Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-22 / 8. szám
AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 2. alapul. A mit Isten az ö igéje által feltétlenül megígér neked, azt kérd bizalommal; a mit feltételesen igér, pl. idői dolgokat, azt hagyd az ö szabados tetszésére imádban; a mit egyáltalán nem igér, azt ne kérd, mert Isten haragjában sokszor megadja azt, a mit kegyelméből megtagad. Kövesd a Krisztust és vele együtt egészen Isten akaratának rendeld alá saját akaratodat. Imádkozzál bensöleg, mert hogyan várhatod hogy Isten meghallgasson, ha te magadat nem hallod ? Hogyan kívánhatod, hogy Isten megemlékezzék rólad, ha te magadról nem emlékezel meg ? Ha imádkozol, menj be szobádba és zárd be az ajtót. A szoba a te szived, vonulj ide, ha igazán akarsz imádkozni, hogy »semmi háborító — világi gondolat vagy érzés« ne zavarhasson. Nem a hang, csak a szív indulat hatol Istennek füleihez. Szivüket az áhitat tüzének kell lángra lobbantani, hogy az minden szót messze felül múljon és ez azt teszi, hogy lélekben és igazság- ságban imádjuk, minthogy az Ur igy követeli tölünk. Krisztus egy hegyen imádkozott és szemeit felemelte az egekre; hasonlóképpen nekünk is el kell szivünket fordítani minden teremtménytől s Istenhez fordulni. Igazságtalanságot követsz el Istennel szemben, ha azt kívánod, hogy figyel- mezzen te reád, holott te magad nem figyelmezel ö reá. Szüntelen imádkozhatunk, ha lélekben imádkozunk, úgy nevezetesen, hogy a mi szivünk mindenkor szent vágyakozással legyen eltelve Isten iránt. Nem szükséges neked mindig hangosan kiáltanod, Isten meghallja szived óhajtásait úgy is, mivel ök a hivök szivében lakozik, nem T ft R C Z ft Holt-levelek. Irta; VARADI ANTAL. (Folytatás.) — ...Első látogatásom Biri betegágya mellett. Akkor nap mondta el azokat az örökigazságu szavakat... — Melyeket, Károly? — kérdi a lány félénken. — Hogy hamu... minden csak hamu... — Nem! nem! — vágott közbe Biri. — Nem minden hamu. A mi szerelmünk, a mi boldogságunk nem az. Meg fog gyógyulni. Velünk fog élni. A szürke ég is kiderül. Tavasz lesz újra. — S a tiszta ég is beborul és hamuszürke lesz örökre... — folytatá Károly mély sóhajjal. — Megálmodtam azt is. Emlékszel, Gyula ? Neked el is mondtam akkor az álmomat. Emlékszel? a fekete fátyolos asszony... a pénzes zacskó....... a halálfej....... Kezébe rejtette arcát. — Erővel beteggé teszed magadat, Károly. Elvitetlek innét. Biriékhez viszlek addig, mig uj lakásunkba költözünk. Tudod, az ipariskola közelébe, a hová tanárnak neveztek ki. Akkor hozzánk jösz ....... Károly megüvegesedett szemekkel bámult el. — A Sólyom-utcába? Akkor elő kell mutatni a levelet... • Gyula és Biri rémülten tekintettek egymásra. Biri fölkelt, hogy támogassa az elhanyatló beteget, Gyula zord arccal kiáltott föl: szükséges mindig sok szót vesztegetned, mivel ö ismeri gondolataidat is. Egyetlen sóhaj, mely a Szent Lélek utján gerjedt kebledben s Istenhez emelkedett, kedvesebb előtte, mint hosszú imádságok ledarálása, melynél csak a száj beszél, de a szív néma marad. Imádkozzál alázatosan, úgy, hogy ne saját érdemedben, de Isten kegyelmében bízzál. Ha az ima a mi érdemünkön alapul, elfajult az, jóllehet szivünk véres verejtéket izzad áhítatában. Senki sem tehet kedvére Istennek, Krisztuson kívül, azért senki se imádkozik igazán, ha azt nem Krisztus által s nem Krisztusért teszi. Istennek nem tetszettek azok az áldozatok, melyeket nem a szövetségsátorának oltárára adtak, éppen úgy nem tetszik Istennek az az ima, mely nem az igazi oltáron áldoztatik, mely a Krisztus, Az izraelitáknak imájuk meghallgattatása volt ígérve, ha imádkozás alkalmával arccal Jeruzsálem felé fordulnak; éppen úgy is meghallgattatásra találunk mi is, ha imádkozáskor Krisztushoz, az istenség igazi temploma felé fordulunk. Midőn Krisztus szenvedésekor imádkozott, arcra borult, íme mennyire megalázza magát ez egészen szent lény is az isteni felség előtt. Imádkozzál őszintén, hogy kész légy, minden örömöt nélkülözni s minden büntetést elszenvedni. Minél buzgóbb az ima, annál több az áldás, minél gyakoribb, annál több a haszon, minél bensőségesebb, annál kedvesebb Isten előtt. Imádkozzál álhatatosan, mert ha Isten késik is az adással, ajándékait nem fogja megtagadni, sőt szívesen fogja adni. Minél tartósabb a vágyako— ó, az az átkozott morfium ! — ...