Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-19 / 51. szám

T

Egy furcsa História.

A Reformátusok Lapjának eredeti tárcája. Irta: IDr. mán. JS.aa.tal.

Egy korán elhuyt fiatal ember barátom — hátrahagyott naplótöre-1 dóke a kővetkező igaz történet.

Szép, feliér decemberi délután va- la.Fiatal ember voltam, tele egetve- rö reményekkel, kiben még nem halt ki teljesen a szép, igaz és jó I iránt való nemes buzgóság. Most nyertem el orvostudori oklevelemet, e drága jószágon kívül vajmi kevés j volt vagyonomban.

Azt hiszem tíz forintért bármely zsibárusnak visszavonhatlannl örök áron szívesen eiadtam volna magamat.

Felette dühös, bosszús valók. A karácsonyi szent ünnepekre szüléimhez akartam hazarándulni.; az ut azonban a tegnapi hófuvatag következtében teljesen járatlanná lett téve, 48 óránál előbb ebbeli hö akaratomat, mely mostani vágyajm netovábbját képezte, a legjobb akarat mellett sem eszközölhettem, nagy- bánatomra nem kelhettem útra.

A karácsony estét tehát itt ezen nagy, rám nézve teljesen megunt ri- >deg fővárosban, hol már mi sem érdekeitöbbé, hol házsártos házmes- ternömön kívül, csupán csak vendéglőm föpincérjét, könyvkereskedőm segédjét és tanáraimat ismer- mertem — töltsem el? .... Ez mar mégis sok.

Higyjék el kedves olvasóim, most látom csak be, miszerint nem kell tulszorgalmasnak lenni, túl sokat tanulni, hanem inkább időt kell juttatni családok intimitását is keres- »ni.

Bosszút állandó a sors eme iróniájáért, levert kedélyhangulatomban crescendo, ámde azért mégis olyan rythmikus, szép ütenyekben kezdtem ablaktábláimon dobolgatni, hogy az bármely ezred dobosának díszére vált, sőt még tán meg is irigyelt volna.

Megunván ez tizeimet, pedig kár, mert gyakorolva magam a legmagasabb tökélyig is vihettem volna, lakásom negyedik emeletéről a szűk utcába tekintgettem le.

jvünn mindinkább sötétedni kezdett. A hóval fedett háztetőkön kép zeleteinben szebbnél-szebb, érdekesnél érdekesebb, fehér cik-cakk sil- huettek képződtek. Szerény, buto- tozott, hónapos szobámból még mindig kibámészkodva, annak átellené- ben egy ódon. kopott, meszelést rég élvezett ház, tetején egy két ablaku padláslakás tűnt lelki szemeim elé. Kis ablakaiból gyenge, homályos világosság özönlött, tört ki, mely el árulta azt, hogy otthon vannak. Más •egyébb nem mutatkozott az ablaknál.

Szivarra gyújtva föl és alá járkáltam. Szobám szélességét, hosszát kezdém számitgatni; az unalom majd megolt. Az egyik faltol a másikhoz, a kályhától az ablakig és onnét visz sza bandukoltam, ez volt mutatásom a szent estén. Gyönyörű, irigylendő egy mulatság.

Valóban, az igazat megvallva, teendőm nem volt, de meg miegyebet kezdtem volna el? Talán a “Reál Encyclopedist” lapozgassam? Ez nem lett volna “chic” ez este. Egyszerre sajátságos, megmagyarázhat- lan akarat és tetterő szállott meg.

Részlet a Judás című drámai költeményből.

irta: KALA8SAY SÁNDOR.

I. Felvonás. VIII-ik Jelenet.

Simon, egyedül, íme az ember.

Simon s a pásztorok a kik egyenként jönnek vissza.

Első pásztor:......................Nem találtuk

öt; nyilván a föld nyelte el..............

Második pásztor:...................... Az már

igaz, hogy hirtelen eltűnik előlünk. A ködös esthomályba. Rakjunk már tűzet! A fogam szinte vacog!

Harmadik pásztor:.................. Rakom

már. Csak meg ne dermedj valahogy. (El.)

Első pásztor (a második pásztorhoz:)

Te meg eredj, nézd meg a barmokat,

Nincs-e hiányuk valamiben?

Nézd meg a karámok ajtait Be vannak-e zárva jó erősen?

