Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-23 / 8. szám

>-,i1 rann Marcus a kertben ült és Nehushta is Tele volt, Miriamról beszélgettek, mert nagyon ritkán beszéltek másról. „Fájdalom, de aligha nem meghalt, pedig én mindig azt hiszem, hogy életben van.“ — mondá Marcus. — „Lehetetlen,, hogy képes lett volna által élni azt az éjt, a mikor a templom leégett. “ — Nem látszik lehetségesnek — válaszolt Nehushta — de én még is azt hiszem, hogy életben van és szived mélyén te is meg vagy róla győződve. Nem hiszem, hogy csak egy keresz­tyén is elveszett volna a hadjárat alatt, mert misként volt megjövendölve. — Bizonyitsd be ezt nekem asszony és én is keresztyénné leszek, de az ilyen üres beszédeket már meguntam hallgatni. — Kereztyénné fogsz lenni, ha szived átváltozik és nem előbb — válaszolt Nehushta élesen. Mig beszélt, a bokrok széjjelváltak és az Essenus Sámuelt látták maguk előtt állani. ___ — Kit keresel ? — kérdé tőle Nehushta. — A nemes római Marcust keresem, a kinek üzenetet hoz­tam, — válaszolt Sámuel. — Én vagyok az — mondá Marcus — Kitől hoztál üzenetet és mi az üzenet ? — Az Essennsok királynője, kinek neve Miriam, küldött engem — válaszolt az. Mindaketten felugrottak. — Micsoda jelt tudsz mutatni ? — kérdé Marcus lassn, alig érthető hangon. — Mert tudd meg, hogy mi öt halottnak véltük. — Ezt — mondá és elővette a gyűrűt ruhája zsebéből és általadta neki. — Megismered a jelt ? — Megismerem. Nincs több ehez hasonló gyűrű. Yan még valami más is? <— Levelet is hoztam, de az elveszett. A római katonák elvették a felöltőmet, a mibe be volt varva és soha sem láttam többet. A gyűrűt a számba rejtettem, mig ki motoztak és úgy' mentettem meg. * * * A templom égésének az éjszakáján Kaleb megszabadult a vérengzésből és a Zealota Simonnal együtt a felső városba menekült, a hídon keresztül, a melyet leromboltak maguk, után. Egyszer megkisérlette a visszatérést, hogy megszabaditsa Miriamot a Nicanor kapu tetejéről, ha ugyan még életben volt. De a rómaiak már elfoglalva tartották a hid túlsó végét és a zsidók lerombolták a hidat és megesalódva tért vissza és szívéi­ben meggyőződött, hogy Miriam elveszett. Oly mélyen gyászolta a szeretett leányt, hogy hat napig minden véres ütközetben részt vett és kereste a halált. A halál elkerülte és a hetedik napon különös híreket hallott. Egy embernek sikerült a felvárosba menekülnie, a ki a pusztulás után a romok közé rejtette magát. Ettől az embertől hallotta Kaleb, hogy a leányt, a kit a Nicanor kapu tetején találtak, Titus császár elé vitték, a ki egy római kapitányra bízta és a ki által a leány a római táborba vitetett. Többet nem tudott. A hir elég bizonytalan volt, de Kalebnek mégis elégnek bizonyult, mert bizonyos volt benne, hogy a leány nem lehet más, mint Miriam Abban a percben elhatározta, hogy elhagy­ja a zsidók ügyét, mely most már úgy is reménytelen volt és­Azon az éjen Marcus és Nehushta elbúcsúztak Ithieltöl. — Én haldoklók — mondá az öreg Essenus — és mielőtt Kómába érnétek, lelkem elhagyja testemet és a puszta homok­ja alatt fogok nyugalmat találni, — nyugalmat, mely után kívánkozom. Azért mondjátok meg unoka húgomnak, hogy lelkem őrködni fog felette és várni fogja megérkezését a jobb­hazába, a hol nincsenek háborúk és addig is szeretettel kérem, legyen bizalommal és jó reménynyel a jövő iránt. Elváltak Ithieltöl és lóháton utaztak Joppába. Marcus más név alatt utazott és rangját sem tudatta, nehogy valamelyik római liszt visszatartsa. Szerencsések voltak, mert a kikötőben találtak egy Alexandriába induló hajót, a hol viszont egy Rbegiumba vitorlázó kereskedelmi hajóra szálltak, senki által sem hál orgattatva. — 8S Z — — 955 — — 222 ­között maradt, míg teljesen fel nem gyógyult és meg nem erösödöct és mig el nem érkezett az ideje, hogy tegyen vala­mit. Utoljára az az idő is elérkezett. Mikor az Essenns Sámuel elhagyta Tyrust, magával vive a Miriam gyűrűjét és levelét, Jeruzsálembe utazott, de a