Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-13 / 36. szám
. I — 39 — családját feltalálja; személyesen is elment Csernavodára tu- uakozódni, de nem jutott eredménykoz. Alkalmasint elköltözött a megye területéről. Az ördög bii na egy bátyus zsidót feltalálni! Makótól Jeruzsálemig nagy darab föld, ki tudja melyik barázdában kóborog! Kéry Béla azt táviratozta a hatodik napon Sásdynak Bécsbe, hogy Gelbstein Dávidot nem találhatta meg sehol, Sásdy pedig azt felelte, hogy maga jött le Gy... ra Gelb- steint keresni. Annak az embernek-ott kell lenni a lakadalmán ! De ö is ugv járt, mint Béla, se hire, se hamva a vén zsidónak. Néhány napi sikertelen keresés- fölötti bosszúságában már épp Bécsbe készült vissza s iratait rendezte a hivatalban, midőn valaki rányitja az ajtót. Az öreg zsidó volt : Gelbsteir Dávid. Ugyanaz a rongyos ruha volt rajta, mely öt év előtt, azzal a'különbséggel, hogy most már sokkal rongyosabb, a haja sokkal fehérebb, alakja görnyedtebb. arca ráncosabb. Sásdy vidáman ugrott fel székéről, s nyújtotta feléje kezét. — Isten hozta öreg ur ! Hogy van ? Ezer esztendeje nem láttam, pedig már l kerestettem is. Hanem a vén zsidó nem merte elfogadni a feléje nyuj tott kezet. Mi köze egy rongyos zsidónak egy tekintetes uraság kezéhez ? A zsidónak csak akkor van joga megfogni az uraság kezét, ha' ,,váltó‘‘ van benne, az üres kezét nincsen joga megfogni. Dávid *,szomszéd“ egy-kettöt köhintett kivette bugyellárisát zsebéből és kiolvasott belőle ötven százast, ötezer forintot. — Tekintetes uram, egy zálogom van nekem itt, a mejyik nekünk szent családi kincsünk. A nagyapám hagyta apámnak, apám hagyta legöregebb fiának, az meg nekem, hogy azzal keressük becsületes kenyerünket, nemzedékről' nemzedékre. Én sem akarok rosszabb lenni apámnál, szeretném fiam számára hagyni; hát azért jöttem, hogy kiváltsam — 38 — BEFEJEZÉS. Kálmán szolgabiró és Béla esküdt pedig hiába várták Feri barátjukat, az nem jött vissza a vacsorához. Egész tiz napig hírét sem hallották, mintha a föld nyelte volna el, a sok ügyvéd hiába káromkodott, hogy tárgyalásokat tűz ki, s nincs jelen; Stofi bácsi hasztalanul dicsérte Stuchec szol- gabiró korát, azért a fekete esküdt még sem jött haza. Boldogtalan hitelezői már keresztet vetettek pénzökre. Volt, nincs ! Az bizony beleölte magát a Dunába. Legszebb vége egy tiszteletbeli esküdt pályájának. Béla esküdt eskü- dözött, hogy ily csúfot nem követhetett el rajta kollegája, ,vízbe“ ölvén magát. Ezt már nem teszi .föl róla, amint hogy igaza is volt. mert tizednapra tőle érkezett három levél világosan bizonyította életben létét. A levelek Stoíi bácsinak, Kálmán és Bélának' voltak címezve. Mind egyforma tartalmúak: jelenti bennük, hogy mához két hétre esküvője lesz M. Alphonsine művésznővel, szívesen látja a nevezetteket az ünnepélyre otthon, öreg anyja házánál, Sásfalván. Kéry Béla leveléhez még egy záradék és egy más levél is volt csatolva, finom női vonásokkal, Gelbstein Dávid címmel; a záradékban fölkéri Sásky, hogy miután ez a Gelbstein Dávid Csernavodán lakott ezelőtt, de azóta nem tudni hová ment onnan, annak rendje és módja szerint el ne mulassza kurrentáltatni és kézbesíteni neki a levelet, mert neki az az ember apósa. Béla el is követett mindent, hogy a vén zsidót és — 84 — « * ✓ van foglalva ö nagysága. Yallenbach Edmund és az ö?eg Mont Cenis hercegek, Stand báró és gróf Szentillényi vannak látogatáson. — De brúder, ha az egyiptomi alkirály van is