Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-13 / 36. szám
meg., melyben két gyermek: Ková- chy M. Gyula és Zeffer Rózika szép eredméDyuyel nmtatta be a gyülekezet előtt vallásos ismereteit. Az istenitisztelet végesztével a lelkész megkeresztelte Tóth Mihály és neje kis újszülött leánykáját Ilonka névre. Keresztanya Kocsvay Mary hajadon leányzó, keresztapa Poch János hittestvérünk és egyházi presbyter volt. Vidékünkön a hosszas sztrájk által okozott változások folytán, még mindig nehéz e kis'egyház helyzete, az áldozatkész tevékeny ségböl még sokan hiányoznak, pedig egyházunk körül még sok volna a teendő. Bár adná az Lteni kegyelem, hogy hűséges fögondnokunk és törekvő elöljáróink fáradozásait si kér koronázná. Az úri szent vacsorához a bort Romoda Györgyné asszony, a kenyeret Zeffer Ferencné asszony hittestvéreink adományozták. A con firmáit gyermekek a vasárnapi isko- la kis kézi orgonájára három doll, adakoztak, s ezzel nekünk is meg van az otgona alapunk. Reméljük, hogy a kis tanulók fáradozásából mielőbb meg lesz majd piano orgo nánk is. Három egymásután kővetkező vasárnap, szeptember hó 16, 23. és 30án, Dillonvale, 0. nj templomunkban a lelkész egybefüggő prediká ciókat fog tartani. És pedig arról prédikál : ,,Hogy a nagy természetben mindenek Isten imádására és a keresztyen vallás igazságaira tanítanak bennünket.“ a keresztyén buzgóság e szép alkalmára szeretettel hívjuk fel az egész bányavid-k protestáns magyarságának ügyei mét. A magyar bányamunka; ok mindnyájan az édes magyar hazában a természet kebelén nőttek fel, — ismerik a természet fenséges nyílvá nulásait : hogyne hallanának szive sen felőle? Hogyne tanulnának szívesen tőle? Jöjjetek el hittestvérek mindnyájan az is'en házába, e vidék egyetlen magyarrefoircátus templo* mába. ,,Legyen mi velünk a mi Urunk, Istenünk, a miképpen volt a mi atyáinkkal. (I. kir. 8. 57. v.) TÁRCA. DolgozzaioK és ImflKsnaioK. Irta : Móricz Zsigmond. (Folytatás.) V. Az élet olyan, mint a folyóvíz, A ki tud úszni, vagy még ügyesebb ember s csónakázik rajta, annak engedelmes szolgája, ha erős, ügyes és bátor. De az élhetetlen beleiül. Péter es Pál szépen haladtak a maguk utján. Péter a maga körében hol az egyéni és családi boldogság az első, Pál a maga szédítő utján oly bravúrral rohant fölfelé, szinte szél hámoshoz illő fogásokkal. A világ azt mondta rájuk, Péter elveszett, mikor papnak ment egy kis faluba, mikor megházasodott s mikor nagy tehetségét elzárta szűk körbe. Pálra pedig irigykedve mondták, hogy : — Ez az ember ! Ez fogta üstökén a szerencsét. Pál maga is igy tartotta. Lelkének minden csöppnyi tehetségét ki tud ta használni. Egy év múlva már, mire a doktorátust letette, szélesen ismert nevű ügyvéd lett. Önálló irodát nyitott s a Korláth ügy nim busza, melyet csakugyan szépen rendbe hozott, sűrűn csalogatta hozzá a legértékesebb porokét. Megházasodtak. Mindenik első ideálját vette el. Péter a bájos Arankát vitte ki ara nyos kis pápuájának. Pál pedig Nyárfay Magdát,az ügyvéde leányát Péter még jobban leragadt házassá gával a bokrok boldogjai közé. Pál még feljebb lendült szédítő ösvényén. Pál mindig bosszús volt, ha bátyja eszébe jutott. Sok éven át nem talál koztak, s mindeniknek több dolga volt, minthogy levélírásra legyen idejök. Péter a nagy boldogság, Pál valóban a sok ügybaj miatt. Gondolatban találkoztak sokat. Pál ha egy kis időre végig hever hetett fényes irodájában, mely még túltett apósáén, mert ö egy valósa gos gróffal rendeztette be, olyan