Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-19 / 51. szám
6 4. Valóban a magyar nemzet történetének egyik legfényesebb lapjait képezik azok, a melyeken Kossuth Lajos nevével összefüggésben levő események van- nuk feljegyezve az utódok számára, a melyeket ha olvas, vagy hall az ember, szivében éled a honszerelem tüze s a szemekben a lelkesedés tüze csillog. Az isteni szikra már 7 éve, hogy elhagyá az idők viharaival da coló, sokat szenvedett porhüvelyt, s a nemzet prófétájának hamvai immár ott nyugosznak, ott porladoz- nak a tőlünk messze levő édes anyának, Magyarországnak szivében a hazai hantok alatt; de lelke, szelleme még tengerentúli idegenben is itt ól közöttünk. Hogy valóban úgy van, bizonysága e fényes ünnepély és nagyszámú díszes ünneplő közönség. Mert azért gyűltünk ösz- sze most is ez óriási nagy világvárosban, hogy az ö emlékezetére ünnepet szenteljünk, hogy az ö amerikai partra szállásának 50-ik évfordulója alkalmából mint hálás utó-1 dók lerójjuk e szabad nemzet iránt, j mely a nagy hontalant 50 évvel eze-1 testvéri szeretettel keblére ölelte s fejedelmileg ünnepelte, a merre járt mindenfelé, tiszteletünket és hálánkat. a nagy hontalan Kossuth apánk iránt pedig a kegyelet adóját rójjnk le. Hogy Kossuth Lajos mit tett Amerikában, mint szerzett magának s nevével együtt a magyar nemzetnek fényesebbnél fényesebb dicsőséget, beszédem szűk keretében arról meg nem emlékezhetek, hagyom ezt azon ünnepi szónokok részére, a kik nagy időknek ma is élő szemtanúi valának. Én jelenlegi beszédem szűk keretében csak az ö nagy alakját, jellemét akarom gyarló, erötelen szavakkal körvonalozni. Ki volt Kossuth Lajos? Kossuth Lajos: Kossuth Lajos volt! ^z ö a- lakjához nincs mérteke sem a múltnak, sem a jelennek. Kossuth Lajost egyedül a Kossuth Lajos lángeszének és jellemének mértékével lehet mérni. B lángész, e jellem elválhatatlan j kettős szárnya, egyesülve emeli fel öt a magyar halhatatlanok liasonlit- hatatlan alakjává. E kifejezéssel nem sérteni meg nagyjaink emlékét. Kossuth Lajos esze és jelleme elválhatatlan ikertestvérek voltak. Mind a kettő lángból volt, Egyik a másikból táplálkozott. Lángeszéböl és jellemóböl folynak alkotásai. Lángeszéböl és jelleméből folyik saját sorsa is. A magyar államot újjá teremtő nagy alkotásainak mindenike, kü- lön-külön véve is, elég az alkotó nevének örök életűvé tételére. És ö nem egy, ö több babérkoszorút kapott a történet angyalától. Többet, mint bárki más. Es raboljon el bár tőle minden koszorút egyik-másik szolga lelkű tör- j pe utód, mint sajnálattal kell tapasztalnunk úgy édes magyar hazánkban, mint itt ez idegenben, vagy az ellenséges indulotn történetíró keze: egyet nem fog, egyet nem! tud elrabolni tőle soha, őzt a koszorút, melyet egy hatalmas titáni erő őriz: a magyar népnek szerelme, a megérdemelt, őszinte, igaz, ellenmondást nem tűrő, magasztos, imá- dással határos, örök szerelem. E szerelem az ezer é-ves magyar történelem legdrágább koszorúját őrzi. Azt a koszorút, a melyet az angyalok legszebbike: a szabadság angyala nyújt és egyedül Kossuth Lajosnak. * Mert a ki a magyar haza 15 millió rabszolgáját polgáerá tette, a ki 15 millió embernek az emberi méltóságot, az Isten képét és hasonlatosságát visszcadta: a ki 15 millió ember számára a sir és véres verejték mellé a jognak, az igazságnak életét teremtette meg; az a Kossuth Lajos iángesze és honszerelemtöl lángoló jelleme volt. Azért ne bántsátok ti földi nagyhatalmak ezt a népet, melynek csak egy Kossuth Lajosa volt. mely szivéhez senkit nem érez közelebb. ISTe bántsátok, ha csecsemőit nevére meg tanítja. Ne bántsátok, ha költői nevéből merítenek ihletést. Ne bántsátok, ha nevének hallatára ifjúnak, öregnek erében szikrákat hánynak a vér gyöngyei, az arcokon, szemekben szokatlan, csudálatos tüzrózsa jelenik meg, a szivén szokatlan