Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-15 / 7. szám
7 gcám. 1908. február 15. lAmerikai-magyar Reformátusok Lapja. 5 olda , Egy magyar bölcsész könyve. (Schmitt Jenő H. »Die Gnosis« cimü munkája.) (Folytatás.) Keleten épp úgy, mint nyugaton a keresztyén eszme lárvája alatt, annak külsőségével és képeivel dolgoztak a sátáni terv kivitelén, hogy Krisztus világszabaditó gondolatát elfödjék és mintegy csirában megfojtsák ott, a hol életre ébredezni kezdett. Ezen cél elérése felette alkalmas eszköznek bizonyult a Mária-kultusz, »az Isten anyjának, Isten szülőjének« tisztelete. A római egyház volt az, a mely ezen kultusznak gyakorlati jelentését felismerte, hogy vele a KrisztU3-eszmét elfojtsa. A Krisztus-eszmének lényege (Christus-idee) abban áll, hogy az ember szellemi részét tekintve, nem véges, testi, állatias, hanem isteni lény (lény egü). Ezen önismeretre, hogy az emberi szellem határtalan, mindenütt jelenlevő, égi erő, felette nagy, világokat betöltő világosság, a világ világossága, Krisztus vezette és tanította az ö testvéreit, az embereket: »Ti vagytok a világnak világosságai«, szól Krisztus. Ez az égi fény gondolat meggyőzi a halált, a véges világot és a lelket kimondhatatlan vigaszszal tölti el. »E világon nyomoruságtok lészen, de bízzatok, én meggyőztem e világot«. Ján. 16, 32. Határozottan megtiltja övéinek, hogy magukat testi atyának gyermekeinek tekintsék: »Senkit e földön atyátoknak ne nevezzetek, mert egy a ti Atyátok, a ki mennyben vagyon.« Máté 23, 10. Saját anyját demonstrative, tüntetőleg soha sem nevezi anyjának, hanem mindig : Asszony. Övéit megkülönbözteti a többi emberektől, mint olyanokat, a kik nem a vértöl, sem a test akaratjából születtettek. Jan. 1. És éppen ezen pontra nézve illette az isteni Megváltónak arcát borzasztó gúny nyal a szervezett gyilkoló és raboló intézménynyel, az állammal társult egyház és sátáni ösztönéből kifolyólag Máriát Isten anyjának elismervén, Jézust bálványképpé és fétissé alacsonyitotta le. Hangsúlyozom ; ösztönéből kifolyólag, mert az egyházi érdekek képviselőinél előre kell feltételeznünk, hogy cselekvési módjuknak teljes tudata náluk hiányzik. Valamint minden dicső és neves dolog, a melyet a látszólag keresztyén vallások eredményeztek, éppen keresztyénellenes tendenciájukat mozdítja elő és a Krisztus eszmét elhomályosítja, úgy minden költői, szép és dicső, a mit a Mária kultuszbán egyesítve találunk, csak kopott foszlány az ellenség ruhájából: szakadozott fragmentumok a szent gnosis dicsőségének tényruhájaból. Sophia (bölcseség), az isteni tulajdonság megtestesülésének, külön Aeonnak tartatott, a mely mint Krisztus Dövére vagy anyja különös tiszteletnek és imádásnak tárgya volt. Ebből keletkezik a katho- likusok Mária-kultusza. A csillagkoszorus éj, mely az egyptomiak által a rákövetkező nap és az összes létezők anyjának tekintetett, Isis Osiris nővére, Latona Apollos, Istennek anyja, Flora, a visszatérő tavasznak világos Istennője, a kinek tiszteletére május hava lett felajánlva ; Cybele, az Istennek anyja, a kinek Unt-epe a mostani Gyümölcsoltó Boldogasszony napjával összeesik (március 25); mindeme dolgok többé-kevésbbé az uj ideálra, Máriára lettek átruházva. Mária-kultusnak eredete pogány és az ös- keresztyénség előtt, a mely Krisztusban látja az igazi tiszta fénylő világosságot, — teljesen ismeretlen... Ezek szerint Schmitt következetes