Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-26 / 26. szám
6. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ cA méhfélék életéröl. MOCSÁRT SÁNDOR-tól. Sokan azt hihetnék, hogy a közönséges vagyis mézelő méhen kívül másféle méhek talán nincsenek is — s igy bizonyára csudál- kozni fognak, ha elmondom, hogy közönséges méhen kivül csak hazánkból több mint 600, Európából mintegy 3000 s az egész világról csaknem 10,000 méhfaj ismeretes; aligha tévedünk, ha a méhfélék összes számát legalább is 25.000 fajra becsüljük. E nagy család fajai szinezetökre és nagyságokra nézve igen különbözők. Egy részök , a mézelő méhhez hasonlóan egyszinü szürke; mások ellenben tarka-barkák s rajtok a vörös, sárga, fekete, fehér, kék és szürke szin keverten jelentkezik; vannak közöttük tiszta acélkék, vörös, gesztenyebarna, aranysárga és fekete színűek is. S e színgazdagság nemcsak a tropikus tájak lakóinak a sajátja, hanem a mi méhféléink is nagyrészt élénk szinezetökkel tűnnek ki. Nagyságok 4—30 mm. közt váltakozik; s miga mi fajaink többnyire 8—15 mm. nagyságúak, addig a tropikus tájak fajai között nagyszámmal találunk 20—30 mm. hosszuakat is. Élvezhető mézet s nagyobb mennyiségben csak a közönséges vagyis mézelő méh (Apis mellifica L.) készít; mert közel rokonai, mint az Apis dosarta Fabr. és zonata Sm., melyek a mieinknél sokkal nagyobbak s a Himalájától délre és az Indiai-óczeán szigetein élnek, vagy a trópusi tájak sokkal kisebb Mellipona és Tri- gona fajai, csak vadon tenyésznek. A többiek is gyűjtenek sokszor művésziesen készített sejtjeikbe mézet és virágport, de csupán csak ivadékaik számára; mig az élősködő vagy kakukméhek sejteket nem építve, petéiket — kakuk módjára — azok fészkeibe csempészik, hol álezáik a fészeképitő álezáinak eledeléből nőnek fel. A méhfélék nagy családja tehát, életmódjuk külünfélesége szerint, két nagy csoportra oszlik, u. m. igazi méhekre és kakuk- méhekre. Az igazi méhek vagy társaséltüek vagy magánéltüek a szerint, mint kisebb-nagyobb társaságban élnek s úgynevezett dolgozóik, azaz elsatnyult ivarszervü kisebb nőstényeik is vannak, vagy pedig csak egyenként élnek s csak hímekből és nőstényekből állanak, mint a milyenek a kakukméhek is. A társaséltü méhek társasága ismét vagy folytontartó, mint a mézelő méhé, melyben a társaság folytonosan megújul az újabb nemzedék által; vagy pedig csak egynyári, mint a dongó méheké és őszkor az egész társaság feloszlik, a hímek és a dolgozók elhalnak, a termékeny anyák ellenben kitelelnek, hogy tavaszkor uj társaságnak, uj államnak adjanak létet. A mézelő méh az állatvilág egyik legnagyobb nevezetessége. Elmés és művészies foglalatosságuk, rendezett háztartásuk, szenvedélyes harcaik, családi életük, önfeláldozó ragaszkodásuk, egymás iránt való szeretetök, átváltozási mozzanataik, bámulatos ösztönük, közmondássá vált szorgalmuk, művészetük s állami rendjük bizonyára minden miveit ember figyelmére méltó. Alig is van olyan régi kútfő vagy szóbeli hagyomány, melyben a mézelő méhről szó ne volna. A méh sokkal előb b lett háziállattá, mint a selyembogár, s valódi hazáját (némelyek szerint Szíria) biztosan ép oly kevéssé tudjuk, mint a kutya, ló, juh és szarvasmarháét. És miként ezek az embert a régiből az újvilágba mindenüvé követik, épugy a méhek is, melyek ma már az északi szélesség 64-ik fokáig mindenütt el vannak terjesztve s az emberiség egyik leghasznosabb házi állatává lettek. Nagy szerepet játszanak a méhek a költészetben, * az erkölcs* Arany János „Méh románcza“ czimü költeményében a leányka virágot szedeget menyasszonyi koszorúja számára; a kis méh a piiukösti rózsa ágán ül s kéri a leánykát „ne szakaszd le az én szeretőmet“; de a lányka nem hajt a szavára, s azért a méh szive szakadtában, a leánynak „szeme alá üti a íulánkot; szegény bogár! s maga haldokolva főlreült egy rozmarin-bokorra. Szép menyasszony jajgat a sebével, esküvőre nem mellet szemével: holdfogyásig dagadt lön a tája; azalatt meg elhagyja babája,“ — Vagy Tompa Mihály következő kedves sorai: „Bársony-ajkával a karcsú liliom: a méhe szájára mózódes csókot nyom. — A tulipán, ki a fuvalmat szereti: hogy keblébe nyuljoD, megengedi neki.