áhi tat ömlik el. Ne bántsátok e népet, ha szerelmének édes bus könnyeit dalaiban a menny esőjének, ,,az ö kalapjára, az ö fejére” hulló Isten áldásának képzeli. A szabadság összerelme, a szabadság Istene súgja e forró dalokat. A délibábcs alföld és az ázsiai véget- len puszták szabadsága sir föl e dalokban, egy ábrándos, minden ne. mesért lelkesülő és ép ezért sok fájdalmat szenvedett nép leikéből. Ez ábránd, a lelkesedés és fájdalom megtestesülése volt Kossuth Lajos. Es itt a másik, a mély, a láthatatlan, az eltéphetetlen kapocs, Kossuth Lajos és a magyar nép szive között. A magyar nép jellemének legne mesebb oldala: az eszményi, az ideális oldal, a Kossuth jellemében tükröződik vissza, oly tisztán, mint egy nagy magyarnak a jellemében sem. A magyar nép jelleme a lángész szárnyain repülve: ez Kossuth Lajos. Nézzzétek e jellem csodás röptét a Kossuth utolérhetetlen szónoklataiban. Nézzétek, amint az ezer éves magyar népnek szóval ki nem mondható, epedö, reszkető ábrándja, a pusztai pásztor furulyájának mélázó hangja, a rabmadár keservének bü- bája, az érzelemnek minden fokozatán keresztül felemelkedik a hullámok felett csapongó vészsirály ja- jongásáig; nézzétek, mint jelenik meg a háborgó tenger zajgása, a dübörgő, a csattogó, láncokat szaggató vihar sötét haragja, a “trombita szó hangja, az ágyú dörej!” (Petőfi) Ez a magyar nép!, azokon a titáni szárnyakon repülve, fölemelkedve, a mi két Kossuthnak és Lajosnak neveznek. Ez Kossuth Lajos: a rettenthetetlen, a kit a hatalmasok komor tekintete soha meg nem tántorított. Az ó-görög mesék óriása, titánja ö kit Prométheusznak neveztek. A mesék Prométheusza ö valósággá válva. Nemcsak alkotása, de tragikus sorsa, szivrázó és felséges vége is a Prométheuszéval egy és ugyanaz! A monoki szülőháztól a turini halotti ágyig, a budapesti temetőig terjedő 92 éves pálya, egy ezután születendő ihletett nagy magyar költő lantjára váró szomorujáték, melyet a legegyszerűbb ember is meg fog érteni, ha szive magyarul ver: a melyen a magyarok századok múlva is zokogni fognak és a melynek látására, a magyarnak minden fájdalma letörhetetlen erővé változik, fölemelkedik és megtisztul. A reformátorok nagy része tragikus hős. Kossuth is az volt. A reformátorokban ütközik össze a még egészen elő nem készített jövő a magát védelmező múlttal. Es ha a ha múlt erősebb: a reformátor mindig össze zúzódik. Kossuthban a felkelő ragyogó jövendő: a szabadság ütközött össze a múlttal, a középkori rabszolgasággal. A múlt erősebb volt: Kossuth martyr lett! Óriás méretű ereje viadalra szállt a fennálló egész világrenddel- Gyarlósága pedig elbuktatta öt. Mint minden embernek, úgy Kossuth La- jósnak is volt gyarlósága. Gyarlósága, vétke, bűne: határtalan honszerelme volt. Ennek mártyrja ö. És éppen ezért bukásában a magyar történelem legfelségesebb alakja lett. Kossuth felséges a küzdelemben. Felséges alak Hunyady János, mikor erejével a fennálló európai egyetemes világrendnek, a keresztyén- ségnek érdekét szolgálja. De Kossuth felségesebb, mert erejével a fennálló világrend ellen, a szolgaság ellen támad fel, és ereje magán az egyetemes világrenden méri magát; ereje, néha-néha magának az egyetemesnek, a végtelennek is fölibe emelkedni látszik; ereje néha végtelenné, csaknem mindenhatóvá emelkedik. De Kossuth felséges bukásában is. A görög mesék győzhetetlen erej ü hőse Herkules, felséges alak, mikor az Istenek királyának, Zeüsznak szolgálatában a nimaei oroszlánt legyőzi. De az ember javáért küzdő, és az Istenek ellen repülő titán: Prome- thüsz felségesebb, mikor Zeüsz által a Kaukázus szikláihoz láncoltaivá, semmi kin nem tudja megtörni büszke dacát, semmi kin nem tudja belőle kicsikarni azt a jóslatot, a mely Zeüsz trónjára vonatkozik, melyet Zeüsz a titán szabadságáért kívánt cserébe. Prometheüsz ekkor az Istenek fölé