Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-19 / 38. szám
3 gyes. érzelmek, gondolatok, —hanem az egész szív és értelein megváltoztatásában áll. Erre pedig csak önmagunknak a teljes és igaz megismerése tesz képessé. Bizony, lia elmélkedünk átélt dolgaink felett, ha vizsgáljuk azokat a rugókat, a melyek életünk eseményeit vezették, lehetetlen meg nem döbbennünk és be nem látnunk, hogy gyarlók és bűnösök vagyunk. Szeretetünkbe mindig önzés vegyül; alamizsnálko- dásunkban mindig van valami maga mutogatási hajlam s vallásosságunk olykor csak üres maga mutogatás. Ezzel a szóval jellemezhejiik legjobban magunkat —ember vagyok... Van hajlamunk a jóra és rosszra egy aránt, de inkább kívánjuk saját testünk kényét, mint az Ur idvességes törvényének ösvényét. A büntetés- töd önmagunk meg nem szabadíthatjuk magunkat, hanem egyedül az által szabadulhatunk meg, ki magát adta az emberiség bűneiért.... ez az önismeret. Ne dicsekedjünk hát ember voltunkban elkevélyedve, hanem inkább ember voltunk győzzön meg bennünket gyarlóságunkról. Av -ív * Az önismeret alapja az újjá születés második mozzanatának, a bünbá- natnak. Mi sem természetesebb, mint ez. Hiszen az ember minden gyarlósága ■mellett is erkölcsi lény s mint ilyen önmaga belátja szükségét annak, hogy a bűnösnek bünödnie kell vagy ha’ezt nem akarja, úgy a jó útra kell .térnie. Miután pedig a bünliödés nem valami kellemes dolog, az, a ki józanul gondolkozik — magát megismervén, javulásra törekszik s igaz bünbánatot tart. Legyünk tisztában a brinbánatnak az igazi értelmével. Mi a bánat ? Ugy-e bár az az érzelem, a mely eltölti szivünket, valamely veszteség, csapás alkalmával. És mi a bűnbánat i Az az érzés, a mely akkor hatja át lelkünket, a mikor elismerjük, érezzük, hogy nem vagyunk hűséges gyermekei a meny nyei édes atyának. A bünbánatban ■legelőször is arról teszünk tanúbizonyságot, hogy tetteink olyanok, mint magunk vagyunk, de nem olya nők, mint lenniük kellene. Azért az igazi bünbánat nem szóban, nem is a kiszabott imádságok elmondásában áll;— hanem a teljes megjobbnlásban___ Bünbánatot igy nem csupán akkor kell tartanunk, a mikor az úri szent vacsorához készülünk, vagy mikor már a halál angyala suhogtatja felettünk ostorait; hanem életünk számadási könyvét mindig rendbe kell tartanunk.......... így leszünk csak valódi emberek, erkölcsi lények s óló kövek a Krisztus anyaszentegy- házában. * * Ha elismerem, hogy bűnös vagyok s szabadulást keresve bünbánatot tartok; —okvetlen fel kell találnom a hitet. Es a hit azt mondja— A Jézus váltság haláláért megnyerem bűneimnek bocsánatát. Nikodemus is csak akkor lett újszülötté, a mikor hitt. Saul, a ki Jézus követőit tűzzel vassal pusztította, miután hitt, újszülötté lett. A hit, a mely az önismeret és bünbánat alapján fakad fel sziveinkben, tehet csak újszülöttekké kennünket. Ez a lelki változás a legtöbb ember életében bekövetkezik. De ez nem gyorsan történik. Csak némely rendkívüli esetben következik be villám- gyorsasággal. Sokszor csak a halálos ágyon fiival át a lelken a megújító szellői. De az ur kijelentésének “szükség nektek újonnan születnetek.” Meg kell valósulnia az emberek életében. Ez az újjá születés pedig azt teszi — ismerjétek meg magatokat, bánjátok meg igazán és őszintén bűneiteket s a Jézus Krisztusba vetett hitetek, legyen erős, szilárd.A ki ezeket megtartja, az született újra a létektől s az mehet be az Istennek országába. Kalassay Sándor. íz i Iliim. irta: SHELDON KÁROLY. Fordította: KAL ASSA YSÁNDOR. (Folytatás.) Maxwell Henrik szólalt meg először: "Az isteni tiszteletnek vége.” Lejött az emelvényről s letérdelt az elesett ember mellett, előbb, mint bárki más oda érkezett volna. A hallgatóság egyszerre felugrott s a feljáró megtelt. Dr. West kijelenté, hogy az ember még él, csak elájult.