Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-15 / 33. szám

I

gelium szerint reformált keresztyéneknek semmiféle szentjeink nincsenek, sem szobor, sem réz alakban, sem élve, sem ereklyékben, mert mi nekünk Egy közbejárónk van csak, ésez az Ur . Krisztus, a kit mi imádunk a Szent Háromság Isten másik két személyével, de gyarló emberi alakban ki nem ábrázoljuk sem ötét, sem azokat a dicsőséges mennyei személyeket, kik az ő trónja köré gyülekezve, őtet dicsérik és magasztalják.

Az Isten szentjeit tiszteljük és legfőbb óhajunk, hogy egykoron mi is közzéjők jussunk amaz örökkévaló áldott és boldog hajlékokba, de képeiket imádni, csókolni s ekkép bálványimádásba esni legtávolabbról sincsen vágyakozásunk. A kereszt szent jelvényét is mi egyedül szivünkben óhajtjuk hordozni és nem külső képen azzal kérkedni.

Azt hiszem azért az egész amerikai öntudatos ref. magyarság nevében intézhetem azt a kérést az amerikai magyar könyvkereskedőkhöz, hogy ilyen kath. figurákkal ellátott ref. könyveket többet ne hozzanak forgalomba és, hogy ha. vannak még ilyen tábláju könyveik forgalomban, vagy raktáron, azonkat azonnal vonják vissza és változtassák át olyan díszítésre, hogy azzal igaz ref. egyének vallásos érzületét többé ne sértegessék. Idegen elemeket a mi egyszerű, szent vallásunkba ne csúsztassanak 'bele. Ez a legkevesebb, a mit megkövetelhetünk tőlük, ha ők a reformátusok között' akarnak üzletet csinálni.

Ref. testvéreinket, pedig ezennel nyomatékosan felszólítjuk, addig is míg ezt még határozatfcabb alakban megtenni módunkban állatid, hogy mindenféle kath. díszítésekkel ellátott ref. imakönyvekkel pedlerező agenteket egyszerűen utasítsanak ki házukból s adják tudtokra, hogy mindaddig mig ők a reformátusok vallási érzületet megsértik, támoga- társa nem számíthatnak. Ez észretériti őket.

Egy igaz református.

_4_______________________________________________

Egyházi és egyleti élet.

Az Amerikai Magyar Ref. Egyesület napról- napra szépen fejlődik. Különösen a f. évi júliusi konvenció óta, hétről- hétre tömegesen csoportosulnak az egyesület zászlaja körül, melyre a szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos jelszava van felírva, de nemcsak fel van írva, hanem tettel, cselekedettel is gyakorolva van. A református egyesület testvéri szeretettel ölel keblére minden magyart, nemzeti és felekezeti különbség nélkül.

A többek közt különösen dicséretet érdemelnek a Peck- ville, Kingston, Wilkes-Barre, Luzerne és Westmoreland vidékén levő honfitársaink. íme, egy néhány hét óta már minthogy 8o-an jelentették belépésőket. Nagyon szép és dicséretre méltó az ő felbuzdulásuk, hogy a nagy szértszórt- ság dacára is egyesíti őket a szent és nemes ügy iránti lelkesedés és testvéri szeretet. Mig itt a magyarság és refor- mátusság által sűrűn és nagy tömegekben lakott vidéken, oly kevesen vannak egyesületünknek tagjai . Szolgáljon intésül és buzdításul a vonakodóknak, a lágy melegeknek a következő név sor. S midőn ezt örömmel közöljük szeretettel üdvözöljük az újonnan belépőket. Isten hozta őket körünkbe. L ,i !

A Wilkes-Barre és vidéki osztálynak, melyet aug, lián alakított meg Hamborszky Gyula lelkész, következők az alapitó tagjai és pedig Wilkes-Barreból Beregi János,Beregi Jánosné, Joó János, Joó Jánosné, Beke András, Győry István, Fityere István, Minya János, id. Árvaházi József, Árvaházi Józsefné, ifj. Árvaházi József. Westmorelandból: Győry László, Győry Lászlóné, Szedlák András, Szedlák Andrásné, Horváth János, Maltby-ból Pisztró József, Szirebédhez — de hiába. Már megbánta hevességét s többször zörgetett ajtaján. A pénzről és Katicza pár szavából azt következtette, hogy az asszony bevitte munkáját a faluba eladni s kissé hosszabb ideig maradt el, mint maga is akarta volna. Igen csinos tárgyakat tudott készíteni halpikkelyekből: virágcsokrokat, melltüket, kis kosarakat s több effélét, a mit szívesen megvettek a faluban levő idegenek jó áron s igy ő is nem csekély összeggel járult a háztartás költségeihez. Bizonyára örült is Katicza, hogy ily szép eredményt tudott felmutatni — gondolta magában András; — csak hát reggel mondta volna, hogy be akar menni a faluba, nem történt volna ez az összezörrenés. Egyik óra a másik után múlt, Katicza nem mutatta magát.

Ebéd után András a hálóját javítgatta, mivel este ismét a vízre szándékoztak. Elérkezett a távozás ideje, András kis vacsorára valóját tarisznyájába tette s zörgetett Katicza ajtaján. “Katicza!“ kiáltott be, “a nap ne menjen le a mi haragunkon; felejtsünk el mindent, szólj egy pár barátságos szót bucsuzásul, mely elfelejtesse velem éjjel a nappal kellemetlenségeit.“ Katicza meg sem mozdult. A nappali kellemetlenség felemlitése még jobban felingerelte, mert úgy látszott, mintha őt okolná férje a kellemetlenségért. Tudja

meg hát ma, hogy ő nem oly könnyen Lékül s igy saját szive ellen cselekedett, mely folyvást azt mondta: menjen és kisérje el urát a vízre. András pár percig hallgatódzott s azután fejcsóválva, szomorúan elindult hálójával a tóra.

“Mintha csak tegnap történt volna“, folytatá az öreg nő kis szünet után, “most is látom, a mint egykedvűen rendbe hozta a ladikját s. elkészítette az indulásra, — pedig már ötödik esztendeje. Épp olyan este volt, mint ma, akkor is láttuk eltűnni a ladikokat az esthomályban. Az én jó öreg Mihályom is bement velők — s én sohasem mulasztottam el a viz széléig elkísérni s mindaddig integettem kendőmmel, mig csak a hajókat láthatttam, az uram is visszaintett, mig csak felismert a parton •—mert bizony látjuk, hogyan indulnak el, de hogyan érnek vissza, nem tudjuk. Tizenegyen hagyták el azon este a partot s csak kilencen látták azt viszont, és az a kettő, a ki nem tért többé vissza az én öregem volt és András. Óriási vihar tört ki azon éjszaka, mely a ladikokat messze beterelte a tóra s az egyik a két halászszal elmerült.“

Az öreg asszony egy pillanatra elhallgatott, letörölte könyeit, melyek végig folydogáltak arcán. “Magamról nem is szólok“, folytatá. ’’Harminchat évi boldog együttlétet en-