“ 26. szám. 1909 június 26. tanban s a társadalmi téren egyaránt, hol mint a fürgeség, szorgalom, önzetlenség s a rend példaképe szerepelnek. Az ő államuk azonban politikailag az emberi társadalom államformáival helyesen nem hasonlítható össze, mert az se nem köztársasági, se nem egyeduralmi; a királyné nem kormányoz, nem uralkodik; ő egyáltalán nem egyéb, mint szószerint értelemben véve egy országnak anyja, melyben leányai; a dolgozók teszik tulajdonképeni népét; mig fiai csak arra vannak rendeltetve, hogy egy közülök férje legyen az uj királynénak, mely aztán uj telepet alapit, uj államnak ad létet. A méhállam csak egyetlenegy anyából, néhány száz him s Dzierzon szerint 10—60 ezerig terjedhető munkásokból azaz dolgozókból áll. A királyné és a herék vagyis a hímek a kast gyűjtés végett soha el nem hagyják; de hiányzik nekik a gyűjtésre szükséges készülék is. A virágport tehát csupán csak a dolgozók gyűjti k és gyüjthetik, a melyek — szabály szerint — gyűjtés végett félórai járásnyinál tovább nem röpülnek, de a szükségtől kényszerítve, nagy távolságokra is elröpülhetnek. Kedvező időjáráskor egy 18,000 méhet számláló kas dolgozóiból mintegy 100 méh egy egy perezben tér vissza a rétről, egy órában tehát mintegy 6,<H)0. Ha most egy napra 14 dolgozó-órát számítunk, reggeli öt órától esti hét óráig, akkor 84,000-en röpülnek ki s be naponként; úgy hogy minden egyes méh hatszor röpül ki. A munkásméhek egy évnél tovább nem élnek, vagy még addig sem, néha alig ÍJ—2 hónapig, rendszerint nem természetes halállal múlnak ki, hanem kötelességeik teljesítése közben vesznek el. Kirándulásaimban többször voltam szemtanúja annak, hogy a méh egészen jókedvűen szállott a virágra: de a másik pillanatban hirtelen csak lefordult s midőn a földről fölvettem, már élettelen volt, mintha csak szélütés érte volna. A dolgozó méhek, melyek, mint mondottuk, csak tökéletlenül fejlődő nőstények, minden rajz, körző vagy csapózsinór nélkül oly szépen, tökéletesen és gondosan építik föl sejtjeiket, hogy azokat a legügyesebb kéz a legtökéletesebb mathematikai eszközökkel is alig utánozhatja. De hogy voltaképen mikép építenek, nem egy- könnyü megfigyelni, mert egy-egy sejtet többen készítenek, az egyik elhagyja a munkát s a másik folytatja. Azt azonban mégis lehet látni, hogy a viaszt állkapcsaik közé veszik és itt idomítják. A sejtek háromfélék: a dolgozókéi a legkisebbek, hatszögüek, a heréké már sokkal nagyobbak, mig a fiatal királynék sejtjei oly nagyok, hogy legalább is annyi tért foglalnak el, mint 6 dolgozó- méh sejtje együtt véve. Rossz időjáráskor s télen a behordott mézből élnek a méhek s azért néhány sejtet mindig nyitva hagynak, a többieket pedig viaszfedővel zárják el. A sejtek részben nyáron át bölcsők, télen át pedig • éléskamrák és tárházak a virágpor s a méz számára. A sejtek viaszból készülnek, a melyet méhek választanak el viaszmirigyeikkel s a potroh hasi oldalának 3—6 szelvénye között izzadják ki. A kas viaszmennyisége, szabály szerint, egytized részét teszi a kész méz súlyának s többnyire 2—4 fontnyi. A méz az elő- vagyis mézgyomorban képződik, a nyelvvel felnyalt édes virágnedvekből. De a mézharmatot is kedvelik, a melyet a levelészek ürítenek ki végbél nyílásukon; fölkeresik továbbá finom szaglószervök segítségével, a mely a csápokban van, az érett gyümölcsök ezukortartalmát és a talált mézet is. A mézet szájukon át mézgyomrukból ürítik a sejtekbe. Szabály szerint egy napon át csak egy virágfajból gyűjtenek s a méz külsejéről és izéről már megismerhetni, hogy minő virágból való. A repczéből világossárga, a baltaczimből vöröses, a hársfáról fehér, a nyírfáról zöldes szinü. Egy nagy raj naponként négy fontot hoz össze s egy jó kasnak ősszel 16—-30 fontnyi készlete van. Ez eledelül szolgál a királynénak, a heréknek s a honn foglalkozó dolgozóknak, kedvezőtlen időjáráskor és téli időben mindnyájoknak; ebből meg virágporból készül az álezák tápláléka is. (Folyt. köv.)