-—Valami szívbaj -i-mormogta— a mint segítette bevinni az elájultata lelkészi irodába. Maxwell Henrik s az egyház tagjai közül többen ott maradtak a lel- köszi irodában. Az ember ott feküdt a kanapén s nehezen lélekzett. Mikor felmerült az a kérdés, hogy mit tegyenek vele, a lelkész saját házába akarta vitetni. Közel is lakott, külön szobája is volt. Winslow Rachel pedig igy szólt: 4‘Anyám nál most nincsen senki. Biztos vagyok arról, hogy örömmel ad helyet e szerencsétlen embernek!” Rachel szokatlanul izgatott volt, de senki se figyelte meg izgatottságát. Mindnyájan izgatottak voltak a szokatlan és különös esemény miatt, a melyhez foghatóra az első templom tagjai közül senki se emlékezett. A lelkész azonban megmaradt a mellett, hogy gondjaiba veszi ezt az embert s mikor a kocsi megérkezett az öntudatlan, de még élő alakot a lelkész lakására vitték. A testvéri szeretetnek ez a gyakorlása uj fejezetet nyitott meg Maxwell Henrik életében. Senki s ö maga a legkevésbé álmodhatta azt a fon tos változást, a mely arra hivta öt, hogy lényegesen befolyjon ama kérdés eldöntésére, hogy miben áll a Krisztus igaz követése. Az esemény nagy szenzátiót keltett az első gyülekezetben. A nép másról sem beszélt egész héten át. Az általános vélemény az volt, hogy az az ember szerencsétlenségei miatt meghibbant elmével tévedt be a temp lomba s hogy addig, mig beszélt, lázas deliriumban volt s nyiván tudomást se vett környezetéről. Ez látszott alegelfogadhatóbb magyarázatnak. Arra nézve is megegyezett az első gyülekezet tagjainak a véleménye, hogy abból, a mit az idegen beszólt, hiányzott minden keserűség és panaszkodás. Szelíd apostoli hangon szólott, mintha tagja lett volna a gyülekezetnek s mintha világosságot keresne egy nehéz dolognak a megfejtésére. Három nap múlt el azóta, hogy ezt az embert a lelkész lakására vitték. Állapota lényegesen megváltozott. A doktor minden reményt feladott már. Szombaton reggel még életben volt, bár már olyan gyorsan vesz tette el erejét, a mint a hét sietett vége felé. Vasárnap éjjel, mikor az óra egyet ütött, egy percre magához tért s gyermekéről tudakozódott s azt kérdezte: megérkezett e már? A lelkész a gyermekért, mihelyt a cimet sikerült megtudnia, azonnal elküldött. Mióta rosszul lett, csak erre a nehány percre volt öntudatánál s csak ekkor volt képes összefüggően beszólni. —A gyermek eljön, mindjárt itt lesz, — válaszolt Maxwell Henrik, a ki ott ült s arcán az egész heti virasz tás nyomai látszottak. El nem állott volna attól, hogy hogy egész éjjeleken át viraszszon beteg vendége ágyánál. —N em fogom öt többet látni ezen a világon, —sóhaj tóttá a beteg, majd nehezen ejtve a szókat, igy szólott: “Ön jó volt hozzám___ úgy érzem, hogy ngy cselekedett velem, mint Jézus cselekedett volna .. .’’Nehány perc múlva lassan megforditá fejét s mielőtt Maxwell Henrik eljutott a valóságnak a megismerésére, a doktor már kimondá a megdöbbentő) szót: meghalt. A vasárnap reggel, a mely most viradt fel Raymondra, ■ épen olyan volt, mint a múlt héti vasárnap. Mikor Maxwell Henrik katedrájába lépett, oly nagy gyülekezetét látott, a minő soha se volt együtt az első temp lomban. Ö maga egészen össze volt törve. Olyan sápadt volt, mintha csak most épült volna fel valamely hosszú betegségből. Felesége otthon maradt a kis leánynyal, ki a reg geli Vonattal érkezett meg, egy órával az apja halála után. A holt test ott feküdt abban a szobában, a hol meghalt. Maxwell Henrik jól láthatta a halovány, élettelen arcot, a mikor Íróasztalánál, mint már tiz é- venát, jegyzeteket csinált.... Az isteni tisztelet uj elemeket foglalt magában. Egyetlen egyháztag se emlékezett arra, hogy lelkészük