Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-07 / 19. szám
2. oldal. ..Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 19. szám. 1910. május 7. Péter apostol. in. Egy alkalommal így vetődött be Péter Antiókiába is, a hol az apostoli gyűlés óta a zsidókból és a pogá- nyokból lett keresztyének a legszebb egyetértésben éltek. Péter kezdetben a két táborból lett liivők között maga sem tett különbséget, de a mikor a jeruzsálemi gyülekezet vezetője Jakab újabb küldöttei kőrútjukban odaérkeztek, akkor ezeknek a buzgó zsidóknak a kedvéért inkább kedvezett a vérbeli zsidóknak s bizony csak inkább azok asztalaihoz szeretett húzódni. Mikor ezt Pál, a ki a pogányoknak is igazi barátja volt, s az emberben csak a hívőt nézte és kereste, megtudta, ott nyilvánosan, az egész gyülekezet szemeláttára és fülehalla- tára hányta szemére Péternek a képmutatását és alaposan megleckéztette őt. No már ha Pétert Jézus a teljes önkényes Ítélkezésre jogosította volna fel, ha a mennyek országa kulcsának a birtoka az üdvösség dolgában a feltétlen döntést jelentené, akkor Pál fel nem emelhette volna a szavát Péter ellen. Pedig Péter eltűrte Pálnak a leckéztetését, mert belátta hibáját. Mert Péter mindig a hirtelen változó benyomások embere volt. Hirtelen határozta el magát a jóra csakúgy, mint a rosszra. Ennek már ott vallomástétele alatt is bizonyságát adta. Mikor ugyanis a Péter vallomása elhangzott, Jézus sokat beszélt a rá váró szenvedésekről, a melyek őt a messiási mun kaja miatt Jeruzsálemben érik. S akkor Péter azt mondta neki : Kíméld magadat, Uram, ne történjék ez veled ! Mindenki igy tett volna Péter helyében. Az ember azt szeretné, hogy a kihez a szive fűzi, ne érje azt soha se bánat, se szomorúság. És az mégis, milyen kemény szavakkal űzi el magától Jézus ezt a jószivü tanítványt: Távozz tőlem, sátán, botránkozásomra vagy, mert nem az istenieken, hanem az emberieken jár az eszed! Igen, Péternek itt is csak az emberieken járt az esze. Kikerülni a bizonyos veszedelmet, elhárítani a közelgő bajt, kitérni az ellenség elől: ez az emberi. Ezt akarta, ezt tanácsolta Péter, az ember. I)e a hivatás végzése közben nem törődni azzal a folytonosan dédelgetett énnel, a kötelesség teljesítésében, ha kell, feláldozni az embernek magát, nem térni ki az eltiprás- sal fenyegető baj és ellenség elől: ez az isteni. Ezt akarta Jézus, az Isten fia. Ezért nevezte a jóakaró Pétert sátánnak, a ki az emberi érdekek és törekvések szolgálatát ajánlotta az ő isteni mesterének. Ugyanezt a gyarló emberi gondolkodást mutatja Péternek a getsemánéi viselkedésé is. Jötrek a főpapok szolgái botokkal és fegyverekkel, hogy erőszakkal elhurcolják azt, a ki csak jót tudott tenni egész életében. Péternek tel lobban a vére. Iszonyú méltatlanság az, a mi most Jézuson esik. Nem tudja nyugodtan elnézni. A szeretet, a hála, a tanitványi ragaszkodás egyenesen kötelességévé teszik, hogy Jézusnak segítséget nyújtson. Kardot ránt és szembe száll a támadó sereggel. Az egyik szolgának le is vágta a fülét. Mindenki azt mondja erre, hogy szép volt Pétertől, hogy mesterét menteni volt kész. És Jézus mégis megfeddi ezért is, mondván: Dugd vissza a te szablyádat a hüvelyébe, mert a ki fegyvert fog, fegyverrel vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetném Atyámat és nem állítana mellém többet is 12 légió angyalnál? De akkor hogyan teljenek be az írások, hogy igy kell történnie? Óh de sokszor félreértették, de sokszor^ félre is magyarázták már Jézusnak ezt a mondását! És ez a félreértés, sőt félremagyarázás mily sok szegény feleberá- tunknak készített hosszas rabságot, nehéz szenvedéseket! A nazarénus atyafiaknak a kortörténetben járatlan irásmagyarázói az okai ezeknek a szenvedéseknek. Nem mondom, rosszakaratból, de igenis mondom a Jézus szavával: Mert nem tudják, mit cselekesznek. Minden mondást az összefüggés magyaráz meg s ha valamit kiszakítunk egy beszédből gyakran származik belőle badarság. így vagyunk ezzel a fegyvertilalommal is. Jézusnak természetesen az volt a meggyőződése, hogy minden, a mi csak vele történik, Isten akaratából esik meg. Isten akarata az, hogy a Jézus szenvedése és halála legyen az emberiség váltságának az útja. Ebbe magát az embernek beleártania valóságos bűn. Mert ha Isten ezt nem akarná, nyújthatna szabadulást, de ö tudja, hogy ennek az igaznak önfeláldozása sok bűnösnek megtérését és megigazulását eszközli. Péter tehát helytelenül cselekszik, a mikor Jézus sorsának intézésébe be akar avatkozni. Annál inkább is, mert az Isten országának szent ügyét fegyverrel nem lehet eldönteni. A hatóság emberei jöttek Jézusért. Velük, bennük a földi hatalom jött. A ki ez ellen fegyvert fog, a fegyvert hívja ki maga ellen. Erre vonatkozik Jézus ezen mondása: Tedd vissza a te szablyádat a hüvelyébe, mert a ki fegyvert fog, fegyverrel vész el. Vagyis a ki maga ellen a hatóságot kihívja, legyen rá elkészülve, hogy mint rendbontót és lázadót fegyver elé állítják. Ezt a mondást a fegyver használatának tilalmára annál kevésbbé vonatkoztathatjuk, mert a mint láthatjuk, Jézus tanítványai maguk is fegyvert viseltek. Péternél s bizonyosan a többieknél is állandóan fegyver volt, a mi az akkori viszonyok között egy olyan vándorló társaságnál, mint a Jézusé volt, nem is volt szükségtelen. Most sem azt mondja Jézus Péternek, hogy vesse el a fegyverét, hanem hogy dugja vissza a hüvelyébe s viselje tovább, hogy majd akkor vehesse hasznát, a mikor arra igazán szükség van. Lukács XXII :36 szerint meg azt tanácsolja tanítványainak,hogy a kinek fegyvere nincs, adja el a ruháját és vegyen rajta fegyvert. Nem a fegyver viselését tiltja hát el Jézus, hanem azt, hogy a fegyver az Isten országa ügyének intézésére és a hatóság ellen használják fel. De Péter nagyon is ember volt. Gyarló, rövidlátó ember, a ki az isteni célokat is emberi módon szolgálta. Ezt bizonyítja az is, a mi vele az utolsó vacsora és Jézus kihallgatása közben történt. Az utolsó vacsoránál a tanítványok egyszerre csak arra terelték a beszédet, hogy ki lesz köztük nagyobb az Isten országában. Az emberi gyarlóság megint úrrá lett rajtuk. Nem azt tudakolták, ki tehet majd legtöbbet az Isten országáért, hanem hogy kinek lesz majd legtöbb haszna belőle. Jézus, hogy őket megszégyenítse, vizet hozatott s a félig ülő helyzetben a balkönyökre támaszkodó tanítványoknak a lábait mosni kezdte. Péter érzi a helyzet visszásságát s erősen tiltakozik Jézus szándéka ellen. Az ő lábát ugyan Jézus meg nem mossa! (Folyt, köv.)
