Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)

1910-03-12 / 11. szám

4. oldal.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“

11. szám. 1910 március 12.

Egy hittudós vallomásai.

Isten és a természet.

Ez a dolgok vallásos szemlélete. így kell azokat tekintenünk, mert nem csak természeti lények vagyunk, hanem szellemi életet élünk, mely minden lét eredetével összeköt bennünket.

Mindkét szemlélési mód együvé tartozik, mint külső és belső. Egyiket se szabad feleslegesnek vagy jogosulatlannak tartani, de egymásba se vegyíteni. Úgy beszélek, a hogy érzek. Vallásosan tejezem ki magamat, ha valami önkénytelenül s jámbor érzést gerjeszt bennem és a legfelsőbb lénnyel való összefüggésemet juttatja eszembe- A mi engem nem érint igy, azt egyszerűen folyamatnak tekintem. Ha pl. valahol jelentéktelen bevásárlást tettem és meg vagyok elégedve, nem mondom: Istentől van, hogjr e helyet megtaláltam. És ha forró napon kényelmetlenül érzem magamat, nem gondolkozom igy: Isten küldi e hőséget nekem, hogy próbára tegyen. Én ezt méltatlan beszédnek tartanám, mert a szóban forgó dolgok nagyon csekélyek. De nem ugyanolyan-e Isten előtt a kicsi, mint a nagy ? S mi a kicsiny és mi a nagy ő előtte?

V.

Egy ház lángokban áll. A tűzoltóság roppant erőfeszítéssel dolgozik, hogy az ellenséges hatalomnak véget vessem ésa.szom- szédos épületeket megvédje. Öröm nézni, hogyan végzi kötelességét mindenki és minden tökéletes rendben, egy terv szerint történik. És mikor a célt elérik, dicsérjük a bátor embereket és a derék vezetőséget s ezt mondjuk: Ók további szerencsétlenségnek elejét vettékEgy vak ember sikerült műtét után visszanyerte szeme világát s örömmel tér haza- Elbűvölve nézi a szép világot, gyönyörrel látja barátainak arcát s újjászületve érzi magát- Ekkor dicséri az orvostudományt, mely oly előrehaladt, s megasztalja ama férfiúnak ügyességét, a ki szemeit újra megnyitá.

Ezt természetesnek találjuk. De kérdeznem kell: Hogyan egyezik ez meg azzal a hittel, hogy Isten munkál mindent? Teljes biztossággal mondjuk: Ha emberi kéz nem tartóztatta volna fel, a tűz tovább dühöngött volna táplálék fogytáig és ha az orvos a vakon nem végzett volna műtétet, élte végéig nem látott volna- Egészen összevág ez a mi erkölcsi öntudatunkkal is. Meg vagyunk győződve, hogy valamit megtehetünk és azt szabadságunknak nevezzük, ama hatalomnak, melylyel saját meghatározásunk szerint cselekedhetünk és azzal a dolgok menetébe beavatkozhatunk. És lelkiismeretünk azt mondja, hogy azt meg kell tennünk, ezt kötelességünknek és ennek mulasztását jogtalanságnak érezzük.

E szemléleten nyugszik egész erkölcsiségünk- De hát akkor miként mondhatjuk, hogy Isten tesz mindent és minden ő tőle ered ?

Ha a természeti törvény szerint minden oknak határozott okozata van, akkor kell, hogy minden emberi tettnek is megfelelő következménye legyen, mivel az mint erő belenyúl a természet folyamatába. Ha meghatározott tömegű viz meghatározott nagyságú tüzet kiolt, akkor az egészen mindegy, hogy ez a viz mint felhőszakadás hull alá vagy emberi kéz önti a lángra- Tehát a kérdés ismét csak ez: Teheti-e Isten, hogy ha egészen ugyanaz az ok van meg és minden tekintetben minden feltételek egyenlők, az okozat igy vagy úgy végződjék? Tetszésében áll-e ez? Ismét a már előbb leirt gondolatmenettel találkoztam. így kellett válaszolnom: Ha a természeti törvény az isteni akarat mellett álló és vakon működő valami, akkor ezzel szemben Istennek különös működése gondolható, sőt szükségképeni. Ha azonban Istennek akarata egyedül áll, akkor nem látható be, hogyan legyen Istennek ez akarata mellett még egy másik akarata. Azonban én a természeti törvényt Istentől nem választhatom el, mivel

az által korlátoznám őt. Tehát csak ez marad hátra: A természet birodalmában Istennek nincs más akarata, csak az, mely a természettörvényben mutatkozik és a törvényszerű esemény az egyedül lehetséges, a melyet t. i. az Isten akar.