valaha jegyzet nélkül prédikált volna. Tény hogy régen, mikor pappá, lett, tartott szónoklatot jegyzet nélkül is, sek ideje alatt a közös ’szenvedés és a Krisztusban vetett igaz hitben egygyé forrott. A fogoly kovács mindig jobban és jobban ügyelve hallgatta az édes zengésű szavakat és úgy érezte már is, mintha lelkében, szivében telje'- sen újjászületett volna. Majd pedig mikor Dévai elmondta, hogy ö meg azért került fogságba, mert az Ur Jézus tiszta evangéliumát bátorkodott hirdetni és hogy ezért valószínűleg öt is meg fogják égetni, mint eretneket,-sekkor Balázs mester szivében már erős gyöketet vert a Krisztus tiszta evangéliuma, s úgy érezte szivében, hogy ö már egészen a Krisztusé, hogy öt többé semmi földi hatalom el nem ,tántoríthatja Jézus igaz “vallásától. Ez erős hitvallásáról nemsokára bizonyságot tett.... A két fogoly kegyes elmélkedését nem sok idő múlva a börtönajtó rozsdás závárának csikorgása szakította félbe.... A börtönör jelent meg s a“nyirkos falak között körültekintve, Dévai Biró: Mátyás nevét szólítja. Dévai előjön a börtön egyik sarkából, a hol zsupszalmán ült volt fogolytársával, Balázs' mesterrel. Azt jöttem tudatni,:—szolt megindult hangon a börtönör,—hogy ki- gyelmedet tűzhalálát Ítélték. Készül jön a halálra ! Dévai, a kegyes férfin nyugodt szívvel szólt: ,, A mint tetszik Istennek, úgy cselekedjek velem ! Egyedül ö benne bízom. Mert a kik ö reá néznek és ö hozzá futnak, azoknak orcáik meg nem pirulnak!“ (XXXIV. zs. 6. v.) Úgy van bizonynyal ! De a halál, a magja tüze még is csak borzasztó, mondja halk hangon a börtönör,— Avagy a Krisztusnak is nem kel- let-é szenvednie, mig a dicsőségbe jutott? ,,Az Ur az én pásztorom ? s még ha szintén a halál árnyékának völgyében járok is: nem félek a gonosztól, mert ö velem van!“ (XXIII. zs.) Ámen! Bizonynyal úgy van!___ E szavakat már Balázs mester, a fogoly kovács mondta. A bórtönör most ö felé fordul és szól: —Kend pedig Balázs mester, bizo nvosan jót álmodhatott az éjjel, mert a király Ö Felsége kegyelméből büntetése véget ért s én azonnal szabadon is bocsátom kendet. Menjen, búcsúzzék el társától s aztán Isten hírével!.......... Búcsúzni? Én?—kiált fel szilárd, de a fájdalom érzetétől remegő) hangon a kovács. Dévai ö kigyelme nélkül egy tappodtat sem megyek innen ! Ha öt halálra viszik a Krisztus tiszta evangéliumáért, melyet az embereknek hirdetett, akkor talán nekem is megengedi az én Istenem kegyelme, hogy az igazságért adjam oda nyomorult életemet! Mert tudja meg és mondja meg ezt oda fent is, börtönmester uram, hogy én Dévai ö kegyelmével egy valláson vagyok; ha ö meghal én is készvagyok vele meghalni a hitemért, vallásomért, de tőle el nem válók ! ___ A börtönör csodálkozva, szótlanul állott néhány pillanatig a foglyok előtt. Soha ilyet ember még nem látott ! .......... Jól van—szólt végre a börtönör,— én meg tettem, a mit rám bíztak. Magára vessen kend, ha elveti magától a király kegyelmét. Majd elmondom fent, hogy mit vett a fejéjébe. Dévait nagyon meghatotta ez az e- set. Kérve-kérte Balázs mestert, hogy változtassa meg szándékát és ne rohanjon önként a veszedelembe ? De hiába, ez csak megmaradt állhata tosan szándéka mellett; a börtönör tehát egyedül távozott el a börtönből. A börtönajtó zárában nyikorogva fordult meg a kulcs és a börtön dohos levegőjű falai közül két hü szívnek együtes fohásza szált az egek lírához, az igaz bíróhoz: ,, A mi lelkünk várja az Urat, mert ö a mi segítségünk és paizsunk ! ‘4 (XXXIII. zs.) Mikor magukra maradtak, Dévai újra intette társát, hogy gondoljon családjára és fogadja el a király kegyelmét s ne álddozza fel magát. Hiszen a jó Isten nem kíván ilyen áldó zatott tölünk. De hasztalan volt minden szava; Balázs mester szivét
