lelkednek oda ajándékozni ? Nem engeded-e meg e napon magadnak, hogy ne merülj munkába ? Hat napi munka, Isten áldásaitól kisérve többet ér a keresztyénre nézve, mint hét munkanap, ezen áldás nélkül. Neked te gyötrődő lélek, vájjon nem a pihenés paradicsom kertje-e a vasárnap e világ küzdelemmel terhelt földjének művelése közben? Egy tanár, ki Münchenben a deák és görög nyelveket tanította, előadásai végeztével fölhívta hallgatói figyelmét a vasárnap megünneplésére és a temglomlátogatásra. Szavai következők voltak; „Önök most haza mennek a szünidőkre, s némelyikük előtt hosszú ut áll, mert szüleik messze laknak innen. Képzeljék el már magokban, hogy egész utazásuk egy hosszú poros országúton vezetne keresztül, mely csupa értéktelen gázokkal volna körülhintve, s az egész utón nem volna egy vendéglő, melyben kissé felüdülhetnének. Ugy-e, hogy nyomorúságos egy utazás volna ez! Ilyen puszta, poros utón való utazáshoz hasonló az ember élete, ha megveti a vasárnapot és az istenitiszteletet. A jó vasárnapok Istennek vendéglő házai és betérő helyek az országúton; nélkülük el kell az embereknek útközben epednie. A vasárnapi harangok úgy hatnak a fogékony kebelre, mint az örökkévalóságból áthallatszó harangzúgás, és az élet utján vándorlóhoz ezen kérdéseket intézik; „Honnan? Hová?“ Ki munkájában többre akar haladni, az ünnepelje meg a vasárnapot; ki tönkre akarja haladását tenni, az dolgozzék vasárnapon is. A vasárnapi munkaszünetnek nem csak egyéni, hanem nagy nemzetgazdasági, az egész hazára kiterjedő jelentősége van. Mivel azonban ezt számtani bizonyossággal nem lehet kimutatni, a mai divatos felvilágosodottság haszontalan fecsegésnek mondja ezt. De hát ugyanennek nevezi ez a többi keresztyén tanokat is. A ki azonban a vasárnap áldásait már magában ben- sőleg, igazán érezte, az nem engedi magától az áldásnak e napját elrabohatni, s minden erejével azon lesz, hogy a vasárnap áldása elhatoljon minden kunyhóba és házba, minden gyárba és kaszárnyába és munkatelepre, minden irodába és a tudósok tanuló szobáiba, hogy mindenütt nyugalom legyen, ha közeleg a szent vasárnap, és hogy áldása betérjen a munkanapok felvirradtával az emberek közé, minden dolgaikba és cselekedeteikbe. „Mert mit használ valakinek, ha mind e világot megnyerné is, ha az ő lelkét elveszti. “ (Márk 8, 36.) Csiky Lajos. Apróságok. Életemet adom a juhokért. Egy Lepaux nevű francia a múlt század elején uj vallást akart alapítani s panaszkodott Talley - randnak, az államférfiunak, hogy ez sehogysem sikerül neki. Talleyrand igy válaszolt; „Az nem lep meg engem, hogy ön vállalkozásában nehézségekbe ütközik. Uj vallást elfogadtatni nem is olyan könnyű dolog ám. Mégis tudnék egy utat ajánlani, a melyen sikerülne a kívánt célt elérnie. “ „S melyik az ?“ Kérdé Lepaux feszült figyelemmel. „A következő, “ feleié Talleyrand; „Menjen s tegyen csodákat, gyógyítson mindenféle betegséget, űzzön ördögöket, támasszon halottakat s azután feszittesse- meg és temettesse el magát s támadjon föl a harmadik napon. Ha mindezt megtette, akkor eléri célját.“ A filozófus nem várta ezt a tanácsot s találva távozott. Ez is cim. A „Jöjj Jézus“ cimü traktátus szerzője theolo- giai harcba ereszkedett s egy szellemes, éleshangu értekezést irt ellenfelével szemben. Elolvasta egy barátja előtt a kéziratot s megkérdezte, hogy mit gondol róla. „Igazi mintája egy theologiai vitairatnak, nem hagysz ellenfeleden egy ép foltot sem. Milyen címet akarsz neki adni?“ „Még nem jutott valami alkalmas cim eszembe, tudnál valamit tanácsolni?“ „Óh igen“, volt a felelet. Hogy hangzanék a „Jöjj Jézushoz“ szerzőjétől a következő cim: „Menj a pokolba!“ Jézust látom. Egy kis leány a halálos ágyán feküdt. Feltekintett édes anyjára, a ki az ágya mellett ült és azt mondá: „Édes anyám, már nem tudlak téged jól látni, mert olyan homályos lesz minden körülöttem. “ Lezárta fáradt szemeit és egy kis ideig teljesen csendben volt, hirtelen azonban újra felnyíltak szemei s mintegy elváltozva ragyogtak, ajkai körül boldog mosoly játszadozott és halkan mondá; „De Jézust látom“. így járunk mi is sokszor, a kik itt e földön zarándokolunk. Sokszor sötét és magányos utunk. Szemeink sokszor zavarosak a sírástól. De Jézus akkor is lát bennünket és szemeinket megérintheti, hogy mi is láthassuk őt! S akkor a sötétség örvényei a világosság hegyeivé változnak át.
