Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-29 / 5. szám
■HM " / , j HAZAI HÍREK. Országgyűlési tudósítások. A képviselöház, mint jeleztük, a karácsonyi szünet után jan. 9 én tartotta első gyűlését. A gyűlésen sokan jelentek meg, mert mindenki ér deklödéssel várta, hogy Széli Kálmán mit fog felelni a Kossuth Ferenc interpellációjára. De Széli nem felelt semmi érdemlegeset. A titkolódzást erős szemrehányó kifejező sekkel fogadta as ellenzék. Kijelentette azonban a miniszterelnök azt, hogy akkor fog nyilatkozni, a mikor a szerződés irásbelileg is elkészül s ha azok már alá lesznek Írva. A miniszterelnök azt is kifejtette, hogy ez a javaslat csak akkor lesz törvénynyé nálunk, ha az osztrák képviselöház is elfogadja azt s ha ez egy vagy más okból nem történnék meg, úgy az önálló berendezkedés következik. A miniszterelnök felszólalása után azonnal megkezdették a bevándorlási törvényjavaslat tárgyalását, a melyhez Buzáth Ferenc és Solvmos sy Ödön báró szólaltak fel. Jan. Idén folytatták a javaslat tárgyalását. Legelőször a 9-ikéröl elmaradt Yi sontai Soma szólalt fel, majd Uray Imre és Zboray Miklós szólaltak fel, a kiknek Széli Kálmán felelt. A tárgyalás nagyon is antiszemita jellegű. Az ülés végén Csávolszky Lajos in terpellált a Lamsdorff orosz kül ügy miniszter útját illetőleg. Íz lSAS-iki ix. törvényeik végrehajtása. Ez a törvény az, a mely a protestáns felekezetek fentartásátbiztosítja. IJjabb időben erősen követelik a magyarországi protestánsok ennek a törvénycikknek a végrehajtását. Szükség is van reá, hogy legalább «érni részben a protestánsok is sütkérezzenek a mindenható állam kegyeiben. A nép szinte össze roskad a »agy teher alatt. Egyháziasságát, vallásos buzgóságát sok esetben lehűtik a magas egyházi adók. Ezért, ha a törvénycikk nem volna is megvalósítható a betű szerént való értelemben: a protestáns egyházak államsegélyét mindenesetre fel kell e raelni és pedig abból a célból, hogy a nép egyházi adó terhein könnyítve legyen. Valószínű, hogy ez meg is fog történni. Állítólag maga gróf Apponyi Albert is a mellett van, hogy e törvény végrehajtása csak idő kérdése legyen. Adja Isten, hogy a magyarországi protestánsok minél előbb élvezhessék e törvény áldásait. Az apa szive. ■ Pár héttel ezelőtt olvashatta mindenki, egy fiatal szerelmes-pár szomorú tragédiáját. Ujj Sándor községi segéd jegyző és Székely Margit tanítónő együtt haltak meg, ön gyilkosokká lettek, mert falujok katolikus papja undorító rágalmakat terjesztett a leányról, a kinek gyönge szive összetört, s jegyesével együtt elemésifteíte magát. A szomorú eset megkönvezett hőseinek sírja még friss, s drámájuknak máris folytatása akadt, mely ép oly megindító, mint az előzmény. A bodrogmenti Ladmóczról jelentik. A helység református lelkésze: Ujj István meghalt. A lelkész apja volt a koporsóba menekült segéd jegyzőnek; a tiu megdob bentö vége, nagy és mély sebet ejtett az apai szivén. A szerelmes pár temetése után a nagy izgalom ágyba döntötte, betegeskedni kezdett, s daczára duzzadó életerejének, — most meghalt. Elmúlása nemcsak Ladmócon, hanem egész Zemplénmegyében óriási részvétet keltett, s mindenki az apa és fiú sírba