Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-26 / 29. szám

— 31 —

zsal és napibirekkel, melyeket ö különböző helyi közlönyökből (ángyomasszony, nénémasszony) kiollózott, s most már igazán tűzgyújtáshoz fog.

A gyerekek rég haza jöttek, bemásztak az ablakon szétvagdalták a kenyeret, szalonnát, a mennyi négy kaszás nak ismét elég lett volna. A malacot szabadon eresztették* hadd szedje föl a távolabbra hullt eperszemeket is; azután el a világba.

Hét óra. Jön a tizedes. A malacát behajtották a fala házához, mert a kerteket- bitangolta. Húsz krajcár hajtópénz azonfelül egy forint kártérítés. Ha sokallja, hites becsüsöket kérhet, de azoknak diurium jár.

A tizedest kifizeti istenigazában bírójával együtt. Azért tartja őket a falu, hogy l^n\ ózzák a népét ? Majd ad ö hajtó pénzt is, meg íoiintőt is, csak ki ne ereszszék azt a malacot ? Talán ráehezett a húsára a kirótok ?

Ezzel a kedvivei kiáll a kis ajtóba, és éles üvöltéssel hívogatja a gyerekeket. Mán! Lidi! hol (Méltóztassauak a többit utánna gondolni, kiki annak a vidéknek frázisai szerint, a melyben ál. Magyarok vagyunk, válogathatunk benne.)

Márikának már van annyi esze, hogy Lidikét küldi elöl áldozatnak, s ö maga a ház végén fülelve várja be, mig öccse fölfogja a csapás súlyosabb élét.

— Hol jártál már megint te seprünyél? — fogadja a kis bűnöst, a ki meg van rakva mindenféle szennyel, amibea csak az ártatlanság állapotában ember elmerülhet.

—, Beleestem a pocsolyába! — kesergett a kicsike, nyilván azt remélve, hogy e balesete könyörüietre indítja az anyai szivet

— Bárcsak belefultál volna! — óhajtja az édes aBya. Hanem hiszen betegedjél csak meg! Vesd le mindjét azt a eafatat, aztán dögölj. (Azt hiszem, ezt nem minden anya érti. Tehát ez annyit tesz, jeiide, vetkőzz ie, majd efek * tellek. A kis leány elég szerencsének tartva, hogy kereset— 30 —

iránt is tanácsot kér, hogy a húst gulyásnak főzze e, vagy ■ecettel ráhabarva ?

Egyúttal az ügyét baját is elpanaszolja, hogy az ö férje napról napra pusztul, adósodik, mert ide is tartozik, oda is tartozik; hogy e miatt őrajta tölti a bosszúját; egész nap sem szól egyet, ha szól is, nincs benne köszönet; az ö gyermekei nyivácskolók, pusztosok, kegyetlenek ; a lányai torkosak, pákosztosak; egy malackát fogtak be, az is fogy és vész, pedig ott a sok drága eper, mindig ki van kötve a fa alá; az ö kertjében kisül minden.

Ennyi panaszt lehetetlen kellő szónoki renddel előadni, mig tizenegyet nem üt az óra.

Tizenegy!___jaj nekem, szaladok a székbe!

Zsebébe nyúl, hogy kivegye a húszast. Lássák, hogy nem hitelben hordja a húst.

— Ehun ni! Hová lett az én pénzem ? Bizonyosan el vesztettem. Ennek is csak én rajtam kell megtörténni.

Julis szalad, a merre jött, orrával csaknem a földet seperve s minden jövömenőt beavatva titkába. Egy sereg gye1 rek jött az iskolából, ezeknek a révéu megtudta az alszeg ^s, meg a felszeg is, hogy a hová Julis elvesztett egy húszast.

•• • í # • * • • *

Otthon is volt dolga a seprűnek, és szerencséje a konyhának, a szobában az asztal kornyékének, az ágyak és végre a gyerekek hátának, a mint anyjokra rohantak éhesen és követelve.

A seprű még kővetqlöbbé tette a gyermekeket; végre is alkura lép velők, s kidarabol annyi kenyeret és szalonnát a négy gyerek között, a mennyi elég volna ugyanannyi kaszásnak.- \ T 4 • » I > » f ; í 1 f • 14

Ezzel lerázta Őket nyakáról, 3 délutáni hat óráig ismétlődik a délelőtti hat öra története, csakhogy megfordít tott rendben, azzal a külőnséggel, hogy a kendernézés ezúttal elmarad. (A többit lásd itt mindjárt néhány sorral feljebb.)

Hat órára haza vetődik, ellátva magát ezúttal parázs*

— 26 —

A szegény Vasvégü minden keresztet sorba emelgetett, de még nem talált alkalmasra. Egyik sincs ő rá szabva.

Végre egy fekete keresztet pillantott meg. Felkapta a vállára, felpróbálta. Szinte megkonnyebbedett alatta. Szóba *em állt az angyallal, csak viBSzakiáltott:

— Ez kell nekem. Ez legyen az enyim, akárki viselte

eddig.

— Nézd meg először legalább, kivel akarsz cserélni, kiáltott utánna az angyal, addig ne menj tovább.

A szegény ember tövére fordította zsákmányát és meglepetve olvasta annak talapjár a maga nevét - ,,Bus Péter.,<A tulajdon keresztje vo t. Ugyanaz, a mit a mezőbe léptekor letett.

Hevesen megölelte és magához szorította.

— Lásd te szegény ember, monda az angyal, hogy ngy van legjobban, a hogy mi intézzük. Csak bizd te magadat mi ránk. Az a legnehezebb kereszt, a mit az ember maga választ, és az a legkönnyebb, a mit mi teszünk rá, meri mi erőt is adunk ho/.zá. Hordozd tovább békével és ne tedd le többé, mig én le nem veszem.

— Hordozom ! hordozom ! — felelt az ember könnyekre fakadva, s újra magához szoritá a keresztet.

Még mikor fölébredt is folyt a könny az arcáD é» két keze mellén volt összekulcsolva, mintha keresztjét «lelné___

Ha rám nyavalyát ereszt Rám nehezül a kereszt,

Bár hogy kőnnyitsem nincs módom,

Ellene nem zúgolódom. 4 '

ni.

HÁZALÓ KERESZT. '

Igazi neve Hidi Julis ; majd meglátjuk miért változott Hová Julissá? Akkor megtudjuk azt is, miért hívják a férjét Bátor Bénit, Sanyarú Béninek?

Ezek ugyan tudják, hogy rövid az ólet, s uem szabad azt átaludni. Még a toronyör is elalszik, mire ők nyugalomra mennek; 3 dehogy harangozzák még a hajnalt, mikor mindkettő talpon van.

Sanyarú Béni nyakába veti a tarisznyát, kezébe veszi a kaszát, ásót, kapát ás megy vele a szerint, a mint az idő és zsoltár parancsolja:

„Szántóföldre, rétre, kertbe, szőllőbe,

És ott munkálkodik mind estvéiglen.“

Olyan tiszta ssölld nincs as egész határban« olyan- ssá- pen főlgereblyélt tarló és csinosan kötött kévék nagy darab főidőn, mint az övéi. Ha az idegen azt kérdéné : melyik a Sanyarú Béni kaszálója ? csak azt kellene mondani: a hol a legszebben rakott boglyákat találod, bizonyosan rá tudna meani. Ezt még az ellenségei is megvallanák róla, ha volnának, és ha az ellenségnek természetében állana az igaz mondás. És az egész környékben még sincs olyan sanyarú ember, mint Béni.