Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-19 / 38. szám

I iA siíléi.

Korunkban, úgy itt ebben a világban, a hol élünk, mint oda haza a mi édes hazánkban, nagyon sokat foglalkozunk az újjá születés kérdésével.

Ez a kérdés nem uj. Olyan régi ez, mint maga a kereszt.yénség. Es a keresztyén vallás körén belöl folytonosan hangsulyoztatott annak szükségessége. S hogy ma a keresztyéni életben ez a kérdés látszik uralkodni: annak oka a korszellem nyil- vánulásaiban keresendő.

Ma az embert érhető kisértések megszaporodásával az ember is esendőbb lett s gyakrabban elbukik, mint azt csak elképzelni is lehetne. Ma oly sok alkalmunk van a bűnre, hogy szinte meglazultak az erkölcsi törvények láncai s nem is bűnt látunk ott, a hol pedig az erkölcsi törvény veretik arcul. Még csak hibának se tartjuk sem magunkban, sem másokban, ha valami olyan dolgot követ el, a mely a keresztyén vallás törvényei szerint bűn, de a melyet ez a társadalom szabadalom levéllel látott el.

Tudjuk pl., hogy a házas társak közötti hűség, bensőséges szeretet, mily ritka s minő gyakori a házassági eskünek a megszegése úgy .a fel söbb, mint az alsóbb körökben, de szemet hunyunk, szemet huny a társadalom s egyéni dologgá teszi azt, a mi pedig társadalmi bűn.... Azt is tudjuk, hogy sokan ezzel az egész életre kiható dologgal —a házassággal — milyen visszaéléseket követnek el. Leányát vásári czikké teszi az apa; az ifjú áruba bocsátja magát s szinte azt kérdezi: no lássuk, ki ad többet értem?.... És ma ezen sokan már meg se botránkoznak. A rosszat szükségesnek ismerjük el, holott a rossz soha nem lehet szükséges.

Ide lehet számitanunk a másféle társadalmi és egyéni bűnöket, minők a párbaj, a hadviselés, a szegények elnyomása s a szegénynek arra való törekvése, hogy magának minden áron gazdagságot szerezzen, a szociálizmusnak elfajult formája, — a vérontásban gyönyörködő anarTARCA.

Világosság a sötétben.

Szomorú időket élünk. Napjainkban vásárra viszik a vallást. A hu apja vallását világi haszonért olyan könnyen cserébe adja és olyan nyugodtan, mintha nem is véren szerzett drága örökség volna ez a mi református vallásunk----Bezzeg, nem igy volt ez régen, 300. 400 esztendővel ezelőtt ?.... Ősapáink feláldozták minden világi kényelmet és hasznot hitükért, vallásukért. A sok szenvedés és üldözés csak erösitette hitüket s mind halálig állhatatosan megmaradtak az e- vangéliumi tiszta református vallásban. A Bocskayak, Bethlenek és Rákóczink vitéz seregei vérük hullásával áldoztak szent vallásuk szabad ságáért és a késő unokák (a kinek nem szűre: nem viseli,) világi jobb- létért, könnyű szivvel, teljes nembá- nomsággal adják cserébe ezt aunin. den izében evangéliumi, tiszta református vallást.

•*

*

chismus; a vallástalanság; a vallásos súgnak csak divatból való gyakorlása; megvetése az egy igaz Istennek s istenítése a világnak s ki tudja még mennyi bűn. a melyekről sem az e- gyének, sem a társadalom nem vesz tudomást.

Ezért csak természetes az, hogy mindazok, a kik hisznek a keresz- tyénségnek világot átalakító erejében: az ujja születés kérdését teszik tanulmány tárgyává s hangoztatják János apostollal: “Ha valaki újonnan nem születendik, nem láthatja meg az Istennek országát.” (János, III: 3,) A legszebb, a legnemesebb cél hozta újra felszínre ezt a kérdést a. melyet tulajdonképen soha se lett volna szabad elhanyagolni.

Ez a cél pedig nem más: az emberitek mint erkölcsi alanynak megmentése a keresztyén vallás igazságai által.

A baj csak az, hogy ennek a nagy és felséges eszmének olyan hirdetői lettek, kik annak mélyére lehatolni nem bírtak. Pillangó módjára csak a virág porában fürödtek meg, de annak édes mézét nem ízlelték. Ez az oka annak, hogy a felszínen járó apostolok, a kérdés iránt sok embernél idegenkedést támasztottak.... Ez a kérdés igen kemény dió s a kik azt teljesen át nem értik, ellenkezőt érnhk el, mint a minőt akarnak .... Nemcsak önmagukban, hanem másokban, sőt egész vallásfelekezetekben felkeltik a lelki kevélységet, a türelmetlenséget, az újjászületésnek téves magyarázása folytán. Pedig az újjá születés semmiféle kiváltságos jogot nem ad s nem hatalmaz fel arra, hogy az ember meglássa embér társa szemében a szálkát.