szállásának kapcsolatáról beszél. A temetés már meg is tör-F . tént, nagy részvét mellett: ezren és ezren kisérték ki a koporsót az utolsó útra. Negyvennyolczas honvéd halála Svédországban. A messze Északon, Malmőben, meghalt a minap Krook Frigyes Tamás, egykori bátor karczosa a negyvennyolcas szabadságharcznak. Krook a szabadságharc/, elején mint vándorló szijgyártólegény került Magyarországba és a márciusi napok eseményei annyira fellelkesitették, hogy beállott a magyar honvédő seredbe. Bárha idegen nemzet íia volt, hűségesen harcolt csatáról csatára a magyar seregben, mígnem egy golyó-és egy kardseb következtében, kórházba került. Újból talpra állván, vissza akart' térni csapatához, de útközben ellenséges kézbe kerülve, kiutasították Magyarországból. Életét Malmőben töltötte ezután. Krooknak számos értékes, szabadságharci relikviát köszönhet a kolozsvári Ereklyemuzeum. A bicsak. Battonyáiól kacagtató eset hírét veszszük. Parlati János többször bűntett odavaló ' csavargó Marines Jakab kucséber lakásán az ablakon keresztül betörést követett el. Épen a ruhanemüeket dobálta ki az ablakon, amikor a rendőrök arra jártak s észrevették a betörést. Bekiáltottak az ablakon, hogy azonnal jöjjön ki a tolvaj. A ravasz Parlati erre előszedte bicskáját, kinyitotta és becsattantotta. Ezt többször ismétel get ve, mintha pisztoly kakasát csattantaná, kikiáltotta az ablakon,hogy “mindenkit lelő, aki közelébe jön.” A csel bevált, a rendőrök, a kikben a bátorság nem nagyon dühöngött, csendőrökért futottak, de mire azokkal együtt visszatértek, a betörő már elmenekült. Másnap egy levelezőlapon tudatta a rendőrséggel, hogy a bicskájával futtatta meg őket. Feltaláló szinész. A Csige Lajos vidéke szinész érdé kés dolgot talált fel: zajtalanul gördülő redőnyt. Találmányát bemutatta a főváros tanácsának, amely tudvalevőleg már harmadéve elrendelte a zajtalanul gördülő üzleti redő nyök használatát. Csige a tanács végzésére találmányát ki állította a Központi városháza Károly-köruti részén. • ___\_____,____ A régi országháza. A Sándor uicai képviselöház épüle tét a főváros, amely a telek tulajdona, ingyen kapja meg. Az átadásra kiküldött bizottság a tárgyalások folyamán megállapította, hogy az épület 748 öles telkét, amelynek 174.000 korona az értéke, s törvényhozás 1865 óta ingyen használja. Magának az épületnek 95.000 korona az értéke, s mai állapotában semmire sem használható. A fővárosnál most azon törik a fejüket, mire használják a nyugalomba heyezett képviselöházat. Eddig négy javaslat van rá: oda adják a fö városi múzeumnak és könvtárnak, nagy népkönyvtárrá alakítsák át, nyilvános olvasótermekkel s végül Beöthy László szinliázépitési ajánata. Petroné elitélve. Az elmúlt év Julius .1-én Budapesten ■émes gyilkosság történt. Petro Gyuláné nézőit eerv Erdei nevű ékszerészt s aztán larabokra vagdalva elszállította a háztól. \ rendőrség a gonosz tettet hamar felfelezte s Petronét vád alá helyezte. Ebben i borzalmas ügyben a napokban volt az iskűdtszéki tárgyalás, a mikor is Petronét srős felindulásban elkövetett szándékos smberölés bűntettében mondották ki bűlösnek s ezért hat évi börtönre Ítélték. A nróság elnöke Zsitvay Leo