Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-30 / 18. szám
4. oldal. 18. szám. 1910. április 30. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ A •• i ••f Az ustokosokroi. Irta: Fejes Zsigmond. Az emberek nagy része érdeklődéssel, sőt talán van olyan is, aki szorongással várja a Halley-üstökös megjelenését. A csillagász sok tudományos kérdésre vár tőle feleletet, a többi ember pedig már óhajtja látni ezt az égi csodát, a világűrnek ezt a bolyongó vándorát, amely óriási pályáját megfutva, 76 év múltán ismét közeliinkbe jut. A babonás félelem, amely régen egy-egy fényes üstökös megjelenését kisérte, most már alábbhagyott, de még nem tűnt el egészen. Pedig ennek nincs semmi jogosultsága. Mert ha véletlenül össze is ütköznénk az üstökössel, — ami most sem fog bekövetkezni, — ez reánk nézve semmiféle veszedelemmel nem járna. Az ember képzeletét semmi sem foglalkoztatja annyira, mint ami titokzatos. A régi csillagászati föl- jegyzések az üstökösökről beszélnek legtöbbet, és talán semmiről sem tudtak az emberek oly keveset, mint éppen az üstökösökről. Az ókorban az üstököst a Föld légköre szüleményének tekintették és az emberek fantáziája minden szörnyű tulajdonságokkal ruházta töl. Rossz szellemeket, majd a Földről elköltözött nagy emberek visszatérő bosszúálló lelkét látták benne, amely visszatér, hogy megbüntesse ellenfelét. A középkori ember tán még jobban félt az üstököstől. Láttára kimondhatatlan rettegés szállotta meg még az aránylag okosabbakat is. Hányszor várták a világ végét egy-egy üstökös megjelenésekor; az a hit pedig általános volt, hogy halált, dögvészt, szóval pusztulást jelent feltűnése, Pedig de hányszor elvonult az üstökös és mégse jött meg a várt veszedelem és a romlás, a baj bekövetkezett üstökös nélkül is. Ez a babonás félelem még a tudományosabb embereket is úgy elvakitotta, hogy egészen másnak látták az üstököst, mint amilyen az valóban. Egyik sárkányt lát benne, amely nyitott szájjal rohan a föld felé; a másik lángoló kardot, amely szintén minket fenyeget. A középborból fennmaradt rajzok képtelennél képtelenebb dolgokat ábrázolnak. Néha a véletlen is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen hihetetlen dolgokat hireszteltek. Egy középkori barát emliti latin följegyzésében, hogy egy üstökös fejéből hosszú, fényes „columna“ szállott fel; t. i. a csóvára gondolt. Valaki később a columnát ,,columbá“-nak olvasta és azután oldalakat irt róla, hogy az üstökös fejéből miképpen szállott fel egy fényes tollú fehér galamb! Csak az újkor elején kezdtek a nézetek megtisztulni. Ekkor jöttek rá a csillagászok, hogy az üstökösök is égitestek, amelyeknek mozgása ugyanazon törvények szerint megy végbe, mint a bolygóké. És épen a Halley-féle üstökös volt az, amelyről először jósolták meg, hogy vissza fog térni. És a jóslat beteljesedett! A teljesen kifejlett üstökösnek három főrésze van : a mag, az üstök és a csóva. Akiknek alkalmuk volt a január második felében a nyugoti égen szabad szemmel látható üstököst megfigyelni, mind a három főrészt elég jól láthatták. A mag az üstökös fejének legsűrűbb része; amely azonban mégis a legtöbb esetben olyan, hogy a csillagok átlátszanak rajta. A magot körülveszi az üstökös legjellemzőbb része, egy ködszerü tömeg: a coma, az üstök. E kettő alkotja az üskökös fejét. A harmadik rész, amely