Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-02 / 26. (27.) szám
27. szám. 1910. julius 2. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 3. oldal. Testamentum. (2) Szegény, szegény férje, mikor ezt hallgatta, halálra vált arcát kezébe takarta, keserves könnyeit zápormód hullatta. — A pénznek szerelme miért fogott el engem, miért nem engedett a csatába mennem, én szegény hazámat mért hogy elárultam, érette véremet mért ki nem ontottam?! így kesergett szegény, s mind csak azt hajtotta, hogy ha ö s mások is, kik a kardot bírták, mind elmentek volna, máskép lenne mostan édes hazánk sora. S erős fogadást tett, nagy szent eskü véssél, hogy ezt a nagy bűnét egykor helyrehozza szive magzatiban, mert minden gyermekét, de kiváltképen fiát e honnak áldozza. Huzott-vont, hogy kincset hagyhasson fiára, hogy fia egészen a honnak élhessen. Halálos ágyán is ezt rebegte ajka . . . Én édes Zoltánom, a te atyád volt ez . . . Hát eredj, előre! III. Jolán. Kis Kovács Páléknál nagy a sürgés-forgás, nagy a dinom-dánom. Egész nap tárva a kapu, hintó robog ki s be rajta, cifra bakon cifra kocsis s a hintókban selymes párnán fényes urak, kényes dámák. Kis Kovács Páléknál lakodalmat ülnek, a most feslett rózsabimbó, szállni vágyó szelid galamb repül ki a házból: férjhez ment a szöszke Jolán, gróf a vőlegénye, hires-neves, gazdag nemes, kilenc falu földesura. Ifjú legény a vőlegény, hej de már is érett elme, nem kell neki a dáridó, tánc, muzsika, kártya, korcsma; de kellenek tudós könyvek, kell az ország baja, gondja. Ügyvédséget tanult, ámde nem folytatja mesterségét: követ lett az országházán, ott kötözi hazánk sebét, gyógyitgatja nagy fájdalmát. Törvényt hozni a hazának, igazsággal, bölcsességgel, szeretettel teljes törvényt, ez szivének legfőbb vágya. Szép szavakkal védelmezi a szegénynek drága jussát s nem nem engedi, hogy elnyomják a nagyok a kicsinyeket. Halált kér az uzsorára s a nép zsirján elődökre, sőt még azt is széretné, ha törvény által kimondanák: minden ember minden héten egynéhányszor bust egyék és bort igyék. Iskolákat műveltséget kért a szegény munkás népnek és pihenést, valóságost, vasárnapon, avagy máskor, de egy héten egy nap szünet, valóságos munkaszünet, az igát ne huzza senki. Védeni kell a magyar fajt, erősíteni, szaporítani, igy lehet csak e szép hazát felvirágzásra juttatni. Ez az ember magyar ember, szive, lelke a hazáé; szive érez, lelke szárnyal, agya töpreng a hazáért, a hazának jóvoltáért! Ilyenről szól bizonyára, ilyenről a testamentom! Hej Kis Kovács Pálné, hogyba felébrednél, tudom boldog lennél! Kis Kovács Jolánnak nagy a boldogsága, hogy szerelme ily szerelmet, szive ilyen szivet talált. Nagyot dobbant szive, majd kicsattant arca, mikor arra gondolt, hogy ilyen férj oldalánál harcol ő is a hazáért. Kovács Zoltán szive boldogsággal teljes, hogy igy betelt a szive vágya, hogy ily igaz honfit talált sógorának. Felment velők ő is hazánknak szivébe, szép fővárosába, nyalka Budapestre; a prókátorságot ő is kitanulja, hazánk ügyét, baját ő is kereshesse, ő is gyógyíthassa. Milyen világ volt az, amelyikbe került! Csodás, elragadó! Azt lehet csodálni, hogy ez a szép ország még nem paradicsom, mikor annyi nagy ur, annyi úri dáma egyébre sem gondol álmatlan éjjelen, egyebet sem mivel egész hosszú napon, mint ezt a nemzetet minden áldozattal felvirágoztatja. Sógora járt elől minden szépben, jóban. Népszínház, vígszínház, nemzeti teátrom, opera,, kaszinó, lelencház, lóverseny, magyar egyesület, ladi- kázó-egylet, bölesőde, árvaház, csavargók menhelye, iskola, óvoda, rabpártoló egylet, daltársulat, cirkusz, mind, mind legyen magyar, éljen, virágozzék, igy lesz nagy a magyar! Felekezetekre nem kell széjjel vágni a nemzet szent testét, sőt az egyetértést mindenütt, mindenképen pártolni szükséges. Errejóasok bál, hol a grófkisasszony nyájasan nyújt kezet a polgárlegénynek; meg a sok lakoma, hol urak s parasztok egymást köszöntik fel s barátságpoharat hajtogatnak híven és nagyokat isznak egymás életére, haza nagyságára; no meg az országház, hol a haza baját orvosolni lehet. Fényes lakomákon pohárt köszönteni, ország gyűlésében dik- ciót mondani, a kormány szemébe igazat mondani, politikai bűnt s erkölcstelenséget agyonkorbácsolni, nem tud úgy senki, mint gróf Balás Menyhért, Kovács Jolán férje. Kovács Zoltán ott van mindenütt mellette. Tesz, vesz, dikciózik (vizsgázni nem ér rá), lóversenyen nyertes, bölcsődében titkár s ha Isten segiti, jövőre már követ az országházában. Lót-fut éjjel-nappal, küzd, fárad, szónokol a haza javáért. így folyt a dolog a grófi palotában. Hetek teltek- multak, hónapok repültek, esztendő is kettő s semmi sem változott, csak Jolán lett halvány a levegő miatt, s szeme vörös néha — a nagy sirás miatt. — Mi bajod, mi bajod, édes húgom, Jolán? Miért veres a szemed, talán bizony sírtál? — Sírtam bizony, sírtam, édes bátyám, Zoltán, hogyne sírtam volna, mikor már meguntam a sok elnöklést, a sok gyülésezést; mikor már meguntam, hogy az én uram már nem is uram nékem, éjjel-nappal lót- fut, egy szava sincs hozzám, s mig e szegény hazát felvirágoztatja, gazdag vagyonúnkat majd dobra juttatja. Mondd meg nekem, Zoltán, én édes testvérem, mivel lett boldogabb ez a szegény nemzet, mióta mi itten, mintha hajtanának, ide-oda futunk, nagyokat mulatunk. Boldogabb a gazdag? Dehogy az, dehogy az csupán csak fáradtabb, no meg kevélyebb is, hogy igy meg úgy ő mit meg nem tesz honáért. Boldogabb a szegény? Dehogy, csak irigyebb. Cselédségünk, látod, eleszi, elissza gazdag fizetését, lóversenyekre jár, egyletekben mulat, hazát ment szavával s mint a varjú, úgy lop; szemed is kilopja; hazug, mint a cigány, s a napot az égről tisztán letagadja kánikulában is. Nem tudom, hogyan kell a hont megmenteni, de hogy igy elveszítjük, világosan látom. Nem, nem ez az ut az; menj, keress más utat, menj, keress más sógort, eredj, hagyj el minket, mi veszni indultunk, had vesszünk el magunk. (Folyt, köv.)
