Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-19 / 38. szám
38. szám. 1908 szeptember 19. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 3. oldal. A szalonban fehér fátyol alatt, mely egy élte virágjában lehullt leánynak arczképeit fedi, egy este a legnagyobb kép keretjének aljához helyezve három frissen szedett almát láttam, melyek egy csokorhoz hasonlítottak. E közönséges, sárga foltos gyümölcsök idegenszerüen tűntek fel a festmények és ritka apró dísztárgya k közepette, melyek megtölték a dús szőnyegekkel bevont előkelő szalont, a hol oly tompa hangon beszéltek, akár csak egy templomban. — Ez oly különösen hatott rám, hogy a gyászba öltözött anya, megelőzvén kérdésemet, melyet meglepetésemben szemeimből kiolvasott, egy képre mutatva, igy szólt: »E gyümölcsök amaz almafáról valók, melyet Moussia ez utólsó képen örökített meg.« Innen ismerem ez almafa történetét, mely oly bensöleg egybe volt forrva a 24 éves korában jobb létre szenderült fiatal művésznővel. * * * Az 188-ik év tavaszának kezdetén Moussia a minden évben tartatni szokott képkiállitásra egy szabadban ülő parasztot akart festeni és a város környékén napokon át alkalmas hely után látott, hol modeljét kivánta felállítani. Egy reggelen Sévres*) környékén, egy kert mellett ment el, mely léczkeritéssel volt körülvéve. A rácsos kapun túl egy füvei benőtt fasor vezetett a füzesbe, melynek ritka, zöld levelei a napsugarakat az élénk bozótra bocsátották át. A fasor közepén egy almafa pompázott fehér s halvány rózsaszínű virágaival A ködszerü, gyöngéd, hamvaszöld nyírott bokrok, az erős, virító gallyait bőkezűen mutogató almafa, a buja fü, —; mindezek annyira meghatották Moussiát, hogy e szavakra fakadt: »íme a keresett motívum!« Kinyitván a kaput, a lakóház felé tartott, mely a gyümölcsös kerttől egy méhessel volt elválasztva s a tulajdonossal kívánt beszélni. Ez egyike volt ama kertészeknek, kik félig polgárok, félig parasztok és akik a párisi piaczon értékesítik virágjukat és gyümölcsüket. Ügyes, családjáról gondoskodó, szorgalmas volt, — árvácskákkal synézzel kereskedett. Ezen kifejezésteljes, nagy kék szemű, nyílt tekintetű és ábrándos leányka kérése hizelgett neki. Szerette a fákat és az, hogy egy festő csodálja az ö almafáját, édeskésen csiklandozta hiúságát. Moussia könnyen engedélyt kapott a kertben való tartózkodásra s másnap már munkába fogott. Alapjában véve ismerte foglalkozását s nem volt kezdő benne, mivel a képkiállitáson már eleve állított ki kiváló képeket. Ámbár gazdag volt és a környékbeli előkelő világban magas helyet foglalt el, nem mint műkedvelő, hanem mint művész dolgozott, lelkesedve a művészetért, óhajtva a dicsőséget, Ukrainából**) származott, magával hozta festészeti modorában legapróbb részletekig menő lelkiismeretes igyekezetei, ugyancsak azt a buskomor hevet és költészetet, melyek a kis orosz vérmérsékletének sajátságai. A megkezdett műben mindezeket fel lehetett találni; egy kis tavaszi pezsgést, mely körülte elterjedt, törekedett müvébe lehelni: — a nedvek emelkedését, mely felduzasztja a növények héját s fényt ad a zsenge leveleknek, a sárga virágoknak rohamos kifejlődését, melyek a fü közt fel-feltünnek, a kikeletnek elkábitó illatát, mely a földből és virágokból kiárad,—igyekezett feltüntetni; szenve*) Porczellángy áldásáról hires város Pária közelében, **) Déloroszország egy része (Kis-Oroszország). délylyel