Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-18 / 38. szám

2. oldal.

38. szám. 1909 szept. 18.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja”

Egy arczkép.

Irta: Dr. Móricz B. Dezső.

Egy arczkép van előttem. Az arcz John Jakab Astort, az As- tor-család megalapítóját, a new yorki milliomost ábrázolja. Pompás német arcz. A Napoleon-szerü kerek fej, magas homloka s kiálló ajaka között ott talál az ember egy pár tüzes, határozott szemet, melyből az élet minden ismerete csak úgy sugárzik ki. Előre tekint, mintha be akarna nézni abba a bizonytalan ismeretlenbe, mely még előtte áll, amelybe szeretne behatolni. A szem szögletében még ott van az árnyékos bizonytalanság, de a szem éle már határozott tervet mutat, mely mintha azt mondaná: „Akármi lesz, gyerünk!“ Hosszú, széles orra szinte liheg a tettvágytól s az orr mellett két oldalt a száj széle felé futó mély bevágás a keresztül vitelnek a tudását, az erejét is elárulja. Az egész arcz mintegy typusa azokénak, akik tudnak is, akarnak is tenni. A haj csapzott s egy kis oldalszakáll két oldalt mutatja, hogy a külsőre nem igen ügyel, de az arcz feszült, határozott idomzata az akarat föltét- len jelenlétét bizonyítja.

Ez az ember, akinek még a képének a látása is mintegy azt szuggerálja, hogy ilyen alakok után kell néznünk, ilyen emberek kellenek ideálunkul itt ebben az idegen világban, hol a népek száz meg száz faja összeolvasztja, egyesíti a különböző népfaji jellemeket, nagyságokat, energiákat.

Hiszen igaz, hogy minden népnek meg van a maga nagyja. Igaz, hogy meg van minden népnél a természet örökölt kincse; igaz, hogy minden nép odahaza csak abban az esetben boldogul, hogy ha csak saját nemzeti nagyjainak a tulajdonságát tartja szem előtt és csak azok után fog haladni, de most kinn vagyunk a nagy világban; most nem sokat érünk azzal, hogy a Rákóczi-, Kossuth- és Petőfi-szerü nagyságokban gyönyörködünk, az itt nem visz bennünket előre, az nem hozza meg részünkre azt, hogy amit itt akarunk keresni, most nem szabad elvont nemzeti tulajdonságokért fanatikusan küzdenünk, most tanulnunk kell.

Most már túl vagyunk az Isten kegyelméből való királyság eszméjén, most azt kell mondanunk, hogy mindenki lehet aki s ami akar. Ma már nem mondhatjuk, hogy „a világon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen a sors keze, itt élned, halnod kell“; nem mondhatjuk, mert rnegczáfolta az idő, a történet. Ma látunk koronás főket a porba hullani s a legegyszerűbb polgári fejeket koronánál fényesebb diszszel diszittetni. Most nem az a kérdés, hogy mi a mi állapotunk az életben, hanem az, hogy mit teszünk az életben. Ma az az ember, aki csak a maga pillanatnyi jelenének él s előtte a rozsdás kard a simbolum: nem ember, mert csak az viszi előre az emberiség ügyét, aki nem magáért, hanem a gyermekeiért dolgozik.

Négyszáz esztendővel ezelőtt meg tudtak halni a hitért s azt természetesnek találták; most azért aligha halna meg valaki, ellenben szívesen feláldozza magát azért, hogy legelsőnek szálljon át a La Manche csatornán, mit abban az időben egyenesen halállal büntetésre méltónak találtak volna. Nekünk ma nem lehet megállapodni ott, hogy a múlt volt a tökéletes, hanem azt kell mondanunk s hinnünk, amit Thomas Jefferson mondott, hogy „azaz ország kormányoztatik a legtökélesebben, melyet legutoljára fognak kormányozni“. A franczia forradalom óta minden forradalomban, mindenütt gondolkozik az ember. Cserélik, forgatják, változtatják a köpenyeget mindenütt, nemzetek úgy, mint emberek. Ma bejárjuk az egész világot, lebomlanak maga magoktól a chinai falak s bizony könnyen megesbetik, hogy egy pár évtized múlva épp úgy nem ismerünk a világ mai alakjára, mint a mi rozsdás kardjokat csillogtató ősapáink nem ismernének a mai országokra.

