Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-07-16 / 29. szám
2 V ^ magasan lobogott. A különben is Tieves vérü Bercsényi kirántá kardját— s e kiáltással „haljanak inkább a gazok“ Rakovszky felé sújtott. Ezt tette Károlyi is. . . Rakovszky és Okolicsányi még kimenekülhettek, de Rakovszkyt kint a sátoron kivül megölték, Okolicsányit pedig törvény elé állították s halálra Ítélték. Turöczmegye pedig elvesztette önállóságát. E kellemetlen ügynek ilyen módon való elintézése után a tanácskozás ismét visszatért a rendes mederbe. Junius 13-án szóba került az ország viszonya az uralkodóházhoz. Maga a fejedelem ajánlotta, hogy az ország szakadjon el az uralkodó háztól. Ez Erdély elszakadása után csak természetes lépés volt, habár nem volt is eszélyes és politikus. Hiszen maga Vetési a fejedelem francziaországi követe figyelmezteti a fejedelmet arra, hogy a franczia király csak komédiát üz vele, de teljesíteni eszeágában sincs. E segély nélkül pedig képtelenség volt az ország függetlenségét biztosítani még arra az esetre is, ha a szövetséges rendek győznek. Az indítvány azonban fel volt vetve s Bercsényi melegen pártfogolta ezt s beszédjét e jelszóval végzé: ,,eb ura fakó!“ Ezt az egész gyűlés ismételte s e percztöl fogva József, t nem ismerték el királynak törvényt hoztak, amelyben kimondották, bogy Magyarország elszakad a Habsburg háztól s elrendelték,hogy a ki két hónap alatt ehhez a határozathoz nem csatlakozik, jószágát fogja veszíteni. A királyválasztást a kővetkező országgyűlésre halasz tótták s addig is Rákóczira ruházták a fejedelmi hatalmat. A tanácskozások június hó 22-én záródtak be... Az ónodi országgyűlésnek legfontosabb végzése a Habsburg-háztól való elszakadás, azonban csak papíron maradt... Hiába próbálta Rákóczi megnyerni Miksa Emánuel bajor választó-fejedelmet, az kijelenté, hogy kalandokba nem bocsátkozhatik. Majd Ágost lengyel királynak ajánlotta fel a koronát, de Ágost nemcsak hogy nem fogadta el ezt az ajánlatot, hanem Becsben be is jelentette . Rákóczinak meg Nagy§Pter orosz czár ajánlotta fel a lengyel koronát s ö dacára annak, hogy e koronát akkor a svédek által védett Leszczinszki Szaniszló viselte, mégis elfogadta a czái ajánlatát s Nedeczky Sándor mint Rákóczi követe szept. 4-én szerződést kötött a czárral a lengyel korona elfogadása iránt. Hiába voltak a lengyel urak is ellene a Rákóczi lengyel királyságának, Bercsényi csak sürgette, hogy ez a terv megvalósuljon. A külpolitika szeszélyes fordulatai azonban lehetetlenné tették azt, hogy akár az ónodi gyűlés határozata, akár a Rákóczi lengyel királysága megvalósuljon. Az udvar mikor látta, hogy a politikai helyzet alakulása javára szolgál, erősebben lépett fel. Rabutin Erdélyben győzedelmeskedett. Magyarországon is többször aratott győzelmet a labbanc-sereg. Az udvar még XI. Kelemen pápa befolyását is felhasználta arra, hogy a papságot elvonja a felkeléstől, de végre is belátta, hogy ha a magyar nemességet megakarja nyerni, szükség van arra, hogy országgyűlés tartassék. Ez meg is történt Pozsonyban 1708 február 29-én. Erre ,,a farsangi mulatságra“ a kurucok is megkivattak, de ezek nem jelentek meg. Ez az országgyűlés azonban nem lett volna káro3 hatású a kurueokra, de annál inkább az volt. hogy kitört a vezérek között a viszály, a katonák között az elégedetlenség s a trencsóni vereség után hamarosan hanyatlott a kurucoknak egykor fénylő csillaga. Békéről beszélt mindenki. Sőt Rákóczi maga is követség által kérette fel a londoni és hágai udvarokat, hogy a béke érdekében pártfogolják őket a bécsi udvarnál. De az udvar nem engedett s Rákóczi és kurucíii elzenghették: „Régi időm elmúlt, Most másképen fordult, Szomorú az én sorsom. . .“ (Folyt, köv.) Vasárnapi iskola. 1. Ének XXIII zsoltár. 