Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
14, oldal „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja A. Egy csók. — A Reformátusok Lapja eredeti tárcája. — Meleg nyári idő van. A nap gyönyörködve nézi fényes arcát a Sajó tekervényes víztükrében, melynek halk csobogása összevegyül a partját szegélyező füzek susogásával, A folyóra néző úri lak egyik szobájának ablaka nyitva van. Bent a szobában egy ifjú házaspár ül egymással szemben az asztal mellett. A négy hetes házaspár, a rendes, ebéd utáni sziesztáját tartja. A fiatal férj kanalanként szürcsölgeti fekete kávéját s a mély meggyőződés hangján szinte szavalja: — Micsoda fekete! .. Micsoda szivar!. . és (tette hozzá lágy, olvadó hangon) micsoda feleség! . . És kimondhatatlan szerelmi mámorral nézett a négy hetes asszonyra, akit egyenesen az iskolából vezetett a múlt hónapban az oltár elé. A fiatal asszony, született Hácz Malvin kisasszony, mosolyogva hallgatta férje szenvedélyes felkiáltásait, miközben finom kezét könnyedén férje — ura ajkára téve, szinte meghatot- tan szólt: — Köszönöm a bókot, férjecském, hát maga engem a fekete kávéhoz és szivarhoz hasonlít!? . . . A férj, névszerint Torkos Tamás, lassankint megitta fekete kávéját, kissé eltolta magától a felesége fejét, épen mint a miiértő, aki nem közvetlen közelről akarja nézni a valódiműremeket. És a nélkül, hogy ifjú felesége tréfájára csak egy szót is válaszolna, az előbbi hangnemen igy folytatta: Hihetetlen és százszor is lehetetlen előttem, hogy nem lett volna olv férfi én előttem, aki ebbe az édes fejecskébe bele nem bolondult volna. És ha akadt, bizo- nvára volt is annyi esze, hogy érzelmeit el ne hallgassa. És magáeska még is el akarná velem hitetni azt, hogy e sok gavallér közül egyetlen egy sem volt olyan, akit rokonszenvével kitüntetett volna. Nem vallott magának szerelmet senki, nem kapott soha egy kis illatos levélkét? A férfi egy sem vak és a szerelmes férfi nem szokta, sőt nem is tudja eltitkolni szive érzelmeit. Kérem, mondjon hát meg őszintén mindent, tartozik ezzel annak a szent eskünek is, melyet Isten és emberek előtt tett, ... A fiatal asszonyka komolyan hajtá fejét férje széles vállára és lángbaborult arccal szólott: — Igaza van s talán bíin is volna, ha az én férjem- uramnak be nem vallanám. Egy bizonyos fiatal ember igen-igen szerelmes lett belém és egy nap délutánján szerelmet is vallott; nem levélben, hanem élőszóval s s annyira elérzékünyültiink, hogy majdnem sírva fakadtunk mind a ketten. — Hogy hívják? — kiáltott föl Torkos Tamás. — Maga ismeri, sőt jó barátja, folytatta Malvin suttogva. Biró Géza. aki félévig nálunk lakott, mikor a perecesi vasutat Diósgyőrig építették. Akkor történt, egy délután, Júliusban . . Torkos komoran közbe vágott:-— Azt akarom, hogy mindent úgy mondjon el, a hogyan történt. Ha bármily csekély dolgot is el talál wL 52. szám. 1909. dec. 25. hagyni, olyba veszem, mintha semmit sem mondott volna. — Júliusban volt, egy forró nap délutánján — folytatta Malvin férje vállára hajtva a fejét — hogy Biró Géza váratlanul betoppant hozzánk. Egy kis hűsítőre jött, mint többször is tévé, mert apa egyszer s mindenkorra meghívta. Akkor délután azonban, mint emli- tém, rekkenő hőség volt, és apa, ki kora reggeltől egész délig a mezőn volt elfoglalva, tikkadtan fáradtan vonult hűvös hálószobájába, alig hogy az ételt lenyelte. Biró mérnök ur egyedül talált engem a folyondárral sűrűn benőtt szellős verandán, ahol hímzéssel foglalkoztam. Kissé meglepetve állt meg, amint megpillantá, hogy egyedül vagyok. — Jó napot, Malvin nagysám! Én viszonozva köszöntését, mondám, hogy jöjjön közelébb, bizonyosan kellemesnek fogja találni a hüs veranda nyújtotta pihenőt, — Nem annyira a hüs verandát, — felelte a mérnök, mint azt, hogy Önnel egyszer már háboritlanul beszélhetek, mert már többször kellett abba hagynom a beszédet épen akkor, mikor a legérdekesebb mondani valóm lett volna. — Mondja el most! . . A mérnök megindultan nézett reám és hirtelen megfogta kezemet. — Akarja, hogy most beszéljek ? — kérdezte. Én azonnal megértettem, hogy mit akar mondani s a szivem hevesen kezdet dobogni félelmemben. Szent Isten — gondolám — itt egy szerelmi vallomás előtt vagyok. Tizenöt éves valók s még addig senkisem mondta, hogy szeret — és most egy huszonnyolc éves komoly férfi remegve várja, hogy mi választ fogok adni kérdésére . . . Alig hallhatóan szóltam: — Nem értem, a mit mond . . . — Nem érti, Malvin kisasszony — szólt valamivel bátrabban — igazán nem érti s nem látja? Malvin kisasszony, azt akarom Önnel tudatni, hogy szeretem. Majdnem két hónapja, hogy lesve várom azt a napot, amikor édes atyja ebéd után el ál mosódva félrevonul; de mind ez ideig, fájdalom, hiába vártam. Most végre elérkezett a pillanat. Hallgassa meg hát, a mit mondok: J unius 15-ike óta, amikor legelőször voltam itt, vagypk szerelmes magába; azóta nem feledtem el egy pillanatra sem. De minek beszéljek sokat, akár hiszi, akár nem, bolondul szerelmes vagyok magába. É- ez nem valami éretlen gyerkőc szerelme, hanem egy meglett komoly férfi igaz érzelme. Ha ön is szeret, Mal vin kisasszony, mondja meg, a többit pedig csak bízza rám nyugodtan. — Egy tizenöt éves leány már egészen át tudja érezni az ily szerelmi vallomást. Arra a gondolatra, hogy egy 28 éves komoly férfi mondja, hogy szeret, hogy nem tudna nélkülem élni, szivem hevesen dobogott és szinte aléltan csak e pár szót válaszoltam: — Istenem! mit felelhessek . . . Biró Géza e pillanatban kezemet megkapva, hevesen csókolgatta. Ezután átölelt és homlokomat boritá forró csókjaival. Észre vettem, hogy egy egész testében remegett, őt is annyira felizgatta a vallomás. Később a hajamat sőt arcomat is csókolgatta én pedig alig tudtam e pár szót elsusogni : — Hagyjon, mérnök ur, hagyjon, mert megfuladok. A fiatal asszony mikor idáig ért az elbeszélésében, férje az indulattól elsápadva törte kétfelé a kezében tartott szivarját.