Ne menjünk hit mi sem vissza mindig és min luotalan arra, hogy otthon igy volt vagy úgy volt; ne nézzük azt, hogy otthon milyen viszonyok között élt valaki, hanem nézzünk előre. Lássuk meg azt, hogy két hónappal ezelőtt a spanyol király automobilversenyeken gyönyörködött s királyi boldogsága teljes volt; egy héttel ezelőtt pedig mijd lehullott a feje s azzal együtt családjának a koronája.

Régi szabályokra, száz esztendővel ezelőtt megalkotott törvényekre visszatérni s szüntelenül azokra utalni épp oly nevetséges és oktalan, mint amilyen oktalan lenne ma azon vitatkozni, hogy helyes volt-e megengedni azt, hogy Panamánál keresztül vágják a földtekét, hogy a két irtózatos tenger egyesüljön. lm most már bizonyos, hogy a kanálison keresztül bármilyen eró'vel is törjön keresztül a viz, az nem veszélyezteti a szárazföldi lakókat egy cseppet sem.

De talán igen elmegyek már az arczképtől, pedig most azzal szeretnék foglalkozni.

Nagyon régen tudjuk azt, hogy actio és reactio egyenlő, — de azt nem régen, hogy „who gives great service, gets great returns“, vagyis aki nagy szolgálatát tesz, nagy jutalomban részesül. Hogy ki teszi kinek vagy kiteszi hol vagy ki teszi s h >gyan, az a mai viszonyok között mellékes. Az csupán a fontos, hogy tegye az illető.

S nekünk ettől a témától eltérnünk nem szabad; nem azt kell beszélnünk, hogy részt kell vennünk a Hndson-ünnepélyen New Yorkban, nemzeti dicsőségünk megkívánja, hogy a pompa a magyar nemzethez méltó legyen, hanem azt, hogy részt kell vennünk mert ez a világ egy teljesen uj fordulatot adott az emberek sorsának, ebben a világban olyan nagyságok teremtődtek, amilyenek az ó-világban el sem képzelhetők, ebben a világban mindenikiink- nek alkalma van olyanná válnia, de azzá nem válhatunk, ha arra nem igyekszünk; ott kell hát lennünk, hogy lelkesedjünk, tanuljunk s szívós kitartásra való fogadalmat tegyünk ott magunkban. Csak ezért is el kell menni és részt venni teljes erővel s nem másért.

S igy kell lennünk mindennel. Ott kell lennünk mindenütt, ahol nagy történik. Mindenütt olyanra kell felhívni mindany- nviunk figyelmét, ahol nagy történhetik. És ne a múlt nagyságán lovagoljunk, ne azon lelkesedjünk, hanem idevaló nagyságokon.

Olyan reális példákat hozzunk szem elé mindig, amely itt oktat, saját jelenlegi helyzetünkben oktat s amely saját állapotainkat változtathatja meg.

Egy ilyen Kossuth nekünk itt az, akinek az arczképe kellene hogy mindenikünk házában ott legyen.

Ez egy ember volt azok közül, kik olyan körülmények között jöttek ide, mint mi, olyan telt reményekkel az uj világ iránt, mint mi, mert olyan nehéz utón kezdette az életét, mint akármelyik mi közülünk s olyan magasan végezte minden tekintetben, mint még egy sem a magyarok közül.

Elérte azt, hogy semmiből felküzdötte magát annyira, hogy több mint 20 millió dollárja és politikai vezető szerepe volt az Egyesült Államokban.

Röviden elmondom.

Született 17(>3 julius 17-én Waldorfban, Németországban. Apja abban a kis faluban mészáros volt s elég nehéz körülmények között tengette életét s tartotta fenn családját. A gyermekei nevelésére bizony nem sokat tudott gondolni, legfeljebb annyit, hogy magával vitte őket, mikor elment sertést, m irhát vásárolni, hogy azok is megtanulják apjok mesterségét.

(Folyt, köv.)