s hévvel fes'ett, mintha attól félt volna, hogy nem le-z ideje azt bevégezni. Minden reggel ott ült a kert közepén, szokott helyén, daczolva a nap hevével, rósz idővel és a ravasz tavaszi hidegséggel, mely őt köhögésre késztette. Néha munkájától való elragadtatása miatt, még az ebédet is, melyet magával hozott, elfelejtette megenni. A kert lakói csodálták e makacs munkát. Midőn öt hajadon fővel, pőre lábacskáit a harmatos fűbe rejtve, dolgozó zubbonyában látták festeni, melyet szürke ruhájára öltött, — azt hitték, hogy egyszerű társadalmi állása lehet, mint nekik van s ezzel kénytelen megkeresni a mindennapi kenyeret- Meghatóan ér.lek - löttek e bátor és mesterségét kedvelő leány iránt. A kertészné csészénkint hordta neki a meleg tejet s kényszeritette, hogy azt megigya s ezáltal erősödjék; a gyermekek a pihenés órák alatt mellette játszottak; sőt a kertész észrevevén, hogy távlat alkalmával néhány cserje alkalmatlankodik, nem habozott azokat levágni. S igazán megható volt ez egyszerű, gyakorlati felfogású, takarékos embert látni, mikor jószántából feláldozta e fiatal fácskákat egy művész kedvéért. Lassanként szívélyes barátság fejlődött ki köztük s gyakran m'ghivták Moussiát káposzta-levesre s disznó- pec-enyé-e, méhek a család ebédjét ki pe ték Gyermekies ragaszKodása, rajongás i s természetes észjárása eltöltötte e derék emberek szivét. Nyugalmas, rendszeres s e falusiaktól kevéssé zavart életmódban, e csillogó kék szemű, szép szőke lánykának, ki oly őszintén mosolygott s annyira szerette az almát, növése feltűnő arányt kezdett ölteni. Gyengéd és barátságos megszokás ö hozzá fűzte a kertészeket. Úgy tetszett nekik, hogy valamint a méhek a köpünek, az árvácskák a virágágyaknak, éppenugy Moussia a kertnek dísze. =!< * * Ezalatt a festményben előrehaladt. A fa aljában ülő parasztot ábrázoló kép hamar elkészült, c-ak a karját és kezét kellett bevégezni. A kép körül összegyűlt család egyhangúlag kinyilvánitá, hogy az almafa hasonlósága szembeszökő, — elannyira, hogy a vászonra festett virágokból a szemlélő mintha szakítani akarna. — Egy este Moussia elvitte a festményt, hogy megmutassa barátainak s megígérve, hogy nem sokára visszajő, bevégezni a vidék részleteit, elment. — Hiaba várták. Napok múltak, egyik a mádk után, az almafa virágai, mint fehér pillangók, szétszóródtak a fűben, de Mou*sia nem jött többé vissza a fasorba festeni. Két hét mu’va egy gondosan zsinórozott csomag és egy levél érkezett a kertészék czimére. A csomagban egy vég vastag flandriai selyem- szövet volt; a levélben Moussia tudatta, hogy nagy hurutja tartja vissza s kérte a kertész feleségét, hogy vendégszeretetéért — köszönetképen — fogadja el e ruhának valót. A derék családnak e hir szivszakgató fájdalmat és kínos csalódást okozott. A mi jót tettek e müvészszel, barátságból s azért tették, mert lelkesedése iránt érdeklődéssel voltak; de e ruha küldése, melynek méterje legalább 20 frankba került, sérté őket. Úgy találták, hogy ez ajándék a tett szívességnél jóval több, s ez bánta önérzetüket. A család tanácsot tartott s elhatározták, hogy visszaviszik a selyemszövetet. A kertész a képkiállitás tárgymutatója utján, mely az egyes művészek lakásczimét is tartalmazta, megtudta Moussia czimét s egy napon, midőn a vásárcsarnokba mentek megálltak a Villiers-uton, a művésznő lakása előtt. (Vége következik.) J±.Z Irta: THEURIET ANDIIÉ.
