Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-28 / 22. szám
2 . oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja' 22. szám. 1910. május 28. A szellemi munka. i. Sokan vannak, kik nem ismerik el, hogy a gondolkodás munkaszámba megy. A kik a dolognak könnyű végét szokták fogni, azaz más emberek, nevezetesen tekintélyek útmutatása, tanítása és Ítélete szerint beszélnek és cselekszenek, azok — természetesen — nem kerülnek abba helyzetbe, hogy eszüket megerőltetnénk s fárasztó hatását éreznék. Azoknak csak az munka, mit kezükkel végeznek. De ha egyszer alapos kétélyeik támadnának valami jelentős állítás ellen, azt meghánynák vetnék, mindent, mi ellene s mellette szól, sorba szednének s az eredményt rendbe foglalva, leírnák, akkor megtudnák, hogy a gondolatmüvelet is munka, sőt elsőrendű munka. Csakhogy kételyeik támadásához már szükséges, hogy földolgozzák gondolatban, a mire tanították. A ketély az igazság kutatásának kiinduló pontja; hozzá nem férkőzhetik senki, ki szellemi munkát végezni nem bir. A ketély az első szikrája a fölvilágosodásnak és ösztönzője a haladásnak. Hogy volna az szellemi munka nélkül képzelhető? Miként történik, hogy oly sokan nem szerzik meg a képességet a szellemi munkára? A gyermek kérdésekkel zaklatja szüleit mind a felől, mit észszel föl nem ér; de ritka az a szülő, a ki ivadékának e*gondolatcsiráit ápolná, fakasztaná, fejlesztené; inkább elfojtja, hogy nyugta legyen tőle. Az iskola alsó fokán a vallás foglalkoztatja a legmélyre- hatóban a gyermeket s annak igazságait vésik leikébe, és ellenmondást, kifogást, bírálatot nem tűrnek, sőt kizárnak. Nem csoda, ha ennek következménye szellemi tétlenség. A további iskolázás alatt több gondot forditanak az ismeretek szerzésére, fölhalmozására, mint az azokat értelmünk kohójában egységes eleven egészszé összeolvasztó műveltségre. Hall is az ifjú egymásnak ellenmondó tanokat, melyeknek bírálatába nem bocsátkozik senki s melyeknek hínárjából ritka esetben tud egyik-másik, saját erejéből kibontakozni. Végül sok hatalmas, a nép vezetésére állítólag hivatott tekintélynek az iskolára nehezedő hatásában kell okát keresnünk, hogy annyi, vagyis a legtöbb ember szellemileg függő. Jóllehet minden haladás változást hord méhében, készen kapják változhatatlanoknak mondott eszméiket, ezekből elsajátítanak, a mennyit bírnak, vagy a mennyit nekik nyújtanak s azzal megvannak egész életünkben menten attól a rémképtől, hogy szellemi munka is van. A renyhe tömeg megadással nyugszik bele ezekbe a viszonyokba. De az, a ki szellemének szabad fejlődésében és elmebeli erejének termelő működtetésében látja emberi méltóságát, nem elégszik meg azzal, a mit mások neki az életre eszmei utravalóul adtak, hanem szellemi önállóságra törekszik s helyesnek csak azt fogadja el, a mit komoly tanulmányon alapuló saját belátása szerint annak tarthat. Szellemi önállóságra jutva, megtudja azután, hogy annak világánál ébred a jellemet szilárdító önérzet, megtudja, hogy a szellemi erély testünkre is kihat, szervezetünknek épen úgy kölcsönöz ellenálló erőt, mint akaratunknak határozottságot s ennyit elérve, sokszor tapasztalja, hogy valamely igazságnak fölismerése, egy uj gondolatnak kifejtése és a tudományban való előhaladás, igaz örömet szül. Ez a szellemi munka eredménye. S ez nemcsak megerőltető, de hasonló az izommunkához annyiban is, hogy szintén szervi anyag elhasználásával jár. Miként az izom összehúzódását, azaz az élő testi erő kifejezését, vegyi folyamat kiséri, az izom egyik része tejsavvá változik, mely ha nagyobb mennyiségben van jelen, mindaddig fáradságérzetet okoz, inig az izomból föl nem szívódott: épen olyan, a munkából folyó vegyi változást kell föltételeznünk az agyvelőben, a gondolat műhelyében. Már az a körülmény, hogy a dolgozó agyvelőhöz több vér áramlik, bizonyossá teszi, hogy a szellemi megerőltetés szintén szervi anyag elhasználásán alapszik. Azt, hogy az ész megerőltetése valóban munka, láthatjuk a szónokon, ki arca verejtékével formálja előttünk gondolatait, melyekkel bennünket a maga igazáról meggyőzni s a maga pártjára vonzani igyekszik; láthatjuk az iró emberen, ki szavait folyton helyesbítve, fogalmazza meg, a mivel olvasóit eszményi világába csalogatni kívánja, s láthatjuk a tanulókon, kik szellemi birtokukba iparkodnak venni azt, a mire tanították, azaz a tanultaknak teljes megértésére és vissza- idézésére törekednek. Az utóbbiak közül kiveendők azok, a kik csak magolnak, a kik megértés nélkül vésik emlékezetükbe a nekik tartalmatlan szavakat. Nem is szellemüket foglalkoztatják azok, hanem csupán emlékező tehetségüket terhelik meg a nélkül, hogy eszüknek abból haszna volna. Emlékezetünknek ilyen megterhelése kárára van szellemi erőnknek, mert nem szolgál fejlesztésére,' sőt bizonyos fokig elnyomhatja. Az érthetetlennel és meg nem értettel lehet igazán leigázni a népek szellemét. A ki valóban tanulni akar, annak arra kell törekednie, hogy minden izében megértse, a mit elsajátításra maga elé tűzött. Hézagos tudás ingó talaj, melyen megállani, helytállani nem lehet; csak mély tudás teremt biztos alapot gondolatvárunk fölépítésére s képesít az ez ellen irányzott támadásokat visszaverni. Azt, hogy a gondolkodás és a tanulás, mint az ész megerőltetése munka, legbiztosabban abból következik, hogy kifáraszt, sőt ki is meríthet. A szellemi kifáradás abban különbözik az izom, vagyis a test fáradságától, hogy nem érezzük olyan tisztán, nem is okoz fájdalmat s hogy akaraterőnkkel, fontos érdekünk szemmel tartásával, hogy nagyravágyás élesztette munkakedvünkkel könnyen érezhetetlenné tehetjük, a nii azonban nem szünteti meg a fáradságot, csak eltakarja s eltakar- tan öregbiti. Izgató szerekkel, mint kávéval, teával, szeszes itallal, dohánynyal, hasonlóképen tompíthatjuk a szellemi fáradság érzetét, de ezekkel sem szüntethetjük meg, sőt akaratlanul inkább növesztjük. Agyvelőnk állapotáról nem ad közérzésünk olyan határozott képet, mint izomzatúnk állapotáról. De az agyvelőre és az izomzatra hatott izgatás következményének hasonlósága kitűnik, hogy az izom kifáradását szintén elfeledteti velünk a kellemes meglepetés keltette kedélyhangulat, a lelkünket fölelevenitő kedves benyomás, vagy a hirtelen ránk támadt ijesztő baj, baleset és veszély. A szellemi fáradság jelei: a szórakozottság, a figyelem megnehezedése, a lassúbb fölfogás, az ásitás, eíál- mosodás s tapintó érzékünk finomságának csökkenése. (Folyt, köv.)