emberrel, a kinek választékos Ízlése volt effélére, — mondom, ha egy percnyi pihenője volt. mindjárt eszébe jutott kedves bátyja. Az ördögbe is! raoudogatta ilyenkor, hat nem szégyen és gyalázat, hogy az a Péter úgy eltékozolja fényes tehetségét ? Hisz mindnyájan azt íaito t ik, hogy neki sokkal nagyobb esze van, és lám ! Bukdá csoló osztálytársaink éppen oda jutottak, a hová ö. Buta, zsíros csizmája parasztok közt parasztosé■ dik el:........Ha legközelebb pesti papra lesz szükség, felhozom !. ... Fel ám ! Ezt megcsináljuk. Hisz utóvégre a gyertya nem arra való hogy véka alá rejtsék ! Szégyen és gyalázat, még anyagi gondjai is vannak, mikor én hozzám csak ugv dől a pénz.......... Hát nem jobb az én dolgom, Budapesten a legíénye sebb első emeleti lakásban lakom, a feleségem az ország legszebb leáuya. Micsoda asszony, Európában sincs különb nála. Hirtelen felállott s drága szivarjá nak hamvát leütötte egy antik áldozó tányérkába, mely most hamu tartónak szolgált. Eszébe jutott a j felesége, egész vakító szépségével, a mint az operában ül s e percben minden látcső felé van szegezve. .. Péter meg az asszonya most bizonyo san egymás ölében ülnek, ■— gon dolta — s száz fájdalmas húr rezdült meg szivében, irigység, fájdalom, elkeseredés marta, hogy a fold legszebb asszonyának ö élvezi legkevesebbet a jelenlétét. Hiába, mind a ketten végtelenül el vannak foglalva — ö az ügyeivel, az asszony a toillet- jeivel, társaságbeli dolgaival. Nagy világi életet élnek s itt a szerelemre kevés idő jut. Pál dühös féltékenységgel fogta a kalapját, lerohant, kocsiba vágta magát, s ment a felesége után a színházba. Jókor ; az elhanyagolt asszonyok az ördög martalékai.......... Péter ugyanekkor szintén testvéréről beszélgetett kis feleségével. A nagy majolika függölámpa. £ mely föbüszkesége volt az édes gyerekasszonynak, ,,vakító fényt szórt szét.“ Péter ott ült a dívány sarkában és felesége, mint egy kis hófehér galamb simult az ölébe. Péter játszva, bölcs szóval s beszéd közben mindjobban meghatódó szívvel emlékezett öcs cséré. — Istenem, — sóhajtotta s még jobban átölelte felesége derekát, — Istenem ! az a szegény Pál, hogy hajszolja maga magát a Mammon szolgálatában. Hogy pazarolja Istentől nyert szép erejet, időjét a bál ványért. Szívtelen emberek közt, maga is szÍ7telenné válva tengődik s nincs soha egy meleg, bizalmas perce, mikor ezt a jól eső végtelen boldogságot érezné. Hát nem Isten áldása ez mi rajtunk édes? Nem százszorta boldogabb vagyon én ? ! Hisz én már a földön megkaptam, a miben n^ki s/^génynek az égben sem lesz része, a mennyországot! Az évek teltek Pált nagy csapiás érte. Felesége mind jobban elidegenült s végre el vált tőle. — Ej mit, vígasztalra ö magát, — még tízszer annyit dolguzom, mim eddig s nem jut eszembe. Péter is remegő szívvel irta me> öcs csenek, hogy felesége mióta anya lett, betegeskedik s mindjobban gyöngül. Csakugyan nemsokára magához vette a szegény kis asszonyt az — Az Isten akarata, zokogta a férfi, s megtört szívvel viselte a esu pást. Viselte, mig viselhette. () maga tépelö lö leikének esett áldozatul Minden vigasztalása az vök, hogy hogy a világ szegényeinek, árváinak, gyámonaLinak, bajban szenvedőinek lett még nagyobb istápja — Ha én meghalnék, nem volna egy lélek, a ki siratna. Alig várta, hogy visszautazzon. Magával vitte a kis árvát, a négy éves gyönyörű kis leánykát. Nem sokat foglalkozott vele. Nem értett a gyermekekhez. Deres volt már a bajusza, de még nem volt annyi ideig gyermekek