Ó nem, — beszélt suttogva tovább a beteg— nem átkozott... áldott morfium. Édes anyámnak nem volt téli ruhája és én szereztem neki.. Aztán nekem nem volt nyugalmam — és a morfium szerzett nekem.. Szerzett nekem.. Hátrahanyatlott vánkosára. Élettelen arcán ólom8zürke sápadtság terült el. — Úgy, pihenj egy kicsit. Szegény fiú l — Az voltam — mormogá a beteg. — Szegény fiú. De meggazdagodtam. S szürke arca keserű mosolyra torzult. — Ó, ne szidd a morfiumot, Gyula. Mikor a kétségbeesés, az önvád, a lelkiismeret bíráló percei elérkeznek; mikor olyan hegyes, tépő karmokkal vág fájó szivünkbe, hogy kibuggyan szemeink böl az égő könyáradat, akkor olyan jó csillapító, enyhítő, gyógyító szer a morfium... az ember felejt, felejt, felejt... Hangja egészen elhalt. Aludni látszott. Gyula suttogva mondá Birinek: — Elaludt. Menjünk — hadd pihenjen.... A beteg erre fölvetette szemeit. — Csak egy percre még, Gyulám. Gyula visszasietett az ágyhoz. — Hajolj közel. Egy titkos kérésem van. Utolsó. Nagyon fontos. Biri az ablakhoz vonult. Gyula leült a beteg mellé. — Hallgatlak. — Nézd, édes Gyulám. Ott, abban a fiókban van egy csomó levél. Én írtam őket. — Kinek szólnak ? — Az én édes öregeimnek... szüleimnek. Hangja elfulladt. Majd erőt vett magán és folytatta : — Küldözgesd el őket... havonkint egyet... 8. szám, 1908. február 22. zás, annál édesebb 'a jutalom. Imádkozzál bizalommal, azaz hittel kérj s ne kételkedjél. Kegyelmes Isten, ki azt parancsoltad, hogy imádkozzunk, cselekedjed, hogy imánk igaz legyen ! J. Gerhard nyomán; Székpjy Sándor. Az üstökös* Az égen fényes üstökös; uszálya Az ég felétől le a földre ér, Mondják, ez ama »nagy«, melynek pályája Egyenes; vissza hát soha se tér. Csillag virágok fénylő táborán át A végtelenséggel versenyt rohan. Forogni körbe nem tud, nem akar, hát Örökké társtalan, boldogtalan ! Imádja más a változékony holdat, r A kacéron kerigö csillagot; Fenséges Niobéja az égboltnak. Lobogó gyász, én neked hódolok. Szomorú csillag, életátkom képe, Sugár ecset, mely festi végzetem, Akárhová mégysz a mérhetlen égbe, Te mindenügy egyetlen, idegen !... Vajda János. Nekik nem szabad megtudniok, hogy én — már nem vagyok... Gyula szivét metsző fájdalom járta át. — Károly ! — Hallgass, hallgass!... A levelek ugy\rvannak szerkesztve, mir.tha rendes kérdéseikre felelnék. Te oszd be őket: van tavaszi, nyári; mente- getödzö, ujév-gratuláló, szóval mindenféle. Ug/-e, milyen furcsa ? Gyula hallgatott. Csak a Biri csöndes sírása hallatszott az ablakban. — Itt meg, nézd ; S vánkosa alól egy borítékot vont elő. — Nézd, Gyula, egy csomó bankó. Megtakarított keresményem. S arca eltorzult, hangja görcsös, fuldokló zokogásba tört. — Károly 1 édes Károlyom ! A beteg letörölte omló könyeit. — Be kár, hogy nincs morfium ! Ezt a pénzt is oszd be a levelek mellé. Három esztendeig elég lesz. Tovább úgy sem élnek. Látom előre. Tudom. A morfiománia megtompitja az idegeket, de prófétai finomságuvá élesíti a hatodik érzéket, azt a nevezhetetlent. Fog! a pénzt.... nesze. Megteszed ? — Barátságunkra mondom: megteszem. — Jó, jól van, édes Gyulám; most megnyugtattál, most nyugodtan alhatom el; mert elalszom. Búcsúzzunk! Jó éjszakát! Azzal forrón megszorította az odanyujtott két kezet, a Biriét meg is csókolta; hosszan, hosszan... azzal mosolyogva intett. — Ugy-e, nem vagy féltékeny, Gyulám ? S felülve ágyában, utánuk nézett sokáig, — Boldogok lesztek, nagyon boldogok... én tudom.
