Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1910 (11. évfolyam, 1-43. szám)
1910-03-12 / 11. szám
11. szám. 1910 március 12. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 8. oldal. Az emigráció állandó bajaiban, apró, de keserű viszályaiban és meg nem szűnő édes optimismusában fordulatott jelentett az 1859-iki osztrák-olasz-francia háború; mind e reményeket és kilátásokat azonban gyökeresen elvágta a villafrancia béke. Deák Ferenc ez időben való fölléptekor Kossuth már Olaszországban lakott. Nagy csapások értek. Leánya, a 18 éves Vilma 1862-ben elhunyt 13 évvel később eltemette nejét is. Hazánk uj viszonyaival nem alkudott meg soha; nem hódolt meg a magyar király előtt, ki egyúttal Ausztria császárja. Nem jött haza, csakúgy mint Rákóczy. Agg korára anyagi gondokkal kellett küzdenie. Különben sem nagy vagyona áldozatul esett a torinói pénzintézetek bukásának. Egész élete, utolsó évéig megtartotta szavának bubáját, társalgásának élénkségét, lelki frisseségét. I860, szeptember 1-én Torinóban, Olaszországban elhunyt. Eltemettetett Genorában, majd 1894 március 31-én Budapesten. Kossuth Lajost keblére öleli az ő hazája, a melyet ő oly hiven szeretett, mint senki más, a melyért ő úgy küzdött, úgy szenvedett, mint senki más. Kossuth tette szabaddá a magyar földet, ő törte össze a jobbágyság rabigáját: a szolgából ember, a szabad emberből a hon polgára lett. O bocsátotta a gondolatot szárnya szabadjára a felszabadi rott ember díszére és javára. O szentelte fel a munkát, hogy az tiszteletre s a köz javára áldás legyen. Az ő nemes hévtől izzó szózata rázta föl a nemzetet százados tespedéséből. Lángoló ihlete szülte az eszmét, mutatta föl a végcélt, az egymást követő nemzedékek útját a messze jövőkbe! * A magyar nemzet hálája, szeretete mindezekért örök. Mélysége kihangzik a magyar nép szavából, kinek Te „Kossuth apánk“ voltál és az maradsz mindörökre! (Marcaly, Hentaller, Herman müvei nyomán) Youngstown, 0. Sz. A „Kék gólya“ családja. YI. Erre jött egy majdnem könyörgő levél Tamástól, hogy leánya a család jövőjéért, fényéért, hozza meg azt a kis áldozatot, hogy fogadja el a gazdag Csobánkay kezét. Én ekkor kutatni, tudakozódni kezdtem, hogy hát ki is legyen az a Csobánkay uram? Mire megtudtam, hogy nem más, mint egy léha asszony vadász s azonfelül lelketlen uzsorás, a kinek szegény Piroska, épen a harmadik felesége lenne. Az első elvált tőle, a második pedig titokzatos módon hirtelen halállal múlt ki. — Persze Tamás ur erre megint csak elutasittatott. Ekkor egy fenyegető levél jött, épen tegnap, mely az apai jogra hivatkozva, haza parancsolja a leányt,— Erre nem voltak elkészülve. Oh milyen áhítattal imádkoztunk ma reggel mindhárman a templomban, hogy a jó Isten hallgassa meg buzgó imádságunkat. Kevéssel ezután jöttél te a hírrel, hogy \j szent felsége a gonosz apát magához rendelé Ítéletre. Oh áldassék mindörökre az ő szent neve ! — Most tehát világos a gonosz praktika, Mór Tamás az 5000 forint elverése után is nagy lábon élt. Honnan telék? — Hát lopott pénzből ! Hogy azonban ezt a bűnét fedezhesse: a gazdag Csóbánkayhoz fordult kölcsönért, a ki azonban úgy látszik: csak a Mór Tamás egyetlen s önként felajánlott kincsének feláldozása árán lett volna hajlandó a gazembert megmenteni. — De hamarább kisült a turpisság, hogysem ideje lehetett volna, ártatlan kis lányát a förtelmes asszonyvadász karjai közé játszani. — S még egyet! Öreg ember vagyok, a ki immár el is mondhatom ezek után az agg Simeonnal: „Mostan bocsásd el Uram a te szolgádat békességgel“. Ideje tehát, hogy a végső álom eljöveteléről is gondolkozzam. Hát a napokban gondolkoztam is a felől; ért kalász vagyok: megtettem testamentumomat, párjával. Egyik itt van a sublót felső fiókjában, a másikat átadtam a nagytiszteletii urnák, megőrzés végett. Elmondtam néked mindezeket életem folyása felől, a miket rajtad kívül nem tud senki más, tudd meg azt is, mi van megírva abban. Haidd tehát: Fele vagyonomat hagyom Mór Piroskának, virágzó üzletemet, minden felszereléssel, az én jó keresztfiamnak, Kaposi Sándornak ; másik fele vagyonomat pedig hagyományozom a szent eklézsiának. Istentől vettem mindezeket, ő reá szálljon vissza minden áldás és dicsőség! E szavak elhangzása után ünnepélyes csend lön a szobában, a mibe csak Kaposinénak halk zokogása vegyült. így ültek egy darabig szótlanul, csendesen, midőn egyszerre csak hirtelen sebes léptek hallatszanak s kipirulva betoppant Sándor. — Keresztatyám, az Istenért siessen hamar — szól elfúló hangon — a nagyasszony haldoklik ! — Mi ? Hogy? . . . kérdé felriadva s reszketve az öreg. — Hát beszélgettünk egyről-másról, midőn egyszer csak egy levelet hoznak a szolgabiró úrtól Amint olvassa a nagyasszony, kezeit hirtélén összecsapja s szivet- tépő hangon el kezd jajongani: „A fiam ! Jaj a, fiam ! Tolvaj ! Oh jaj nekem ! Megszakad a szivem ! Oh Irgalomnak Istene, bocsáss meg, bocsáss meg, a te bűnös szolgálóleányodnak“. Erre aztán zokogott, de úgy, hogy egész teste csak úgy reszketett belé, s egyszer csak özönleni kezdett száján a vér. Én gyorsan orvosért futottam, mire azonban vele visszatértem, csak hörögni tudott már, de Piroskát sem ismerte töl többé. Muzsnai Gergely arca e hir elbeszélése alatt, lassan- lassan elvesztő riadt tekintetét, olyan különösen, sajátságosán mosolygott, hogy Sándor és anyja féltek rátekinteni; azután piros arca el kezdett halványulni, majd újra kipirult, meg kékes lilaszinbe ment át; végre ólom- szinüvé változva, feje alácsuklott mellére, mint a ki elszunnyadt. . . . Csitt! — Csendesen ! A halhatatlan lélek bontogatja immár szárnyait, s megránditva még egyszer eddigi porsátorát, kilobban abból és száll-szálí e percben, ama másik tiszta fehér társával, oda, „hol éjszaka nem lészen és nem szűkölködnek szövétnek világossága nélkül, sem a napnak világossága nélkül, mert az Ur Isten világositja meg őket és országolnak mind örökkön örökké“. Csitt! Csendesen! * Másnap reggel is csak húzta Zsiga(a középső harangot egy negyed óráig, mint rendesen, de a Muzsnai ház kapujában nem várt többé a tisztes galambősz alak a kopott vi ki eres öreg asszonyra. Irta: Bányai Géza, ref, lelkész.
