Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-26 / 4. szám
— 191 nagy bőveket és nehéz ostromnyilakat a falon keresztül áss Izrael udvarára. Miriam aggódva nézte a hozzá közel repüld nehé? tárgyakat, mert némelyik oly közel járt hozzá, hogy az általa támasztott szelet egészen jól érezhette. A látvány egészen lekötötte ügyeimét és feledtette vele szenvedéseit. Látta a mint a katonák mozgásba hozták a gép foggántynit és az óriási nyil húrjai megfeszülve pengtek az esti széllö érintésétől. Aztán a követ helyezték el az erre a célra készített válóban és egy kötelet meghúzva elküldték útjára. A kö zúgva közeledett a levegőben és először kicsinynek látszott, aztán nagyobb lett és újra kicsinynek látszott, a mint útja végén a földre csapódott. A kö sokszor az udvar kövezetére esett és ugrálva gurult tovább és mindig több kárt csinált, mint az ostromnyil. Némelyik egy csoport zsidó közé esett és megölte valamennyit. A zsidók közt le- és fel járkált az őrült Jézus, az Annas fia, a kivel találkoztak, mikor Jeruzsálembe érkeztek és a kinek hangját hallotta, mielőtt Marcust elfogták volna az ócska torony mellett folytatott harc alkalmával. Le és feljárkált és senki sem háborgatta,bár többen befogták a füleiket és elfordultak tőle, a mint kiáltozva haladt el mellettük : — Jaj! Jaj Jeruzsálemnek!... Jaj a városnak és a Templomnak ! Hirtelen elhallgatott és a mint Miriam reá nézett, karjait az ég felé tartva kiáltott fel : — Jaj nekem magamnak ! Mielőtt a szavai visszhangja elhalt volna, egy nagy kö esett reá az asszonyok udvarából és a földre terítette. A kö tovább gurult, de Jézus, az Anas fia a földön maradt. Most, mikor jövendölése beteljesedett, életének is vége szakadt. Az asszonyok udvarát keiitö épületek egész nap lángban állottak, de az elcsüggedt zsidók nem intéztek rohamot a támadók ellen, sem a rómaiak nem támadták az Israel belső udvarait. Végre a leszálló nap utolsó sugarai az olajfák hegyére esiek, a hol a római tábor fehér sátrai látszottak és a keresztek százai, a melyek mindeniken rajta volt, borzalmas áldozata és a melyekkel tele volt a Jeboshapat völgye és a hegy oldal egészen addig, a meddig csak helyet találtak a kereszt felállítására^ — 190 — A kapuról az oldalain levő oszlopokra is elterjedt a tűz és a halálra fáradt zsidók nem voltak képesek azt eloltaui. Visszafordultak és az asszonyok udvarának a kövezetére ülve bánixxl- ták a. lassanként tovább terjedő tüzet. Végre feljött a nap. A rómaiak most a tűz eloltásán dolgoztak és utat csináltak a romokon keresztül, hogy azon támadást intézhessenek. Mikor «lkészültek, diadalkiáltással közeledtek a Titus személyes vezetése alatt és az asszonyok udvarába nyomultak. A zsidók mene kültek előle és a Nicanor kapujának a lépcsőjén a ház tetejére tohiltak, a hol Miriam az oszlophoz volt láncolva. De most senki sem ügyelt reá és valóban nem is igen volt idejük a meg- láncolt leánynyal törődni, a kiről nagyrésze azt sem tudta, hogy miért bűnhődik. Csak a falat védték jobbról és balról, de a magasba, a hol Miriam volt, egy sem mént fel, mert a tető párkánya nem volt elég magas arra, hogy az ellenség nyilzápota ellen védelmet nyújtson. A rómaiak látták öt, mert látta, a mint egy tiszt eg-y lovon ülő és vörös bársony köpenybe öltözött férfinak mutatta, hogy hol van. A lovas maga Titus volt. Egy katona reá lőtt és a nyíl az oszlopot érte a feje felett és lábaihoz esett. Titus észrevette és maga elé hivatta a katonát és mozdulatából látta, hogy haraggal beszél. Ez után nem lőttek reá többet, mert kiváncsiak voltak reá, miért volt a magános nö az oszlophoz láncolva és nem akartak neki ártani. Az augusztusi nap forrón sütött le a felhőtlen égből és a falak közé szorított ezernyi nép örömmel hxxzódott meg a falak árnyékában. De Miriam nem menekülhetett el a nap sugaraitól. Reggel és délután képes volt az oszlop keskeny árnyékában meghúzódni, de délen át nem adott az oszlop árnyékot a függélyesen aláesö napsugarak ellea és a borzasztó ói’ákon keresztül a napon kellett állania egy csepp viz nélkül, melylyel égető szomját enyhíthette volna. De kiállotta valahogy, mig végre eljött az estve és a levegő megenyhült. Az nap a