Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-22 / 8. szám
VT Répa Ferkó ! Eszembe jut a népdal. Répa Rozi — Biliegében : Játszik a Sobri ölében. A nyakát általszoritja : Száját csókra igazítja. Répa Rozi volt Sobri Jóska szeretője. Sobri Jóska volt az ország legdelibb betyárja. Ifjú, bátor, csodaszép, legények büszkesége, asszonyok bálványa. Vér nem tapad kezén. Kincset nem gyűjt, szegény embert nem bánt. A mit úrtól, paptól, zsidótól elszed : felosztja a szegények közt. A Bakony az országa, száz bujdosó legény kísérője, csillagos ég szabad hajléka, Répa Rozi a szere, tője- Senki se tudja azt. hol volt elmúlása. Tizenkilenc esztendő óta nincs már róla hir a világban. Alugyatok tovább vármegyék kormányzói, Sobri Jóska hamvát elhordta már a szél, hirét, nevét csak kevesen őrzik. Hát szeretője őrzi e még ? Él e még Répa Rozi ? Szőke volt-e, barna volt-e ? Van-e kis hajléka vagy kitaszították a világba ? Vagy cédán éli világát vagy szive megszakadt ? Rá gondoltam. Róla álmadoztam. Dús János barátom mellettem ott a pokrócon jóizün hortyogott. Az edericsi és vitai kakasok szava rég elhangzott. Megkerestem a göncölszekeret. Nagyot hajlott már a rudja, éjfél körül járt az idő s én még sem tudtam elaludni. RÉPA ROZI TÖRTÉNETE. — 304 — j nézett volna rájuk, Pedig abban a rongyos csárdában voltak s rájuk nem mert volna nézni senki. De mit tett még Sobri Jóska 1 El nem hinné azt senki. Sok bujdosó, sok szegény legény, sok szökött katona ment hozzá, vegye fel öt is seregébe. Kit fölvett, kit nem. De a kit fölvett, annak az élő istenre meg kellett fogadnia, hogy ha Sobrinak valami baja esik, az én húgomat el nem hagyja, Ínségre jutni nem engedi, betegségében gondját viseli s örökké megbecsüli. Meg is tartotta fogadását mindenki. Egyszer aztán Sobri Jóska hosszú időre elmaradt. Ennek épen tizenkilenc esztendeje. Rozi húgom várta-várta. Eljárt a templomba s imádkozott buzgón a jó Istenhez, hogy^az ö vőlegényét hozza vissza. Hire járt, hogy eltűnt, elmúlt, elbujdosott. Még olyat is beszéltek, hagy fölakasztották. Az én húgom nem hitte ezt. Maga Sobri mondta neki : — Engem Rozi föl nem akasztanak, akárki mondja, el ne hidd. Még ha saját szemeiddel látnád, akkor se hidd el. Az árnyékom lesz, nem én magam. De azt se hitte el, hogy elbujdosott. Hogy is hihette volna el, hogy öt elhagyhatta? Mikor utoljára elváltak, az uzsai puszta felé ment el Sobri. Hugóm elkísérte a bilVgei majorig. Szegény húgom ki ült az utszélre s órákig el-elnézett az uzsai puszta felé. Arra ment el Sobri, onnan kell neki visszatérni. Ünnepnapokon el ment messze fel a völgyön, utón, erdők nyilasán, nézett, hallgatózott, szentül hitte, hogy találkozik majd Sobrival, milyen jól esik majd annak, hogy ö eléje ment. Hiába ! Két esztendő is elmúlt már, de Sobri nem jött. Szegény húgom hervadt, fogyott, fejét bubánatnak adta. Nem hallgathattam keserves pauaszát, nem nézhettem omló könnyeit. Kiléptem a szolgálatból s elmentem Sobri után kérdezősködni. Kenyerem nem volt, kéregettem. Ruhám, rongyossá lett, viseltem rongyosat. Három varmegyét bejártam, de Sobri hirét — 300 ott tient van a feleségemnél. Azt a lányt látni akarom ! Rozinak be kellett menni az ivóba. Ott ült az ivóasztal közepénél Sobri Jóska, kalapját bátra vágta, a bajuszát pö- dörgette, dupla puskája előtte feküdt az asztalon, cifra szűre a szék hátára