volt. Az enyhe voltak s ezek révén pár óra múltán as» egész városka lakossága megtudta. A*« agyonbosszantott asszonyok azonban m&a; máskép is megbűnhödtek a pletykáért, üfc, mezítlábas séta közben annyira átáztak.. , hogy most ágyban fekvő betegek. Ítélet jogász körökben nagy feltűnést keltett. Nyolc (under a Tiszába fűlt. Szolnokról iják: Rákóci-falva községből többen el akartak menni a tószegi heti vásárra, a mely községbe csak a Tiszán át lehet jutni: A Tisza zajlott, a vásárra menők Szanda-puszta alatt mégis csónakra, ül tek. Többen visszariadtak zajló víztől; de egy csónakon mégis beevezett a vízbe nyolc ember. A csónak mindig nagyobb küzdelemmel tudott csak előbbre jutni. Egyszerre egy óriás jégtábla elé kerültek. Az erőfeszítésben a csónak félrebilent, s a bentülö nyolc ember a viz alá merült s mielőtt a viz színére juthattak volna, a nagy jégtábla le nyomta őket. A szerencsétlenségnek a parton maradt rákócifalvaiak szemtanúi voltak, de a vi/ beesettek megmentésére mit sem tehettek. A branyiszkói hősök sírja. A szepesváraljai temetőben jeltelen sir alatt nyugoszsza örök álmát a branyiszkói dicső csatában el esett huszonnégy honvéd. A kegyelet ugyan évről- évre nagy számban csoportosítja a sir körül SzepesváraÍjának és környékének hazafias közönségét, de nem áll módjában á sirt méltó oszloppal feldíszíteni. Dr. Szilvássy Andor szepesváraljai polgármester most gyűjtés utján akarja meteremteni az emlékoszlop költségeit. Az adományokat/ címére vagy az Iglón megjelenő “Szepesi Lapok” szerkesztőségének kell küldeni. Elrabolt váltók. Őrmező községben álarcos rablók törtek be a pénzkölcsönzéssel foglalkozó Herschkovitcs Fülöphöz s a házbelieket megkötözve, a pénzszekrényböl elvittek 170.000 korona értékű váltót. Alig van a környéken ember, a ki Herschkovicsnak kis-sebb-nagyobb összeggel ne tartoznék, A rablók ezekről a tartozásokról szóló váltókat s jegyzék könyveket el- 1 vitték. 4 pénzszekrényben nagy j menynyiségii pénz és érték volt, de ja rablók semmihez sem nyúltak. Lelkészválasztások. A h. -sámosni ev. ref. lelkészi állás ra tizenöt pályázó közül, egyhan| gulag Diószegiig Mihály, gyantái i lelkészt választották meg. — Az abaujvár-pányoki gyülekezet Biró János szesztai lelkészt választotta meg néhai Kiss J^ajos utódjául, harmincöt szótöbbséggel. — A szesztakomáróci egyház hivő pedig Baksy István miskolci segédlelkészt hívták meg egy hangulag. — A borsod-báufalvai evang. református gyülekezet, halálozás által megüresedett lelkészi állomását, folyó hónap 11 ikén töltötte be. A hívek egyhangú bizalma tiszt. Horváth János, sajóivánkai lelkész urra esett. A pletyka bünhödése. Egy pestmegyei kis városban jól mulatnak most az emberek két pletykázó aszszony következő esetén. A kútra ment a két asszony és a mint az már ilyenkor szokás, megállották, hogy meghányják vessék a falu dolgait. Közben szó esett egy közös szomszédasszonyról. Természetes, hogy alig fogytak ki a pletykából, sőt mindegvi kük annyira belemelegedett, hogy több mint egy óra hosszat állottak a kút mellett. Vénre mao-uk is meffeléffelték a sok O O no jót és menni szándékoztak. De nem lehetett. Az erős hidegben a kutból merítés közben kifolyt