szent várost romokban találta, mely csak a hiénák és megszámlálha­tatlan holttesteken lakmározó ragadozó madaraknak adott lakást. Hű maradt küldetéséhez* és megpróbálta a barlangba vezető bejárást feltalálni és több napon át a város éjszaki olda­lán ögyelgett a damascusi kapu közelében. A bejárást nem tudta megtalálni, mert száz meg száz hiéna lyuknál egyebet nem látott, és senki sem volt, a ki utasitást tudott volna n^ki adni. Sámuel még is remélt, hogy majd csak találkozik vafty egy Essenussal. a ki ma]d elvezeti a Testvérekhez. De nem találkozott, mert azok már akkor elmenekültek. Utoljára is elfogta egy római katonai Őrjárat, mert többször látták ott ögyelegni és szigorúan kérdőre vonták, hogy micsoda keresete volt ott. Azt felelte nekik, hogy ehető növényeket keresett, hogy azokkal éhségét elűzze. A tiszt erre azt mondta, hogy majd ö talál neki élelmet és mellé hasznos munkát is. Elfogták és egy csapat fogoly közé osztották, a kik Jeruzsálem falainak a lerombolásán dolgoztak. Négy hónapig dolgozott a foglyok­kal, napi élelmét, szidást és ütleget kapva fizetésül, mig végre alkalmat talált a menekülésre. Fogoly társai közt volt egy, a kinek a testvére az Essenu- sok társaságához tartozott, és ettől tudta meg, hogy vissza mentek a Jordán mellé. Sámuel elindnlt, hogy oda menjen, a Miriam gyűrűjével, mely még mindig nála volt, jól elrejtve ruhájában. Minden további baj nélkül érkezett meg és jelent­kezett az Essenusoknál, a kik nagy örömmel fogadták, a mi nem is volt csoda, mert jó híreket hozott királynőjük, Miriam felöl, a kit ök mindnyájan halottnak gondoltak. Megkérdezte tőlük, hogy van e náluk egy Marcus nevű római fogoly. Mikor megtudta, hogy Marcus ott van. kijelentette, hogy beszélni akar vele, mert üzenetetet hozott a számára Miriamtól. Elvezet­ték abba kertbe, a hol Miriam műhelye volt, hogy ott meg fogja találni a rómait. — 221 — ifel fogja keresni Miriamot, bár hol legyen is. Tizenöt uap múlt ■el, mig alkalma nyílt a menekülésre. A falra állított őrség felügyeletét bízták reá és mikor a többi örök elaludtak a fáradságtól, leereszkedett a falról egy kötél segélyével és a fal mellett elvonuló árokba ugrott. Az árokban sok holttestet talált és az egyik holttestről, a mely egy nem nagyon régen meghalt paraszté volt, lehúzna *a ruhát és a rajta levő hosszú báránybör felöltőt és elcserélte a saját ruháiért. Csupán kardját tartva meg, melyet hosszú felöltője alá rejtett, a sötétben elsurrant a kiállított római örök mellett és a tartományba menekült. Mikor világos lett, levágta szakál- lát és hosszú haját rövidre nyírta. Azután egy paraszttal talál­kozott, a ki egy szekér főzeléket vitt a római táborba eladni. Kaleb megvette az egészet egy pár aranyon és ráijesztett az egyszerű emberre, hogy ha egy szót is mer szólni az egészről, meg fogja ölni. A paraszt oeszédét és mozdulatait utánozva, ■bátran ment a legközelebbi tábprba és megvételre ajánlotta áruit. Az a tábor a Gennát kapuja előtt feküdt, nem messze a Hippicus tornyától. Nem volt tehát nagyon különös, hogy szorgalmas tudakozódása daczára sem volt képes a nicanori kapuról lehozott leány sorsáról értesülni, mert Miriam az olaj­fák hegyén ütött táborban volt, a mi a város másik oldalán terült el. Másnap uj főzeléket vett a paraszttól és folytatta tudakozódásait egy másik csapat katonánál, a kik a Hinnon völgyében táboroztak. így ment táborról táborra, mig a tizedik napon egy kis kórház sátorra talált, mely egy domb oldalán állott, szemközt az arany kapu romjaival. Beszédbe ereszkedett a szakácscsal, a ki áruira alkudozott. — Oh de kár, monda a szakács megelégedéssel nézegetve a zöldséget, hogy nem hoztad hamarább, mig oly nagy szüksé­günk volt reá és oly nehezen tudtunk reájuk szert tenni ebben az elpusztult tartományban. — Miért \ — kérdé Kaleb gondatlanul — Hát mert egy leány foglyunk volt, a kit a kiállott szen­vedés testben és lélekben meggyötört és a kinek az étvágyát-

Next

/
Oldalképek
Tartalom