közt, mint most a- kis Ilonkával. A saját gyermekeivel sem törődött soha. Azt sem bánta, hogy az anyjok magával vitte őket a váláskor. Ilonkáról is úgy gondolkozott, hogy beadja majd valami intézetbe, fejedelmi intézetbe s ráhagyja a vagyonát. Egész utón tüuödö volt és a maga módja szerint bánatos. Pedig nem értett a gondhoz, a bánathoz; acélos, cselekvő egyéniségéhez nem illet a tépelödés. De most kutatta, kereste, mi is volt, a mivel bátyja úgy megnyerte az embereket ? Hisz ö ismeri a falusiakat, elég pőre volt velők, tudja mily kapzsíak, lelketlen önzők..........Miért rajongtak ezek Péterért ? És nem találta ki. Megérkeztek lakására. Cselédet íem talált az egész háznál. — A gazok! szitkozódott dühében, ■ ég nem vártak haza. A kis leány respektálta a nagy £érü bosszúságát, folyvást csacsogott ujjongott és megbámult mindent. Végi* kifáradt a gyermek, le kellett fektetni. A férti ügyetlen kézzel maga fogott hozzá a levetköztetéshez. Nagy dolog ám az, egy kis leányt lefektetni. Mig ügyetlen ujjakkal babirkáit a férfi a pici 1 any ruháján, ennek nyel ve cs kéje egyre pergett, olyan édesen, hogy az erős szivii embernek kÖny olvadt a szemében. — Na most már aludj gyerek ! mint eddig. Pár év qiulva, egy cudar idöjá rásu tavaszon tüdőgyulladásba esett. \ é géc érezte. Levelet irlj öcscsének s megkérte öt, hogy legyen gyámok árva gyermekének. Pál megdöbbenve olvasta a levelet. — Hát neked kell meghalnod jó testvérem. Bár én jutnék inkább oda............Óh de halálosan is bele fáradtam, a kapzsi, rossz, hálátlan emberi fajjal való kínlódásba. Rögtön utat ni akart, de nem lehetett, mert valami fötárgyalása volt másnap. A port megnyerte, de bátyjának csak a temetésére érkezett. Megrendülve állott meg a kopor sónál. De fájdalmát is megtörte a bámulás. Asszonyok sírtak, durva kérgeskezü emberek könnyüket tö- rülgették körülötte. A . ravatalos ház megtelt, az udvar is tele volt. A falu apraja nagyja ott volt s mind sirt, s mind kesergett. Jöttek a kar társak, az egész megyéből, jöttek a szomszéd falvak rend és rangkülönbség nélkül. Az öreg méltóságos ur épp olyan kövér könycseppet sodort le hosszú szakálláró], mintáz egyszerű béresgazda, Pál mintha álomba élt volna. jöttek a prédikálok és magasztal - ták a halottat és elfojtotta szavukat a zokogás és jajszóval sírt az egész gyülekezet. Pál monoton fájdalommal hajtotta magában : Ilonka álom látó nagy szemeivel rábámult bátyjára s őszinte, csodálkozó hangou mondá: Hát az imádkozás ! Megfenyegge liliom ujjával játszva, a hogy édes apja tette ö vele s folyttá: Tessék ide jönni, mint apu szokta s mondani elöttom az imádságot. Pál elpirult. Nem tudom én fiam. Nem!? Bizony nem. Jaj pedig úgy nem szabad elalud- !ni. Majd én megtanítom, tessék ! utánnam mondani. Mi atyánk,ki vagy a mennyekben És Pál az imára, Istenre, földfeletti életre soha nem gondoló Pál, lassan, dongva mondta a gyermek után, gyermekkori imáit. Az estéli fohászt, a könyörgést: Aid meg Isten apácskámat,anyács kárnál, bácsikámat___ minden jó embereket, minden jó állatokat, fát, füvet és virágot és az egész világot. Amen. Pálnak csodálatos szédülés fogta el a szivét. Igen, imádkoztak ök gyermekkorukban, csakhogy még akkor nem volt benne a könyörgésben mindez. Ők megállották ott: minden jó embereket. Amen. Micsoda szív volt, a ki mindent belefoglalt a kis imába. Ö sohaoe imádkozott senkiért, ö sohase kivánt jót szívből senkinek ! Ilonka rég lefeküdt a fehér párRéth Józsefés Fia 422 Locust St. McKeesport, Pa. j STS
