Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-15 / 33. szám

3

Kérelem az amerikai könyvkereskedő uraklioz !

Én menedékem, törhetetlen paizs,

Tiéd, tudom, az éj nyugalma is.

Sátra alatt a lappangó sötétnek,

Te vagy csak a világoló szövétnek.

Szivembe hát oltárt rakok neked,

Mondok dicsérő, hangos éneket.

S magamra öltve bűnöm tudatát:

Megzörgetem kegyelmed ajtaját.

Az éj — Uram — már itt kisért felettem“ Szárnyad alá, hamar, fogadj be engem!

Oltalmadat ne vond tőlük se’ meg.

Kiknek szivével tudod, szivem egy.

Ha köny között sóhajtanak feléd:

Tedd át szivemre bánatuk felét.

S ne hagyd felednünk, hogy fényben, viharban, Te állsz felettünk, örök Változatlan!

— Ezt, ezt jelentsd meg a világ felett,

Hol elhagyott sir, árva kesereg.

Ezzel kötözd be a szegény baját:

E hittel adj nyugodt, jó éjszakát.

Hogy szív, a hol csak dobban a világon:

Holnap, s örökre, téged, téged áldjon!,

Szabolcsba Mihály.

Mint amerikai missionárius lelkész, hivatásomból kifolyólag többször megfordulok vidéken, hogy anyaszentegy- házam közvetlen körén kivid eső plézeken tartózkodó hit- testvéreim a vallás vigasza nélkül ne szűkölködjenek, s legalább évente egyszer istenitiszteletben és az uriszentva- csora kiszolgáltatásában részesittessenek. Ezen vidéki látogatásaim alkalmával már nem egyszer tapasztaltam, hogy híveink hajlékában közkézen forognak olyan külső cifraságokkal elllátott, ref. imakönyvek, melyeknek diszitései nemcsak , hogy nem egyeznek tiszta ref vallásunk egyszerű hitelveivel, hanem azokkal homlok egyenest ellenkezésben állanak. Láttam legszebb imakönyvünket, a Szikszay-féle Keresztyén Tanításokat, úgyszintén a Csiky féle Hit, remény, szeretet cimü imakönyvet, úgy nevezett csont utánzat kötésben olyan díszítéssel ellátva, hogy a könyv fedelén egyéb kizárólag róm. kath. külső jelvények mellett láncon fityegett 3 rézdarab, melyek mindenike egy—egy szentet ábrázolt, nem épen sikerült rézé nyomatban.

Nos hát én nem tudom megérteni, hogy kerülnek azok a felesleges és üres díszítések a mi ref. imakönyveinkre! Tudtommal azok itt készülnek Amerikában, de úgy látszik, hogy a ki azokat készítteti és forgalomba hozza, absolute semmi ref. vallásos érzékkel és ismerettel nem bir, mert különben fel sem tételezem, hogy szándékosan ilyen merényletet merészelne elkövetni vallásunk irányában.

Vegyék tudomásul az amerikai könyvkereskedő urak és azok agentjei, ha még nem tudnák, hoev nekünk Evanszonyt. Mily ügyesen, gyorsan tudott ő segitehi, a hol szükség volt reá: mily okosan tudott tanácsolni, mily jótékonyan hatottak szavai, midőn az ő egyszerű, mesterkéletlen beszédével szólt a béketürésről, Istenben való bizalomról és reménységről, a sóhajtozó betegek előtt.

A mint láttam kilépni a halászházból és barátságos köszöntéssel felém közeledni, kértem, beszéljen nekem arról a szegény fiatal asszonyról, a kit majd mint ápolónőt látok a szomszédban súlyos betegen fekvő úri nő körül a légiké gyobb türelemmel és odaadással fáradni, majd ismét itt látom kétségbeesett fájdalmak között. “Óh a szegény Füredi Katicza“, szólt szomorúan az öreg nő, “mindenki érti szivének tengernyi fájdalmát, de nem képes rajta segíteni senki. Egész gyermekleány volt még, midőn Örsi András feleségül vette, ö sokkal idősebb volt feleségénél és nagyon .szerette azt; részint ezért, részint pedig, mert még csak gyermeknek tartotta, nagyon elkényeztette, akár csak az édes anyja. De a fiatal asszony is igazán szerette férjét, hűséges, szorgalmas, iparkodó volt. Egyetlen nagy hiba volt benne a túlérzékenység.

András csupa szív és lélek volt, mindent megtett, a mit Katiczának szeme csak kivánt; mind a mellett is megesett néha, hogy a szokottnál erősebb Szó is szaladt ki szája feleségével szemben; mert bizony mi halászok úgy magunk közt csiszolatlanabbak vagyunk, mint a városiak s Katicza mindjárt mélyen sértve érezte magát s órák liosz- száig képes volt duzzogni férjére egy keményebb szóért és senki sem mondta volna, hogy őt annyira szereti.

Hat éves házasok voltak már, midőn András egyik délben hazatért a munkából s feleségét nem találta otthon. E miattti kedvetlenségét nevelte még az is, hogy sem tűznek, sem ebédnek a konyhán semmi nyoma sem volt. András u- gyan nem volt oly gyámoltalan, hogy egy kis burgonyát, vagy akár tésztát is ne tudott volna megfőzni, de nem találta rendjén való dolognak, hogy midőn az ember fáradtan jön haza a munkából, maga főzze meg az ebédet s éhes gyomorral várja, mig az elkészül,. Ismerek nem egy embert, a ki ily dolog miatt még indulatosabb is lett volna, mint András. Ily körülmények után nem lehet csodálni, ha a sietve belépő Katiczának köszönését nem a legbarátságosabban fogadta. Katicza pedig a helyett, hogy őszintén elmondta volna férje előtt késésének okát, a mit maga is restéit, András szemrehányó szavaira odadobott az asztalra két ezüst forintost s pár heves szóváltás után bezárkózott a mellékszobába.

A férje kedvetlenül asztalhoz ült s várta feleségét az