Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-21 / 12. szám
12. szám. 1908 márczius 21. ?. oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« A békesség feltételei. Hogy nincsen békesség az amerikai magyar reformátusok között, jobban mondva, azok között, kik a. békesség hirdetői, a lelkészek kö-ött: ezt bizonyítgatni felesleges. S hogy ez az állapot netn kívánatos sem egyházi, sem magyar nemzeti szempontokból, az is bizonyos. Ha valaki tudja, érzi, hogy betez, orvoshoz siet, hogy az valami mó lon meggyógyíthatná s visszaadná egészségét. Ha valaki tudja, érz;, hogy' mennyi bajnak sziilöok i az a békételenség, melynek káros gyümölcseit min loyájun cink élveznünk keli, az egyeseknek épu gv, mint az egyházi sietnek s a n.agyar névnek: kötelessége orvosszerekröl gondoskodni. A békételen .éget a ház ti egyu.iz am tz akcziója idézte elő, melylyel az amerikai magyar ref. ejyhíztkit bekebelezni óhajtotta a m ig i testébe. S hogy ez aiviil kőnnyeoben sikerüljö i, nem sajnált semmi pénzáldozatot - nem tartotta méltatlan dől őrié ik azt se n, hogy er iszákos eszközökhöz ny ilj > i S >k ezer dollárra négy az a pénz amit a h iz.ii egyház az ill írni kivándorlási alapba mir elköltött az amerikai egyházakra s még tőbe pénzre lesz szüksége ezután, ha fenn akarj a tartani e: egyházak t. Mi az első par.ztöl kezdve tiltakoztuiiií a hazai p nz hiábavaló kiszór ása ellen s otthon is akadtak emberek, kik — rámutatván a hazai szomorú egyházi viszonyokra, elitélték azokat, kik a közegyház akarata, majdnem tudta nélkül igy gazdálkodnak. A mi jutalmunk az vala, hogy kizártak a ház ai egyház kebeléből, illetve nem ismerték el, hogy mi itt lelkészi szolgálatokat végezünk s azért lehetetlenné tették esetlegei hazamenetünket. S hogy munkánkat, mely — akárhogy okosko Ijan ak, elismert eredményeket mutat fel az egyházi és nemzeti életben — gátolják, annak fejlődését megakadályozzák, a hazai egyház vezetői minden lelkészt eltiltottak a hozzánk való jöveteltől. Ezek mellett elnézte a hazai egyház, sőt bátorítja támogatásával azokat a lelkészeket, annyira még nem sülyedtem le, kapitány ur, hogy ráadjam a fejemet, hogy az ön szeretője legyek — takarodjon ! Ujjával az ajtó felé mutatott s vonásaiban volt valami mely nyilván arra készté. hogi a parancsnak engedelmeskedjék. Azután — a kapitány távoztaval — kezeibe rejté arczát s forró könnyeket hullatott, éppen, mint amaz estén tette, mikor férje elment tőle. Most ismerte meg azt az embert, kit szeretett, most tudta meg, milyen volt az, akinek' szeretetét nem viszonozta. Az egyik a sárba, a romlásba döntötte volna, hogy önvágyát kielégítse; a másik mint hazátlan koldus ment el tőle, hogy a létért való küzdelmet ismét felvegye. »Te jó, te nemes ! Mennyire felismertelek ! Miért kellett a te becsedet most megismernem, mikor késő már.« A látszat tényleg igy mutatta. Beaulieu Jenő nyomtalanul eltűnt. Hónapok múltak el, nem jött, s nem hallott róla senki semmit, Elvira hiába körözte lapok utján — egyedül volt s egyedül maradt magános házacskájában Teaulieu-ben, Nyárban uj remény kelt élet:e lelkében; egy nyijas, kis le- remtmé' yt, kinek szakasztott olyan szeme volt, m nt Beául eu Jenőnek, hozott a világra, elhagyatott keuiére ide hette gyermeki _és egyszerre úgy érezte, hogy e gyermek atyját, ki ránézve örökre elveszettnek látszott, szereti Visszavonultan, a világnak búcsút mondva, éltek Beaulieu- bem Gyermeke születése óta öt tél múlt már el és minden remény hogy férje visszatér, kezdett leikéből kihalni. Saját hibájából vesztette öt el, öt, kivel a házasság szent kötelékével kellett volna egyesítenie. Egy zivataros novemberi estén egyedül ült szobájában s fér- jére-gondolt, kinek hű szeretetét mily kevésbé vette. Fia a mellékszobában aludt, könnyek gyöngyöztek arezán, midőn apátban gyermekének.jövője jutott eszébe. Ekkora szobaleány hirtelen berohant a szobába, ama