Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-31 / 35. szám
De hogy ne lenetne, a mikor a magyarnak gyözedelmí napja van ? Mégis azt mondták Pereynek, hogy ezt a színházban elénekelni nem szabad. Templomba való zsoltár, nem színházba. Nohát énekeljük el a templomban. \ A ragyogó aj színház mellett tiz lépésnyire ott van a,z erdő. Sötét iharfák, komor tölgyek, vidám köntösű óriási ezüst nyálak, Némán és büszkén emelkednek az ég felé- istennek ragyogó napja a gyertyafény, szálfaderékból az oszlopok, sürü lomb a boltozat, rigóhang az orgona. \ an-e szebb templom a világon, mint az eleven őserdő ? Fölharsan a dal. Perey áll a néptömeg közepén. Mindenki rá néz. Kezével int s kezdi a dalt. Ezer férfi és nő komoly, lassú és édes hangja zeng össze, S a hang felszáll a lombokig s a lombokon túl a magas égig. S a hang elszáll messze a vizek fölött a végtelenbe s leszáll mélyre, a hazafiak érző szivébe. S mind oda gyűlnek az urak az ünneplő nép köré. A büszke nemesség, a vármegyék kormányzói, a nemzetnek nagyjai leveszik kalapjukat. Komor arczczal ott áll a költő is levett süveggel. A lombok nyilasán át egy sugár nyilall kopasz homlokára s fényből, ragyogásból tesz rá koszorút. Mindenki látja, csak ö maga nem érzi. A fenséges nő Szegedy Róza fehér csipkekendövei takarja el arczát. Minő érzés támadkat ejtben a szívben arra az együgyü dalra? A szent dal tovább zöng : Megsegitted magyar néped-, De föl is száll hozzád az égbe Buzgó hálánknak éneke ! Ott áll Megyery, a nagy művészek egyik legnagyobbika,. Az örökké vidám Megyery, a kj mikor később leszállt a holtak, közé. még a tollakat is kacagasra fakasztá. Hailja a szent dalt s im az erős, vidám, nagy lélek könnyekre fakad, oda lép— 102 — Komlossy Ferencznek, a színigazgatónak volt jó ötlete. Tartsunk nemzeti ünnei-et és szabad előadást julius 2 án a népnek s vasárnapon julius 3-án a nemességnek. Elfogadta a javaslatot a költ© s helyeselte azt az ifjú Deák Ferencz is. Legyen a nép az első. így lett. Hirt adtak a falvak népének s a nép szombaton délre' és délután odasereglett. Tisztes fekete ruhában a férfiak s tisztes fekete és barna ruhában az asszonyok, vidám színekben a lányok. Zászlót nem hoztak, zene őket nem kisérte, a lányok kezében virág, az asszonyok kezében zsoltáros könyv. Azt hitték : istentiszteletre jöttek. Együgyű kálvinista magyar ember virágot és zsoltárt visz magával, ha istenének színe elé akar járulni. Hiszen igazuk volt. Yolt egy oltár, a melyen már századok óta csakhanvadoz az áldozat tüze. A melyről töröknek, németnek, királynak, bakónak durva keze oly sokszor le akarta söpörni az utolsó ■szikrát is. S a melynek tüzét égő honfiszivek mégis mindig ébren tartották. Ngögtek, véreztek, viharzottak azok a szivek, de a szent tüzet elaludni nem engedték. A magyarok istenének oltára volt ez. Pereynek hívták azt a papot, a ki engem megkeresztelt. Azt se tudom, káplán volt-e vagy tanitó vagy már fiatal lelkész 1831-ben. Ö is odajött a maga népe élén. De szerkesztett egy ünnepi dalt s erre népét megtanította. A dal igy kezdődött: lm bejöttünk nagy örömmel A te szentséges hajlékodba Magyaroknak nagy istene !