logikával megállapítja, hogy a Mária-kultusz csakugyan ördögi mü, fétis imádás, Krisztus világos akarata ellenére való emberimádás. Majd Fr, Chr. Baur jeles könyvét, valamint a többi kutforrásokat felhasználva azon sekták ismertetésére tér át, a melyekben a tiszta gnostikus elem volt túlsúlyban és az evangélium szellemében csöndesen, keresztyén szeretetben és önmegtagadásban munkálkodtak; mindeme evangéliumi sekták az egyház részéről hajmeresztő, sátáni kegyetlenséggel Uldöztetnek azért, mert a tiszta evangélium tanait, az ember-isteni életet Krisztus szellemében hirdetni merték. Az eretnekségek történetében uj korszakot alkot III. Ince pápa. Ez a pápák legnagyobbika tettben mutatta meg, hogy egyháza alaptanainak teljesen megfelelő nagyság. Nagy volt, mint Sar- gon, mint TimurleDk vagy Dschingischan ama félelmetes, 20 évig tartó irtóháborujában, a melyet az albiaiak (albigeusek) ellen viselt, valóban tigris természetű, telve kegyetlenséggel és konokság- gal, hogy e tekintetben az állatember legborzasztóbb képviselőivel bátran vetekedhetik. III. Ince egyszersmint tipikus nagy képviselője a kath. egyház szellemének. Állhatatossága, energiája és okossága csodálatot kelt bennünk. Gonosz céljának elérésére felhasználta a vérengző erőszaknak, rablásnak, tortúrának, épp úgy, mint az alattomos cselnek és céltudatos hazugságnak minden eszközét. A vérengző tigris vadságát és az éj sürü sötétjében a sirdombok között ólálkodó hyenának borzasztó éhségét, a mely ellenségeinek sírját is felássa, hogy a tetemek elfogyasztása által éhét csillapítsa ; a csúszó kigyó okosságát és visz- szatartását, a mely szerencsétlen áldozatát átszo- ritja, megfojtja vagy foga mérgével ejti el, — egyesítette magában III. Ince tervének Kivitelében. Semmiféle eszköztől nem riadt vissza, hogy világuralmát megezilárditsa. E tekintetben III. Ince, a kit a történelem a »nagy« névvel tisztelt meg, nem csak saját egyházának klassikus symboluma, hanem ama kultur- korszaknak is, a melyet mi par excellence keresztyénnek szoktunk nevezni, ez által a szelíd Názá- retiböl nem Űzhetünk nagyobb gúnyt, — ama korszaknak, a melyet Nietzche joggal az emberiség nagy szégyenfoltjának nevezett (Schandfleck). Ezen sorokban hü fordítását adtam III. Incéről szóló részletnek. Hogy Schmitt nem rajongó, hanem igazságszeretö iró, kitűnik III. Incének Rajmond toulousei gróf iránt tanúsított magaviseletéből. Az idevágó résznek rövid kivonata ez : Rajmond toulousei gróf védelmébe vette az eretnekeket. A pápa a gróf ellen követeket (legátus) küldött, ezek között Castelnoi Pétert, a ki Rajmondot excommumcatioval sújtotta azért, mert az eretnekek üldözésében nem tanusitott elég vérszomjat és buzgóságot. Péter követet, mikor a Rajmond kastélyából távozott, útközben két ismeretlen egyen törszurás által megölte. Rajmond tagadta, hogy ezen gyilkosságban a legkisebb része is volna. Mindenesetre, hogy nagy tévedés volt ezen gyilkosság, a melyet valamely fanatikus az egyház ezen vérebén elkövetett, a melyet Jézus tanának igazi követői részéröl csak sajnálni lehet, de ez lett a római egyház részéröl ürügy gyanánt felhasználva, hogy egy emberért százezrek életét pusztítsák el az eretnekek ellen viselt keresztes hadjáratban. A pápa teljes búcsút engedélyezett mindazok részére, a kik az eretnekek pusztítására kardot ragadnak és mivel a tulvilági javak Ígérete még nem gyakorolt elég vonzóerőt a kedélyekre, szabad rablást engedett a keresztesekóek az eretnekek javain és a toulousei gróf birtokain. A gróf megrettent a nagy keresztes hadtól és szégyenteljesen vezekelt. A pápai legátus kötelet vetett a gróf nyakába és kötélnél fogva korbácsütések kíséretében a templomba vonszolta. De a pápa követe oly kemény és nehéz feltételeket szabott a gróf elé, hogy ez azokat betartani képtelen volt és igy az ö birtokai a pápa és harcosai kezére jutottak. Mert ez volt a főcél. 