Ha az újjá születés kérdésével tisz tába akarunk jönni, úgy meg kell ismerkednünk azzal az esettel, amely- .yel kapcsolatban a Jézus szól az újjászületésről. Csak ebből az esetből látjuk meg, hogy mi az újjá születés, ;sak igy tudhatjuk meg, hogy minő mozzanatokon kell átmennie az újjá születő emberi léleknek.

%

A farizeusok, mint tudjuk, folyton tört hánytak a Jézus elé; kérdésekkel ostromolták s igy kisértget- ték öt.... I)e Jézus a kérdésekre adott válaszaiban nemcsak kikerülte a tört, hanem sokszor annyira, megv szégyenité ostromlóit; hogy azok, mint vert had távoztak tőle el. Sőt egyik-másik és pedig fö-íö farizeusnak lelki nyugalmát is meghnbori- tották ezek a feleletek. Hitük megingott. Kezdtek kételkedni vallá- j suk. .igazságaiban, a melyek többé nem voltak alkalmasak-arra, hogy lelkűk összes vágyait kielégítsék.

Egy ilyen hitében megingott, lel- ; ki nyugalmat kereső farizeus, ■iV’t- | kodemus, jön egyszer a Jézushoz...

I Jön pedig éjszakának idején, mikor minden alszik, a mikor csak a Jordán habjainak zúgása hallatszik a sö | tét éjszakában s az olajfák levelei- j nek suttogása tölti be a levegőt. Ti- j tokban jön. Nyilván való, hogy nem kisérteni akar, hanem háborgó lelkének nyugalmát keresi a Jézusnál.

Ö maga arról tesz bizonyságot, hogy Jézus személye, tanításai, csodadolgai nagy befolyással voltak tak lelkére. Ö maga mondja: “Mes- | tér, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanító mesterül, mert senki nem tehe- J ti e jeleket, a melyeket te cselekszel, ha csak Isten nincs azzal.”

___

Összeütközésbe jön tehát a Jézushoz J való ragaszkodása miatta Mózes törvényeivel . A harc már kitört lelkében. A harc nagy, az ó embernek harca ez az újjá születni akaróval. Erősséget keres itt is, ott is s kény- ! télén belátni, hogy á törvény hatalma a Jézus tudományával szemben | nem állhat meg. Már csaknem egészen meghajlik. A törvény bástyái közül már-már kilép, mikor látja, hogy az mint omlik össze a Jézus által hirdetett igazságok súlya alatt. De még van egy, a mi lelkét háborgatja s ez az, hogy miként vélekedjék a mennyországról, az örök boldogságról ?

Erre sehol nem talál utasítást a törvényben. A nemzet nagysága és hatalma: ez a mózesi törvények mennyországa. A Jézus azonban e- gészen másként tanit erről, s Nikodemus a képzett ember, a gondolkodni tudó fö érzi, hogy a Jézus tanításaiban van valami felséges, erkölcsileg megnyugtató.

A Mester szívesen fogadja Nikodfemust. Igyekszik öt a jó útra vezetni:, de Nikodemus még küzd, s Jézuskijelenti, “hogyha valaki újonnan nem születendik. nem láthatja meg az Istennek országát.”

Mintha azt mondaná: Te Nikodemus jó, becsületes ember vagy. Szived megérintette már az evangélium szellője, de még nem vagy hivő. Még sok dologban kételkedek Testi bizonyságokat keresel ott, a hol egyedül a szellem s a lélek adhat bizonyosságot. Úgy cselekszel, mint a többi mesterek Izraelben, hogy kézzel fogható erősséget kívánsz, holott elég bizonyság lehet az, hogy itt

9

vagy, ide jöttél! Higyj hát először s aztán érteni is fogsz. Erezd először a szent lélek ihletését s majd tudni fogod azt is, hogy mi az Istennek országa s te is annak polgára le- szesz egykoron..........

Azt mondja tehát a Jézus: ismerd meg magadat,—hadd el a törvényt és higyj !

Valóban, ha komolyan vizsgáljuk az újjá születni akaró embernek a lé- lékállapotját, úgy találjuk, hogy az három mozzanaton megy át, vagyis az újjászületésben három mozzanat jön elő s ez a három: az önismeret, a bünbánat és a hit.-k

Görögország leghíresebb jósdájának, mely egy Delphi nevű városban volt, a homlokzatán ezek a szókvalának olvashatók; “Ismerd meg magadat!”