viz annyifa odafagyasztotta a két pletykázó azszony cipőjét, hogy meg sem bírtak mozdulni. Végre is úgy segítettek magukon, hogy kihúzva lábaikat az odafagyott cipőkből, mezitláb voltak kénytelenek hazamenni és ismét baltával vissza térni, hogy kiverjék a jégből lábbélieket. Ennek a műtétnek többen a szemtanúi 3n.Irelr_. —Bécsböl jelentik, hogy Széli Káli mán a kiegyezés körül tanúsítót® , nagy fáradságáért grófi rangra emeltetik, Körber pedig csak királyi kése., iratot kap elismerésül. —-Ferenc Ferdinand trónörökös Lob imái fényes vadászatot rendezeti: a hol egymaga 238 vadkacsát lőtt. —Bécsben jan. 8 áu volt az udvaria bál. A király alig egy óráig maradUc a táncteremben. Hosszabb ideig; Széli Kálmánnal beszélgetett. —A Nessi ügy még ma sincs befejezve. Jan. 8-án kellett volna a dais - dárpárancsnokságnak ebben a kérdésben döntenie, de Nessi uj tanra— kát jelentvén be, a határozathozatsstJ& későbbre halasztatott. — Könnendy Albert, a 46 ik gya^ logezred káplárja, Szegeden öng.yí?_. kossági kísérletet követett el. Kát«*naszabaditási manipulációkkal fog;lalkozott, s feljelentéstől félt. Ezdirt-, emelt fegyvert önmaga ellen. —Weber Tamás magyar nyoma dászsegéd egy alkalommal Lausen* neben, a hol jelenleg tartózkodik», saját élete kockáztatásával niegnae®— tette Liebech Anna grófnő életét. Ak. grófnő szerelmes lett a csinos um.gyar fiúba s pár nappal ezelőtt a - retemből esküvő lett. —Jakó községben a na pokban-feL— törték Samrik György postamesterlakását s elloptak onnan mintegy 4>. ezer forintot. A csendőrök a föbünö- - söket elfogták. —Börzsöny községben egy Ri&fcó. Anna nevű leány miatt nagy vereke dés támadt, a melyben két legén»»?' maradt a csatatéren. A résztvevőké*« elfogták. —Magyarországon az importált ci:-/ • garettára magas adót vetnek. Igazságos dolog, hogy a ki magya®* gyártmánynyal nem elégszik meg ..-, az fizessen az élvezetért busás ul. —Kokad község bírája egy rosse tréfának esett áldozatául. Az eléje» tett okmányokat olvasatlanul szöktek aláírni. így irt alá egy hat ezer ke»— ronás nyugtát is, a mely még nesjsi volt kifizetve. Majd ráijesztettek smi tréfa csinálok, hogy jön a szolgabiro. s mikor a számadást összeállították», akkor persze hatezer korona hiáoryr mutatkozott. A bíró megijedt, szív — szélhüdést kapott és meghalt. A gonosz tréfa elkövetőit pedig elfogták .. Megérdemlik. * , — A képviselöház jan. 14-iki ülésén törvényerőre emelték a határrendőrségnő $ szóló törvényjavaslatot; a másik pedig; tu vitás tengerszemről - szóló törvényjavas&n*. volt, a melyet elfogadtak. Az ülés végóiii Szederkényi Nándor a krajcáros újságukban interpellált. Úgy látszik, ellensége? i*— zeknek az olcsó lapoknak. POLKE FERENC és FIA temetés rendezők. 2-13,—1S7. az alsó Ilid. mellett:, IBrid-g-eport, Cer.n. Elvégeznek balzsamozást és temetést, y—; olcsón. Kocsikat kikölcsönöznek mindem ^ alkalomra. Ugyanebben az üzletben kap- JK- ható mindenféle kályha, gezelin kályha, a*“ petróleum kályha, továbbá más vasár»,, f viaszk vászon, kárpet. Heti lefizetésre 5» l eladunk. A kinek éjszaka sürgős rendéléi- ;| se van, felkereshet lakásunkon, Pembroke-; st. (Hamilton és Hallem utcák közt.) Télé- 1 fon. ! ____