Csak ki ne törjön valamék barom S el ne tévedjen a sötét éjszakán!

A kolompot a vezér űrű nyakáról Csatold le, mert tudod, minő bolond a juh, Vakon követi a kolomp szavát.

(Második pásztor el.)

Simon:

Akár az ember. Az is vakon követi,

Ki vészbe viszi s a bűn utain Nyílt rózsákat mutat fel előtte.

Nem sok a különbség ember s juh között.

Első pásztor:

Mért e kemény Ítélet, Simon?

n,n bizony nem hiszem, hogy hasonló

Volnék én s a vezér űrűm!

Simon:

De hisz’ te nem is vagy vezér. Azt teszed Mit tesz annyi száz, ezer körűlted Haladsz a vakvezérek nyomán;

S azt hiszed, jól élsz, ha félig-meddig Betöltőd ember tisztedet. Ha nem lopsz, Rabolsz s nem kívánod el önhaszon lesőn Felebarátod ökrét, szamarát,

Már azt hiszed, betöltőd a törvényt! Pedig-pedig, de sok még a hiány!

Imádod Jahvét s áldozol neki Esztendőnként egy kövér gödölyét:

Már azt hiszed, hogy eleget tevéi Az Ur iránt való kötelességnek is!

Pedig ha irgalom, hála, szeretet Nem tölti be szived s lépteid,

Nem ezek vezérlik, úgy hiába minden!

Első pásztor:

Ha már más is igy gondolkozik Miért tennék másként és miért Epeszteném magam észbontó gondokkal? Csak nyájamnak legyen elég a pázsit,

Csak hús forrás vizem ne szárítsa ki Az égető nap,—én megnyugszom S nem törekszem arra, hogy kifordítsam

Sarkából a világot............

Simon:

..................................Ez az

A miért azt mondtam az imént Hoarv az ember is vakon követi

O«/ .

A vezérek kolompjának szavát.

El hisz mindent, mit neki mondanak S megnyugszik még a szolgaságban is Második pásztor:

Minden rendben van. Pihenhetünk. Harmadik pásztor:

Én is kész vagyok, tűzem már lobog.

Első pásztor:

Úgy, elő az üstöt, szaporán, legények Készítsük el az Ízes estebédet S menjünk pihenni

.......... (El mennek.)

Csak hasára van gondja. Elmondám neki, Hogy mint vivők el Judást S raktak bilincset lábára, kezére,

S ez, a természetnek szabad gyermeke Meg se indult, mikor hallotta ezt.

S ha itt sincs meg a szabadság vágya Mit várhatunk a paloták honába?

Ott már bizony el is feledték A próféták édes reményeit!

Nem törődik senki Jehovával,

Az Ígéret már kit se hevít.

De én hiszem, hogy el jő az idő Beteljesül Jehovának szava,

S nagygyá, szabaddá lesz majd Judea.

TE. JELEITET.

Beesteledik. A pásztorok a XXIII-ik zsoltárt énekelik.

Simon, pásztorok s az angyalok kara. Simon (az ének után:)

Úgy-úgy, csak énekeljetek. Az ének Kedves Jahve előtt. Ö meghallja Szivetek szavát, ha szivből szól az ének.' Jahve védjen, oltalmazzon Mindnyájunkat ez éjjen is. Jó ’szakát.

(A pásztorok lefekűsznek.)

Kevés idő múlva fény támad s az angyalok kara énekli a 63-ik dicséret 2—3 v. Simon (felül:)

Haliga, mi nesz ez, mintha angyalok Énekét hallanám....

(Az angyalok kara énekli a 63. dics. 4:ik versét.)

..........................Az, az angyalok

Éneke lehet e szép dicséret, v^röm, remény biztatás szava ... .Hé emberek! Ébredjetek csak!

Nem halljátok az égi éneket?

Első pásztor:

Jobb vón’ aludnod s nem háborítanod Más ember nyugalmát, pihenését.

(Az 5-ik vers éneklése kezdődik.)

Simon:

Nos, még se hallod? Tán fűled bedugult Mig rajta feküdtél.

Első pásztor:

..........................Hallom már

Simon. Csak angyalok ajakán Zendűlhet ilyen ének. Legények!

Ti még most se halljátok.

(A legények is fel kelnek.)

Második pásztor (álmosan:)

......................Mit. no,

(Félre.)

