Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-06 / 48. szám
■ ( — 79 — nem hoznak szavai megnyugvást és nem hiszem, hogy igaz» vau. Hírnevet könnyű szerezni. — Bocsánat, ha megsértettm. Híressé lenni könnyen lehet, nagyon könnyen. Egy pár bíráló, a ki önnél ebédelt és alaposan beborozott, könnyen híressé teheti önt. De a hírnév az egész müveit világ Ítéletén alapszik. A világ — mondám megvetéssel, a világ csak a ha- szcntalanságot keresi. — Akkor nagyon szomorú, hogy hozzá folyamodik, mondá mosolyogva. Ha olyan keveset törődik a világgal, minek ad akkor apnak az elméje termékéből? Nem érdemli meg azt a szerencsét. Ugyan Tempest, ne tegyen úgy, mint a szerencsétlen Írók, akik a világot okozzák el nem adott könyveik miatt. A közönség a szerző legjobb barátja és a legigazabb bírálója. Hanem ha meg akarja vetni a semmit nem érő szerzőkhöz hasonlóan, akkor megmosnom, hogy mit tegyen. Nyomassan először húsz példányt, és ajándékozza azt ugyanannyi bírálónak és a mikor azok közzé tették bírálatukat, a mi kedvező lesz, arról gondoskodom hirdettesse a kiadójával, hogy a Tempest Geoffrey uj regényének az első és második nagy kiadása teljesen elfogyott, mert egy hét alatt százezezer példány kelt el. Ha az sem fogja felébreszteni a közönséget, nagyon roegleszek lepetve. Nevetni kezdtem és lassankiüt jobb kedvem lett. — Olyan becsületes mód lenne, mint a milyet a legtöbb mostani kiadó használ, mondám. A kiadók nagyhangú, hudetése a piaci kofák lármájára emlékeztet, De annyira nem fogok menni, mert tisztességes utón akarok hírnévre szert tenni, ha csak lehetséges. x — Arra nem képes, jelentette ki Lncio mosolyogva. Az lehetetlen. Ön nagyon gazdag. Az magában véve nagy bűn az irodalomban, a mely művészet a szegénységet tartja érdemesnek. A küzdelem nem lehet egyenlő ilyen körűimé nyék között. Az a körülmény, hogy ön milliomos, legalább egy időre az ön javára fogja billenteni az igazság mérlagét. A világ nem képes a pénznek ellenállani. Például, ha én — 78 — meket tiport el egy kocsi itt a szálloda előtt Csak egy szegény ember gyermeke volt. Az anyja jajgatva jött elő valamelyik oldalutcából és meglátta gyermeke összetört testét elviszik. Vadul ütött az emberek felé. akik elvezetni akarták és egy rettenetes sikoltással arcra bukott a sárba — Három sor volt felöle a lapban, azzal címmel, hogy „szomorú esemény“. A szálloda portása a kapuból nézte végig az egészet olyan egykedvűen, hogy egyetlen vonása se mozdult meg, de vagy tiz perc múlva majd a nyakát törte, annyira sietett a méltóságos alak, hogy az ön kocsija ajtaját kinyissa, kedves Geoffrey, a mint a bejáróhoz ért. Ez egy kis jelenet az életből, a mint azt mai napság éljük és a tiszteletes urak mégis esküdöznek, hogy mind egyformán jogosultak vagyunk a mennyre! Meglehet, hogy bár nem igen ngy lehet és ha úgy van, semmi különbség benne, hogy micsoda jutalmat fogunk ott nyerni. Én nem akarok ott erkölcsi tanulságot levonni az eseményből, csak egyszerűen elmondtam önnek a szomorú történetet és bizonyos vagyok benne, hogy ön egy cseppet sem bánkódik a gyér mek balsorsán, vagy a szegény anyáén, a kinek szive szakadt meg bánatában a szerencsétlenség láttára. Ne mondja, ha bánkódik rajtuk, mert tudom, hogy nem igaz. Hogy bánkódnatnék valaki az olyanokért, a kiket sohasem látott, vagy nem ismer, kezdtem beszélni — Éppen úgy van 1 Hogy lehetne az ? És most már helyben vágjunk! Hogyan is törődne valakivel, mikor olyan kényelmesen érezi magát, hogy semmire nincsen gondja a lustaságon kívül. E szerint kedves Geoffrey, hagyja megjelenni a könyvét úgy, a mint van. Tükréül fog az szolgálni élete azon szakának, mikor meg érezni tudott, mert most az arany kriptájába nem temetve, a mi eléggé meg fbgja védeni attól, hogy olyan befolyások alá kerüljön, a melyek érezni késztetik és nem fogja kezét nyújtani a repkedő valami