Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-22 / 8. szám

— 303 —

— Az isten áldjon meg benneteket Jóska e tisztes leánynyal együtt, kívánjuk tiszta szívvel mind közönségesen.

A duhajok egymás után oda mentek a vezérhez s mindegyik elmondta a maga áldását Sobrinak is, Rozinak is.

Csak Pap Andor morgott még azután is, a hogy áldását elmondta.

— Asszony : veszödség ; szerető : keserűséi. Útra menőnek üres zsák is teher a vállán. Minek nekünk a menyasszony? Minek nekünk akármiféle asszony ?

így lett az én húgom Sobri Jóska szeretője. így ment oda a Biliege csárdába s így maradt ottA csárdás jó embere volt Sobrinak. Félt is tőle, szerette is, élt is utánna. Jóravaló asszony volt a felesége. Nem is úgy, mint cseléd, hanem úgy, mint édes lányuk volt ott az én húgom.

De Sobri se volt rossz ember, isten nyugossza, akár hol van. Mondjanak rá akármit, tudom, hogy a vármegye ka Iáira kereste is, rosszat mondani nem tud róla senki. Rozit pedig igazán szerette, mindig megbecsülte, széltől is megóvta, rossz emberek nyelvétől ugyancsak őrizte, De még ezzel se elégedett meg. Hanem tudtára adta főbírónak, pandúrok hadnagyának, hogy a Rozi húgomnak bántódása ne legyen Mert ö ugyan még egy varjutióanak se ontotta vérét, nem is ontja, de ha Rozi húgomat bántják: minden csepp könnyé, ért az urak vére folyik s olyan bosszút áll, hogy maradékról maradékra megsiratják.

De nem is bántották soha. Hanem a mikor megtudták hogy a húgom hol van s hogy ö a Sobri szivbéli mátkája : elmentek abba a rongyos csárdába még az urak is Tapolcáról, Halápról, Badacsonyból, Keszthelyről, hogy húgomat megláthassák. De olyan becsülettel beszéltek vele, mint egy úri kisasszonynyal.

Akkor támadt ez a dal is, Répa Rozi Biliegében, Játszik a Sobri ölében. Pedig dehogy játszott, Sobri Jóska sokszor megjött, meg is ölelte, meg is csókolta mátkáját, de különben úgy bánt vele, mintha templomban lettek volna s a feszület

— 298 Csöndes volt a világ. Taláu a föld kerekségén nincs oly hely, a hol akkora volna a csöndesség, mint a Balatonon, mikor nem fuj a szél. A nádas lakói is rég elaludtak s még: egy se ébredezett.

Egyszer zörgést hallok a csárdánál, mintha járkálna valaki. Felülök, oda nézek. Répa Ferkó áll a csárda előtt kalap nélkül. Napkelet fele néz. Talán azt nézi mutatkozik e már a hajnal ?

— Valamit kérdeznék Répa ?

— Tessék csak,

— Mennyire van ide a Billege-csárda ?

— Valami két óra járás gyalogszerre].

— Hallotta-e kend ezt a népdalt : Répa Rozi Biliegében : Játszik a Sobri ölében.

— Miért kérdi ezt az urfi ?

— Mert kendnek is Répa a neve, meg annak a lánynak is, meg hogy Biliege is ezen a tájon van.

Répa Ferkó hallgatott. Sokáig hallgatott. A tele hold épen az ö alakjára világított s én jól oda néztem. Akart is szólni, nem is. Balkezével oldalt hajtotta haját a homlokán. Utóbb még is csak szólt.

— Hogy nem tud aludni az urfi.

— Eszembe jutott lássa ez a népdal s aztán eszembe jutott a szegény Répa Rozi. Él e még vagy hová lett? Nagy eset az urfi, látom, hogy jó szivvel emlékszik meg Roziról, hát csak elmondom, ha már nem akar aludni.

Oda jött hozzám, négy lépésnyire leült az árokpart szélére s elkezdte beszélni Répa Rozi esetét.

— Igaz, hogy a Rozi az én édes húgom volt, de csak egy esztendővel fiatalabb, mint én. Ha élne, vagy ha most is él, harmincnyolc esztendőnél nem idősebb. Derék, szép, szemrevaló lány volt, de nagyon szegények, zsöllérgyerekek voltunk, hát el kellett szegődnünk.