2. Imák, mint említve volt 3. Olvasandó I Sámuel XII: 13-25. Sámuel tehát talált királyt Izráelnek. Saul volt ez, az erős, hatalmas termetű Saul, a ki egy fejjel magasabb volt minden földijénél. Sámuel bemutatja az uj királyt a népnek, de egyszersmind kijelenti azt is, hogy nem a király fogja őket védelmezni és megtartani, hanem a Jehova, az Isten. „Hogyha féltitek az urat és engedelmesek lesztek az ö szavának, mind ti, mind a ti királyotok, megmaradtok. A király bármilyen hatalommal legyen is felruházva. csak ember. Szenvedésnek halálnak van’alá vetve, mint más gyarló földi emberek. Csak az Isten az, a ki megszabadithet minden veszedelemtől. A király csak egy fü szálat sem teremthet, s annál kevésbbé oltalmazhat, vagy tarthat meg valakit az Isten segítő kegyelme nélkül. Ereje és hatalma, koronájának a legszebb gyöngye mindenkor az Istennek félelme leszen. Sámuel mikor be muta tta Sault, visszavonult a köz élet terér31, öreg ember volt már. Tiszteletben, becsületben összült meg, a nép atyjaként szerette, de még is újabb erőre vágyott, újabb módokat keresett, hogy közelítsen a cél felé, a mi Izráelnek osztály részül jutott. Mielőtt azonban Sámuel vissza volna, még megakarta mutatni, hogy minő nagy dolgokat hajthatnak végre azok, a kik az Istenbe vetik minden bizodalmukat és reménysé güket. Szárazság volt, a hőség iszonyatos. De ilyen időre volt szüksége az akkor földművelésből élő zsidóságnak. Aratás volt, aratás idején pedig a föld mi velő szép, meleg nyári napot kíván. Sámuel esőért könyörgött, s a nép mikor hallotta a meny dörgés szavát, megrémült s kezdette hinni, hogy a király nem lesz alkal más arra, hogy elhárítsa felőlük az Istennek haragját. Valóban semmi féle földi hatalmasság nem képes minket megszabadítania csapásoktól, veszedelmektől, a szenvedésektől, csak az ima, a buzgó könyörgés az urnák félelme segít arra, hogy nyugodt szívvel és lélekkel viseljük el a fájdalmak a próbák nehéz keresztjét is. Ne kövessük azért a világi bálványokat. Ne boruljunk le a bálvány oltárok előtt, sőt inkább féljük az urat és szolgáljunk neki igazságban, mert ö a rai őriző pásztorunk. k.) Mit kíván Sámuel a néptől, mikor bemutatta nekik Sault az uj királyt? f.) Azt, hogy az urat féljék és szol gálják továbbra is. k.) Mit csinált Sámuel, mikor a nép el fogadta királynak Sault? f.) Vissza vonult, de kijeletette, hogy népéért imádkozni fog. k.) Megszabadíthat-e minket valaki a szenvedéstől, a nyomorúságtól? f.) Senki más csak az Isten, k.) Mi hát a mi kötelességünk is? f.) Az, hogy az Istent féljük, s neki szolgáljunk lélekben és igazságban. Sámuel búcsúszavai. I. Sám. 12. r. 13—25 v. „Csak féljétek az Urat és szolgáljatok neki hűségesen teljes szivetekből.“ (24. v.) Az előző elmélkedéshez az ammonitákon nyert diadal — Saul vezérlete alatt — a nép összegyülekezése (Ligáiba s a királyválasztás szentesítése képezik az összekötő kapcsot. Ezután megszűnt a Sámuel bírói hatalma: „ime a király előttetek jár, én pedig megvénhedtem és megöszültem. “ (2. v.) A nép együttlételét felhasználja arra, hogy elbúcsúzzék tőlük. Ebben Mózes és Józsué példáját követte, a Józsué nyomdokain jár, mert kimutatja az Ur kezét a héber nép egész történetében s erre alapítja intéseit, hogy a múlt tapasztalataiból merítsenek engedelmességet a jelenben s reményijének a jövendőre. Hivatkozik a saját bíráskodása idejére, ha vájjon kitol fogadott el ajándékot, vagy ki ellen ho-TARCA. A Bukros igazsága. Irta: arg-ixa Sándor. A városházán egyedül van a jegylö. A zaz, hogy nem is városháza ez, csak községháza, de már a mi falunk lakói igy szeretik említeni s nagy büszkeségük, ha azt mondhatják nagy nyomatékossággal a köhajitásnyira levő szomszéd falu lakosainak: —No, mi újság van a kentek falujában? Vagya vitatkozás hevében: —Ejh! mit értenek ehez kendtek, hiszen kendtek csak falusiak! No, de szó ide, szó oda, van ám alapja is az ö büszkeségüknek. Hiába kérdik csúfságból tőlünk: —Hol van ebbe’ a faluba’ a városháza? Mert lám, ott a pecsét! rajta áll, hogy,,N. Sáros M. Város Pecsétje, 1859. “ Hát most már akármit-mond is az uj törvény, meg ha oda írják is a mutató táblára, hogy „Nagyközség“, az nem sokat számit, mert a pecsét a régibb, ami meg régibb, az az igazság, igy hát mégis csak a „Város“ helyesebben ,,Váras ' az igazi név és igy a városháza sem községháza, hanem valóságos városháza. Tehát a városházán egyedül van a jegyző és munka