hírrel, hogy a vasútállomás közelében kik szolgálatában állanak, hogy a meglevő egyházak békeségét ellenegyházak szervezésével feldúlják s elhintsék mindenfelé a szeretetlenség magvát. A hazai egyház még arra sem szól semmit, ha a lapokban piszkolódnak emberei, arról sem vesz tudomást, hogy immár a korbács lett a perdöntő fegyver közöttünk. A békességet keresem s ezért ezek mellett arról sem feledkezem el, hogy hibákat a mi oldalunkon is követtek el s hogy egy- ben-másban hiba van nálunk ma is. Elvi meggyőződésem azonban, hogy a jog talaján mi állunk; hiszen az is, hogy az idő iga- zo'ni fogj i állásfogl.dásu lkat. Hogy miért szólok igy, azt már többször megmondottam ; ismétlésbe nem kívánok bocsátkozni. A békességet kerese o s úgy találom, hogy, bár az elvi álláspontok el választan ik, mégis élhetünk: mi békességben. Ha eszünkbe jut, hogy mindannyian magyarok vagyunk és szükség hogy összetartsunk: az elvi különbség nem választ el végképen. Mi keli tehát nekünk, hogy az óhajtott békesség meglegyen közöttünk ? Szeretet, mely nélkül, akármilyen bölcsek, erős hitüek, jó hazafiak is vágynak, semmit sem érünk. A szerecetnek pedig az az útja, ha egyszersmindenkorra beszüntetjük azt az átkos hírlapi polémiát, melytől immár nemcsak ml undorodunk, hanem a melyet magyar testvéreink is megunt ik. Ezen az utón járva, engedékenyebbek is leszünk s nem az l :sz fögondunk, hogy egy meglevő gyülekezetei kétfelé osszunk, hanem az, hogy ott építsünk, a hol senkit építkezésiben nem rontunk. Nem lesznek ellenegyházak, hacsak azokat nem tartjuk ilyeneknek, melyeket a szükség hozott létre egy ugyanazon városban; süt m ég ezek között is egyetértés és szeretet fog uralkodni. Mindezek a mi kö elességeink; de ezek mellett a hazai egyháznak is van egy kötelessége rántunk: törülje el azt a sérelmes intézkedését, melylyel minket kizárt kebeléből s ne akarja azt, hogy a mi egyházaink hazai lelkészeket ne kaphassanak. Ezek mellett vegye fel az itt tanuló p ipnöv.endékek ügyét, adván egy kiváló képzettségű tanért e»yik tlieol. se ninariutnuak részére. Ennek a tanárnak füzete mről azonban az amerikai ref. egyházakrettenetes szerencsétlenség történt, két vonat összeütközése folytán sok ember életét vesztette, mások súlyos sebeket kaptak. *3 »De nagyságos asszonyom, csak nem fog kimenni ilyen koromsötét éjben !? Hisz úgy se tud segíteni !« —kiáltott fel a megijedt szolgáló, mikor látta, hogy Elvira készül a házat elhagyni. De a fiatal asszony ott knnt állott. .»Szegény emberek !« Saját boldogtalanságában érzékeny volt mások szenvedései iránt és ilyenkor töíetelhetöleg segített. A vasúti állomásra megérkezve, borzasztó 'kép tárult 'eléje; a mentökocsi már megérkezett és számos sebesültet s halottat látott maga előtt. Lehajolt egy félig letakart alakhoz, mely lábai előtt feküdt es akit halottnak vélhetett volna, ha néha-néha tompa nyögés nem szállt volna el ajkairól. — Segíthetek valamiben ? Félek, hogy ön nagyon meg vau sebezve! monda ö lehajolva a férfihez. Az felnyitotta szemeit. — Elvira ! — susogták ajkai halkan, ezután elájult, eszméletét veszt . A nö imája végre is meghall juttatásra' talált, férje visszatért, karjaiban nyugo lőtt. Hetekig k izdölt a halállal, felesége aggódó szív vei figyelte minden lélekzetvételét, ágya mellett benső szenve- délylyel imádko ott. S végre az egek Ura meghallgató esedezéset. Karácsony reggelén először pillantott rá teljes öntudattal. — Elvira, feleségem ! — susogá határtalan boldogsággal. Felesége letérdelt az ágy mellé s férje fejét keblére ölelte. — Hála a Mindenhatónak, zokogott könnyezve, — óh, bocsáss meg bűnös feleségednek ! Boldog mosoly játszadozott a beteg ajkain, mig feleségének könnyektől nedves, szenvedélytől felindult arezvonásait szemlélte, — Valóban igaz-e, a miről értesültem, a mi hazatérésre ösztönzött ? Kerestettél engemet? De miért, Elvira, mikor azt kell