VIGondolkozásmódunknak szorosabb figyelembe vételével azt találtam, hogy mi mindnyájan tulajdonképen nem másként tekintjük a dolgot.

Ha két egyenlőtlen erejű hadsereg egymás ellen harcba száll, akkor a győzelem valószínűségét bizonyára nem csupán a számok után ítéljük meg- A kisebb sereg is győzhet, ha vitézebb, vezetése, felszerelése jobb. Mindenesetre ezek természetes feltétételek. Ha most már valamennyi természetes feltétel egyenlő volna, mitől függne a döntés ? Isten annak adja a győzelmet, a kinek akarja, válaszol egyik. Nos igen, ha az egyik seregben minteg37 50-000, a másikban szintén 50.000 ember van, ez a válasz semmi nehézséget nem okoz neki. De ha csak 50.000 állana szemben 6o-ooo-rel, ismételné-e azt a választ? Bizonyára nem, hanem azt mondaná: A kis tömeg egjmnesen elveszett; lehetetlen, hogy győzzön. így az ő hitének, hogy Isten a győzelmet tetszése szerint adja, bizonyos ponton vége van.

Mit szólnánk kormányáról egy kis országnak, mely abban bizva, hogy Isten az igazat védeni fogja, egy hatalmas államnak háborút üzenne ? Bizony, előfordult a történetben, hogy egy kis nép egy nagjmak diadalmasan ellenállt vagy épen nagy birodalmat rombolt szét- Azonban ez mindig a nagy állam benső romlásában, a hadvezetés egyenlőtlenségében vagy más természetes okokban leli elegendő magyarázatát. De ha szövetséges társak nem lennének, hanem csak az igazság, hogyan dicsérne valaki olyan kormányt, mely Isten segítségére hivatkozva, kezdene teljesen egyenlőtlen küzdelmet ? Némelyek ezt mondanák: Az a kormány esztelen és lelkiismeretlen. Mások ugyané gondolatot igy fejeznék ki: Az istenkisértés! Azonban nincs-e ebben az az engedmény, hogy ott, a hol fegyverek általi döntésről van szó, a hatalom megelőzi a jogot és még Isten se fog azon változtatni?

így legalább egy bizonyos pontig mindnyájan elismerjük, hogy az emberi cselekedetek következményei változhatatlan törvények szerint következnek be s ha a leghatalmasabb Istent tagadni és az ő működését külön térre szoritani nem akarjuk, ama következtetésre látjuk magunkat kényszerítve, hogy e törvények nem egyebek, mint az ő akarata.

VIIBármily nyilvánvalók is e tények, meg kellett engednem, hogy nehezünkre esik azokba beletalálni magunkat. A jámbor lélek bizonyos félelemmel ismeri el azokat, mert aggódik, hogy Istent ez által eltávolodik tőle. Nekünk, mint embereknek, hatalmunk van megállapitani, hogy igy vagy úgy akarunk cselekedni, és e mi szabadságunkban szellemi képességünknek méltóságát tekintjük, mely bennünket a természet felé emel. Azért félünk Isten közénk állítani, ha az ilyen szabadságot tőle elvitatjuk és az ő uralkokását szükségesnek tekintjük. Ez azonban tévedés, Képzeljünk el egy tökéletes jó embert; lesz-e neki hatalma a roszra ? Lehetetlen, mondjuk mi; mert hiszen akkor ő nem volna tökéletesen jó. Tehát már az embernél azt találjuk, hogy növekedő tökéletesedésnél az ő akarata mindig inkább változatlan, szükségképeni, s ha a jó és rósz közti választás lehetőségét szabadságnak nevezzük, akkor ez az erkölcsi tökéletességnek jele- Azonban jogtalanul nevezzük azt szabadságnak, sokkal inkább ezt kellene mondanunk: Szabad az, a ki nem akar mást, csak a jót, és az akarásban őt semmi se korlátozza- Ha tehát az isteni akarást tökéletes szükségesnek nézzük, akkor annak korlátlan szabadságot tulajdonítunk, mert hiszen a szükségesség benne és nem kívüle van.

(Folytatás a 13-ik oldalon.)