az üstököst rendkívülivé, sőt félelmetessé teszi, a csóva; az üstökös fejéből kiemelkedő hosszú fénypamat, amelynek jellemző tulajdonsága, hogy mindenkoréi van forditva a naptól. E csóva az újonnan megjelenő üstökösöknél néha rendkívül hosszú; pl. az 1843-iki nagy üstökös csóvája majdnem háromszor akkora volt, mint a földnek a naptól való távolsága és átérte az égboltozat felét. A csóva azonban csak az uj üstökösöknél nő ilyen nagyra. A hosszabb idő óta naprendszerünkhöz tartozó üstökösöknek vagy nincs csóvája vagy csak igen kicsiny; ezeknek képe egészen olyan, mint a ködfoltoké. A Halley-üstökös csóvája is egyre fogy. A legutóbbi 1835-iki megjelenése alkalmával már alig láttak szabad szemmel a csóvából valamit. De még az uj üstökös csóvája is csak a nap közelében fejlődik ki; első megjelenésekor ködszerü tömegnek látszik és csak a Nap közelében bocsát csóvát. De hát mi is lehet az az üstökös, milyen anyagok alkotják? Erre a kérdésre a színképelemzés ad feleletet. Yan benne szén, hidrogén, vas — szóval olyan anyagok, amelyek a földön is megvannak. De még a magján is átlátszik a csillag és pedig törés nélkül jön át a fény rajta. Tehát az üstökös magja se összefüggő szilárd test, se folyadék, se gáztömb nem lehet, hanem apró szilárd testek halmaza; tulajdonképen igen siigii hullócsillagraj, sürü porfelhő; e porszemek azonban igen nagyok is lehetnek és a sűrűséget is úgy kell érteni, hogy tán több kilométer távolságban repülnek e porszemek egymástól. Az üstökös csóváját többnyire izzó szénhidrogén és fémgázok alkotják. És színképe nem olyan, mintha e gázak nagy meleg hatása alatt izzanának, hanem ez az izzás elektromos természetű; amilyen föllép a ritkított gázakban, az u. n. Geiszler és Crookes-féle csövekben végbemenő elektromos kisüléseknél. Sőt kísérletileg is előállították már az üstökös színképét oly módon, hogy meteorkövet izzítottak s a belőle fejlődő gázakkal töltötték meg a Geiszler csövet s átvezették rajta egy nagy feszültségű elektromos gép áramát. E kísérleti tény alapján meg tudjuk magyarázni a csóva keletkezését is. Pedig a gyakran több százmillió kilométer hosszú csóva magyarázata a legnehezebb dolog. Említettem már, hogy a csóva elektromos izzásban lévő igen-igen ritka gázukból áll. Miféle erő ad ennek a ritka, laza anyagnak ilyen határozott alakot, irányt? A csóva keletkezésének nagyon valószínű magyarázata a következő: a Nap a testekre, — a fénysugárzáson kívül, — kettős hatást fejt ki. Az egyik a tömegvonzás, amely az égitesteket, — az üstökösöket is, — mozgatja pályájukon; a másik az elektromos taszítás, vagy újabb tudományos kifejezéssel: a fénynyomás. — Az üstökös feje, magva sürü hullócsillagraj. A kis hullócsillagokban sok gáz van elnyelve; meg is marad bennük mindaddig mig a hideg világűrben bolyonganak. De ha egy ilyen raj vándorúján a Nap vonzókörébe jut, a Nap vonzóereje arra kényszeríti, hogy közeledjék felé. De nem fog beleesni; a centrifugális erő ezt megmegakadályozz. Növekedő sebességgel közeledik a Naphoz és hiperbola, vagy méginkább parabola pályán, — amelynek gyújtópontja a Nap, — elrohan mellette és megy vissza a végtelenbe. Amint közeledik a Naphoz, a Nap sugárzása tölmelegiti a kis hullócsillagokat és igy kihajtja belőlük az elzárt gázakat és létrejön a mag körül a coma, az üstök. Ha még közelebb jön és ha nem