rómaiak nem támadtak, sem a zsidók nem próbáltak kirohanni. Csak egy nehány könnyebb szerkezetű ostromgépet hoztak az asszonyok udvarára és ounan dobáltak XVIII. IZRAEL HALÁL KÜZDELME. \ ilágosodni kezdett, de a reggel nem hozott napfényt azt arra váró ezreknek. Az egész láthatár szürke ködbe volt burkolva, mely hömpölyögve látszott közeledni a tenger felöl és sós izü nedvességet hozott magával. Miriam Köszönettel fogadta a sós és nedves ködöt, mert ha a nap sütött volna egész nap, bajosan maradt volna életben. Már is nagyon gyönge volt, mert oly sokat kiállott és semmit sem evett és egyedüli itala az ég harmatja volt, de érezte, hogy inig a köd takarja a napot,, élete nem lesz veszélyben. Mások is örömmel fogadták a ködöt. A köd védelme alatt Kaleb megközelítette a kaput, és bár fel nem mehetett, mert a kapuk zárva voltak és örök vigyáztak reájuk, olyan ügyesen dobott fel a tetőre egy vászonba kötött börtörnlöt és azzal egy darab száraz keuyeret, hogy az csaknem egészen Miriam lábaihoz esett. A tömlőben vizes bor volt, a kenyér pedig bizony- nyára az utolsó darab volt, a mit vásáiolni, vagy ellopni képe» volt. Miriam letérdelt és kioldozta fogaival a csomagot összetartó köteléket és megette a kenyeret, újra köszönetét mondva Kalebnek az iránta tanúsított szívességért. A tömlőből azonban nem tudott inni, mert a kezei megvoltak kötve és nem tudta kioldani a tömlőt, sem pedig nem volt képes azt felemelni. Pedig igen nagy szüksége volt az italra, mert a harmat dacára is kinzó szomjúság gyötörte, aztán szerette volna a kezeit kiszabadítani, hogy a szúnyogok ellen is védelmezze magát. Hozzáfogott tehát, hogy kezeit kiszabadítsa. A márvány oszlop cifrázatát szegletes vasak tartották össze* és az egyik vas °gy kissé elállott az oszloptól és a széle recés élű volt. A mine reánézett Miriam, eszébe jutott, hogy a kezeit összetartó kötelet elvághatja vele. ha erősen hozzá dörzsöli. Háttal állott az oszlophoz és hozzáfogott, de csak kevesenként — b6I — — 195 — fialadhatott vele, mert a különös mozgás kifárasztotta és a kezeibe vágódó kötél fájdalmat okozott. A fájdalom kőnnvekie fakasztotta, de azért újra hozzáfogott. Újra estve lett, mielőtt a kötél engedett volna. A ködben a rómaiak is közelebb jöttek a kapuhoz, nem törődve a veszedelemmel és kérdezték tőle, hogy miért vau oda kötve. Latinul válaszolt, mert a .zsidók közül kevesen értették ezt a nyelvet és megmondta nekik, hogy azért, mert megmentet egy rómait a haláltól. Mielőtt újra kérdezhettek volna valamit, a falról reájuk repülő nyilak elűzték őket, de agy tetszett Mii'iauxnak, mintha az egyik jelentést tettvoluaaz egyik tisztnek, a ki erre parancsokat látszott osztogatni. A köd védelme alatt a zsidók ütközetre készültek. Csendesen gyűjtőitek össze vagy négyezer embert az Israel udvarán. Akkor hirtelen kinyitották a kapukat és azok közt a Nicanor kapuját is. A kürtök jelt adtak és egyszerre rohantak ki az asszonyok udvai’ára és mint a rombol x vihar a szalmaszálat, úgy hajtották ki maguk előtt a rómaiak előőrseit. De az előőrsök háta mögött álló gyalogság készen várta őket és paizsa- ikat összevetve vas fal gyanánt fogta fel a rohamot, mely a tengerparti sziklára ömlő hullámhoz hasonlóan csapódott vissza a nem várt ellenállástól. Háti’álni még sem akartak, hanem dühösen támadtak újra és sokat leöltek a rómaiak közül, mig végre maga Titus jött ellenük egy lovas osztály élén és hanyathomlok zavarta őket vissza. A rómaiak kardélre hányták a sebosüiteket és elfogottakat, de a kapuk ellen mag nem intéztek rohamot. Csak tisztek jöttek oly közel a falhoz, a mennyire biztosak voltak az ellenség nyilaitól és megadásra hívták fel a zsidókat, mert Titus megakarta kímélni a templomot és életüket. De a zsidók csak ganynyal feleltek és Miriam csodálkozott, hogy mi lelhette ezt a népet, hogy inkább a halált és pusztulást választja, mint a kegyelmet és békét. Aztán megemlékezett a múlt éjjeli különös álom látványokra és azokban feleleteket talált kérdéseire. Miután visszaverték a kétségbeesett kirohanást, a római tisztek több ezer embert állítottak munkába, hogy oltsák el a tüzet, mert Titus a zsidók válasza daczára is megakarta "kímélni