— Én elszegődtem erre-arra, volt több helyem is. A húgom elszegődött a Diskay uraság malmába a molnármesterhez. Nem messze van ide az a malom ; ott van Kisapáti

— 302 —

— Volna még egy szavam édes húgom. Egyszer láttalak életemben, de mintha mindig ismertelek volna, a mióta élek. Úgy érzem, mintha a szivemhez nőttél volna. Egész éjjel nem hunytam le a szememet, csak te rólad gondolkoz tam.Visszamehetsz a malomba, ha jónak látod. A híjad szála se görbül meg. Elmehetsz haza is, ha jobbnak gondolod. Bizonyosan akad szerencséd, mert derék, jó, szemrevaló teremtés vagy. De ha jó szemmel nézhetsz rám, jó szívvel lehetsz hozzám ■elviszlek téged ide nem messze a Biliege csárdába jó emberek közé. Légy mátkám, légy galambom, légy hűséges szivbelim. Hol elmegyek tőled, hol megjövök hozzád, de mindig a

tied leszek.Szegény legény vagyok, de Sobri Jóska vagyok. Vigyáznak, kergetnek, halálra keresnek. De egyszer csak vége lesz a hejsza-hajszának s ha te is úgy akarod s ha isten is úgy akarja, valamikor meg lesz az esküvőnk is. Gondold meg hát édes húgom. Vagy mégysz vissza a malomba, vagy mégysz haza jó anyádhoz, vagy jösz velem Biliegébe.

Megfogta a leány kezét. A lány lesütötte szemét s Azt felelte :

— Ha ngy rendelte az isten, megyek kenddel Biliegébe.

Hejh hogy ütötte össze bokáját Sobri Jóska, csak úgy pengett a sarkantyúja! Hogy kapta karjára, hogy kapta csókjára a leányt, csak úgy csattogott a leánynak ajka ! Hogy rúgta be Sobri Jóska a csárda rozzant ajtaját s hogy rivallt be .a legényekhez!

— Gyerekek héjh, talpra hát, vagy hétszámra akartok aludni 1

Pedig alig alndtak egy pár órát. De azért egy pillámat alatt talpon álit valamennyi. Sobri pedig kezénél fogva anegmutatta nekik a piraló lányt.

— Ide nézzetek, itt az én szerelmem, szivbéli jegyesem, igaz hü mátkám. Ha a sors úgy akarja, szerencse úgy hozza isten úgy rendelte: esztendőre vagy kettőre ott leszünk együtt a menyegzőnkön !

Az öreg Milfajt, a legrégibb duhaj tudta, mi a rend.- 299 —

körül az Eger vizén. Nem lett volna talán rossz,helye, de hogy történt, hogy se történt, az nraság valami rokona rávetette a szemét s elkezdte a lányt hitegetni, csábítani, csiklandozni. Egy Ízben nagyon is szorongatta a lányt, de az se volt lépt, úgy föltaszitotta az urat, hogy az a fogas kerékhez esett ; az isten őrizte, hogy kegyetlen halállal meg nem halt. Mégis nagy eset volt, mert látta a gazda, látták az őrlők és a cselédek s az az ur bosszút esküdött. Nem is maradt ott a húgom egy pillanatig se, pedig estefelé járt az idő, hanem nyombau átmenekült az Ürgelyuk csárdába.

— Az Ürgelyuk csáida ott fekszik a Széntgyörgyhegy lábánál a kocsiút mellett, a melyen Kisapátiból megy az ember Tapolcára. Alig egy pár puskalövésnyire volt a malomtól. Most is megvan s most is az a zsidó van benne, a ki akkor volt. Ö is csak úgy tudja ezt a dolgot, mint én. Ismerte is már a húgomat, mert nem egyszer ment oda borért húgom az ürletök számára. Meglátja a zsidó a lányt, a mint szomorúan -odaér a csárda elé s azt mondja :

— Mi az a Rozi? Se üveg, se vászonkorsó, se csutora niucs a kezedben ?

— Nem is borért jövök most, hanem megyek haza,' kiléptem a szolgálatból.

Zsidó ember kiváncsi. Szereti tudni, wi tftiténik a szomszédban. Addig fagatta a lányt, mig ez el nem mondta az egész esetet. — Igazad van Rozi, eredj csak haza. De ma már tovább ne menj. Este van, hajnal előtt haza nem érnél, erdőn- mezön mit bódorognál egész éjjel, maradj itt éjszakára.

ügy is lett.

Csakhogy estére kelve alig egy óra múlva megjött Sobri tizenketted magával. Az nap valami csetepatéja volt Sümegh körül a pandúrokkal s ide jött nyugodni és éjsza. kázni. Valami történhetett, a mi kedve ellen volt, mertjmo- gorván szólt a korcsmároshoz.

— No zsidó, üres’e a csárdB, van valaki itt ?

— Senki sincs itt, csak a Diskay-malombeli szolgáló,