Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-13 / 36. szám
— 33 — • Kálmán a cilindert egyengette, — Hát megnyertem a poromét; hanem az csak mind bliktri. Mondok én annál nagyobbat is. Láttam azt a kis zsidólányt, a kivel azt a nobel jukszot csináltuk vagy öt év előtt. Sásdy mint a villám pattant fel, miden porcikányi emlék eszébe jutott. — Hal láttad ? — Bécsben, felelt Kálmán. — És ? — az udvari színház legelső énekesnője, az imádott M. Alphonsine, egy félisten, vagy tudom is én mi. Oh, ha most látnád ! Egész Bécs lábainál hever. Ördögbe ! csak lett volna időm bemutattatni magamat. — Brr ! ha a feleséged hallaná, — tréfálódzott Béla. Feri esküdt azonban nem szólt, nem kérdezetttöbbe egy betűt sem, hanem vette kalapját és távozott; azt mondta, hogy hazamegy a szállására. Otthon felejtett valami irományt. A vacsoránál majd elmondhatja Kálmán a többit. Otthon összecsomagolta a legszükségesebbeket s elutazott Becsbe. Harmadnap délben már ott állott M. Alphonsine előszobájában. Az inasok nagyban megbámulták a fekete, apró emberkét, aki egészen szaóntalanul, valami ázsiai jelmezben, hegyesorru csizmákban, csizmába gyűrt nadrágban s olyan kabátban jelenik meg, melynek a varrott helyei gondosan be vannak fedve zsinórral, mintha bizony a kis groom azt akarná elhitetni az emberekkel, hogy az ö kabátja ,,egy darabból'4 van csinálva. No itt ugyan nem akad olyan bolondra. A kis groom azon kezdte, hogy a legközelebb keze ügyébe eső inast oldalba lökte. — Hej, sógor, melyik szobában van a kisasszony ? Beszélni akarok vele. Az inas megvetöleg nézte le Feri urat s kezeit hátul keresztbe tevén, arisztokratikus orrhangon felelt : r- Nem lehet, édes barátom ! Jöjjön máskor, most el / — 36 — ur. Egyet fordult a világ vele. Elvesztette eszméletét s úgy állott ott, mint egy sóbálvány: a szája mintha hebegett volna valamit, hanem azt nem értette meg emberi fül. Alphonsine kezénél fogta s odavezette közel az úri társasághoz. — Az én apám. Van szerencsém önöknek bemutatni. — Quel diable ! Egy huszonnyolc vagy huszonkilenc éves fiatal ember ! mcsolygott az öreg hercég. Alphonsine visszamosolygott a. szeme közé. — És mégis úgy van. Majd egyszer megmagyarázom önöknek. Hanem most engedelmet kérek visszavonulhatni. Viszontlátásig. Egy kecses bókot csinált, s az élámulástól még mindig szóhoz nem jöhető kis embert belső lakosztályába vonta ott aztán leültette maga mellé a pamlagra. — Kisasszony, kezdő Ferenc, kivántam tiszteletem tenni ! Alphonsine még közelebb hajolt hozzá ngy, hogy egymás lehelletét érezték arcáikon. Azután szelíd lágy hangon suttogta: —^ Miért nem szélit ön most is ,,teunek, mint azelőtt? Feri izzadó homlokára nyomta kezét, mintha onnan szeretett volna kiszorítani valami jó gondolatot. r- Ah ! hogy képzel nagysád olyan vakmerőséget ? Az akkor volt. Régen volt, talán nem is igaz már az ! Alphonsine a legyezőjével játszott és elpirult. Talán attól a gondolattól, a mit mondani log. — En nagyon sokszor gondoltam azokra az időkre. — Óh, én is, nagyon sokszor, mikor még.......... Itt elakadt, — Mikor még az ön lánya voltam nemde? Miért nem nevez ön most is annak ? Miért tagad meg ? A fiatal ember megint egy igét sem birt kimondani. Alphonsine hévvel folytatta^: — Pedig jó lánya voltam. Igyekeztem megtartani az ön tanácsát. — 40 — Itt van az ötezer forint érte. Több pénzem sem az égen, sem földön. Sokat izzadtam, fáztam, mig ennyit is kikerestem, de mégis meg van. A jó isten megsegített vele. Sásky nagy szemeket meresztett. Ez az ember fülke* gyelmü, — Micsoda záloga van itt magának? Nem értem! Hát az a fütyülő ott a szegen ! Ferenc röhögve vágta magát vissza székébe, azután visszatolta a zsidó pénzét. Ne bolondozzék öreg ur! Öt év sok idő. azóta sok megváltozott. Most már az adós is ember: az adósok börtönét eltörölte a törvény, semmit se féljen a becsukástól. Most az öreg zsidón volt a sor mosolyogni. Nagyon jól tudom kérem alássan! De mikor nekem A fütyülő kell, csak tessék kérem elfogadni a pénzt. Feri csodálkozásában nem talált hamarjában “feleletet. Tudja mit öreg ur? visszaadom én a maga fütyülöjét pénz nélkül is szívesen, egy fel étel alatt. S ezzel mosolyogva levette a szegről a porlepte drága jószágot s visszaadta a pénzzel együtt Gelbsteinnek. Mi legyen az a föltétel kérem alássan. Az, hogy jöjjön el vasárnap a lakodalmamra. A vén zsidó arcán megsokszorozódtak a ráncok. ____ Mit keresnék én, szegény vén zsidó, az urasá gok* között. * Feri odahajolt Gelbstein füléhez, s mialatt két kezét barátságosan megfogta, suttogva mondta Mit keresne ? Hiszen a menyasszonyom épp a maga leánya Eszter ! Ah! az én leányom ? mosolygott a zsidó. Hogy vehetne -■el a teens ur zsidóleányt? Hát hiszen már nem zsidólány többé, rég keresztény lett belőle. Gyönyörű úri kisasszony. Az öreg zsidó hangasan elkacagta magát. Alphonsine fölkelt Újra a büszke királynő volt, villogó szemekkel, márvány arcával, délceg méltóságos termetével. — Az a kard mindig ki volt vonva és őrt állott fölöttem ! A kis fekete ember örömteljesen ugrott fel, és meg: csókolta a büszke királynő márvány homlokát. Azután mintha eliszonyodnék saját vakmerőségétől, félve pillantott rá: ha nem haragudott-e meg a királynő ? S a királynő már nem állott ott, csupán egy naiv falusi leányka, ki egy csók miatt zavarában haragszik is, mosolyog is, a kis ügyetlen. Sokáig nem szólt egyikök sem. Csak a nagy márványéra ketyegett a szobában. ,,Soha többé, mindörökké!“ Egyike volt ez azoknak a szüneteknek, mikor a némaság beszélt. Az ö szava pedig szent. A nagy színésznő, a szellemdus delnő, a bécsi körök. Válványa kifogyott a kifejezésekből egy egyszerű falusi ember előtt, úgy, hogy az volt kénytelen megtörni a csendet. — Hát ön kisasszony miért nem nevez engem ,,apjá- jának“? Akkor majd én is kis lányomnak főgém szólítani. 'A delnő még jobbad elpirult. — No hát, isten hozta önt, kis papa! S aztán annyira elszégyelte magát attól, a mit mondott, hogy a fehér selyem pongyola öltöny lobogó ujjába takarta arcát. Mikor kivette onnan, olyan piros volt, mint a bíbor. — Ah! nem jó, nagyon furcsa ! majd keresünk magunknak más címet. A kis fekete esküdt ábrándosán bólintott a fejével: — Igen, más címet fogunk keresni. Egy hét mnlva aztán csakugyan kerestek maguknak más címet. — Kedves vőlegényem ! — Édes menyasszonyom I
