Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-28 / 9. szám
3 hogy a vágott seb áldásától csepegjen; kifeszitett vitorlámnak feküdjék neki a szél, hogy a tengerek túlpartjait látogathassam meg. És a paradicsomból kiűzött, elhagyatott, gyönge ember meghódította a nagy természetet, szolgálatába szegőd- teté annak minden erőit. De nemcsak a természetet hódította meg, hanem a munka nemesitőleg hatott szellemi életére is s szellemi alkotásokra is képesítve lesz. Uj alakot nyer a család és társadalom, megszentelődik valláserkölcsi élete. Szellemi fejlődésére a munka nemesitőleg hatott. A létért folytatott küzdelemben, szellemét is mivelni kellett, mert okos elme könnyebben bir a durva természettel. Ismerete már nemcsak a mából áll, hanem képes a nap eseményeit is megörökíteni. Jeleket talál fel, melyekkel gondolatait kifejezi s az utókor számára megőrzi. Megfigyeli a természet tüneményeit s azokat okszerűen hasznára fordítja. Delejtüvel méri az Óceán útját, gondolatát villámszárnyon röpíti, a gőz feszitő grejét gépeire használja. ' - Utazók azt ^mondják, hogy a legsötétebb Afrikában még ma is vannak emberek, kiknek értelme nem áll fönnebb, mint müveit népek közt a játszani tanuló gyermeké. A társadalmi munka s az értelmi fejlődés utján kívül eső emez emberekhez a mivelődés el nem juthatván, ezek még az emberiség gyermekkorát élik, mintha annyi ezer esztendő csak átrepült volna fejők felett. Igen, mert hiányzott nálok a munka és verseny nemesitő hatása s igy, mint az álló viz elveszti izét, szinét, őket is a tespedés ölte meg. A munka nemesítő hatása az értelemre kétségtelen, bizony igen sokféle koszorúra méltó a munka. Zárjunk be egy újszülöttet egy magános kamarába, távol tartva minden jótékony ráhatástól; adjunk neki kényelmet, de ne engedjük dolgozni, szellemét s erejét kifejteni: megfogjuk látni, hogy ma is hova marad el müveit emberiség nem müveit gyermeke! Test és lélek ikertestvérek: együtt izmosodnak, Ugyancsak a munka alakította át és nemesítette meg a családi és társadalmi életet is. Kezdetben az önkény és ököljog voltak az irányadók, a családban és társadalomban egyiránt; mig a fejlődő szellem felépité a jog, kötelesség és szeretet aranyhidját a családtagok és állampolgárok közt. Amaz ázsiai állapotok, hol a család szentsége még ismeretlen, hol az egyik rabszolgája a másiknak és nem segítő élettársa; a vagy az a társadalom, a hol erőszak és jogtalanság uralkodik az erény felett; kol nincs, a ki megvédje a védtelent; ismeretlen az irgalom és szeretet érzése s féktelen tömeg felett a gőg és erőszak az ur: ez nem igazi, ez nem emberi képe a családnak és társadalomnak, A valódi társadalomban, mint láncszem a láncszemben, szükségképen beillik minden egyes a nagy gépezetbe, dog és igazság trónol az egész felett, nem pedig az önzés és durva erőszak. Az egyes nemzetek versenyharcában kétszerezett a tett erő. Korunk nagy lépésekkel halad célja felé, a jog és egyenlőség zászlója alatt s a mely nemzet nem fejt ki elég igyekezetei, összecsap feje fölött az ár, úgy hogy csak emlékein marad meg csupán. Egy nagy mühelylyé változott a föld, melynek boltozata az ég, munkásai a milliókaru nép. Mindent áldoz nincs kedved, ne menjünk s bizony otthon maradt volna Jóska uríi. Hanem nemzetes asszonyom csak sürgött-forgott s mi korára a kocsit elkészítette az útra nemzetes uram, mert hogy mennyi indebindéje van egy útra készülő kocsinak, csak ő tudja, elkészült ám az utravalóval ő is. Egy nagy szütyő telirakva almával, körtével, lekváros kiflivel, meg finom zsírban sült súlyommal. A másik meg pirosra pirult rucával, csirkével, ami mind nem megvetendő étel egy kon- viktusba készülő diákgyereknek. Na aztán meg az a szeretet, a mivel útra eresztette nemzetes asszonyom a fiát. Az a sirás—rivás, hogy ő már mikor látja megint azt, az a keserves nézés, hogy ő már mindig egyedül lesz ezután. De erős volt, meg tudta tartóztatni magát, visszatartotta a föltolakodó könnyeket. Bucsuzásná! sem sirt, nem jajgatott, csak megölelte Jóskát és csókolgatta sokáig, hanem azért szeretetének központosítása az a hátbaverés volt, a mivel a csókokután megtisztelte a Jóska gyereket, de a mit Jóska bizonyára szívesen elengedett volna. Aztán megindult a szekér, de olyan busán, olyan szomorúan. A házak is olyan bánatosan integettek Jóska felé. Hát elmégy, csakugyan elmégy? Itt hagysz bennünket, maMit, hogy megsüvegeli? Meg ám. De még a gróf ur ispánja is szerencséjének tarthatja, ha majd a fiam kezet fog vele. Ugy-e Jóska! Aztán meg a lányok hogy bontóinak majd utána. Az a hires Kerekesné készítheti már előre lányának a selyemvi- ganót, mert az én fiam meg se látja más ruhában. De igy se kell ám majd neki feleségének, nem ám. Az én fiam úri kisasszonyt vesz el, akinek az apja nagy ur, prókátor, doktor, vagy éppen vicispán. Bizony az én menyemnek nagy famíliából kell születnie, akit még kend is megsüvegel, aztán kezet csókol neki nagy alázattal, azt mondván, hogy aszondja: kisz ti hand. — De úgy ám. Hát arról most már szó se legyen, hogy Pista itt marad parasztnak, de ne ám. Hanem kocsit, lovat s aztán be azzal a gyerekkel — diáknak. , Hát mit tehetett volna egyebet nemzetes Komendát lírám; a szürkét, meg a pejkót bizony csak ki kellett vezetni az istállóból s aztán szépen fölkantározni, fölhámistrángoz- ni. Jóska gyerek is ott alkalmatlankodott minduntalan, de olyan szomorú volt, hogy nagyon. Mndegyre az apját nézte, mintha valamit akart volna tőle kérni. No bizony nem sok kellett volna neki, csak azt mondta volna az apja, hát ha
