Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
52. szám. igog. dec- 25. 15. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ — És maga is — s? halkan — viszonozta a csókjait ? A fiatal nőben hirtelfelül kerekedett a női nem kacér sága. — Rögtön nem visz<ztam, mert nem voltam képes az izgatottságtól, mrallomása okozott De pár nap múlva... mikor í ismét pihenni tért egy ebéd után . .. — Megcsókolta? kérdíférj hirtelen. — Egyszer . . . csak eitlen egyszer . . . s csak is . azért, mert annyira kért, Ív a szivem majd meghasadt a fájdalomtól. De csalihomlokát csókoltam meg s aztán szinte rémülve szakim be a szobámba, mikor Biró Gézának hire hamva & volt. Pár hét múlva a kis hánya vasút elkészült . a mérnök is más vidékre ment s a kis regény véget é Biró Gézát csak pár év múlva láttam viszont, amikmár, mint a maga menyasszonya, az aggteleki csepp.barlangnál találkoztunk vele. Az ifjú asszony, elbeilését végezve, kipirulva nézett férjére, ki fejét tenyere támasztva fájdalmasan sóhajtott. Malvin szinte megdt Torkos ur állapotától s hirtelen megkérdé: — Talán valami baja va — Semmi sincs —, hehe; a férj elgondolkozva, de boldognak erezném magaiha meghalnék. — Miért ? . . . — Még azt kérdezi: miér Idáig emelt fővel jártam az emberek között, mert eg sem álmodtam volna, hogy az én feleségemről r<zat is gondolhatna valaki. De most! . . . De igy! Mi hiszem, hogy le nem rpskadnék szégyenletemben, hmost történetesen Biró Gézával összehozna valahol a letlen, mert Biró Géza, mig kezem szorongatva, udvais, sima szavakat intézne hozzám, önmagában, szive lseiében meg ezt gondolná: Szegény tatár, én előbbtókoltam meg a feleségedet, mint te . . . — De, Tamás, édes, én mégyermek leány voltam akkor . . . — Egy tizenöt éves leány un gyermek már! — Hát melyik leány a akinek nincs már tizenöt éves korában egy kis regiye. Hiszen ha min- denik férj ily szigorúan venné {felesége gyermekkori idilljeit, ma vége-hossza sem vola a válópereknek . . . — A tisztességes férfiak m:d komolyan veszik, Malvin. — És maga, kedves férjem iram, talán sohasem csókolt meg egy leányt, mielőtt (gém megismert? — Oh, én, ez egészen más. L férfi jellemén nem ejt foltot az ily könnyelmű csókojdzás, mert a nőtlen férfi azt tartja: ne mulassz el ey csókot sem, amit megszerezhetsz; de az asszony őrére ott viseli arcán, homlokán az ilyen törvénytelen c'ik nyomát. — Komolyan mondja? — szó, Malvin, akinek ajkai már sírásra állottak. — Persze, hogy nagyon is koiolyan mondom. Malvin keservesen sírni kezdet. Torkos ur pedig sebes léptekkel járt föl s alá a szobban s majd búcsú nélkül távozott feleségétől. Ment ki a mezőre, hol az öreg tiszteletessel találkozva, annak szives hívására, mentk egyenesen a pa- rókhiára. Torkos ur, amint lakása lőtt elhaladtak egy mély sóhajt nyomott el s azt gondola magában: — Tegnap még úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere, — és mi. . . Nem fejezhette be gondolatát, nert az öreg lelkész a torony óráról kezdett egyet-mást mondani, melyet Torkos ur házassága alkalmával tétdett oda. Ezalatt a lelkész lakra értek, hol a község jegyzője és a leányok tanítója már várt az öreg lelkészre. — Epen jó, hogy ketten is jönnek — szólt a jegyző, legalább megereszthetünk egv tarokkpartit. Torkos nem mondott ellene. Neki most mindegy volt, csak az időt tölthesse bármiként. Mikor a harmadik játszómban a legelső ultimét megnyerte, igy sóhajtott: — Úgy látszik, szerencsém van a kártyában, mert a szerelem megmérgezte az életemet. Még alig játszottak egy rövid óráig, amikor az öreg tiszteletesné egy levelet nyújtott át Torkosnak, azzal a szóval, hogy a mindenes hozta, aki szinte szaladva sietett haza a parókhiáról. Torkos ur nagy izgalomban tépte fel a levelet, melyben a következők voltak írva: Édes férjecském ! Igaza van; komolyan meggondolva a dolgot, én magam is tudom, érzem, hogy nagy vétket követtem el az én férjem ellen, mikor Biró Géza mérnök urat megcsókoltam. Azt hiszem én is, hogy akkor magát csaltam meg. A szivem majd megszakad, kedves Ta- mim, olyan szomorú vagyok, amiért magának oly fájdalmat okoztam. Tudom, hogy nem szerethet ezek után s fáj arra gondolnia, mikor reám tekint, hogy mást is megcsókoltam magán kívül. Én pedig miért éljek, ha maga többé nem szeret, ha haragszik reám ? Oh, kedves uram, a maga kis félesége nagyon céltalannak, szomorúnak találná ezek után az életet; oly elvi- selhetlennek, hogy inkább a halált választja, mint a férje megvetését. Tehát meghalok, meg akarok halni és mire maga e sorokat elolvasta, az én fájdalmam megszűnt s ott leszek, ahol sem boldogság, sem boldogtalanság nincsen . . . Tovább nem volt képes olvasni Torkos ur a félesége levelét, mert az utolsó szónál már forogni kezdett vele a föld; de hirtelen felugorva, kalap nélkül rohant el a parókhiáról s pár perc múlva már ott térdelt egy kanapé előtt, melyen a fiatal nő feküdt s a melynél az öreg szakácsnő sürgött — forgott a ki tudja miféle vÍzbe áztatott borogatok kai. Oh kedves kis szivem, zokogott Torkos ur magán kívül, óh kedves kis feleségem, mi jutott eszedbe? . - . Ilyet tenni, ilyet • . . Oh Istenem ! . . . Én ne szeretném az én kis tubicámat, a kiért kész volnék meghűlni? . . . Megölni magát azért, mert gyermek korában megcsókolt valakit . . Ugyan ki látott ilyet, Istenem !? . . . — Hát nem haragszik rám . . . nem vet meg? . . susogta elhaló hangon Malvin. — Haragudni, én? . . . megvetni, én ? csak azért, mert maga is csak oly gyermek volt, mint a többi leány! . . . Nem volnék-e rosszabb, kegyetlenebb Heródesnél, ha azért az ártatlan gyermek kalandért haragudni, neheztelni tudnék?! Ekkor aztán csakhamar kiderült, hogy a fiatal asszony csak svéd gyufa oldatot ivott s igy az ijedtségen kívül semmi baja sem lett annyira nem, hogy pár óra alatt összeszedték magukat s Balaton Füredre utaztak. Mikor a vonat már valahol Hatvan körül repült velők s a fiatal asszony teljesen felvidult, igy szólt Torkos ur nevetve: — Oh maga kis bohó ! . . . Annyira komolyan vette azt az egy ártatlan csókot, a melyet udvarlójának adott tizenöt éves korában . . .