Bizony már pihenni se hagy e két öreg.

Az öregséggel csakugyan lábunkba Száll az ész. Hát nincs-e igazam?

Nézze meg bárki ezt a két öreget Azt fogja mondani, igazad van! (Szemkáprásztató fény. Egy angyal leszáll a középen.)

___Uram ne hagyj! Még megvakulok. ..

(Az angyal énekli a 64. dics. 2-3 verseit. Azután eltűnik. Sötét lesz megint.)

... .Még sincs hát igazam. Ök hallották

O O

Mit mi nem hallánk, angyalok énekét.

Első pásztor:

Nos Simon, mit tegyünk ? Te bölcs vagy. Add tudtunkra, mit tegyünk?

Simon:

..............................Mit mást?

Csak azt, hogy elír együnk Bethlehembe Hogy meglássuk az Ur Ígéretét S köszöntsűk azt, a kit nekünk ada Messiás gyanánt a Jehova.

Egy ép most nyert friss orvosi oklevél “kutyabőr” nem mindennapi valami. Igen, ez önhittséget és bizalmat nyújtott.

Múlt, egyre múlt az idő. Gyakran de nagyon gyakran néztem az órára.

Időtöltésből szórakozottságomban addig dobáltam a kőszenet kályhám ba, mig az izzó vörössé nem lett.

Végre a nagy meleg miatt nem bírtam már ki többé, egy ablakot kellett kinyitnom.

Az utcában halotti csend kezdett uralkodni.

Az ablakfüggönyök mindenütt le voltak bocsátva, de azért kilátszott a fénytenger, mintegy el akárván árulni a gyermekek nagy örömteli ünnepét. Csak az átelleni 5-ik eme- letböli ablakvilágitás volt változatlan.

Valószínűleg nem volt ott rouleaux. A különben is szűk utca, széles görbe házsorainak ezen egyedüli, gyérvilágosságu ablaka figyelmemet teljesen magára vonta.

Ezen este, hogyan történt, hogy nem, vállalkozó szellem lepett meg. Kaland, nemes tett végrehajtása, véghezvitele után vágytam, áhítoztam .

Ebbéli óhajomat teljesítendő, ünnepi öltönyömet magamra rántva, az utcára siettem. Betértem nehány üzletbe s szerencsés voltam összes készpénzemet, a mi kevés még volt, kiadhatni.

Egy feldíszített karácsonyfát, egy doboz bonbonst, három csinos len- szöke bábut, egy befestett lámpaer- nyöt, három pár harisnyakötöt, egy egész sereg diót, mogyorót és almát vásároltam össze.

Zsebeim tultömvék, igy léptem nagy önbizalommal (nem cserélve tán a török szultánnal sem) az atel- leni házba, és a meredek, tekervé- nyes, ódon csigalépcsözetet kezdtem megmászni. Sehogy sem akart vége lenni, lihegve végre megérkeztem az ötödik emeletre, hátam borsódzni kezdett, szuroksötét volt a koridor, csak nagy bajjal tájékozhattam magamat, voltam képes az ajtókilincsre találni. Bátran, nem tartva mitől sem, nyomtam azt meg, a nélkül, hogy kopogtattam volna, léptem be.

Egy icinke-picinke konyhában találtam magamat. Sötét, jéghideg és üres volt az. Annál jobb, hiszen meg lepetést akartam eszközölni. Óvatosan, lábujkegyre ágaskodva léptem a szobába. Ép oly sötét, üres és hideg volt az, mint a konyha.

Egy pislogó, elal udni akaró, vég- vonaglásban szenvedő mécsnek nehéz, fojtó szaga ütötte meg orromat, alig bírtam lélegzetei venni.

A fütetlen kályhán állott, a kanóc alig égett már benne. A falak csupaszok voltak, a szoba maga a legszükségesebb bútorokkal ellátva. Egy eltört láda, egy fogas, a melyen nehány női ruha függött, volt az ösz- szes bútorzat.

Körülöttünk minden siri csendes. Miként hörög, sistereg az éji mécs — ép úgy, mintha valaki haldokla- nőkü

Szivem hangosan, kettős gyorsasággal dobogott.

Ijedve néztem magam körül. Füleltem, minthogy mit sem lehetett látni.

Egészen közel állottam a rukaáll-