közben el-eláldja a közigazgatás egyszerűségének nemes intézményét: munkájából azonban erélyes kopogás riasztja fel, mire ö hirtelen felugrik (alkalmasint a hivatalvizsgálat juthatott eszébe!) s szelíd hangon kiáltja. —Szabad! Az ajtó feltárul s belép rajta egy alak. Jólmondom: alak. Bár a nap jól fennjár az égen s világos van: de nem lehet felismerni a belépőt, mert kormos az ábrázata. Kormos bizony homlokától kezdve az áliáig, s a feketeségtől csillogó képéből alig-alig látszik egyéb szeme fehérjénél. No meg az orra hegye is fehérük s ez a kőt fehér pont ugyancsak kirí a sötétségből. Először jobbra lép, majd balra, azután beteszi az ajtót smeg fordul. Sipkáját ledobja a padlóra. Nagyot húz a hajszán, bokáját össze üti s mindenképen katonásan akar állani. De ez a szán déka nem igen sikerül. És belekezd a szóba: —’Csés jó napot kivánok tekintetes jegyző uramnak! Jó egészségükre váljék a beszélgetés! De körültekintett és látván, hogy a jegyző egyedül van, igy folytatja. —Jaj, hát nincs itt a bíró ur? A jegyző egy darabig csak néz... néz.. vajh’ ki lehet ez a fekete alak? Cigány-e, vagy szerecsen? Hiszen az ö közigazgatásának áldásait élvező alanyok a kaukázusi fajhoz tartoznak s fehér arcuak. V égre aztán ki ül arcára a fölismerés okozta elégedettség s derült mosolylyal válaszol: —Adjon Isten, Bukros! No, mi baj hozta kendet ide? A jegyző eltalálta a befeketített ember kilétét, mert az csakugyan a Bukros. Még pedig a nem italos Bük rosok közül való! Ami a kormos ember állapotára nézve enyhítő körülményül szolgál. Mer van ám külömbség az italos és a nem italos Bokrosok közt. Az ugyanis, hogy az italosok minden áldott napon ré szegek, a nem italosok pedig vasárnap, vagy még egyszer hetenként. No, az itt álló bokrosnak is ma van az ö „még egyszer hetenként”-je, miért is a szesz, jobban mandva „fu túsz’ ’ miatt nem korlátlan ura érzékei nek és akaratának. — No, mi a baj, Bukros? — Nagy bajom van nekem, tekintetes uram! Olyan nagy, hogy azon tán még ö felsége sem segíthet! — Ugyan? — Az ám! Csúffá vagyok téve. Csúffá az egész nép előtt. Hisz látja, tekintetes uram! — Nem látok én semmit, Bukros! Hát mi az a nagy csúfság? Mondja el! — Hát, kérem alássan, bekormoztak. ügy volt az, hogy kumprit ütetni indutam, oszt ah ogy itt mék a,, Fösö ‘ ‘ előtt, hát beszólit szép szóval a vendéglős, a Fönt ur, hogy gyüjjön be, Bukros! Bemék, hát aszondja, hogy segítsek egy hordói leguritania pincébe. Má’ mé’ ne segítettem vóna? Ráér az a knmpri, várhat, mondok. No, hát aztán leeresztettük a hordót a Dora sógorral, meg a henteslegén ynyel, megkövetem alássan tisztes személyit, pálinka vét benne, má’, mint a hordóba. Osztán, hogy gyüvök föl a setitbe a pincéből, hát eccer valami végigcsuszik a képemen; zsíros is vót, füstös is vót, ejnye, mondok, mi lehetett-e? Mikoi fölirtem, nagy nevetve niznek rám az emberek. Mondok: mit niztek, nem láttatok még embert? De csak tovább nevettek; végtére aszonygya a Szöllösi, a pajtyim, akinek tavaly égett le a háza. Be vót aszekurálva, de hát azért. . . — Hát aszonygya a pajtyim, hogy hunnan lett kormos az ábrázatom? Mondok, nem vagyok én kormos, nem jártam kürtőbe, meg is mosakodtam máma. De hogy osztán tyükört tettek a kezembe, hát láttam, hogy fekete vagyok. Mingyá’ menj tem vissza a pincébe, hogy megfoghassam azt, aki rácsuszott a képemre. Ott is vót a gádor alján a leginy. —Minő legény? Hát aki a Fönt urnái sertéseket szokott ölni. Megfogtam, hogyföviszem, de még neki állt följebb, oszt, hogy huzokodtunk, még a dományomat is ehasitotta. Ehun van ni!__ Hát azé’ gyüttem most tekintetes uramhoz, hogy hivassa ide a leginyt oszt vágasson rá vagy húszat! Mert meg is csúfolt, meg is botránkoztatott, be is kormozott, a dómányt is elhasitotta, ez ugyan nem vóna nagy baj, mer’ befótozza az asszony, meg mostmá’ kumprit se mehetek ütetni. —Hát Bukros mondja meg először azt, mennyit ivott ma? —Semmit, kérem alássan. —No, de mégis? —Hát nem tagadom, valami keve set megittunk a Dora sógorval. Én tán a harmadikat parancsótam, ö meg a......... —Literes üvegek voltak? t.’. d,tok
