Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-29 / 35. szám
3 be lép. Loubettel Vilmos császárral is beszélni fog erről az ügyről s bi zony ideje volna már, hogy annak az áldatlan háborúnak a melyet csak a kapzsiság hozott létre végre valahá ra vége vettessék. Reméljük a czár missiója nem lesz eredménytelen. New Yorkban a politika egén mind haragosabb felhők gyülekeznk A Tammany Hall már meg kezdte a harcot, bár a nagy tigris Croker még nincs is ide haza. A vMzjonisták, a kik New York erkölcsi életett javi tani akarják. Seth Lowt emlegetik jelölt gyanánt, bár más nevek is ke riilnek felszinre. Bizonyos, hogy a világ második városának polgármes terévé lenni nem bolondság s igy nem csoda, ha olyan nagy mérveket ölt a korteskdés. Mint legújabban értesülünk az aczél strike nem sokára véget ér, a menyi ben Schaffer az Amalgamated társu lat elnöke Burns Simon a munka lo vagjainak nagy mestere ma Schwab hoz egy levelet küldtek, a melyben kijelentik, hogy a strikot be sziinte tik. ha Schwab elfogadja a Potter püspök, Seth Low Ireland érsek közben járását. Ma már a strikolók nem kivánnak mást, csak a múlt évi árszabályzat megerösitését. Legújabb liirek. Budapestről cabelezik4 hogy Deb reczenben elfogtak egy Nagy János nevű anarchistát, a kinél olyan leve ; leket találtak, a melyek azt igazol ják, hogy az uralkodó ellen merény j letet terveztek. Schwab a strikonak választott bi róság által való elintézését határozót tan vissza utasitotta. Oroszsországban a nagy hőség mi att a vetemónyekben igen nagy ká rok estek s a télen az éhínség bekö vétkezésétől félnek. A román miniszter elnöknek gróf Golucsowskynál tett látogatása al kalmából, erős cikkek jelentek meg a magyar hivatalos lapokban a me lyek Oroszországot teszik felelőssé a Öalkánon történ zavargásokért. Amerikai hírek. A megoldott település. Közel egy éve, hogy a településsel egyik legna! gyobb lapunk foglalkozik, de az, eredmény még most is csak alig j több a semminél. Mig a település! ilyen nagy fenék kerítéssel lassan halad előre, addig E. Chicagóban ma gyár honfitársaink már megoldották a település kérdését. Újabb időben a város közeli mezöségén egész ma gyár telepitvény képződött. A ma gyarok lótokat vesznek, melyekre egyre másra épitnek a kis magyar J házak. Persze farmerkodni itt nem lehet, de a ki szereti a független, zajtalan otthont, azt megtalálhatja e szép kis telepen, hol már a magyar üzletemberek sem hiányoznak. Csak J már aztán legalább a mostani jó j munkaviszonyok is megmaradnának i sok sok ideig ! Ignác Ferenc ügye. Lapunk múlt számában értesítettük olvasóinkat arról, hogy a budapesti consul mint irt egy levelet lakó helyünk polgár mesterének. A buzgó hivatalnok a sző1 vétség érdemdús elnökénél, Stefurák. Dániel urnái már megtette a lépése | két arra nézve, hogy az özvegy és árvák megkapják a haláleseti juta lékot. Az elhalt Ignác Ferenc (lehet Franci Ignác) valamely pennsylva niai tag egylet utján tartozott a sző' vetkezethez — s ha mint jeleztük — eleget tett fizetési kötelezettségének, akkor annak idején az özvegy szá mára elküldetik a haláleseti clij. A repülő gép problemjának a meg oldéja. Bridgeporti templomunk tö szomszédjában lakolt egy Schweizi származású gépész, a ki évek hosszú sora óta tör i már fejét a repülés gór dinsi Csornájának a megoldásával. Az érdekes alak neve, AVhitehead. Ismeri Bridgeport magyarsága. Számtalanszor láttuk öt gépjén dől gozni, fúrni, faragni, kovácsolni. Majd próbákat tett.Gépe tüszögött, előre szaladt, de felemelkedni nem birt. Azt mondja azonban a mi már is híressé uált szomszédunk4 hogy gépje már csak kevés tökéletesítésre szorul-s a levegőben való utazást megnyitja az emberiség számára. Ez a AVhitehead évekkel ezelőtt egy repülő géppel már tett próbát Johns- townban és Pittsburgban. Gépjét most elvitte Atlantic City be, hol he tenként 150 dollárt kap, a miért köz szemlére engedi át. Boldog bridge- portiak: ingyen is láthatták a gépet, a mely valamikor a levegőben fog repülni, mint a madarak. Nagy vihar, sok szerencsétlenség