Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-22 / 46. szám

\ I \ — TI — kiadnia. „Elfogadom a pénz örömmel, a könyv kiadásáért“ lett volna a helyes szöveg. Nos mit fog ön tenni? Azonnal utánna nézek, mondám és érezni kezdtem a bosszuállás édességét, a melyet ellenségeim legyőzésén fogok érezni. A könyvet ki kell nyomatni a milyen gyor­san csak lehet és örömömre fog szolgálni, hogy magam nézhetek utána. A többi terveimre nézve.“ Bízza azokat reám, monda Rimanez fehér kezeit vál- laimra téve. Bízza azokat reám és én biztosítom, hogy nem sokára oda jutni, a hová vágyik, irigyelni fogják az embe­rek és angyalok egyaránt! — 70 — — Adni áem ? Éles szemei helveslőleg ragyogtak. — Nagyon örülök, hogy ön nem akar pénzével min­denáron jót tenni, mint azt a hizelgö hazugok mondják, ön okos. Költse e) önmagára, a mi által soknak hasznára válik különben is. Most én is más irányban működöm. Mindig segitek az embesbaráti intézményeken és sohasem mulasztom el az egyházat segélyezni. — Az nagyon furcsa, különösen a mint ön mondá, hogy ön nem keresztyén. — Igaz, hogy különösnek, látszik, de lehet, hogy ön nem jól fogja föl a dolgot. A papság minden lehetőt elkö­vet; hogy kipusztitsa a vallásosságot, képmutatás, csalás és minden néven nevezendő eszközök által és mikor az én segítségemet kérik ebben a nemes munkáhan, bőven adakozom. — Nevettem. — Nagyon jó tréfa öntől, mondám szivarom végét a tüzbe dobva. Látom, hogy ön szereti saját jó tetteit kigu- nyolni. Nos, mi az t! Amiéi jött be és sürgönyt hozott a számomra egy ezüst tálcán. Felbontottam. Kiadó barátomtól volt és így szólt : ,,Örömmel fogadom el a könyvet. Küldje a kéziratot azonnal.“ Győzelemmel mutattam meg Rimaneznek, mire ö mo­solyogni kezdett. — Persze ! Mi egyebet várhatott volna ön ? Csak más ként kellett volna a sürgönyt fogalmaznia, ‘mert nem hin­ném, hogy őrömmel fogadná, ha a saját pénzén kellene azt Elfeledi ön, hogy neki szavát kell tartania ! Megeskü dött az Isten előtt, hogy elfogja az embert pusztítani, en­nélfogva meg kell azt tennie, ha képes arra. Az angyalok, ha megesküsznek valamire az Örökkévaló előtt, kell, hogy esküjüket betartsák, az ember megesküdhet az Istenre min­dennap, a nélkül, hogy esküjét be akarná tartani. — De ez az egész a legtisztább bolondság, mondám kissé türelmetlenül. Mindezek mesék. Nagyon jól mondja el ön a mesét és csak nem úgy, mintha hinné, az azért van, mert ön uralja az ékes szólás mesterségét. Mai napság senki sem hisz az ördögben, vagy angyalokban, én például még abban sem hiszek, hogy az embernek lelke van. — Tudom, hogy nem hiszi ön mindezt. Hitetlensége Bagyon kényelmes önre, mert felmenti minden felelősség alól. Irigylem out. Mert sajnálattal mondom, én kénytelen vagyok hinni a lélek létezésében i — Kénytelen? De hiszen az lehetetlen. Hát ki kény- szerithetné önt arra, hogy ilyesmit higyjen ! ? Mosolyogva nézett rám, a mi sötétebbé látszott tenni arcát. — Igaz, nagyon Igaz. Semmi sem kényszeríthet reá az egész mindenségben. Az ember a legfelsőbb és legfügget­lenebb teremtmény. Ura mindennek és senkinek sem tarto­zik semmivel, ha csak önmagának nem. Igaz! Erről elfeled­keztem ! Ne avatkozzunk a theologusok és bölcsészek dol­gába és beszéljünk az egyedüli okos dologról, a pénzről. Azt hiszem önnek megállapodott eszméi vannak. Ki fog adni egy könyvet és az által hiressé lesz. Nagyon szerény kívánságnak látszik. Nincsennek nagyobb kívánságai!? Nagyok sok módja van annak, hogy az emberről beszélje­nek. Elősoroljam őket V ' — Ha akarja. — Nos hát először is illően kellene magát az újsá­gokban megemlíteni, A hírlapoknak tudtukra kell adni, hogy ön nagyon gazdag ember. Yan arra v«]ó ügynökség, a mely azzal foglalkozik, hogy az ember nevét a hírlapok­— 99 67 — fcan megemlittesse. Azt hiszem, hogy elég jól elvégezik tiz vagy húsz aranyért. Egy kicsit kinyitottam a szemeimet, a mint azt hal­lottam. — Oh, hát úgy csinálják ezeket a dolgokat? — De kedvesem, hogyan csinálják másként ? kérdé kissé türelmetlenül. Hát azt hiszi, hogy csinálnak ezen a világon valamit pénz nélkül ? Hát a szegény hirlapirú ne kapjon semmit azért, a miért valakit hírnevessé tesz ? Ha nem igazítjuk velük a sorát helyesen, lefogják szólni elég hamar és teljesen ingyen, arról biztosítom. Van egy érdem­dús hírlapíró barátom, a ki képes megtenni száz aranyért, hogy egy hét alatt mindenki fogja ismerni a Tempest ur arcképét és mindenki keresni fogja barátságát és azt fogja hinni, hogy vele kezet fogni olyan megtiszteltetés, mint a királjiház tagjaival. — Fogadja meg ! Fizessen neki kétszáz aranyat, hogy az egész világ vegyen rólam tudomást f — Mikor a hírlapok eléggé emlegették már, folytatta Rimanez, a kővetkező húzás az lesz, ha ajtóstól rohan az úgynevezett magasabb körökbe. Ezt okosan kell csinálni. Az idény elején kell bemutatkoznia és én később szerzek meghívót egy előkelő úrnőhöz, a hol találkozni fog a welszi herceggel egy magán ebédnél. Ha a fenséges urnák a kedvét meg tudja nyerni, a mi nagyon egyszerű, mert ö nagyon népszerű ember, az annál jobD lesz önnek és könnyen ke­lendővé teheti magát. Azután egy vidéki birtokot fog venni és azt is megemlitteti a hírlapokban, aztán nyugottan körül nézhet,» A magasabb körök már akkor befogadták és ön velük lubickol az árban. Jóízűen nevettem, mert folyékony1 előadása valóban mulattatott. Azt nem ajánlanám, hogy a parlamentbe beválasztassa magát. Arra már mostanában nincsen szüksége egy úri embernek. De annál inkább ajánlhatom, hogy a Derby dijat nyerje meg. ■Hl

Next

/
Oldalképek
Tartalom