ott, az nekem mindegy. Úgy lenyesem azt a nagy füledet rögtön, ha nem jelentesz be, hogy ebédre akár visszaeheted őket — rántva ! Ez hatott. A kis groom úgy nézett ki, mint a ki megtartja, a mit igér. Az inas átvette névjegyét s bement a szalonba, ü nagysága épen zongorázott. Felséges reggeli öltöny volt rajta, igézőn tüntetve ki szép idomait, hosszú fekete haja ki volt hanyagul bontva, márványhomlokán az ég tisztasága, fekete szemeiben a pokol tüze ragyogott. Mont-Cenis herceg ült jobbján, egy vörös bársony sophán és haját simogatta. Megesküszik rá, hogy mióta Alphonsine hajának illatát szívja magába naponkint két óráig, egészségesebb. Balján a magyar gróf foglalt helyet, szőke, érdekes ifjú, a ki szeretné mutatni, hogy blazirt, de szemeinek szerelmes csillogása megcáfolja modorát. A szemek ritkán hazudnak. Yallenbach herceg odakönyökölt a zongorára és a világért sem nézett volna másüvé, mint Alphon- sinére. A mióta Alphonsinelioz jár, azóta nem iszik pezsgőt s mégis mindig részeg. A. szép Stand báré, a ,,saison lyou“* ja föl s alá járkál a teremben és játszik egyik lehúzott sárga keztyüjével. Közbe közbe elfordul és ásit egyel, hanem úgy, hogy mindegyik észrevegye: ö ma mily nagyon ,,fade. “ Ez is divat. Az inas nem bírta bevárni a darab végét, a háta mögé került tehát úrnőjének s eléje tette a zongorára a névjegyet, melyen valami értelmetlen ázsiai név bosszantá a szemet : Sásdy Ferenc m, esküdt. Alphonsine szeme, mikor a hangjegyekre pillantott, megakadt e névjegyen. Egy név van rajta, a mely beszélni tud, egy név. melynek minden betűje nagyobb a szent István tornyánál! — 85 — Mit keres itt ez a névjegy ? A büszke művésznő jéghideg arcán valami lázas pirosság.kezdett égni, a szemek tüze pedig valami szende kifejezést kölcsönzött valahonnan, épp megfordítva, mint azelőtt. A délceg termet, melyet királynők irigyelhettek volna meg, elveszti egyszerre szokásos jellegét, összeesik. Olyan lesz; mint egy beteg nympha. Egy név, mely előtt lemállik az emberről, mint a vakolat, miuden szinlés, és nem marad meg semmi, csak maga az ember — szerep nélkül. — Hol vetted ezt a névjegyet r( — kiáltott Alphonsine inasára. — A gazdája adta kezembe. Odakünn vár. Nagyon fenyegetödzött, ha be nem jelentem. Alphonsine futott az ajtóhoz, hogy maga vezethesse be a névjegy gazdáját. Hanem abban a percben, amint az ajtóhoz ért, megnyittatott az sebesen, s belépett — Feri esküdt. A kis emberke udvariasan meghajtotta magát, futó pillantást vetett a jelenlevőkre, a finom urakra, a bűvös delnőre és akkor megijedt attól a fénytől és pompától, mely környezte. Olyan otthoniatlanul érezte itt magát. De hát minek is jött ö ide? Hiszen semmi célja nincs. Bezzeg meny nyivel jobb volna most otthon ülni a szolgabirói irodában és vezetni a tárgyalási jegyzőkönyvet, a mihez ért, mint ide keveredni, a nagy urak közé és diskurálni velők az ö mo' dorukban, a mihez nem ért. De nem sok ideig gondoikoz1 hatott rajta, mint kezdje beszédét, mert Alphonsine, az igéző Alphonsine, kire ö pillantani sem mert, odalépett hozzá, üdvözlés gyanánt megfogta keztyiitlen, barna kezét és megcsókolta. — Ah, ah,----- hangzott mindenünnen agy egv elfojtott fölkiáltás. A vén Mont Cenis herceg nagyon csóválta a fejét. Szentillényi gróf fölrúgott csodálkozásában egy zsámolyt, Edmuuk herceg égő végével dugta be havannáját a szájába, Stand bárónak pedig ásitáskőrben nyitva maradt a szája három percig. Hanem legjobban bámult maga Sásdy esküdt