A borzasztó fotróság után, a mely a múlt hét utólján kínozta az ország keleti részében lakókat, nagy viharban és sok szeredcsétlenséggel végződött. Tarrytowntól New Jersey állam közepéig és Connecticut állam keleti részétől Mauch Chunkig. Az egész tartomány sokat szenvedett a vihartól és vizáradástól. Iszonyatos eső volt, sok helyen a közleke- dás is megakadt, s a kereskedés égé szén meggyengült. A kár ezrekre rng. Legtöbbet szenvedett Jersey City, és Hoboken, N. J. hol a viz felfakadt a pincékben, minek következtében több ház összeomlott. Az iszonyatos szél sok hajót tett tönk re a kisebb vitorlások közül s Jersey Cityben a Máriáról nevezett római katli templom tornyát elsodorta a vi har a többi kisebb rombolások között. Jersey City utcáit lesodort háztetők, tövestöl kitépett fák borítják. Bridgeportban is végtelen nagy eső esett s ennek következtében egy pos tazsák, melybe lapunk volt pakolva, teljesen átázott s igy a lapot hétfőn újra kellett nyomatnunk s az uj számokból elexpediálnunk. Ez az oka, annak, hogy némely helyen lapunkat olyan későn kapják kézhez olvasóink. —Megzsarolt magyarok. Régóta sürgetjük már anew yorki kikötői missionáriusságot s hogy erre vég- hetlen szükség van, igazolja az aláb bi eset is. Egy olasz vállalkozó tiz zöld honfitársunkat vitt ki AVarren Countyba’ N. J. valami föld munká hoz. A mi honfitársainknak nem tetszett az olaszok főzte s a ‘‘board’ ( ért nem voltak hajlandók fizetni. Ezért a “padrone”(vállalkozó) elfogatta őket. Épen a békebiró elé kísértettek, mikor jött a zivatar, mely elöl egy ócska istállóba menekültek. Alighogy beléptek, azonnal beleütött a villám az istállóba s szerencsét len honfitársaink közül többen megsérültek, de azért bevitték őket a megyeház börtönébe. A vállalkozó Alamuchyba vitte őket és Ígérte, hogy heti öt dollárért jó ellátást ad. De a magyarok azt mondják, hogy otthon a birkának különb helye van, mint a hova őket elhelyezték s kijelentették, hogy ha jobbatnem kapnak úgy nem állanak munkába se. De a vállalkozó fizette értők a vasúti dijat és egy dollárt valami munka- közvetitö irodának s ezért kellett börtönbe kerülni gyámoltalan honfitársainknak. Ha volnának munka- szerző irodáink, vagy legalább kikötői missiója mindenik felekezetnek, úgy az ilyenek nem esnének meg. Mint értesülünk, Hackettstownban nagy a méltatlankodás a vállalkozó magaviseleté miatt s lépéseket tét tek arra nézve, hogy a békebiró bocsássa szabadon a szegény magyaro kát. —Folyó hó 25én zárult be az egy leti jubileumok sorozata a Zrínyi Miklós nevéről nevezett betegsegély zö egylet tiz éves fennállása és nem zeti szinti zászlójuk felavatási finné pélyével, mely ünnepély ez évben már a negyedik volt. Valóban méltó befejezése volt ez a magyar ünnepé lyek sorozatának. Gyönyörű lát ványt nyújtott a diszfelvonulás, a melyben minden magyar egylet zász lójával és jelvényével jelent meg, ki véve róm. katholikus egyleteket, amelyek távollétükkel tündököltek, szomorú bizonyságát adván ismét annak, hogy ök vagy nem akarnak, vagy nem tudnak osztozkodni, ma gyár honfitársaik, édes magyar test véreik örömében, megmutatván is mét, hogy keblöket nem lobogtatja az egyetértés és testvéri szeretet ma gasztos szent érzelme még e tenge rentuli idegenben sem. — A diszmenet a West sidei Bridge streeten kezdödöts és a Clark ave.n levő Hungária Hallba vonult, a hol 20 percnyi szünet után megkezdő dött az ünnepély. A programm gaz dag és változatos volt. Az ünnepi szónokok lelkesen, meleg hangon buzdították az ünneplő közönséget, a haza és testvéri szeretetre. Az egy let 10 évi története pedig arról tett bizonyságot, hogy 10 éves működése — bár vannak az egyletben német és tót ajkúak is— hazafias volt s tiszte letet s becsülést érdemel, — bizony ságot tett arról, hogy az egylet mél tó ama halhatatlan emlékű szigetvá ri hős nevére, mert ez idegenben, ez idegen népek tengerében egy védő bástyára a magyar nemzeti esz me, hazafiságés magyar nyelvnek.