emelkedik. Prometheüsz az égből rabolt tűzzel uj emberfajnak adott életet. De az Istenek jogait sértő tettének jutalma gyötrelem, kárhozat lett. Kossuth is uj emberfajnak, a szabad embernek adott életet lelkének mennyei lángjával, a honszerelem mel. Prometheüsz keble gyémánt ékkel tt átverve, keze, lába a szikla- hói s tegezve. Kossuth keze is át volt szegez- ve, mert nem tudta megtörni április 14-iki esküjét. Az ö keblét is átjárta a gyémánt ék, a honvágy, a honszerelem. És honfitársainak ki-kitörö, haza hívogató rajongó, fájdalmas szerelme, beljebb ütötte azt az éket, a szivén szúró vágyat. A saskeselyü mindennap kiszag- gatá a Prométheusz újra növő máját. A Kossuth keblét 45 éven keresztül, minden nap össze tépte a saskeselyü, a hontalanság! Miért? Azért, mert nem tudta megtörni esküjét, mert Kossuth Lajos akart maradni, az a felséges alak, a ki igy szólott: “séma hatalmasok komor tekintete, sem polgártáraim heve, soha meg nem tántorít!” Ugy-e, honfitársaim, hogy hason- lithatatlan alak az ö alakja? Ugy-e, hogy nincs mértéke az ö alakjához sem a múltnak, sem a jelennek!? Majd ha a magyar állam nagy átalakulásokon megy keresztül, majd ha születni fognak nagy fiai; majd ha megvalósulva látjuk azt az ideált, amelyről most csak még álmodni mer, miként a gyermek-leány szivének titkos szerelmeséről, majd mikor Budának tornyain folyvást három szinti zászló lobog, majd mikor folyvást királyi szem tekint át a világvárossá emelkedő Pestre, majd mikor a Dunának királyi tükörén egy királyi szem folyvást féltve szeretve mereng; majd mikor a hazánk ezen nagy könnyét egészen megérti a királyi szív; majd ha a messze nvu gáton fekvő, “Lacus Brigantinus” havas hegy koszorújától a messze keleten Ázsiára tekintő székely havasokig Budáról hangzik a fejedelmi szó; majd ha édes magyar hazánk különböző bolgárai nem elnyomottaknak, hanem édes testvéreinknek vallják magukat; majd ha a magyar állam, önálló, független Magyarország lesz: akkor majd egészen meg fogja tudni, nemcsak a magyar nemzet, hanem más is, hogy ki volt Kossuth Lajos! Akkor majd egész királyi felségében kibontakozik a turini remete titáni alakja! Te pedig, édes magyar népem! Ugy-e még akkor sem fogod öt elnevezni nagynak ős mégis az marad. Ugy-e, nem nevezed szentnek öt és- mégis az lesz! Ugy-e bár, nem nevezed öt igazságosnak és mégis az! Ugy e, nem nevezed öt semmi másnak, egyedül Kossuth Lajosnak? Ugy-e, hogy neve mindenkor acél Iá fogja edzeni gyermekeidnek,fiaidnak izmait? Ugy-e, hogy századok múlva is, az fogja győzelemre vinni a három szinti magyar zászlót, hogy “Kossnth Lajos azt üzente”! Oh édes hazánk ez idegenben élő gyermekei! Ha ö leborult egykor n haza nagysága előtt, óh hajoljatok meg ti is az ö halhatatlan, dicső érdemei előtt itt ez idegenben is. Még halott szive is bir annyi honszere- lemrael, a mennyitől itt e tengerentúli idegenben, ez idegen nemzetek árjában is megmaradsz igaz magyarnak s még ezer év múlva is erős le- szesz. Kossuth Lajos! Te voltál a magyarnemzetnek első szerelme, tiinderál- ma. Te, a kit az égben szabadságnak s a földön Kossuth Lajosnak neveztek. S most emlékednek áldozva, imádkozva várjuk azt, a kit te benned kerestünk: a magyar nemzetnek édes üdvösségét, első szerelmét. Sírod, hamvad a mienk! Elzarándokolunk képzeletben oda, a pokol kapui ellen is megvédjük azt! Mert a magyar nemzet abban a percben meg fog halni, mikor sírodhoz hiitelen lesz! Miként az igaz keresztyén a világ Megváltójában, az üdvösségben, úgy hiszen az igaz magyar, nemzete megváltójában, Kossuthban: a szabadságban! Te pedig, óh minden népek örök nagy Istene, ki előtt ezer esztendő annyi, mint egy őr idő az éjszakából, légy áldott, hogy adtál' a magyar nemzetnek egy ezer esztendőt és adtál egy Kossuth Lajost! Légy áldott és áldd meg honában és ho nán kül a magyart! Úgy legyen! j Úgy legyen!
