Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-03 / 27. szám
4. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 27. szám. 1909 julius 3. ¥ ........—...................................................................... Amerikai Magyar Ref. Lapja MAGYAR AMERICAN REFORMED SENTINEL Published under the direction of the Board of Publication of the Pfesbyterian Church, U. S. A. and of the S S. Board of the Reformed Church, in the U. S. FELELŐS SZERKESZTŐ: HANKÓ M. GYULA, youngstowni ref. lelkész. TÁRS-SZERKESZTŐ : HARSÁNVI P. ISTVÁN, bridgeporti ref. lelkész. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Mahoning Ave., Magyar Ref. Church, Youngstown, 0. Minden kézirat, egyházi és egyleti értesités és előfizetések, hirdetések és felszólalások a szerkesztőhöz küldendők. Czim: Rév. Julius M. Hankó P. O. Box 420, Youngstown, O.-----------------------—.................-jPl Emberek = árnyékok. Az emberek legnemesebb, legbecsesebb tulajdonsága az egymás iránt való "önzés nélküli szeretet. A szeretet az emberi szívben a legtisztább érzelem, a Teremtő által belénk oltott lángoló tűz, amely az embert minden teremtett lény fölé helyezi. Nem a tudás, a bölcseség, a gazdagság, a hatalom, hanem a szeretet teszi az embert; a szivében lakozó szeretet nagysága szerint értékeljük őt. Fakovát sem ér a tudás, a bölcseség, ha szivünk rideg és sivár; hasonlóképpen a gazdagság, a hatalom is csak hiúságunk ápolására alkalmas, ha embertársaink iránt igaz és őszinte szeretettel, nemes vonzalommal nem viseltetünk. Elménk ereje hiába ostromolja az egeket, bölcse- ségünk hiába kutatja a természet öröktitkait: csak sár maradunk, ha szivünket a szeretet szent tüze nem hevíti, nem melegíti. Vagy mit ér az ész, a tudás, a gazdagság, a hatalom, ha ezeket csak embertársaink eltiprására, elnyomására használjuk. Nem ember az, ha mindjárt köztünk jár is, a ki a szivét a zsebében hordja, a kinek a kebelében a szeretet lángja nem lobog, a kinek csak az ajkai hirdetik a felebaráti szeretetet, ö maga pedig csak csengő pénzért árulja szeretetet embertársainak. Businessből, alacsony érdekből, rut haszonlesésből. Az ilyen kufár lelkű ember nem méltó embertársainak a tiszteletére, becsülésére; az ilyen embert, mint közveszélyes alakot, ki kell rekeszteni az emberi társa- dalamból, mert annak minden tette, minden cselekedete a romboló munkának szakadatlan lánczolata. Ezeket a gondolatokat váltja ki a lelkem, mikor a szerencsétlen honfitársunk: Vas Györgynek szomorú históriáját, borzalmas tragédiját olvasom. Magyar papok, a szeretet vallás fölkent papjai döngetik a siralomház vasrácsozatát, s erővel látni akarják, hogy mint szijazzák a villamos székbe földijüket, vért a vérükből; látni akarják, hogy mint bocsátják át testén az 12Q0 fokos áramot. Borzalmas látvány, amikor az ember testén tüzes lángnyelvek kicsapkodnak, melyek az életet megölik, a testet piros-barnám perzselik. És ezt ők kejelegve néznék! Álért törekvésük ezt igazolja! Nem célom vizsgálni Vas György elkövetett bűnét. Bűne irtózatos, mert embert ölt. Megölte saját hit- vestársát. A bűn nagysága a büntetés nagyságát vonja maga után. S bár a rárótt büntetés törvényen alapszik, melyet minden ember tisztelettel és megnyugvással fogadni tartozik, mégis a szeinet-szemért, fogat-fogért való megtorlás nem a mai korba való. * A büntetésnek ezt a módját nem a szeretet sugalja. De büntetőjogilag is az érvek garmadát lehet felhozni a kivégzések ellen. A miveit nemzetek egymás után el is törlik a megtorlás ezen barbár fajtáját. De ez mind mellékes! A fő a dologban az, hogy itt a messze idegenben, hol a magyac névnek amúgy is olyan kevés az értéke, hol a magyar népnek nem ismerik a jellemét, becsületét, erényeit, magyar embert hurcolnak ismét a vesztőhelyre. Magyar emberrel f< jezték be az akasztottak sorozatát, magyar emberrel akarják megkezdeni a villamos széken való kivégzéseket. Ez a dolog kell, hogy lázba hozza minden tisztes magyar embernek a vérét, és segélyére siessen a magyar névnek. És mi történik? Azt a két tisztes magyar papot, akik a mentő actio élére álltak, ezért a nemes cselekedetükért, saját paptársaik hirlapi támadásban részesítik, ország-világ előtt kipelengérezik. Az egyik „buzgó szent atya“ a szeretet vallás gyakorlása közt terhelő adatokat gyűjt s már az utolsó kenet szent olajával „jó halálra“ iparkodik elö- késziteni a boldogtalan Vas Györgyöt. Ahelyett, hogy valamennyien közakarattal, egyesült erővel arra törekednénk, hogy a magyarságnak minden ügyét, minden dolgát előbbre vinnők, diadalra segitenők: mindig akadnak köztünk árnyékemberek, a kik csupa hiúságból, merő féltékenységből s velők született szeretetlenségből az arra hivatottak nemes és magasztos munkáját megakadályozni, megnehezíteni igyekeznek. A legszomorubb azonban, hogy az ilyen áldatlan aknamunkának mindig csak az öszmagyarság látja kárát, az viseli következményeit. A Vas György vérbefuló tragédiája is a magyarságra vet árnyat, annak az elpusztítása is a magyar nevet, a magyar becsületet szennyezi be. Az a két fen költ lelkű magyar református pap tehát hazafiul missiot végez, ha közbenjárásukkal, befolyásukkal megmentik a szégyenhaláltól szerencsétlen katholikus honfitársunkat: a hitvesgyilkos Vas Györgyöt. Bizton hiszem: azt a két magyar lelkészt is ez a fölemelő gondolat vezeti ezen törekvésében, s azért nem is veszik figyelembe a sirszélén ácsorgó lélekkeritők dicstelen aknamunkáját, s amennyiben rajtuk múlik, meg fogják akadályozni, hogy a „hirhedt szent atya“ mérhetetlen emberi hiúságból , jóhalálra“ előkészítse, megutolsókenetezze és mindenáron a villamosszékbe szállítsa azt a szerencsétlen, boldogtalan katholikus Vas Györgyöt. Yoó Károly.