— Ad.ja az Isten, hogy a felavatott nemzeti zászló büszkén lobogjon ezen védvár homlokán soká, nagyon soká édes magyar hazánk, nemze tünk dicsőségére. Adja Isten, hogy ez egylet minden tagjának szivét mindenkor ez az érzés dobogtassa, valahányszor ama nagy hősnek Zri nyi Miklósnak a nevét hallja: “Én megőrzőm emlékedet híven, Mig éltem tart, mig dobog szivem. Mert mig nevednek fénye rám ragyog; Örömmel érzem, hogy magyar vagyok.” Youngstown. 0. Folyó hó 18án reggel megrendítő szerencsétlenség történt a National Steel Company “Ohio” telepén. Reggel 7 óra 20 p. kor az olvasztó kemence alja szétrepedt és a hig vas az alatta lévő víztartóba ömlött. A viz szétrobbantot ta a beleömlö hig vasat s a szétrobbant forró érc elöntötte az ott dolgozókat. 26an égtek meg, a kik közül 16 magyarországi illetőségű, 9en 20- ára már iszonyú kínok között meghaltak. A szerencsétlen áldozatok közt kőt tót ajkú reform is volt, Szu venko Mihály, Ung. m. Sáros Re- vész-i illetőségű 24 éves és Jakubecz György, Zemplén m. Tusa i illetösé gü 23 éves nőtlen ifjú. A szerencsét len áldozatokat aug. 20án temette egyszerre Csu toros Elek, clevelandi ref. lelkész, a háznál és a templom ban tartott gyász szertartással. Az elhunytak a youngstowni Oak Hill-i temetőbe tétettek nyugalomra nagy részvét mellett. Nyugodjanak roncsolt tetemeik békében az idegen hantok alatt. Egyleti bá 1. A so. chicagói I. m. B. S. E. —mint nekünk Írják— szépen sikerült nyári mulatságot tartott a magyar negyed kellős közepébe eső u. n. Rettman féle piknik helyiségben. Az eső ugyan több ízben neki-neki zudult, de a mulatságban azért kárt nem tett, mert a táncoló közönség fedett helyen járta a szép magyar csárdást. Remény van reá, hogy a mulatság anyagilag is szép sikert fog felmutatni. Hajórobbanás a Delaware folyón. Folyó hó 28án a Delaware folyón közlekedő “City of Trenton” uj hajó, mely csak ez év elején volt vízre bocsátva, felrobbant. A robbanás következtében több, mint 50 személy megsebesült, 9en pedig meghaltak. A hajó csaknem egészen elpusztult. Mint mondják, a hajó versenyezni akart azzal a másik hajóval, a mely szintén Trenton és Philadelphia között közlekedik. Mrs. Carrie Nation, a kansasi baltás hölgy, ki baltájával az év elején rémületben tartotta a kansasi korcsmárosokat, New Yorkba érkezett s ott Murphy rendörtanácsos ba rátságosan figyelmeztette, hogy ha törvényellenes dolgot cselekszik: be csukják. így a new yorki salonosok valószínűleg nem kapnak hirdetést Mrs. Nation utján. Egy vallásfelekezet abiróság előtt. Van Amerikában egy vallásfelekezet, amely azt tanítja, hogy betegsé gek esetén nincs szükség orvosra, mert a betegség épen úgy, mint a test, csak látszat s nincs szükség ar ra, hegy emberek működjenek közre a betegség megszüntetésére. Egye dűl az imádság használ. Ennek a fe lekezetnek neve: “Christian Seien tists”. Fitzgerald nevű biró most egy perből kifolyólag, melyet e val lásfelekezet ellen indítottak, kimond ta, hogy egy vallásfelekezet tanai, akár igazak, akár hamisak azok, bi rói eljárás tárgyat nem képezhetik. Itt nem bírói közbe lépés, csak a jó zan ész segíthet. Villamos vasúti szerencsétlenség. Brooklynban rossz váltó állítás kö vetkeztében két villamos vasúti ko esi összeütközött s ennek következte ben 15en sebesültek meg. Szives tudomásul. Kováchy Mik lós István, az A. M. R. E. vezértes tületének jegyzője, lakását Cleve- landban a magyar negyed közepére tette át az 1871 E. Madison avere nem messze a ref. templomtól, hol közjegyzői és magyar ügyvédi iro dája van. Kováchy honfitársunk élénk részt vesz a magyar ügyekben s református egyesületünknek oszlo pos tagja s két éven át alelnökevolt. Szívesen szolgál minden peres ügy ben tanácscsal. Minden honfitársunk bizalommal fordulhat hozzá, akár személyesen, akár levélileg. Dr. Kán Antal, bridgeporti ma gyár orvos már csak azért is megér demli mindnyájunk pártolását, mert alig hogy megtudta, hogy lapunk Bridgeporton jelenik meg, azonnal beadta a lapba hirdetését. Jó orvos, ki már sok szenvedőn segített. Esküvő.Deregnyöi Szül. Whitingi lakos Varga Imre f - hó 11 én eskü (Folyt, a 7-ik oldalon.)