téve. Három gyertyatartóban háromszál gyertya égett előtte. Ez volt a szokás minden csárdában, a hova Sobri éjszakára benézett. A leáuy reszketett. Ha a Diskay uraságnál se volt maradása, mi lesz most a haramiavezérnél? Hét-nyolc rabló, haramia ivott már a vezér közelében, a többi pedig kiállt az útra vigyázónak. Az egyik Kisapáti felé, a másik Gyulakeszi felé, a harmadik Raposka irányában, két legény pedig Tapolca felé. Ott lakott a szolgabirő. Sobri gyanakodott. Nagyon, szép leány volt az én húgom de annál inkább gyanakodott, fiidta, hogy a csendbiztosok pandurhadnagyok szép lányokkal «?^tták a hires duhajokat megejteni. De az én húgomra hiába gyanakodott. Ölvén igaz járatban volt az én húgom, mint a pap, ha gyóntatni megy. Észrevette ezt csakhamar Sobri is és tovább nem kérdezősködött a lánytól. Csak nézte jó szemmel. De a leány mégis reszketett. , Ne reszkess édes húgom. Nem látja az többé fölkelni a napot, a ki miatt egy hajad szála is meggörbülne. Eredj nyugodtan ki a konyhába, segits kissé sütni-fözni a zsidó asszonynak, mert éhesek vagyunk. Azután aludd ki magad kedvedre, de szó nélkül reggelre se menj el a háztól. Talán lesz még egy szavam hozzád. A lány kiment a zsidó asszonynak 6egiteni. Sobri utána nézett, mig csak ki nem ment az ajtón. De a mikor be tette maga után az ujtót, még akkor is utánna nézett. Mintha fekete tüzes szemével az ajtón keresztül is látta volna azt a lányt. Magához intett két legényt. Mógort és Fűmagot. Azt mondta Mógornak: —Peti, menjetek át a Diskay malomba. Mondjátok megr — 301 — a molnárnak, hogy menjen be sebten az ürasághoz; ha éjfélkor lesz is: költse föl az uraságot; az uraság pedig, ha görcs van is az ujjaiban, azonnal Írjon becsülettudó levelet, a melyben száuja-bánja bolond tüzességét és szive szerint való bocsánatot kér a lánytól mindazokért,3 melyeket ellene vétett, de még azokért is, a melyeket ellene gondolt. A levélre pedig Írja rá, hogy ez a levél adassék Répa Rozi becsületes szolgáló leánynak az Ürgelyuk csárdában. Mondja meg a molnár az uraságnak azt is, hogy ha pedig ő azt a levelet meg nem Írja a ti szavatokra, akkor oda megyek hozzá én magam még ezen az éjszakán, legyen is rá elkészülve jól s majd az én szavamra aztán megírja azt a levelet, csakhogy akkor a fülét ragasztom rá pecsétnek. Mógor és Fűmag szó nélkül fölálltak, magukra kerítették a szűrt, nónuk alá vették a puskát s mentek utjokra. Sobriék pedig ettek, ittak, jól mulattak, jól aludtak. Csak a vezér nem aludt. Fejét könyökére hajtá s nézte azt a barna faggyugyertyát,mely ott sercegett előtte 8 melynek kanócán izzó gombák alakultak a halavánv lángtól. Senki se merte elvenni a gyertya hamvát, mert a vezér nem szerette, ha a hamvvévövel előtte kotoráztak. A Rozi is alhatott nyugodtan Sobri se meg nem nézte, se nem kérdezősködött utánna. Mint ha elfelejtette volna. Pedig dehogy felejtette el. Alig pirkadt a hajnal, föl kelt a lány, S alig lépett ki a lány az udvarra, ott állt előtte Sobri Jóska. Kezében volt a levél, melyet két legénye még hajnál elölt meghozott a Diskay uraságtól. — Jó reggelt húgom. — Adjon isten kendnek is. — Tudsz e olvasni húgom ? — Tanultam is, tudok is. Ezt a levelet hozták neked az éjjel. Neki adta a levelet. A lány felbontotta, elolvasta, a szeme is könybe lábadt. A bec8ülete, jó hírneve immár tiszta. Sobri ekkor azt mondta : 1