1209-ben a pápa ösztönzésére ismét uj keresztes had gyűlt egybe, 20 ezer lovag és tízszer annyi gyülevész nép. Ez a tömeggyilkosság, a mely egy ember parancsára történt, a ki eléggé merész volt, hogy magát a végtelen irgalmasság és szeretet hirdetője helytartójának nevezze, alig ecsetelhető hü vonásokkal. Az általános vérengzésben nem kegyelmeztek sem öreg embereknek, sem nőknek, sem ártatlan gyermekeknek. Beziersben a templomban 7000 embert öltek meg. Arnaud apát azon kérdése, hogy mi a teendő, a midőn a katholikusokat az eretnekektől nem lehet megkülönböztetni, igy felelt: »Öljétek meg mindnyáját, az Ur ismeri az övéit.« Carcassone urát méreggel végezték ki a keresztesek. Montforti Simon, a keresztesek vezére ördög dühét az eretnekek gyilkolásában egyesitette a pápai áldással. A IV. láteráni zsinat nagyobbára azzal foglalkozott, hogy az tretnek üldözésében mily eljárás, kínzás és halálbüntetés engedhető meg ?... Sajnos, hogy az albiaik önvédelemből fegyvert ragadtak a pápa ellenében és a többi »keresztyén« banditák ellen és nem engedték magukat mint Krisztus szelíd bárányai kinoztatni és megöletni, a mint ez hozzájuk illet volna, Azonban a legtöbb esetben a tűrés és hitbüség ritka példáit mutatták. Már győzedelmeskedni látszottak . az egyházi hyenák az eretnekek felett, a mikor a szegény nép, tovább nem tűrhetvén a kegyetlenségeket, az Utolsó életharcot kezdte meg, a melynek folytán az elűzött és birtokaitól megfosztott toulousei gróf birtokaira visszatérhetett (1216). Ezen harcban esett el montforti Simon gróf és az egyház megengedte magának azt a szabadságot, hogy ennek a bestiának öt sebét, a melyeknek harc közben áldozatul esett, összehasonlítsa Kristus öt sebével. Később a legkeresztényibb (christianissimi) francia királyok folytatták a véres műveleteket a toulousei gróf ellen. A túlnyomó erő lefegyverezte és részben birtokaitól megfosztotta Rajmondot, a ki meggyőződése ellenére a hóhér szégyenletes munkájára kényszerittetett, mart úgy akarta ö Szentsége, Krisztus csalhatatlan képviselője. Miután a gróf a feljebb említett módon vétkeiért vezekelt, halála előtt még 60 eretneket küldött a máglyára. Ince megteremti az inquisitiot, a melynek legfőbb hivatalnokai a püspökök, azután pedig a domokosrendi szerzetesek, a kik sokszor a holttesteket kiássák és megégetik, mert életükben az eretnekség gyanújában állottak. így győzedelmeskedik az egyház a vér tengerében es a gyűlöletes eretnekséget elfojtani igyekszik az inquisitio által meggyujtott máglyák borzasztó lángjaiban. A keresztyén világ tömegei borzadva engedelmeskedtek ezen kegyetlen hatalomnak és erőszaknak, a mely az egész társadalmat áthatotta, a mely a gyermekeket szüleik ellen, uraik ellen vezette és minden szégyenletes árulásból, a mely sokszor az önmaga vérét az egyházi Molochnak feláldozni nem irtózott, égi kincset, egeket megnyitó manireumot kovácsolt. (Folyt, köv.) E38