------Szentségtörés volt ez! Hitnek, vallásnak, istenfélelemnek megcsúfolása. Hisz [ez a magyar református egyháznak templomi éneke ! -Nagy részben a szöveg is, a dallama egészben. Hogy lehet ezt a szinház megnyitásakor énekelni ? — t>8 — A balatonfüredi állandó színház megnyitásának elhatározása. Hejh, ha a mai vármegyék úgy szivükön viselnék a nemzeti nyelvnek, miveltségnek és íelvirágozásnak ügyét» mini ott és akkor hetven év előtt ! Hejh, ha ti magyar költők, a kik mai napság éltek, dolgoztok, henyéltek és nyomorogtok, úgy megbecsülnétek, oly imádandó fenség gyanánt tisztelnétek a hazát, a magyarságot, az asszonyt, a nemzeti érzést, ámultak dicső emlékeit s a jövendőnek büszke reménységét, mint a hetven év előtti idők magyar költői! Nem mesélem el apróra a kisczelli gyűlés dolgait. A történetire foglalkozzék azokkal s ne a vidám elbeszélő. Nem is tartozik valamennyi most az én dolgomhoz. Csak annyit említek meg, hogy Kómlóssy Ferenc társulatával végleg megszervezték a ,,Dunántúli Színjátszó Társaságot“, meg is állapodtak vele a füredi színház ünnepélyes megnyitására s meg is határoztak számára a balatonfüredi nyári két hónapra ezerkétszáz forintnyi segélyt ezüstben. Tizenhat személyből állott akkor az igazgatóval és súgóval együtt. Köztük Megyery, Telepy, Lendvay, Hubenay, Vásárhelyi, Posgay és Kántoráé, Komlóesyné, Ejfalussyné & Balogh Nina. Különösen érdekes volt a ruhatár és kelléktár fölött való eszmecsere. A mire a szóbeli hagyomány emlékezik : fölemlítem Sisakokat, vérteket, kardokat, alabáidokat nem kell venni, azokra a pénzt nem kell pocsékolni; van a vármegyeházak padlásán és pincéiben elég rozsdás ktszség, elő kell szedni, ki kell tisztogatni s Füredre kell szállítani. A ruháKkal másként áll a dolog. Holmi német és spanyol rúnákat, gallérokat, bugyrokat, cipőket és harisnyákat a vármegyék nem adnak. Idegen gúnyára a nemesség nem adja pénzét. Effélére csak magánosok adhatnak pénzt vagy maguk a színigazgatók. Nemzeti magyar ruhát azonban kell szerezni. Őseink, hőseink, elődeink az ö igaz köntösükben lépjenek a színié. De milyen legyen az ősi ruha ? Kurta huszárdolmáuy mindenesetre kell, mert a huszárnak ott kell lenni a szinau Himes fehér atilla, s himzett Zrínyi szintén kell; nászok, lakodalmak, esküvök, királyi udvar e nélkül el nem lehetnek. Zöld és gránát kancamenték aranynya) és ezüsttel el nem maradhatnak. A király, a nádorispán, a zászlós urak, a dicső hadvezérek ilyen mentében mutatkozzanak. Kancamente ? E szón megakadt a kisczelli országgyűlés. Miért épen kancamente ? Milyen is az a kancamente ? Koltai Vidos József, akkor még javabeli férfiú, később alispánja és követe Vasnak, hozzá szól a kérdéshez., Ne csudásitsuk magunkat urak, nincs a magyarnak kancamentéje, ki nevet vele a világ ! A költő figyelmeztette Vidost, „tisztelt öcsém uramat“, hogy kell lenni kancamentének, mert a kolozsvári színjátszó társaság invertáriumában igy van beiktatva. De,ott volt Kocsi Sebestyén Gábor is, Vesíprémvár- megye követe, akiről mindenki tudta, hogy mindentudó. Ö nyomban világot gyújtott a kérdés fölött. — Igenis van kancamente, mivelhogy őseink sokféle és külön-különféle mentéket viseltek, a mint a bécsi képes krónikában s attól kezdve mindenféle pikturában, különösen pedig a koronázási rajzolatokban szemlélhető. A mostani huszármente valósággal a régi kurucmente, vagyis igazán szólva, a kurta mente. Régi eleink hosszú mentét viseltek, mely térdig ért. Az a mente pedig vagy ujjas volt, vagy ujjatlan s az ujjas mente vagy szűk ujju vagy sipujju volt. De az ujjatlan mente is kétféle volt, úgy mint palástos mente vagy a vállba vágott mentét szerették. Mert ha a mentének gránát színe volt, az ujjas dolmány pedig világos kék vagy gyöngyház szinü volt, akkor a vállba vágott nyíláson kívülálló kara szemlélőnek igazán ékes látványt nyújtott. Az ilyen mentének a neve kancamente. Különösen alkalmas volt ez háborúban hosszuidejü vonulások