Jézus is azt kívánja első sorban tanítványaitól, hogy önmagukat ismerjék meg.

Az újjá születésben is ez az első mozzanat. Az, a ki meglátja a más szemében a szálkát, de azt nem akarja elismerni, hogy az övében gerendák vannak; az, a ki másokban észre veszi a hibát, megismeri a bűnös. hajlamokat, s kész arra, hogy máso kát megítéljen, de magát tökéletesnek, igaznak tartja, ki híven betölti emberi kötelességeit, sőt talán még erején felül való jókat is cselekszik, az távol áll az újjá születéstől s minél inkább hangsúlyozza újszülött voltát, annál jobban beigazolja azt, hogy fogalommal sem bir erről a fenséges lelki átváltozásról.

Az újjá születés ugyanis, nem eMajdnem 400 éve már annak, mikor a nagy Luther tanítását hazánkban is sokan befogadták. Az akkori idö> egyházi és világi hatalmasai min dent elkövettek, hogy az evangéliumi világosság terjedését meggátolják, mert féltették hatalmukat, melynek egyedüli erős támaszai csak a nép tudatlansága és lelki sötétsége voltak. Azért hozták 1528- ban a budai országgyűlésen azt a szigorú törvényt, hogy ,,a lutherá- nosok halállal és vagyonuk elvesztésével bűntettesének“. Majd 1525-ben a rákosi országgyűlésen még kegyet-: lenebb törvényt hoztak, hogy t. i. ,,a lutheránusok kiirtassanak az or-1 szágból es bárki által is elfogatván, megégettessenek“. És e kegyetlen törvények alapján nem egy hitvalló j törvényszéki határozattal meg is é- gettetett, mert az evangélium szerint megtisztított vallásnak elszánt hirde j tője és terjesztője volt.

Ebben a szomorú időben adta nekünk Isten az evangéliumi igék legelszántabb terjesztőjét: Dévai Biró Mátyást, a ki nem törődve azzal, hogy hátha neki is a máglya tüze oltja ki életét, a legbátrabban és

oly meggyőzően hirdette a Krisztus tiszta evangéliumát, hogy a magyar nép ezrei siettek a tiszta evangélium üditö forrásához, hogy a vallási cere móniák alatt üresen hagyott és ele- pedt lelkűket élő hittel és édes reménységgel táplálhassák, erősítsék.

Dévai előbb Budán, később Kassán hirdette az evangéliumot s ezen idő alatt bátor lélekkel üzent hadat az egyházba becsúszott minden emberi találmánynak. Szűz Mária és a többi szentek segítségük hívásáról, a bűnbocsátó cédulákról, az ereklyék, bucsujárások, fülbegyónásról pedig bátran kimondta, hogy ezek semmit sem érnek és üdvösségre so- ha el nem vezérelnek, mert egyedül csak a Krisztusban vetett hit által igaznlhatunk meg Istenünk előtt.

E miatt aztán annyira magára haragította a kath. papokat és más vi lági hatalmasokat, hogy két ízben is börtönbe hurcolták. Előbb Bécs- be vitték, de onnét sok lelki és testi gyötrelem elszenvedése után nemsokára kiszabadulván, ismét Budára tért vissza és itt hintegette tovább az evangélium tiszta magvait. Azonban Zápolya János királynál nemsokára újból bevádolták a kath. papok, ismét elfogták és a budai tömlőébe vetették- Ebben a tömlöcben társa is akadt. János király udvari kovácsa, Balázs mester volt a másik rab, aki azért került ide a tömlücbe, mert a király csatlósainak parancsára nem engedelmeskedett s nem a- kart egy eretneket megvasalni és homlokára tüzes bélyeget sütni.

A két rab még az nap estvén megismerkedett. Dévai vigasztalni kezdte társát s intette, hogy bánja meg bűnét, akkor a jó Isten az ö nagy irgalmából, az Ur Jézus Krisztus érdemeiért megbocsátja neki azt.. Majd midőn a kovács mester elmond ta, hogy az ö szivében nem érez háborgást, mert ö ártatlanul szenved akkor meg imigy vigasztalgatta: „így kellett ennek lenni ham; te most velem együtt annak keresztjét hordozod, a ki ártatlanul szenvedte a földi hatalmasok méltatlanságait s a ki maga mondja: „Az én igám édes, és az én terhein künynyü!“ Krisztus e hiv szolgája ezután még többször is beszélt fogoly társa előtt Jézusról a két szív e beszélgető-