után, a mit úgy hívnak, hogy hírnév. Önnek szónokká kellett volna lennie, — mondám és felkeltem, majd bosszúsan jártam le és fel, — de nekem ' — 74 — adhatom most, hogy ez az ügynök bárkit is megemlittet legalább négyszáz hírlapban csekély negyven font dijért. A ki okos ember az könnyen megértheti, hogy miért emlegetik a lapok némelyik iró nevét oly gyakran, mig másokról hallgatnak, a ki pedig talán sokkal jobban meg* érdemelné, hogy róla beszéljenek. A tehetség semmit sem számit mai napság, csak a pénz tesz mindent. A folytonos emlegetés két dolgot szült. Először is roppant sok meghivót kaptam, másodszor pedig a kolduló levelek egész özönét. Titkárt kellett fogadnom, a ki a szomszéd szobában reggeltől estig dolgozott. Nem szükséges mondanom, hogy ab érő leveleket figyelembe sem vettem. Senki sem segített rajtam, mikor szükségben voltam, kivéve Boffles pajtásomat, senki sem juttatott nekem még * egy jó szót sem rajta kívül. Elhatároztam magam, hogy épen olyan kemény és szívtelen leszek, mint ök voltak. Különös elégtételül szolgált, mikor egynéhány irodalmi barátomtól kaptam kérő levelet titkári állásért, vagy ha az nem lehet, egy kis összeg pénzért, hogy azzal a pillanatnyi zavarból kiszabadítsam őket. Az egyik egy újságíró volt, a ki megígérte egyszer, hogy állást fog nekem keresni és a helyet lábeszélte a szerkesztőjét, hogy ne foglalkoztasson. Soha sem gondolta, hogy Tempest, a koplald ini és Tempest, a milliomos egy és ugyanazon személy. Nagyon kevesen gondolnak arra, hogy egy iró még gazdaggá is lehessen. Magam irtani neki és tadtára adtam és gúnyosan köszöntem meg segítségét, mikor reá voltam szorulva és Ízleltem a bosszuállás édességét. Soha sem hallottam felöle többet, de biztos vagyok benne, hogy levele* men, nemcsak nagyon elcsodálkozott, de gondolkozóba is esett. Mégis mindezekkel az előnyökkel, a melyeket barátaim és ellenségeim felett butám, nem mondhattam magamat igazán boldognak. Tudtam, hogy minden élvezetben részt vehettem, a mit a világ adni képes volt, tudtam, hogy na. gyen irigyelt ember voltam és mégis, a mint az ablakon át néztem a szakadó esőt, inkább keserűnek, mint édesnek. —J75 éreztem a szerencse poharát. Igen sok dolog, a miről azt hittem, hogy nagy örömömre fog szolgálni, semmi örömöt sem nyújtott. Például elöntöttem az egész sajtót gondosan fogalmazott hirdetésekkel megjelenendő könyvemet illetőleg. Mikor szegény voltam, mindig azt hittem, hogy ez nagy örömöt szerezne nekem és most egyáltalán nem törődtem vele. Egyszerűen untatott, ha a saját nevemet láttam a hirdetésekben.» örömmel vártam az időt, mikor könyvem meg fog jelenni, de ma még abban sem leltem örömet, mert tudtam, hogy a könyv tartalma ellenkezik saját meggyőző, désemmel. Köd kezdett a városra ereszkedni, és én bosszúsan hagytam ott az ablakot és a tűz mellé ülve a tüzet kezdtem turkálni és arra gondoltam, hogy mit csináljak, hogy megszabadítsam magam a kellemetlen gondolatoktól. Kopogást hallottam az ajtón és „szabad“ kiáltásomra Rima. néz lépett be. — Sötében ül Tempest ? kérdé vidoran, miért nem gj'ujt lámpát? — A túz eléggé világit válaszoltam bosszúsan, elég ahhoz, hogy gondolkozni lehet mellette 1 Aztán gondolkozott öu ? kérdé nevetve. Ne tegye azt. Nagyon rósz szokás. Senki sem gondolkozik mai napság. Az emberek feje nem állja ki, mert nagyon gyönge hozzá. Ha egyszer gondolkozni kezdünk, elsüjed a társadalom alapja, aztán a gondolkodás mindig unalmas munka. — Olyannak találtam Lucio, nekem valami bajom van. Szemei élesen villogtak és kérdöleg néztek rám. ^ Baja van ? Bizonyára nem. Mi baja lehetne önnek Tempest ? Nem egyike a leggazdagabb élő embereknek ? Nem figyeltem gúnyolódására. — Figyeljen barátom ! Ugy e tudja, hogy az elmúlt két hét alatt könyvemet javítgattam. Mosolyogva bólintott igent. — Munkámat bevégeitem és rájöttem, hogy a könyv 1
