Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-21 / 12. szám
A felavatási programm a következő: 1. Szombaton, 14-én. A lelkészek és lelkészek feleségeinek fogadtatása. 2. Vasárnap, 15-én. Egyházi beszéd a református templomokban. Tárgy: A központi épület haszna és jelentősége. 3. Hétfőn, 16-án. A testvérfelekezetek képviselőinek üdvözlő beszédei. Ugyanaz nap estve banket. 4. Kedden, 17. A nők estélye. 5. Csütörtökön, 18. A vasárnspi iskolák estélye. 6. Pénteken, 20. A tulajdonképeni felavatási ünnepély. A központi épület amellett, hogy a különböző hivatalos testületeknek szállást ad, s a velük való érintkezést lényegesen megkönnyebbiti, egyszersmind bizonyság a felekezet életképessége és tevékenysége mellett. Segélyező egyházunkat s annak vezető embereit nagy elismerés illeti azért, hogy ezt a szép munkát végrehajtották s a református egyházi törekvéseket ilyen szép központba hozták össze. Hasonló -czélu, bár nem ilyen arányú épület van Clevelandban is, a hol inkább a németség érvényesül. Csak mi vagyunk elmaradva ! Hejh pedig, de nagy a mező, amelyen munkálkodhatnánk ! Bajunk azonban az, hogy még mindig azt nézzük, ’ hogy ki honnan nyeri a segítséget, ahelyett, hogy magunk igyekeznénk segiteni önmagunkon! Mennyi munka vár még reánk ! Ezeket el nem végezhetjük, ha őrükké egymás ellen tusakodunk. Vájjon gondoskodunk-e eléggé, az egész vonalon a magyar gyermekek neveléséről? Nem volna-e szükség arra, hogy valamelyik angol iskolával kapcsolatban olyan magj-ar tanfol}'am nyit- tassék, a hol gyermekeink tudományos kiképeztetést nyernének a magyar nyelvben, irodalomban s a magyar nemzet történetének a megismerésében ? Mi lesz az árvaház eszméjével ? Miért ne lehetne nekünk is egv központi épületünk, egyesületünk, egyleteink ügyeinek a vezetésére, lapjaink kiadására s eg}r magyar református központi kereskedésre! Csak igy futólag is mennyi ezél ! Oh én osztozom az örömben, amelyet látok az ott bemutatott épületnek a felavatásán, de köny szökik szemembe, a szégyenpirja égeti arczomat, mikor eszembe jut, hogy mi még mindig Korinthusban vagyunk s azt kérdezgetjük : ki a Pálé, ki a Péteré s ki az Appo- lossé?! És mi tusakodásainkban elfeledjük, hogy ha a Jézuséi volnánk, mindenek lehetségesek volnának minekünk. KAEASSAY SÁNDOR, »Az irgalmasság és tökéletesség ne hagyjanak el tégedet: kösd azokat a te nyakadra, ird be azokat a te szivednek táblájára;« »így nyersz kedvet és jó előmenetelt az Istennek és emberek szemei előtt«. /T** 1 SRCZft, ♦ ♦ Örömben— szenvedésben. Irta: JEANNE MAI RET. (Folytatás és vége.) — Tönkre mentem, mindent elvesztettem,‘koldus vagyok! A nö összerezzent, elhalványult s egy szék hátához támaszkodott. Tönkre mentél — koldus vagy ? — ismétlé alig hallhatóan. — Hogyan ? — Gyűlöletesen hangzó szavak, nemde; de igazak ! ? Csak tegnap este tudtam meg. René kijött a városból, hogy közölje velem. Utolsó spekuláczióm dugába dőlt s mind azt tökéletesen elnyelte, a mit valaha bírtam. Oly szegény vagyok, mint a leg- szegényebbek ííözüI egy, sokkal szegényebb, mint öt évvel ezelőtt voltam, amikor ama tekintélyes örökség birtokomba jött. Borzasztó öröme telt abban, hogy a dolgokat a legélesebb ! szivekkel fesse. Akár szegény, akár gazdag volt, úgyis közönyös volt az asszony előtt s igy nem is volt oka arra, hogy a helyzetet enyhébb világításban tüntesse fel. ' • — Hozományod, mint tudod, biztosítva van: 12000 frankot kapsz évenként s ezenkívül'megvan a kis normandiai birtok; persze ez semmi ahhoz viszonyítva, melyhez az utóbbi időben szokva voltál; de tisztességes megélhetésre elég.; Fáj nekem, hogy ifjúságodat s szépségedet a mammonnak dobtad áldozatul. Midőn feleségül vettelek, ama bálhiedelemben ringattam magamat, hogy az a határtalan szeretet, mellyel körülvettelek', idővel némi visszhangot idézem! elü a te szivedben is; ma már tudom, mily tévhit volt ez. Érted fáj nekem a pénz elvesztése, a mi engem illet, előttem nem nagy becse van. A világ nagy és ismét utat török magamnak. Szabadságod ezennel visszaadom; egyedül e módon tehetem jóvá azt, a mi bűnt akaratomon kívül követtem el, holnap már Párisim utazom, utolsó ügyeimet rendezem, onnan Brémába megyek, s onnan az »Újvilág«-ba vitorlázom, talán ott másodszor is kedvezem! még a szerencse ! Mozdulatlanul állt a nö, csaknem köbálványnvá válva, a férj elfordult s elment tőle. Először olyan mozdulatot tett, mintha hozzá akarna lépni, még mielőtt férje az ajtót elérte, de abba hagyta. Midőn a férj elment, egy székre rogyott, arczát elfedte kezeivel s keservesen sirt — végtelen nyomorultnak érezte magát. Egy hónappal utóbb már kis normandiai birtokára vonult vissza — mindaz, ami korábbi életmódjával összefüggésbe hozhatta, száműzve volt tőle. A »gazdag Beaulieu« és szép felesége eltűntek a társaságból. Azok közül, a kik a gazdag ember kenyerét ették, kik vendégszerető asztalánál tobzódtak, a kik ama fölöslegből éllek, melyet Béaidjeü Jenő tele marokkal osztogatott nekik, egy se gondolt többé az oly hirtelen.eltűnt házaspárra. Hideg derzemberi lég süvöltött a fák ágain keresztül; ászéi hópelyheket fújt az ablaktáblákra. Beaulien Elvira uj otthonának szerény lakóházába ült s Dupuv kapitány állt előtte. Csak nem régen tudta meg, hol időzik s akarta látni, hogyan talált bele új, megváltozott helyzetébe. Úgy tetszett neki, hogy Elvira ezt, egy trónjától megfosztott király büszkeségével viseli; arcza rózsás színét elveszt«*, szemei nagyobbaknak, komolyabbaknak, mélyebben fekvőknek tűntek fel, férti szívfájdalommal, szemlélte; oly szép volt és kellemes. Lehajolt hozzá s szenvedélyes szavak tolultak ajkára, szavak, melyeknek elfojtására képtelennek érzi magát. ., A nö, inig szavaira, hallgatott, hálotthalvány lett, azután büszkén felegyenesedett s hidegen igy szólt:' »Nagyon mélyre estem a magasból — szegény lettem — férjem itt hagyott.. de-
